Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
8 Irodalom, művészet 1981. június 28. Műtermi felvétel Fintáról, felesége, Kántor Kata portréjával Belépünk a műterembe és megállunk az állvány előtt. A szürkés-zöld massza, amiből a szoborminta gyúrva van, a széles kévékben beözönlő napfény sugaraiban megfürödve, mintha élne. És hosszan, figyelmesen nézve a szobrot, önkéntelenül is elvonul lelki szemeink előtt Petőfi egész élete. A nyílt magas homlok, az ő akaraterejét, őszinte, sokszor kellemetlen nyíltságát juttatja eszünkbe, a szlávosan kiálló arcesontok láttán Petőfi származására sokszor megénekelt szüleire gondolunk. A szájszögleteibe mintha sok nagy bánat, a jövő sejtelme rakódott volna le. Kemény áliára dac ült, áz a dac, amellyel rövid életében mindenkor szembe- szállott a hatalmasokkal.. az elnyomókkal. Petőfi jellemének egy-egy kardinális vonása félreismerhetetlenül olvasható le a szoborról. A Finta Sándor Petőfi szobra messze felette mozog az általában ismert Petőfi skicceknek és különböző Petőfi- szobroknak. Nem az az ábrándos szemű ifjú, vagy hősi pózba "vágódott kemény hadfi, aminek ó'ly gyakran ábrázolják. Ebben a szoborban benne van Petőfi minden koncepciója, ott tükröződik. Petőfi életfilozófiája, amint azt azok ismerik, akik költészetét alaposan tanulmányozták. A szobor minden formája és vonala a klasszicitásig van leegyszerűsítve. Finta Sándor Petőfi szobra egy új. egy más. egy őszintébb Petőfit fejez ki és fog belevinni a köztudatba ...” (Kortársi visszaemlékezés Finta 1929-ben készült clevelandi Petőfi szobráról.) Száz éve született Finta Sándor Az ecsegi kisbojtár csodás története A felújított túrkevei múzeumban — lapunkban erről beszámoltunk — megnyitották a Finta Sándor szobrászművész születésének 100. évfordulójára rendezett emlékkiállítást. Finta Sándor 1881. június 12-én született Túrkevén. Nagybátyja számadó volt Ecsegpusztán, s — családi feljegyzések szerint — „Sándor gyerek” sokat vendégeskedett nála. Ezt azért fontos tudnunk, mert Finta további életútját végigkísérik pusztai emlékei. Pedig mindössze néhány nyárról, pár hetes vakációkról van szó. hiszen a Finta-család az 1880-as évek végén Biharpüspökibe, majd Nagyváradra költözött. Finta Sándor 1900-ban a kassai Felsőipariskolában gépész'oklevelet kapott, majd vasúti tiszti tanfolyamot végzett; Abonyban. illetve Alagon teljesített szolgálatot. De három évvel később már a szamosújvári börtön foglya. Az ítélet: 12 év. 1911-ben a Tolnai Világlapjában Bányai Elemér — írói álnéven; Zuboly — számol be Finta börtönéveiről. De ebből az egyébként alapos cikkből sem derül ki pontosan, miért került Finta börtönbe. Tény; Finta húgát varrodai munkára alkalmazta Nagyváradon özvegy Sz. L.-né. De a „varroda” leplezett „ház” volt. Amikor ezt Finta megtudta — legendásan hirtelenharagú ember volt — állítólag agyonütötte a „Madámot”. Ez a történet eeyik változata. Ennek ellentmond Finta Árpád özvegyének emlékirata, amely szerint: „...amikor Sándor 1913-ban kiszabadult, s hazajött Váradra, özvegy Sz. L.-né. az ’áldozat’ virágcsokorral várta. A tragikus esemény másik változata: a helyszín ugyanaz, de a „varrodába” berontó Finta — István öccsével — hem a tulajdonosnőt inzultálta, hanem a húgánál éppen akkor „vendégeskedő” csendőr altisztet sebzette meg. Ez utóbbi, a büntetés súlyosságát nézve valószínűbbnek látszik. Miért fedi homály a történeteket? Az első világháború és az 1919-es intervenciós támadás idején az iratok megsemmisültek. Finta szabadulása után a frontra került, 1920 tavaszán pedig kivándorolt. Az „Újvilágban” — érthetően — a Finta házaspár fátylat borít a tragikus évekre. Emlékezései szerint Rodin műhelyében tanult szobraszatot. Az igazság: Fintát a szamosújvári fegyház humánus, művészetpártoló igazgatója. Uhlyarik Albin indította el művészpályáján. Az őstehetség a börtönben vált szobrásszá, s művészete Amerikában teljesedett nagy- gyá. vált ünnepelt művésszé. 1917-ben alkotja a Kevi talics- kás című híres plakettjét, a háború halottainak 'emlékére készít szobrokat — Hatvan, Nyitra, Heves. Pöstyén stb. — majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után a fővárosban, a Százados úti művésztelepen kap műtermet. Itt készíti a Sztrájk című munkáját — amely eltűnt. Valószínűsíthetően önmaga semmisítette meg, amikor megtudta, hogy Árpád öccsét — direktóriumi tag volt — 1920 április 28-án Abonyban kivégezték. Finta Sándor félelme nem volt alaptalan. A Százados úti műterméből „kizsuppoltatott”. 1920. július 26-án már Brazíliában volt. „Néhány hónappal később megnyertem egy Rio de Janeiró-i nyilvános pályázatot, amelyet az Erő szobrának megmintázására a függetlenség. százéves évfordulója alkalmából írtak ki” — emlékszik vissza levelében. A pályázat sikere elindítja újvilágbeli karrierjét. A riói centenáriumi világkiállítás főbejárata elé két hatalmas szobrot állíthat. Finta Sándor 1912-ben írt levele a szamosújvári börtönből Lédához, Ady múzsájához *Botond és’ Lehel robusztus alakját. Számos művészi siker jelzi még brazíliai munkásságát, míg nagy- nehezen —. ELLis Island, amolyan megfigyelő, ellenőrző állomás után — 1923-ban letelepedhetett feleségével, Kántor Kata iparművésszel — New Yorkban. Finitát az amerikai magyarok nagy szeretettel fogadták, neves emberek lettek a mecénásai. 1927-ben már elkészíthette Patrick Cardinal Hays, New York bíboros érsekének fehérmárvány mellszobrát, amelyet a főpap halála után a Metropolitan Múzeumban helyeztek el, s azóta is ott van. Ez évek másik világsikerét a Néger rabszolgák dala című plakettjével énte el. Amerika-szerte ünnepelt művész, amikor elkészíti Colonel Commandant Michael Kovács 1779. Charleston jelzésű — vagyis a karcagi Kovács Mihály — emlékérmét, majd lovasszobrát. Közben — 1929-ben — hazalátogatott Magyarországra, hozza az amerikai magyarság jóindulatú, ám az akkori viszonyok között naív javaslatát az ország „felvirágzására” : „demokratikus irányú fejlődést itthon, az intellektuellere nevelését és elhelyezését olymódon, hogy a nemzet szellemi erejét reprezentálják a világ előtt, a magyar produktumok elhelyezését külföldön...” Kilincselt, érvelt, nyilatkozott — majd csalódottan ment vissza Amerikába. Ekkor volt utoljára itthon. De gazdag levelezése — Móricz Zsigmonddal. Erdős Re- néevel. öccseivel, Zádori Oszkár és Finta Sámuel szobrászművészekkel, és más túrkevei barátaival, arról vall. hogy haláláig megmaradt magyarnak, s a legnagyobb amerikai sikerei közepette is azon gondolkodott, hogy tudna művészetével segíteni szülővárosán, a „szegényes országos viszonyokon”. Finta sikerekben oly gazdag amerikai életútját teljességében lehetetlen egy rövid méltatás keretében bemutatni. Több nagyhírű akadémia, művés’&eti társaság választja tagjává, ünnepük — szobrait egymás után állítják fel Amerika nagy városaiban. Utolsó alkotását, Haraszthy Mártonnak, a tokaji szőlő amerikai meghonosítójának emléktábláját Sonomában avatják, — Finta ekkor már nagybeteg. Végrendeletében kisplasztikáit, irodalmi hagyatékát, levelezését szülővárosára hagyományozza. Újra ír „régi álmáról”, a túrkevei Finta Múzeumról. 1958. augusztus 3-án halt meg, a Los Angeles melletti inglewoodi temetőben helyezték el hamvait. Hagyatékát végakaratának megfelelően a magyar kormány 1962- ben hazahozatta szülővárosába, s megkezdték a Finta Múzeum építését, amely 1967-ben nyílt meg. Atoll mestere (Frank Mantinband, a NewYork-i Abraham Lincoln High School tanárának leveléből.) Jó néhány évvel ezelőtt új tanuló jött az én angol osztályomba, egy derék óriás, aki egy szót sem tudott angolul. Átadta nekem beiratkozási lapját, és én feljegyeztem, hogy 45 éves. Kíváncsi vagyok, meddig fog kitartani mondtam magamban. Bizonyára nagy mersze van, és akaratereje ebben a korban egy új nyelv tanulását elkezdeni. Az új tanuló állandóan jött, nap mint nap, jó vagy rossz időben egyaránt. A szemközti ülésen helyezkedett el, előrehajolt, magába szívta egy idegen nyelv új idiómáit. Míg nappal művészetében dolgozott, bősz bátorsággal sosem mulasztott egyetlen estét sem. Aztán egy idő után arra kértem osztályomat, írjanak erről a témáról: Miért fogtál másba? Amikor a dolgozatokat összegyűjtöttem és korrigáltam, alig tudtam hinni a szemeimnek. A dolgozat egy különleges személyiség elmélkedése volt, csodálatba ejtett. Egy önvallomás angol nyelven, de olyan világos és korrekt, poétikus és csípős, hogy csak mester tollából származhatott. Miért fogtál másba? Irta: Finta Sándor. Mikor még egészen kis fiú voltam, az apám egy kis hintázó falovacskát csinált nekem. Csak olyan parasztos ricek-racak munka volt az, nekem mégis ez volt a világon a legdrágább kincsem. Úgy szerettem a falovacskámat, s egész nap lovagoltam rajta, sőt még éjszakára is magammal vittem az ágyba. Az én falovam volt a leggyorsabb lábú teremtmény számomra, mert hiszen elröpített az álomvilágba, ha lovagoltam rajta ... Mikor 9 éves lettem, apám feladta a nagy kérdést: válasszak életpályát, s én habozás nélkül bojtárgyerek akartam lenni... Mint csikós 'bojtárgyerek felette boldog voltam, mert Mocskos nevű öreg kancalovam az egész ménes leggyorsabban futó lova lett s az ő segítségével legyőztem a többi csikósokat, valahányszor versenyfuttatást rendeztünk a pusztán. Egy napon azonban találkoztam a vonattal, s mikor a mozdonnyal versenyre keltem, az én jó Mocskosam bizony lemaradt s bizalmam hogy az én lovam a leggyorsabb a világon, semmivé lett — hamarosan mást gondoltam ismét. s elhatároztam, hogy gépész leszek. Sokat kellett bizony tanulni ... arra az eredményre jutottam, hogy az emberi fantázia a leggyorsabb a világon. Nem sajnáltam semmi fáradságot, hogy művésszé képezzem ki magamat. Minden túlerőt legyőztem, s minden fáradságot kibírtam s ma. amikor úgy gondolom, hogy művészi pályám zenitjét elértem — úgy szeretnék ismét négy éves lenni, kis riek-racak falovacskámon lovagolni... hogy még egyszer boldog lehessek ... KISBOJTÁR (részlet) Finta jelentős irodalmi tevékenységet is folytatott. Legismertebb könyve a Herdboy of Hungary — Kisbojtár a magyar címe I— 1932-ben jelent meg angolul, majd felváltva magyar és angol nyelven 12 kiadást, milliós példányszámot ért meg. Néhány amerikai államban kötelező iskolai olvasmány volt. Egy 1940-es felmérés szerint a „Herdboy” a legolvasottabb könyvek egyike Amerikában. A könyv Finta Sándor ecseg- pusztai emlékeit eleveníti fel, színes fantáziával, a nosztalgia romantikus jellemvonásaival. Szemelvényünket az 1932-es kiadásból vettük. L ehet, ha nem hallottam volna a Mocskos történetét, sohasem lett volna türelmem arra, hogy félelmét és csökönyösségét legyőzzem. De az, amit a vén lóról elmondottak, erősen foglalkoztatta a képzeletemet. Valamikor versenyló volt. egyike a leghíresebbeknek az egész országban. s úgy ápolgatták, dédelgették, mint egv ölebet. Egyszer aztán győzelmei tetőpontján szerencsétlenségére bőrbajt kapott, amitől elcsúfult és haszontalan kölönccé lett. Senkinek sem kellett, még a kóbor cigányoknak sem. A gazdája már arra is gondolt, hogy agyon löveti, de aztán számos győzelmére emlékezve, megmásította ’ szándékát és kiküldte ide a pusztára, hogy pihenjen itt, amíg él. Mivel senki sem akarta lovagolni, hagyták, hogy a ménes körül kó- dorogva töltse napjait. Ez a történet nemcsak a ló iránti jóindulatomat növelte meg, hanem azt az érzést is keltette bennem, hogy ebben a jószágban valami rendkívüli van. Ebben a lóban lélek van! Megértettem szabadsága elvesztése miatti mély szomorúságát Szemeiben egy igazi öntudatos lény váltakozó kifejezéseit találtam. Azok a rendkívüli szép szemek értelmet, jóságot, sőt pajkosságot sugároztak, s az állat ezekkel beszélt. Amikor friss vízzel megitattam — mert végre megengedte, hogy közel menjek hozzá — szemei vöröses sötétkék színben játszottak. De mikor a pásztorok kerültek közelébe, szemei zöld karikákat löveltek. Ha pedig Miklós bátyámat meglátta, nemcsak vádlóan hunyorgatta az őt ért keserű sérelem miatt, hanem panaszosan nyihogott is. Keserűségének adott kifejezést afölött, hogy bár oly hosszú ideig éltek együtt ugyanazon a pusztán, mégis a pásztorok gúnytárgyává engedte tenni és megalázta a többi lovak előtt. Nap-nap után viaskodott a bojtárokkal. akik betömi és betanítani akarták. Csak hozzám volt szelídebb és hozzám is csak akkor, amikor enni vagy inni adtam neki, ami után annyira sóvárgott. Ha üres kézzel mentem hozzá, felhorkant és toporzékolt, mintha' engem is meg akart volna harapni vagy rúgni. Egy napon, amikór egyedül voltam a pusztán, elpanaszoltam Mocskosnak, hogy mennyire szomorú vagyok. Jó messze mentem, hogy gyenge friss füvet tépjek neki, mert azt gondoltam, hogy fogatlan lévén, azt jobban fogja szeretni. Amint felé tartottam, igen bánatosnak találtam, s úgy éreztem, hogy társak vagyunk az el- hagyatottságban. Állati vadságától való félelmemben félig reszkető, gyerekhangon, nyájasan szóltam hozzá: „Adj Isten öreg Mocskos! Hogy vagy?” Amint az általam hozott füvet csipegette, úgy nézett rám, mintha nagyon is figyelt volna a köszönésemre. Azután lehajtotta fejét, s megengedte, hogy megsimogassam az orrát. Így felvidámítva, friss vizet is hoztam a kútról és megitattam. Aztán megmostam a képét» s közben beszélgettem hozzá, ahogy a legjobb barátjához szokott az ember, s úgy látszott, jól esett neki, hogy jó voltam hozzá. Másnap már azt is megengedte, hogy lemossam és lecsutakoljam a testét is, ameddig elérhetem. Nem igen magasan. Mert olyan mérhetetlenül magas volt, hogy a hátát még lábujjhegyen állva sem értem el. így aztán, amikor napszálltakor visszatértek a pásztó-. rok, félig lemosott lovam újabb trágár tréfák célpontja lett. Szomorú estéje volt az a Mocskosnak, mert most aztán minden vad ellenállás ellenére is. felkantá- rozták és felnyergelték a fiúk, és — Hol lettem művésszé? Itt a pokol az enyészet portáján - itt hol más csak meghalni tud. — Hol a nappalok is oly sötétek, mint a megcsalt szerető átka, itt hol éjszakánként a halál tartja orgiáit az enyészettel; átkot aratva az . anyáknak siralmat a szeretőknek. - Itt hol reáborul a lélekre a kétségbeesés mint nagypénteki éjszakára a komor sötétség — itt hol sötétebb a gondolat a feketénél. —
