Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-28 / 150. szám

1981. június 28­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Jászszentandráson Tanítók szociográfiai ____tábora ___ A jászberényi Tanítókép­ző Főiskola tizenöt már végzett, illetve jelenlegi hallgatója Jászszentandráson üti fel szociográfiai táborát. Július 20—30-ig a pedagógu­sok illetve tanítójelöltek Pető László adjunktus veze­tésével életmódkutatásokat végeznek a községben: öt csoportban tanulmányozzák a termelőszövetkezeti dolgo­zók, a nők, az eljáró ipari munkások, az értelmiség, valamint az idősek helyze­tét. Délelőttönként paradi­csomot szednek a termelő- szövetkezetben, délutánon­ként pedig szociográfusokkal találkoznak. A fiatal kuta­tókat családoknál szállásol­ják el, s így nemcsak mun­kájuk során hanem szabad idejükben is ismerkednek a jászszentandrásiak életmód­jával. A táborozás után ta­nulmányt készítenek, tapasz­talataikat nemcsak ők tud­ják majd hasznosítani peda­gógusi munkájukban, hanem a jászszentandrásiak is, akik igényt tartanak az értékes véleményekre. Tarhos fogadta öregdiákjait — Ügy tudom, az iskola fennállása idején végig Tarhoson tanított. — Az akkori oktatási mi­niszter, Keresztury Dezső, 1946. novemberében adta ki az első magyar állami ének­és zeneiskola alapító enge­délyét — emlékezik vissza a tanárnő. — A következő év tavaszán indult meg az ok­tatás. Az intézmény létre­hozásának ötlete Gulyás Györgytől származott, aki Az ózdi népművelési intézmények gyermekkórusa a pódiumon A békéstarhosi zenepavilon, előtérben a szabadtéri színpad ről az időről. Még azért azt hadd említsem meg, hogy az iskola nagyon eredményesen dolgozott. Számos neves kar­nagy, zeneszerző, muzsikus nálunk végzett örülnek egymásnak, a mu­zsikának, a találkozásnak. Sok százan érkeztek az áltar lábos iskolás gyerekektől a nyugdíjasokig, Várpalotától Aradig. Váltják egymást a pódiumon, a szünetben is­merkednek, énekelnek. A zenei stílusokból, mű­fajokból az érdeklődő ked­vére válogathat Gyulán vo­nószenekari hangversenyt adtak, a zenepavilon előtti szabadtéri színpadon bemu­tatták Kodály Zoltán Plas- mus Hungaricusát — minden évben ezzel nyitják a tar- hosi napokat — Bartók Cantáta Profanáját és a Kék­szakállú herceg várát, a deb­receni Kodály-kórussal, s a budapesti MÁV Szimfoniku­sokkal, Békésen a reformá­tus templom orgonáján Si- rák Péter adott hangver­senyt, a kórusok egésznapos bemutatót tartottak Tarho­son a kitűnő akusztikájú koncertteremben. Mindemel­lett mindennaposak voltak a szakmai tanácskozások. Az igazán tartalmas, program­dús napokat ma Bartók- emlékhangversennyel zár­ják a résztvevő szólisták, együttesek. A kórusok versenyére a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépisko­la leánykarát is meghívták — a kedvükért utaztunk Tarhosra —, de sajnos nem jöttek el. Fekete Sándor Az épület erkélyén meg­szólalnak a fanfárok. Kez­dődik Rácz István fotómű­vész kiállításának megnyi­tója A képek az ötödik al­kalommal megrendezett . bé­késtarhosi zenei napok kö­zönségének az intézet tar­talmas hétköznapjairól me­sélnek. A megsárgult papí­ron hosszúkabátos, topott aktatáskát szorongató gye­rekek tartanak az iskolába. Mosolyognak, csillogó sze­mekkel néznek a' fényképe­zőgép lencséjébe. A hatalmas fák, a hat­vanholdas csupatold erdő, mező még mindig a régi, mondják az évente visszajá­ró öregdiátok. Nem hiszem, hogy van az országban még egy alma mater, ahol annyi­ra tartanák a kapcsolatot a barátságot, mint a tarhosi- ak. Évente összejönnek, sé­tálnak a terebélyes lombok alatt, felidézik az itt töltött éveket. Tulajdonképpen ez adta az ötletet a zenei talál­kozók megrendezésére. Ha már úgyis ide látogatnak, miért ne ünnepeljék stíluso­san zenével, dallal a talál­kozást? A zenepavilon előterében kis társaság gyűlt össze. Haj­dani osztálytársak, iskola­társak. Élmények röppennek fel, a diákcsínyekről a taná­ri szórakozottságról. Volt ta­nítójuk dr. Gyarmath Olga mosolyog a régmúlt, visz- szapergetett történetein. azután igazgatója is volt az iskolának, jelenleg a debre­ceni Kodály-kórus karnagya. Azokat a tehetséges paraszti és munkásszármazású gye­rekeket gyűjtöttük össze, akiknek nem volt lehetősé­gük a zenetanulásra. Itt tel­jes ellátást kaptak, kollé­giumban laktak, gyakorol­hattak reggeltől estig, a parkban volt bőven hely. — A kiállítás egyik fotó­ján a kertben dolgoznak a gyerekek. — Külön kis kertészetünk volt, de nehezebb munkát is végeztek a diákok. Utat épí­tettek, zongorafülkét falaz­tak. Mindent magunknak kellett megcsinálni. A szép zenepavilont 1953-ban sike­rült kialakítani. Az átadáson Kodály Zoltán is itt volt. Személyesen meggyőződött, hogy Tarhos nem kultúrki­rakat. Egy év múlva sajnos megszűnt az intézmény. Hét év alatt hatszáz diák járt ide, az általános iskolástól az érettségizőkig. Az utolsó két évben kamagyképzést indítottunk, de ez is félbe­szakadt. Most már csak a ta­lálkozókon diskurálunk er­Gyermekek a SZOT üdülőben A Vöröskereszt Vas megyei vezetősége idén harmadszor szervezte meg a testi sérült gyermekek részére a Győr- Sopron megyei röjtökmuzsaji SZOT gyermeküdülőben a „napfény” tábort. Érdemes megjegyezni, hogy a szakszer­vezeti gyermeküdültetés 30. évfordulóján az itt pihenő százhúsz gyermek üdültetési költségét társadalmi munká­val gyűjtötte össze a Vöröskereszt. A képen: a szabad idő eltöltését különböző eszközök segítik Hangversenyek az egykori zeneiskolában FIATAL PRÓZAÍRÓK ANTOLÓGIÁJA A Medveölő fia Az olvasói (befogadói) ma­gatartást is elemezve nagy általánosságban elmondhat­juk, hogy az antológiák olva­sása az egy-egy szerző válo­gatott írásait tartalmazó kö­teteknél nagyobb figyelmet, olvasói teljesítményt igényel. Míg egy szerző esetében az azonos stílus, társadalom­szemlélet általában egységes képet tükröz a különböző írásokban, s azok egymást segítve, erősítve alakítják ki az olvasói azonosulást vagy tiltakozást, addig a különbö­ző szerzők írásait tartalmazó gyűjtemény esetében ez csák akkor valósul meg, ha a szer­kesztő tudatos és sikeres vá­logatása erre alkalmat te­remt. Ha A Medveölő fia című antológiát úgy olvas­suk, hogy ennek az alapvető követelménynek megfelel-e, akkor máris kijelenthetjük, hogy igen. Mindez természe­tesen nem azt jelenti, hogy a kötet írásait valamilyen — az írói kifejezésmódot és vi­lágképet is érintő — szoros, akár nemzedéki összetarto­zás is jellemezné. Kapcsolatban van ez azzal, hogy ellentmondásos a kötet alcíme: „38 fiatal prózaíró” helyett 38 éves prózaírókat is jelölhetett volna a szer­kesztő, ugyanis az alkotók átlagéletkora pontosan eny- nyi. Nem tudjuk mikor szü­lettek a novellák, illetve két esetben, Balázs József (1976) és Nádas Péter (1962) írásá­nál van csak jelölve, így a fiatal írók illetve az írása­ikban megjelenő társadalom közérzetét nem áll módunk­ban pontosan a jelenhez kötni. Annál is inkább, mert e kötettel együtt 1969 óta 6 olyan válogatás jelent meg, amely fiatal prózaírók írá­sait tartalmazza. Közülük a legelsőből két elbeszélés sze­repel e legújabb kötetben is. Talán ez a tény is jelzi, azt a szerkesztői szándékot, amit Vasy Géza meg is fogalmaz bevezetőjében: a kötet hoz­závetőlegesen a hatvanas évek közepétől megjelent termésből válogatja anyagát, gyűjti össze a kiemelkedő ér­téket jelentő szerzőket, írá­sokat. A Medveölő fia ily módon szorosan kapcsolódik a Fiatal magyar prózaírók 1965—1978 című korábban megjelent irodalomkritikai­történeti tanulmánygyűjte­ményhez, számos ott elem­zett novellát felvesz anyagá­ba. A kötet ugyanakkor nem •..olvasókönyve” e kritikai összefoglalónak, mert (egy­egy novellával kétszer annyi szerzőt bemutatva) széle­sebb, sokszínűbb kitekintést nyújt. Milyenek tehát ezek a no­vellák, szerzőik egykori vagy mai fiatalságán túl miért ér­demes így együtt olvasni, esetleg újraolvasni őket? Az antológia közösségi szándé­kait a címadó Simonffy-no- vella jelzi. A Nagy Medveölő fia nyomasztó teherként vise­li apja ellentmondásoktól sem mentes hősi nimbuszát, emlékét, hiszen — a konkrét teljesítményt tekintve — az­zal már aligha veheti fel a versenyt. Ám mint egyete­mistának — legyőzve a tár­sul kínálkozó partnert (s önmaga) gyengeségét, gyáva­ságát, a lézengő életmód csá­bítását — sikerül elindulnia a Medvelölő által oly sok­szor bejárt tátrai csúcsokra. Azaz így próbálja legben­sőbb sajátjává változtatni mindazt a hagyományt, ér­téket, amit a Nagy Medveölő, nemzedéki elődje képvisel. A problémakört szükségszerűen leegyszerűsítve azt is mond­hatjuk, hogy a novellák többsége — hőseik életfor­máját, életmódját, társadalmi aktivitását, cselekvéseit, vá­lasztásaik motiváltságát vizs­gálva — ilyen és hasonló, a múlthoz, a hagyományokhoz kötődő szembesítésre vállal­kozik. Lehet ez a régebbi múlt is, mint a „Svéd ki­rály” oroszországi hadjárata (Bereményi Géza) vagy Mó- zsi Ferenc szatírikus-provo- káló elbeszélése a Wyman. Ez utóbbi Mr. Robinson Cru­soe másik (gyakoribb) törté­netével ismertet meg. Robin­son atyja tanácsára otthon maradván, éli szürke hivatal­noki, családi életét, s egyet­len különös cselekedete az, hogy egy csavargó matrózt megspórolt pénzével hajóra segít. Az apák ilyen-olyan jelen­léte, de legyünk igazságosak, a szülőké, a szülői házé, úgy tűnik alapvető és kikerülhe­tetlen fontosságú a fiatal al­kotók írói önvizsgálata so­rán. Bár nem feltételezem, hogy bármilyen szerkesztői tudatosság eredményeként jött létre, a gyűjtemény el­beszéléseinek mintegy har­mada konkrétan a felnőtt gyermek és szülők kapcsola­tának valamilyen ábrázolá­sa, viszonya révén bontja ki mondanivalóját. Ezek között az elmúlásról, az értelmes létről valló olyan nagyhatá­sú, meditativ erejű írások­kal is találkozunk, mint Haj­nóczy Péter,, Újhelyi János, Spiró György novellái. Ám ide sorolhatjuk Czakó Gábor parabolisztikus állatmeséit is. Nem kívánjuk azonbah és nem is tehetnénk meg, hogy az „apák és fiúk” kérdéskör köré fűzzük a mintegy más­fél évtized reprezentatív no­vellatermését. Mindezt tá­gan, a maga bonyolultságá­ban, összefüggéseiben kell értelmeznünk. Az egykori gyermeki környezet vagy a hegyen elzártan élő öregek meglátogatása (Lengyel Pé­ter, Kurucz Gyula), a szülői szerep nyilvánvalóan változó helyzetjelentései (Nádudvari Anna, Vathy Zsuzsa), rend­kívül éles felvételek a „mai” életforma lehetséges mozza­natairól (Ács Margit, Bistey András, Csörsz István) mind így vagy úgy a múlttal, a múlóval, a jelennel felesel­nek, vitatkoznak. Ez a tagadhatatlanul fele­lősségteljes írói magatartás az, ami a „kutya bajom csak valahogy rosszul lettem ösz- szeszerelve” és a „tégla let­tél téglák között'... köt a te­hetetlenség, mint a ha,bares vagy a mész” életérzések szé­les skáláján helyezkedési pontokat keres. Az első idé­zet (Ács Margittól) az értel­miségi pályára vágyó fiatalt, míg a másik a már gyakorló tanárt — társbérlettel, csa­láddal — kívánta jellemez­ni. Talán e két önkéntesen kiragadott hangulatjelentés felidézésével sikerült érzé­keltetnünk, hogy az elbeszé­lések között tematikai és egyéb különbözőségük ellené­re sokféle kapcsolat van. Ha másként is, de szinte mind­egyik novella az értelmes emberi létezés, cselekvés igé­nyével vet * számot, keresve a szűkebb vagy tágabb környe­zet. a közel- vagy régmúlt tájékozódást jelentő fogódz­kodóit is. E talán túl általá­nosnak mutatkozó együvétar- tozás tagadhatatlanul az an­tológia egészében nyer hang­súlyt, és erősödik megfogal­mazható jelenséggé. A gyűjtemény — amellett, hogy az elmúlt évtizedek fia­tal íróinak novellaterméséről [kedvcsináló, jól tájékoztató körképet nyújt, ezért is ér­demes kézbe venni. (Bp. Kozmoz. könyvek. Szerk. Vasy Géza Bp. 1981.) Arató Antal Ha még egyszer azt üzeni A Kossuth-nóta sokat vitatott soráról Sokszor felhangzik 1848— 49-es szabadságharc népsze­rű dala, a Kossuth-nóta. De nemcsak éneklik, hanerr ke­letkezése óta sokat vitatkoz­nak is rajta, nevezetesen a nóta harmadik során. Ugyan miért van szükség arra, hogy Kossuth Lajos még egyszer üzenjen, míg az újoncok vég­re hadra kelnék? Van is a szövegnek egy olyan varián­sa, amelyben nem szerepel az a sor, hogy „ha még egy­szer azt üzeni”: Kossuth Lajos azt izente: Hibázik a regimentje. Ha hibázik kettő, három. Lesz .helyette tizenhárom. Éljen a magyar! Am; a kétszeres üzenet magyarázatát illeti, ilyen kettő is van. Egyesek szerint a Kossuth-nóta szövegében régi, hadba hívó toborzók emléke él, s a „ha még egy­szer azt üzeni” kifejezés a több évszázados magyar had- bahívás szokását idézi, azt, hogy valamikor a nemesi ha­dak a második hívásra áll­tak fegyverbe. S bár a Kos­suth-nóta már nem a nemesi felkelést, hanem a népet hív­ta harcba, szövegében ezt a régi hagyományt őrzi. A másik megoldást Barta István fejti ki „Kossuth al­földi toborzó körútja 1848 őszén” című munkájában. Mint ismeretes. Kossuth 1848 szeptember 24-én kelt útra, hogy fegyverbe szólítsa az Alföld népét a szabadság védelmére. Útjának minden állomásán, Cegléden, Nagy­kőrösön, Kecskeméten, Abonyban. Szolnokon, Csong- rádban. Szentesen, Szegvá- rott, Hódmezővásárhelyen és Szegeden óriási Lelkesedés és forradalmi harckészség vála­szolt szavaira. Kossuthot ket­tős cél vezérelte kőrútján: egyrészt tömegfelkeléssel akarta megerősíteni a Jella­sics hadai elől hátráló hon­védsereget, másrészt erőket akart készenlétbe helyezni a további küzdelmekhez. Az első cél. a Székesfehér­várig nyomult bán visszave­rése azonban közben megva­lósult, a fiatal magyar forra­dalmi sereg Pákozdnál szep­tember 29-én megfutamítot­ta Jellasicsot, aki maradék hadával sietve elhagyta az országot. Kossuth ekkor azt javasolta, hogy a most to­borzott újoncok maradjanak az újabb üzenetig indulásra készen a helyükön. A tiszán­túli megyékhez intézett szó­zatában arra szólította fel az Alföld népét, hogy a továb­bi intézkedésig készüljenek, rendezzék a népfelkelés so­rait. Ügy rendelkezett a népfelkelésről, hogy „az ha­ladéktalanul organizálitassék ugyan, de a városból ki ne indíttassák, míg ez iránt hi­vatalos felszólításom nem ér- kezendik”. Mindezek alapján jogos az a felfogás, hogy a Kossuth- nóta 1848 őszén a honvédő harcra készülő, Kossuth hí­vására váró szegedi újoncok ajkán született meg. Több más adat is alátámasztja ezt a felvetést. Damjanich kato­nái 1848 nyarán már énekel­ték ugyanezt a kuruckori dallamot az alábbi szöveg­gel: Magyarország, édes hazám, Néked szült és nevelt anyám. Négy esztendő nem a világ. Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! A toborzó körút után, ok­tóberben ebből a katonadal­ból keletkezhetett a Kossuth- nóta, amelynek szövegét Kos­suth Hírlapja már 1848-ban nyomtatásban közölte. A két értelmezés voltakép­pen nem zárja ki egymást A Kossuth üzenetére való várakozás a hadra készülő újoncok tudatában feltehető­en egybehangzott azzal az ál­taluk is ismert magyar ha­gyománnyal, hogy a felkelt seregek a második hívásra indulnak harcba. Cs. B.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents