Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

1981. június 21.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Az Ős-Maros útvonalán

Sárkútba húzódik a tó----- Madárvonuláskor dübörög a lég-----A buszsofőr négyesbekapcsol. „A legnagyobb magyar falu” Orosháza szélső házai mellett suhan a kocsi. Arra gondolok, vajon mi lesz számomra maradandó ebből a rövid ideig tartó, mégis gazdag programú látogatásból.

Mihály András tanácselnök szavaiból biztosan emlékezni fogok arra, hogy a város ipari fejlődésének kezdetét alig két évtizede a „gyüttmentek”, az olajbányászok megjelenése jelentette. Az általuk feltárt szénhidrogénkincsre épült az Orosházi Üveggyár, am; évi két és fél milliárd forint értéket produkál, és amit újabb 1,3 milliárd forintért továbbfejlesztenek.

Lelki szemeimmel bizonyára spkáig látom még a folyékony, üvegmasszát, melyet három emeletnyi magasságba húzás után már táblákba vág a gép. Megjegyeztem azt is, hogy az üveg vastagsága a húzás gyorsaságától függ. Várom, hogy Szolnokon is minél szélesebb körben találkozzak a gyár tizenöt centiméter vastag tégláfal hő- és hangszigetelésével felérő, több réteges szigetelőüvegével.

Magaslesen

Vendéglátóim jóvoltából tudom azt, hogy a Kőolajipari Gépgyár, a baromfifeldolgozó üzem, az olajipari létesítmények, a 18 hónap alatt 600 millió forint ráfordítással épülő öntöde mellett Orosháza a hatodik ötéves tervben tovább gyarapszik, hiszen a megye beruházásainak kétharmadát oda összpontosítják. A jövőt formáló munkáról beszélgetve csupán azt felejtettem el megkérdezni, hogy mit érdemes a régiből és egyáltalán érdemes-e valamit megmenteni.

Gondolataimból Boros László, a Békés megyei tanács természetvédelmi titkára riaszt fel:

— Megérkeztünk.

Orosházától tíz kilométerre lehetünk. Előttünk a kardoskúti puszta. A műút mindkét oldalát dús legelő övezi. Jobbra a távolban magyar szürkegulya. A ritka állatok nevelésével a helyi tsz foglalkozik.

Balra pár száz méterre egy magasles tövében piciny házikó. Réthy Zsigmond múzeumi osztályvezető nyomában oda igyekszünk. Fiatal, energikus ember, és a természet őszinte rajongója, ö szerkesztette a tavaly Békéscsabán megjelent, 13 ezer címleírást tartalmazó Magyar Madártani Bibliográfiát. 0 a szerkesztője a több kötetben megjelenő Békés megyei Természetvédelmi Évkönyvnek is.

A magaslesről páratlanul szép kilátás nyílik a természetvédelmi területre. Közvetlenül alattunk van a jó három kilométer hosszú Fehér-tó. Szélessége ötven és kétszáz méter között ingadozik.

— Minden szikestalaj forma megtalálható itt — magyarázza Réthy Zsigmond. — Az Ös-Maros számtalan ágának egyike húzódott itt Most az őszi-tavaszi csapadékvizek éltetik a tavat. Nyáron többnyire kiszárad, csak sárkutak maradnak a legnagyobb aszályban is.

Szikes tó ez. Nyáron erős sókoncentrálódás tapasztalható itt, mint a tengernél!

1966 óta védett terület, egyike a Békés megyei tizenhatnak. Amikor errő] kerekedik szó, * Boros László megjegyzi:

Kardoskúti táj — gazdag madárvilággal (Fotó: Boros L.)

Magasles a kardoskúti természetvédelmi területen

— További feltárásra, hathatós védelemre van szükség.

Réthy Zsigmond ennek bizonyságául említi:

— Az utóbbi évszázadban Európában és Afrika északi területén százötven madárfaj pusztult ki.

Százezren

vendégségben

Gulipán repül el mellettünk. Társai a part menti vízben gázolnak. Vízszintjel- zőként is használhatók, hiszen a mély vízre nem szállnak le. Fészkeik a parton húzódnak.

Ilyenkor, a fészkelési időszakban kb. nyolcvan madárfai talál otthont a Fehér tónál, mégis csendes, szinte kihalt a táj.

— Madárvonuláskor viszont dübörög a lég — mondja Réthy Zsigmond. — Legalább százezer vadliba és vadkacsa lepi el a környéket. Szinte feketéllik tőlük a föld. Ég akkor megjelennek a darvak is, melyek az északi területen fészkelnek. Valamikor itt is tömegével éltek. Ök foglalják el a tó közepét, a vadlibák körbeveszik őket.

Itthon idegenként

— Az UNESCO azért tartja nyilván ezt a területet, mert a madárvonulás szempontjából a legjelentősebb útvonalra esik. A Nemzetközi Vízi vad védelmi Iroda október végi kongresszusának egyik színhelyéül sem Véletlenül jelölték a kardoskúti pusztát.

— Csak az a baj, hogy a magyarok nem ismerik — mondja Boros László. — Talán még a kardoskútiak sem tudják, milyen természeti értékekkel rendelkeznek.

Amikor induláskor visszanézek a verőfényben fürdő pusztára, úgy érzem, világos választ kaptam arra a kérdésre, mit kell a környéken a régiből megmenteni.

— SB —

Mellőzöttség nélkül

Társközségekben

A társközség helyzetéről folytatott eszmecserén felállt egy asszony, és azt mondta a székhelyközségi általános iskola igazgatójának: jó. hogy van ez a megbeszélés, mert így legalább megismerhetjük az igazgató elvtársat. A felső tagozatos gyerekek az általános iskolák körzetesítése — körülbelül 5 év — óta. abba a székhelyközségi tanintézetbe járnak a tudományért. Más! Kimeffv az egyik nagy termelőszövetkezet elnöke a településükhöz tartozó társközségbe. és ott azt mondják neki az emberek: tanya- központ lettünk mi elnök elvtárs ... az isten háta mögé kerültünk ... ,Tény, hogy a lakosság annak ideién hozzájárult, pontosabban támogatta a közigazgatási korszerűsítést, de annak a huszonhárom megyebeli községnek a lakossága, akik attól kezdve' társközségi településen élnek, érzelmileg máig sem nagyon tudott megbirkózni az új helyzettel.

Mit jelent az, hogy egy település társközség? Elköltözött onnét a téeszközpont, az áfész-iroda, a tanács helyett egy kirendeltségvezető dolgozik, aztán az iskolák körzetesítésével a felső tagozat is megszűnt. Ez ellen fölszólaltak nem egy helyen:

. már a gyerekeknek is buszozni kell mindennap?” És mindezzel együtt lényegében az e munkahelyeken dolgozó értelmiség tekintélyes része is elvándorolt a községből, vagy ha maradt is — amikor este hazatér, aligha foglalkozik a település lakóinak dolgaival. Kialakult hát egy sajátos szemlélet a lakosságban: mi „másodrendű” emberek vagyunk, velünk nem törődnek, isten háta mögé kerültünk, elhalásra ítélték ezt a falut... Holott szó sincs erről! Az eredményesebb, korszerűbb gazdálkodás, oktatás, állam- igazgatás követelte meg ezeket a változásokat.

Napjainkban tulajdonképpen az emberekben kétféle gondolat hadakozik egymással. bírókra kelt az ész és a szív. Mert az eszükkel tudják — a tények meggyőzték őket — és elismerik — any- nyit változott jó irányban az ellátásuk, amire korábban. míg önálló községek voltak, nem akadt példa. Csakhogy az életkörülmények változása 'még nem minden. Az embereknek a szellemi törődés hiányzik. ~'°rt mi tagadás, néhány he'ven erről alaposan megfeledkeztünk. E szellemiséget hiányolja a szív. ezért hadakozik az érzelem.

Más szóval: politikai kérdés. hogy egy kis községben.

hogy érzik magukat az emberek. Vagyis az életkörülmények változásaival összhangban tartalmasabb, gazdagabb szellemi élet bontakozik-e ki, vagy sem.

Hogy ez együttesen valósuljon meg. abban a társközségekben dolgozó párt- szervezeteknek elsődlegesen nagy a felelősségük és nagyon sok a tennivalójuk.

A társközségek egy jelentős részében a területi párt- aiapszervezetek vették át azt a jogkört, amit korábban a községi pártvezetőség gyakorolt. Másutt a téeszkerü- let. vagy ágazat pártalap- szervezete az egyetlen pártszerv. akinek az egész falu gondjaival kell törődnie. Óriási mértékben növekedtek tehát feladataik, nagyobbak lettek irántuk a követelmények. Felkészül- tek-e erre a fokozott tennivalókra? Képesek-e eleget tenni a kívánalmaknak?

Eszembe jut egy kis jászsági társközség párttitkára (egyébként iskolaigazgató) amikor azt mondta: „nekünk mindazzal foglalkoznunk kell, ami a lakosságot foglalkoztatja. Ha a közétkeztetés, hát azzal, ha egészség- ügyi ellátás, hát azzal. Ha nem kapják meg időben az újságot, hát azzal is; figyelmeztetjük a postát a kötelességére. Kistermelés irányítása vagy kulturális élet — egyre megy. Tudomásul kell vennünk, hogy a legkisebb probléma is politikai kérdéssé válhat, ha mi azzal nem törődünk, ha nem igyekszünk azt megoldani. Jó legyen a lakosság közérzete, ne érezzék mellőzött- nek magukat, erre vigyáznunk kell.”

És ez a példa tulajdonképpen azt is mutatja* hogy szerencsére a cikkem elején említett esetek nem gyakoriak a megyében. Azokon a településeken is, ahol párt- alapszervézetek lát’ák el a politikai munka irányítását, a többségnél az utóbbi években fejlődött a pártélet, a pártszervezet munkája jó hatással van az egész környezetre. Ezek a kis kom- mundstia kollektívák eredményesen irányítják a társközségek politikai, társadalmi életét. Csakhogy nem mindenütt van így, és ez figyelmeztető.

Vallom: kulcsfontosságú,

togy ki irányítja a párt- szervezetet. hogy az alapszervezet titkárán nagyon sok múlik. Egységes, összehangolt, aktív munkába tudja-e mozgósítani az alapszervezet vezetőségét, az egész tagságot? Megtalálja-e elvtársaival együtt azokat a jó munkamódszereket. amelyekkel rajta tudják tartani a kezüket a település ütőerén. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egy területi pártalapszervezet tagsági összetétele meglehetősen sokrétű.- Korban is nagyok a különbségek a párttagok között, aztán szakmában, iskolai végzettségben, érdeklődési körben, élettapasztalatban úgyszintén. Az alapszervezet vezetőségének velük is differenciáltan keld foglalkozni. Hát akkor milyen politikai érzék, érzékenység kell egy egész falu lakosságával törődni.

Sok múlik azon. hogyan tudják egy emberként felsorakoztatni a lakosságért, mindazokat, akiken múlik, hogy egy településen jó legyen az emberek közérzete, össze tudják-e hangolni a tanácstagok, a népfront, a Vöröskereszt, a KISZ, a helyi gazdasági egységek ott levő vezetőinek tevékenységét? Hogy szólnak-e a székhelyközség tanácsi vezetőinek. ha azt tapasztalják, hogy ott a dolgozók a társközség lakóival nem foglalkoznak megfelelően. Ha egy idős embernek órákat kell várnia, míg kis ügyét elintézik, és esetleg még a buszt is lekési. amivel hazamehet a falujába. Figyelmeztetik-e az áfész vezetőségét ha nincs megfelelő áruellátás a boltban? Észre- vételezik-e a közlekedési vállalatok központjában, ha azt tapasztalják, hogy nem jó a közlekedés? Mindemellett persze az sem mellékes, hogy munkájúkhoz megkapják-e a székhelyközségi, netán a járási pártszervezet segítségét.

Szívet melengető volt a napokban lezajlott program — a Fut a falu — Tiszaör- sön. Együtt sportolt ott a székhedyközség, Tiszaörs embere a társközségek — Ti- szaigar. Nagyiván — lakosságával. Akár szimbólumként is felfogható: ezémyi összekötő kapocsnak kell lennie a székhelyközség és a társközségek között — hogy egvütt tudjanak dolgozni a máért és a holnapért. Nálunk nincs és nem lehet első vagy másodrendű ember. Ember van. nagy E-vé> és mindegy, hogy városban, községben. netán társközségben él. Olyan élet- körülményeket kell teremtenünk számukra — anyagit és szellemit —, hogy jól érezze magát, hogy tudja: a maga posztján fontos.

Gyümölcsöző politikai élet kell minden településen. És nem lehet elég az évente egyszer megrendezett falugyűlés a község gondjainak megbeszélésére. A mindennapi kapcsolat, az elvtársi, emberi törődés az, ami nem nélkülözhető.

Varga Viktória

Munkásőrök Kunhegyesen ^ Könnyű nektek,

ott a bázis, meg a lőtér is”

Szél Imrét, a kunhegyesi munkásőr egység parancsnokát sokszor heccelik társai: „Könnyű nektek, ott a bázis, meg a lőtér is.” Amikor én is ezzel hozakodok elő, a parancsnok legyint:

— Sok az előny, tagadhatatlan, de annyival több a gond is. Ahhoz, hogy ez a bázis ilyen lett, sok társadalmi munka is kellett. A lőtér kialakítása is nagy erőfeszítést kívánt tőlünk.

— De most már túl vannak a nagyján ...

— Attól függ, mit tartunk annak. Szerintem a munkánk folyamatos. Vegyük például a hazafias honvédelmi nevelést. Egymást követik a generációk! Mondhatjuk, hogy letudtuk ezt a feladatot? Nem is gondolunk erre. Inkább annak örülünk, hogy négy úttörő-munkásőr szakalegységünk és egy Ifjú Gárda egységünk fiataljaival

a házat is el tudnánk húzat- ni, olyan lelkesek.

— És a testületi tagok nevelése?

— Ezt a fegyveres szolgálatot csak elkötelezetten, a párt politikájába vetett hit- ‘tel lehet vállalni. Aki megpróbál a közösség által jónak tartott útról letérni, azt a kollektíva figyelmezteti. Azt tartjuk: a nyíltság nagy nevelőhatás. Ez kellene a polgári életben is, mindjárt kevesebb lenne a szívinfarktus. Nálunk a nyílt beszéd eleve kizárja a retorziót és a hántást.

—• Hogy került parancsnoki posztra?

— Véletlenül lettem munkásőr. nem ez volt az életcélom. Ügy voltam a testülettel, mint az átlagpolgár, viszonylag keveset tudtam róla. Kitérő válaszok után vettem fel az egyenruhát. Döntésemet talán az is befolyásolta, hogy a katonaságnál jó parancsnokom volt. Olyan ember, — Busa István főhadnagy, — aki valóban hivatásának élt, és nevelte a fiatalokat a fegyveres szolgálattá. Az egység huszonöt kiváló katonájából öt az ő beosztottja volt. Gondoltam, itt is meg lehet ezt csinálni.

1977-ben lett munkásőr. Mindjárt raj-, majd egy év után szakaszparancsnoki beosztásba került.

— Nemsokára nekem szegezték a kérdést, mit szólnék hozzá, ha magasabb beosztásba helyeznének? Mondtam parancsnokaimnak, úgy vagyok én ezzel, mint munkahelyemen a fizetéssel, döntsék el a feletteseim. Ha ők jónak látják, próbáljuk meg.

Egy évig századparancsnok-helyettes. majd a parancsnoki iskola elvégzése

után századparancsnok lett Szél Imre.

— Nincs nekem megoldhatatlannak tűnő gondom ezzel, csak akkor fog el furcsa érzés, amikor valamelyik idős alapítótag kéri leszerelését. Ök nem véletlenül kerültek a testületbe, a hit és a meggyőződés tartotta kezükben a fegyvert. Emberismeretükkel, gazdag élettapasztalatukkal .mindig sokat segítettek.

— És az utánpótlás?

— Sajnos, egyetlen nő sincs köztük. Igaz, más a helyzetük, mint a férfiaké, de azért hiszem, hogy a párt- szervezetek segítő munkájának fokozásával — például a BHG-ből, ahol több száz nő dolgozik — lesz közülük jelentkező a testületbe. Egyébként nemcsak a nők körében tapasztalom, hogy keveset tudnak a testületről. Sokan azt hiszik, hogy csak párttagok lehetnek munkásőrök. Valójában nem így van, hiszen az előképzősök döntő százaléka most is pártonkí- vüli.

A parancsnok „civilben” erdésztechnikus a kunhegyesi Kunság Népe Tsz-nél. Közel 500 hektár idős és 129 hektár fiatal erdő gondja-ba- ja hárul rá.

— A munkaerőhelyzet nem teszi lehetővé a kézi ápolást. INTövényvédőszer pedig erdőre engedélyezve csak egy van. Házi kísérletek és kollégák tapasztalatai alapján vegyszerezzük, dédelgetjük az erdőt.

Hallgatom, és arra gondolok, hogy sok ember csak a romantikát látja az erdészetben, és nem gondol arra, hogy itt az Alföldön, nehezebb körülmények között egy kis eredmény is többet jelent, mint a hegyek között a nagyobb.

Szél Imrén kitör a „szakmai ártalom”:

— A fa az egyetlen energia, amely újratermeli önmagát. Nem véletlenül mondják, hogy az élelem után a fa a legfontosabb.

Nézem kipiruló arcát, hallgatom lelkes magyarázatát, és közben azt mérlegelem, hogy jó-e a sorrend, hiszen az emberi hitet és energiát talán az élre kellene sorolni. (s.)