Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

1 8 Irodalom, művészet 1981. MÁJUS 31. a valóságnak megfelelő vallomás­tól senki és semmi el nem tánto­ríthat. Ez az elvem, Uram, és szeretném remélni, hogy tévedését belátja, ebben a reményben zárom levelem tisztelettel: Dr. A. T. Somogyi Tóth Sándoi Különös rekviem Doktor! Szószátyár levelét elolvastam. Maga persze mindent látott, és mindent megfigyelt. Csak épp a legfontosabbat nem, azt, hogy az útkereszteződés előtt egy Előzni tilos! tábla volt elhelyezve. Kö­vetkezésképpen a maga hülye val­lomása alapján a buszsofőrre leg­alább két esztendőt ráhúznának. Szie- rencsére kivétel' nélkül minden fa­lubeli tanú tudta és vallotta, hogy a süketnéma kerékpáros a faluból jött, és a fák közül vágott ki az autóútra. Következésképp, először: maga egy szereplési viszketegség- ben szenvedő kangorilla — bepe­relhet becsületsértésért, majd ki­fizetem azt a pár száz forintot, nekem megéri, bőven. Másodszor: maga idióta önimádatában úgy hazudik, hogy végül talán önma­gát is bedönti. Mert én odaültem a maga helyére, hát onnan csak a dagadt hentes óriási kobakja lát­ható. az autóútból viszont semmi. Na és, tényleg, a visszapillantó tükörből láthatta még az Ibusznő lila bugyiját, mert a villámzárja tényleg elromlott. Harmadszor: Magának hátul is van szeme? Hogyan láthatta egyidejűleg az autóutat, az Ibusznő bugyiját, meg azt is, hogy én a krétaarcú nővel szórakozom ? Szóval, dokikiáim, nem látott maga az égvilágon semmit, csak egy kicsit szerepelni akart. Persze, szerény megfigyeléseimet előadom szépen a bíróságon is. Remélem, hamis tanúvallomásért majd meg­kapja a magáét. gyébfcént, lehet hogy E marhaság, de bennem az a határozott benyomás alakult ki, hogy a balese­--------- tét maga okozta. Maga á m, doktor! Vagy nem hajította a társaságot a presszóban, mint valami rohadt smaasszer, hogy pontban fél kilenckor muszáj el­indulnunk? Hová siettünk, meg tudná mondani? Szóval lehet, hogy marhaság, de én azt hiszem, ha maga véletlenül hasgörcsöt kap, vagy mit tudom én, érti, szóval, ha maga nincs velünk — ez a lé­nyeg —• akkor a szegény süketné­ma még ma is él. Ez olyan biztos, mint az, hogy most már halott. Különben nem vagyok újságíró, nyomdász vagyok, ha érdekli. Hlyen ember maga, doktor! Hall valamit, azitán blöfföl, míg a léleg­zete tart. Isten óvja a betegeit, Teljes tiszteletlenséggel: F. J. . a kerékpárost, aki velünk egy. 7- irányban az út jobb oldalán 'ha 5 ladt. Pityu, a szabályos indexelés ? után. előzésbe kezdett. És akkor t uram, az útkereszteződésnél a ke- > rékpáros hirtelen balra fordult, • mindenféle jelzés' (karjelzés) nél- 1 kül. Óriási csattanás, a kerékpá- t ros teste a busz orrablakához vá- 1 gódott, majd az ember a levegőbe ; repült, és az út bál oldalára zu- ’ hant A zuhanásit már valószínűleg 1 ön is látta, de hangsúlyozom, a ■ látvány korántsem elegendő, hogy • megértsük az eseményeket. Mint - tudja, Pityu kétségbeesetten féke­• zett. fölszaladtunk az útszegélyre, • majd vissza az úttestre, és negy­■ ven méterrel a szerencsétlenség helyétől megálltunk. Pityu kiug­: rótt a sofőrülésből, a testhez fu­• tott. A buszban döbbent csend volt, ami érthető, aztán két nő ■ sikoltva fölsírt, ez is érthető. Én, ; mint orvos, rögtön Pityu után si­ettem, aki a test mellett térdelt, 1 nyögve zokogott és a fejét fogta. Akkor én, kötelességemet teljesít­ve megvizsgáltam a szerencsétle­nül járt embert, és rögtön megál­lapítottam, hogy meghalt, és ez orvosilag, hogy úgy mondjam ter­mészetes. Két hatalmas, nyílt tö­rés, az egyik a vállon, másik a térd fölött, ám a halált nem ez okozta hanem koponyaalapi tö­rés, amit a füléből szivárgó vére is bizonyított Ez az ember meg­halt, mondtam Pityunak, aki még mindig térdelt, és folytak a köny- nyei. Nyugalom, Pityu, az ember nem jelzett én ezt tanúsítani fo­gom, én mindent láttam. Szavaim­ra a sofőr természetesen meg­könnyebbült, és amikor a helyszí­nelők megérkeztek, már annyira magához tért, hogy ki lehetett hallgatni. A rendőrkocsi elég későn — már nem tudnám megmondani, hány perc múlva érkezett, én addig is igyekeztem tartani a lelket útitár­saimban, akik az üdülés után ma­gukba süppedve ültek a helyükön, a harminc utas közül csak hárman vagy négyen sétáltak a helyszínre. Tudja, miiért? Mert nem akarták elrontani a hegyi üdülés kellemes benyomásait egy összetört ember látványával, nehogy a fenyőillat hullaszaggal keveredjék az emléke­zetükben! Hát ezért! Én nem ítél­kezem, csupán megjegyzem, hogy az efféle közömbösség nekem nem sajátom, s mivel ön is vetett egy­két pillantást a szerencsétlen ke­rékpárosra, fontosnak tartom, hogy később tett rosszindulatú megjegy­zésével ezúton is szembeszálljak. Mert ön el akarja torzítani az én szerepemet, holott egyedül én lát­tam az esetet elejétől, a végéig. A falusiak vallomása nem számít, ők a fák közül nem láthatták az autó­úton történteket. ' így bátran kimondom, egyedül az én vallomásom a perdöntő, bár­milyen következményei is lesznek. Ha a bíróságon megkérdezik a vé­leményemet, én felelősségem tel­jes tudatában közölni fogom, hogy a sofőr nem hibás, hiszen a ke­rékpáros — mint kiderült süket­néma volt, és elmulasztotta ka­nyarodási szándékának jelzését. Nos, fiatal barátom, remélem, sikerült önt meggyőznöm, maga­tartásom abszolút helyességéről, és a dolog lényegét tekintve a bíró­sági tárgyaláson nem lesz közöt­tünk ellentmondás. Mindenesetre, én az igazsághoz tartom magam, és lehet kifogást emelni, az autóút nyílegyenes (aszfaltozott), a terep sík és belátható volt. Pityu, a so­főr, nyugodtan fütyörészett, fü- tyürészni lehet vezetés közben, azt nem tiltja a KRESZ. Az ominó­zus helyen, az útkereszteződésnél kétségkívül a mi buszunknak volt elsőbbsége hisz autóúton halad­tunk (KRESZ 232. oldal, ábrával), tehát itt a sebesség csökkentése sem kötelező. Itt, uram, én magam sem lassítottam volna. És akkor, pontosan 11 óra 31 perckor történt a tragédia, mely­nek a busz utasai közül egyedül én voltam szemtanúja. Figyeljen csak, hogyan történt! Már_már utolértük r. A. levele F. J-nek. D Uram! ön engem súlyt san megrágalmazott, m: dón azt állította, hogj---------- én a balesetet ner látt am, és a gépkocsivezetői nézve terhelő vallomást tetten Ügy látom, ön, mint újságíró, ir telligens ember és ha indítékai mat részletesen elmagyarázom, ta Ián bizony megértést is remélhe tek. Nekem közösségi kötelességet vallomást tenni! Kétféle minőség ben is: mint szemtanúnak, é mint orvosnak. Sajnálattal látorr manapság igen sokan elrejtőzne; a nyugalomba, pusztán azért, hog; . a sérülésektől őrizzék magukal holott mindenkinek kötelessége a igazság érvényesüléséért küzdeni Én ezt tettem, uram nekem ez ; meggyőződésem, és a meggyőző désemért én mindenkor kiállók Miért nem tett ön is vallomást Honnan tudja, mit tudok én? His: ugyanazon az autóbuszon utaztunk nemde? No igen, mert barátjává beszélgetett, aztán táplálkozott ugye? Sőt — amiként megfigyel item — a könnyűvérű hölgyekké is élcelődött, éppen a sajnálata baleset perceiben. Hogyan is te. hetne vallomást? Viszont én min dig nyitott szemmel járok a világ, ban, amellett magam is vezető va gyök, ha gépjárművön utazom szakadatlanul és önkéntelenül a: útra figyelek, mert — jegyezz« meg, fiatal barátom, — mindii történhet valami. Kettőnk közöt az a különbség, hogy én láttam mi történt, ön pedig nem látta Milyen jogon állítja, hogy az ér vallomásom terhelő volna, holot épp a gépkocsivezető érdekébeír emeltem szót? Hisz meg is mond­tam expressis verbis a helyszínele rendőrtisztnek: Százados úr, e sofőr ártatlan, én a balesetet ele­jétől a végéig szemmel kísértem Én nemcsak úgy nézelődtem ám mint a többi nyaralók a buszban akik már mind boldogok voltak hisz elhagytuk a veszélyes szer­pentint meg a hegyeket, és nyíl­egyenes úton haladtunk! Uram, az ördög nem alszik! A szerencsétlen­ség épp akkor következik be, ami­kor senki se várja, épp ezért ne­vezik szerencsétlenségnek, mert váratlan. Az élet tele van várat­lan fordulatokkal. De ezt talán ör is tudja! Viszont a balleset után nem volt módunkban végigtekinteni a tör­ténteken, és az ön gúnyos meg­jegyzéséből én csodálkozva érte­sültem, hogy önnek fogalma- sincs, mit láttam én. Mindent láttam, uram, ami azokban a pillanatok­ban történt. Mindent. Hát idefi­gyeljen fiatalember! Csakis azért lehettem én szinte egyedüli tanú, mondhatnánk, koronatanú, mivel­hogy útitársaink nagy része bó­biskolt. Sőt, némelyek aludtak, ez a szomorú helyzet, uram! Énrám egyenesen jellemző, uram hogy míg mások bóbiskolnak, én ugyan­akkor ébren vagyok, sőt éber va­gyok. (A két szó rokonsága nyil­vánvaló, remélhetőleg.) Namár- most. Ha újra fölelevenítem azt a pár tragikus másodpercet, — mert csak másodpercekről van szó, fi­gyelmeztetem —, kiderül hogy csakis egy szempár foghatta föl az eseményeket a maguk teljességé­ben. Rögtön bebizonyítom. Tisz­telt vezetőnőnk, akinek az IBUSZ megbízásából mindenre éberen fi­gyelnie kellett volna, ám e köteles­ségét távolról se teljesítette min­taszerűen. a döntő pillanatokban épp a nadrágja cipzárát javította. Különös látványt nyújtott mond­hatom. Mint ön is tudja, a cipzár a nadrág elején volt, a nő mér­tani középpontján. Hogyan láthat,- tam? A visszapillantó tükörből, uram. így a vezetőnőt nyugodtan kizárhatjuk a megbízható tanúk sarából, nem gondolja? Marad a két fiú. Ök a legelső ülésen ülitek, vagyis nevetgéltek. Én nem ítélem el a nevetgélést, de a nevetgélés állapota csöppet sem alkalmas' ar­ra, hogy objektiven fogjuk fel a körülöttünk zajló eseményeket. Na és kiskorúak tanúsága a Törvény előitt, mit ér az? Maradna az előt­tem üllő házaspár, de ők is szundi­káltak, csak a csattanásra rezzen­tek föd, amikor a kerékpáros feje nekivágódott a plexiüvegnek. Vagyis? A történteket uram, egye­dül én láttam, tapasztaltam elejé­itől a végéig, sőt szerénytelenség nélkül jelenthetem, cselekvő része­se is voltam úgy az igazság kide­rítésének, mint a szomorú esemény konstatálásának. (Tudja, mire célzok, remélem.) Talán ön is emlékszik — bár akkor épp a krétaarcú félmezte­len hölggyel) foglalkozott, igaz? — hogy a busz kb. negyedórája hetven-nyodevan kilométeres se­bességgel rohant, s ez ellen nem Parancs János: Mégis mintha csak átutazóban időlegesen megszállva egy-két napra egy olcsó vidéki szállodában úgy élek itt mintha csak idevetődtem volna s valami csatlakozásra várnék ami egyre késik ténfergek a hajnali ködben kiismerhetetlen torlaszok csapdák és indulatok között meg-megújuló reménykedéssel [mégis az emberi mértékkel mérhető [élet valahol itt lapulhat karnyújtásnyira tőlem Vas István: Hány napja lehet? Hány napja lehet még a Napnak Lángolni istenigazából? Seregélyek most szüretelnek. Mennyi van hátra még a nyár­iból? Mit csináltam ezen a nyáron? Éltem, szerettem, elmerengtem. Ha jön az őszi szemtől-szembe És itt talál még mindig engem. Ha itt hagynak tavaszig engem. Jó lesz nekem a ködben, szélben Bújdosnom. amíg mód adódik. Aztán eltűnnöm észrevétlen. Ha jön az őszi szemtől-szembe'. Nyomát se lelje rettegésnek. Ha kérdi: Mi lesz7 — A Halál­Inak Szécsi Margit: Tartomány Soványodik az ünnep, telik a végzet. Szilaj fejemen virágot viselek érted. Fekete kendőd rózsás: remény meg végzet. Halánték-lövést: egy rózsát viselek érted. Micsoda lakodalom ahol enyésznek? Tömegsír-fekete kendőd kihímzett végzet. Iszunk aléltan. akár a lesrófolt élet. Sötét hajamban a rózsa megalvad érted. Vészi Endre: A pillanat Nézek a pillanat után még érzem bőre melegét hajában könnyű fény zizeg szalad a fényhullámokon s már combjáig ér köldökig a hártyapiros délután nézek a pillanat után s ő visszanéz ő visszanéz világoskék ködöt kavar hajában kinyúlt csillagok szép vállain a láthatár Zelk Zoltán: Túlvilág Hontalan lődörögve a gyűlölködő, ádáz éjszakában. Lányok derekát átölelve a rejtekadó, cinkos éjszakában. Nagyapa busa almafái s a depressziós járdaszéli fák. Éjféli bableves a kávéházban. Hajnali kocsmák. Népdalok. [Viták. Ha nyomorún is, mégis milyen [szép volt holtom előtt a túlvilág Keresztes Ágnes: Mély kút Mély kútba tekintek, aranyszálat szakajték Bámulom kislányhajam: fürtös és fehérarany, szelíd <báránykát jelez — nem lehettem mégsem ez. Jaj. anyám. oly szakadás ma a szál! Mély kútba tekinték Vasalt kereket forgatok, húsz méter láncon csikorog jeget zörget bádogvödör, mosdóvizemet húzza föl. de én hiába súrolom magam: a nehéz sorsnak nehéz szaga [van.: Mély kútba tekinték benne látom testvérkémet A te arcod, az én arcom mutatkozik tükörképnek. Tíz ujjad a fele ága, tíz ujjam a fele ága: kivirágzik a világfa, ölelésünkből nem enged. Mélységes mély a [múltnak kútja. Ne mondjuk inkább [feneketlennek ? Mély kútba tekinték újra meg újra. A tehetetlen zuhanót szabdalja éles irgalom. Ne kísérts többé, kényelem kaszakútja!

Next

/
Thumbnails
Contents