Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
1981. MÁJUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 nak ahhoz, hogy eredményes tegyen az MHSZ, a MRASZ és a BM TOP együttműködésé? teszi, hogy a tűzoltóságon elhelyezett RKSZ-vevő . csak kódjelre kapcsolódjon be — csak segélyhívás esetén szóLada kombi gépkocsikat kapott a Magyar Autóklub segélyszolgálata. A „sárga angyalosok” ezentúl nemcsak szerelnek és javítanak, hanem szükség esetén vontathatják is a mozgásképtelen járműveket. A képen; ez a szerkezet segíti a vontatásban a gépkocsit Kiváló a KUNTEJ Az 1972-ben alapított KUNTEJ gazdasági (társulás napjainkban mér 9 Szolnok, 1 Hajdú-Bihar és 5 Heves megyei (település lakosságát látja el tejjel, félzsíros tehéntúróval’, tejföllel, trappista sajttal. Legújabb, de nagyon kedvelt termékével, a kunsági gomolysajttal, — e termékből nem is tudják az igényeket kielégíteni. Sőt tavaly tovább bővítették termékválasztékukat a Gervais ízesített túrócsaléddal és különböző fagylaltporok gyártásával. Míg 1979-ben 8,7 millió liter tejet vásároltak fel, addig tavaly már több mint 13 millió litert. Ezzel e kötelezettségüknek eleget tettek. Ebben a tejüzemben egy év alatt az egy dolgozóra jutó termelési érték 32,1, a nyereség 16,9 százalékkal növekedett. A Kiváló Gazdasági Társulás címet a tegnapi ünnepségen Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára adta át Tiszafüreden. A lakossági szolgáltatások iránti igények növekedésének megfelelő szakmai összetételben emelkedett az elmúlt esztendőkben a kisiparosok létszáma. Jelenleg már a kisiparban tevékenykedők tábora meghaladja a 102 ezer főt. Ez az 1975-ös létszámnál 21 százalékkal magasabb; a legtöbben — 6200-an — a múlt évben váltottak ipaiüogasít- ványt. Az országos átlagnál is jóval nagyobb mértékben emelkedett a kisiparosok létszáma Fejéir és Hajdú megyében, a legkevesebben pedig Nógrád és Komárom megyében, valamint Budapesten váltották ki az iparengedélyt. A múlt évi létszámnövekedés több mint 90 százaléka a megyei iparosok számát növelte, akiknek döntő többsége a falvakban dolgozik, ahol a szolgáltatási igények kielégítése legfőképpen a kisiparosokra hárul. Az utóbbi öt esztendőben a kisiparosok működésének területi megoszlása a községek javára változott, 10 százalékos emelkedést mutat. A kisipari tevékenységet érintő központi intézkedések tehát kedvező hatást gyakoroltak a szolgáltatási fehér foltok megszüntetésére. Ezt igazolia az is, hogy ma már a kisiparosoknak 78 százaléka a szolgáltatási igényeket kielégítő szakmákban dolgozik. Először őrsvezetőket fogad a megújult tábor A káptalanfüredi úttörőtábor — a szolnoki járás úttörőinek nyári „otthona” — felújítása már 1979 őszén megkezdődött. A korábbi hatszemélyes, elavult faházak helyett járási összefogással két, egyenként 12 személyes ÉRDÉRT típusú épületet állítottak fel. A fegyvernek! Nagyközségi Tanács költségvetési üzemének jelentős segítséget nyújtottak társadalmi munkában a martfűi növényolajgyár KISZ- alapszervezet, szocialista brigád, illetve szülői munkaközösség szorgoskodott a táborban az elektromos- és vízhálózat javításával, a külső és belső festéssel, mázolással, a terep rendezésével, parkosításával. A múlt év első negyedében a berendezések pótlása is megtörtént, ezekre, valamint új ágyneműk beszerzésére a Járási Hivatal és a megyei Ifjúsági Bizottság mintegy 250 ezer forintot juttatott. Jól sikerült — éppen a nagy összefogás eredményeként — a múlt nyári táborozás, és most azon szorgoskodnak a tavaly is segítőkész közösségek, hogy az idei nyár is szép élményeket hozzon a táborlakóknak. Első turnusban ezúttal is őrsvezetők — kerek százan •— készülnek fel új feladataikra. ww HG 7 LX kéri a tűzoltóságot...” Uj hullámhosszon a segélynyújtás — Figyelem, HG 7 LX! Itt Jászberény, tűzoltóság ... — Figyelem, segélyhívás, itt HG 7 LX! Néhány évvel ezelőtt nem értették volna az üzenetet még azok sem, akik jártasak rádiós körökben. Ma viszont - már sokan tudják, hogy a rádióamatőr - készenléti szolgálat és a kijelölt tűzoltóság hívja így egymást. Egyikük tűzesetet vagy egyéb, gyors beavatkozást igénylő vészhelyzetet jelez, a „vonal” másik végén az ügyeletes tűzoltó veszi a jelzést, és intézkedik. Mi is az a rádióamatőr készenléti szolgálat? A kérdésre a téma legjobb ismerőitől, Hidegföldi József századostól, a jászberényi járási-városi tűzoltóparancsnoktól és Szalóki Lászlótól az MHSZ DMH rádióklub titkárától kértünk választ. — Az amatőrök számának, társadalmi szerepének növekedése, műszaki felkészültsége, mozgó- és állandó 'helyű hírközlési lehetősége alkalmassá teszi a rádiósokat a gyors beavatkozást igénylő veszélyhelyzetek jelzésére, a segélyhívások továbbítására. Erre a felismerésre alapozva állapodott meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Magyar Rádióamatőr Szövetsége a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságával abban, hogy az amatőrál'lomások bevonásával megszervezik a készenléti szolgálatot. — Mit jelent a tűzoltóságnak a rádióamatőrök közre- * működése? — Felbecsülhetetlen segítséget, minden eddiginél jobb lehetőséget a gyors intézkedésre, a hatékony beavatkozásra. A rádióamatőrök — éppen ezért, mert ha nem is mindenhol, de sok helyen megfordulnak — a káresetek jelzése mellett alkalmasak a rendőri, a mentőszolgálati ’ segítségkérésre közúti' balesetek, bűncselekmények, természeti csapások esetén is. — Milyen személyi és technikai feltételeket biztosíta— A- szolgálat tagjai ön‘ ként jelentkező rádióamatőrök — segít az eligazodásban a laikus érdeklődőnek a klub titkára. — Megbízásukat az MRASZ-tót kapják, és átjátszóállomás teremti meg a közvetlen kapcsolatukat. Egy- egy átjátszóállamás száz- százötven kilométeres körzetből teszi lehetővé a hívások fogadását. • A Pest megyei és a jászberényi tűzoltóparancsmokség mellett további kijelölt helyeken is létrehozzák a rádióamatőr készenléti szolgálatot, az egész ország területét behálózzák vele. A gyors mozgást, a „mindenhol ott lenni” lehetőségét biztosítja, hogy a készenléti szolgálat résztvevői többségükben személygépkocsiba épített vagy hordozható berendezésekkel rendelkeznek. —: És a „vonal” másik vége? — A kijelölt tűzoltóságokon elhelyezett RKSZ készüléket a Magyar Rádióamatőr Szövetség költségmentesen telepíti és szervizeli. A szelektív hívórendszer lehetővé lal meg —, tehát az egyéb forgalom zavarásától mentesül. Íratlan szabály, hogy a rádióamatőrök, ha meghallják a vészjelzést, beszüntetnek minden más beszélgetést, hogy ne zavarják az RKSZ munkáját. Az ügyeletes tűzoltó szobájában élesen Izúgó hang, egy kattanás jelzi: az RKSZ- készülék kapcsolt... — Figyelem, itt HG 7 LX segélyhívás. A 32-es úton a 25—26 kilométer között egy tejszállító kocsi az árokba borult. A gépkocsi vezetője és a kísérő megsérült, a sérülés fokát megállapítani nem tudom ... — Figyelem, HG 7 LX, itt az ügyeletes tűzoltó, a segélykérést vettem, intézkedtem. Vége! Illés Antal KÉZBEN KOPIK A FORINT Egyre többen kímélik átutalási betéttel „Alulírott Nátha Imréné kunszentmártoni lakos, megbízást adok arra, hogy 1981. évi május hónapra járó illetményemből ... első ízben 1981. június 1-én, s ezt követően havonta 1500 forintot részemre ne készpénzben fi- ' zessenek ki, hanem utalják át az Országos Takarékpénztárnál! vezetett átutalási betétszámlámra (mellékelve a számla adatait tartalmazó egy darab átutalási posta- utalvány) .. Nálhiné a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat kunszentmártoni gyárának mintakészítő szűcs szakmunkása, férje ugyanott géplakatos. Nem az övék az egyetlen család a gyábról, amely hasonló megbízással fordult munkahelyéhez. — Mind a ketten egy műszakban vagyunk, egyik gyerek az óvodában, másik a napköziben, nincs otthon senki. Kényelmesebb volt az OTP-nél számlát nyitni, s onnan rendezni a havonta ismétlődő kiadásokat, mint '■annyiféle csekket kitölteni, meg a díjbeszedők után szaladgálni. Négy éve már így csináljuk, de havonta egyszer így is sorba kellett állni a postán a befizetéssel, most aztán már azt se kell. Így a legkényelmesebb — indokolja a fiatalasszony. S még hozzáteszi: — Ebben a másfél ezer forintban egy kis tartalék is benne van, a férjem ifjúsági betétje... Ilyesmire már nincs gondunk abból a fizetésből, amit kézhez kapunk. — Mi, Pesten már akkor ismertük az átutalási betét előnyeit, még mielőtt vidéken igjánybe lehetett venni — kapcsolódik a beszélgetésbe Katona József, a gyár személyzeti vezetője, aki maholnap tíz esztendeje él a nagyközségben. — Amint lakást kaptunk ‘itt, mi is á takarékpénztárra bíztuk a havi hét-nyolcféle számla ki- egyenlítését. Most meg már kézbe se kell az e célra szánt forintot venni, megy a papír, kíméljük a forintot... Tudjuk, hogy évente két alkalommal módosíthatjuk a munkabérből átutalandó ősz- szeget, ha csökken vagy nő a rezsi, ez főként a földgázas fagyasztóknak jön jól a fűtési idény elején és végén. — S ha valaki meggondolja magát, vagy nincs megelégedve a bonyolítással, visszavonhatja a megbízást... — Erre aligha kerül sor — jegyzi meg Kakuk Ferencné béremdszámaló, aki az átutalások ügyintézését vállalta. — A BVM-nél már korábban ezt a gyakorlatot folytatják, és szinte mindennap újabb és újabb dolgozók kérik az átutalást. kevesebb utánajárással megoldható a dolog. A Killfián lakótelepen élűnk, ott csaknem mindenkinek van az OTP-nél folyószámlája, úgy vélem, ez a korszerűbb életmód része. Az is örvendetes, hogy egyre kedvezőbbé alakítják a feltételeket Úgy tudón, jön a következő lépés, a csekkfüzet. Persze nekünk korai lesz, még nem jöhet számításba az egy kereset meg a gyes mellett, luxus lenne csekkel fizetni a boltban. A szomszéd gyárban valóban kedvező tapasztalatokról is tudnak már nyilatkozni. Imre Mihály villanyszerelő havi 1200 forint átutalására írta alá a megbízást, március óta így „fizet”. — A feleségem jelenleg gyesen van, most el tudná éppen intézni az ilyen-olyan számlák rendezését de egyéb napi problémák mellett miért ne könnyítenénk rajta, ha A fővárosban július 1-töl (a jövő évtől már nálunk is) csekkfüzetet kaphatnak a számlatulajdonosak és az ötszáz forinton felüli vásárlásokat pénz helyett csekkel fizethetik — akár Szolnokon is, ha úgy tetszik, a nagyobb üzletekben. Az országos központú vállalatok (Csemege, Tisza Szálló) mellett a Tisza- vidék Szövetkezeti Közös Vállalat, a megyei Élelmiszer és az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalat is megái lapodott az OTP megyei igazgatóságával abban, hogy július elsejétől a Skála Áruház, a Márka ABC, a Domus, a Pelikán Száilló is beváltja a budapestiek csekkjeit. És jövőre már bárhol az országban a Szolnok megyei átutalási csekkel is fizethetünk. Rónai Erzsébet Fotó: Hargitai