Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-16 / 113. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁUS 16. flz idők jele Meglepetést aligha kel­tett, hogy az amerikai szenátus hatalmas több­séggel, 92:1 arányban megszavazta minden idők legnagyobb katonai költ­ségvetését. A rekordok hazájában most újabb, szomorú csúcsot jelent a hadikiadások központi tételeként elfogadott 136,5 milliárd dollár, amelyet a hadsereg és a fegyverzet fejlesztésére szánnak. Egy amerikai tévétársaság szűkszavúan így kommentálta az ese­ményt: „az idők jele”. Csakugyan az, mármint a washingtoni törekvések pontos és csalhatatlan jelzése. Amióta a Reagan- kormányzat hivatalba lé­pett, sajnos semmi jelét nem adta annak, hogy az erő demonstrálásán kívül a világ békéjének meg­őrzése is szerepelt a választási program Ígére­tei között. Senki nem táplálhat illúziókat: az új washingtoni admi­nisztráció szoros össze­fonódásban a hatalmas katonai—ipari komp­lexummal minden tekin­tetben előnyben része­síti az ország új fegy­verrendszereinek és fegy­vereinek kifejlesztését. Az MX-rakétarendszer tervezett kiépítése, új hadászati bombázók, nukleáris repülőgépanya- hajók, tengeralattjárók, tökéletesített páncélosok — csupa—csupa olyan tétel, amely nyílt kihí­vást jelent a világ béké­je, a nukléráliis kataszt­rófától rettegő emberiség számára. A „szovjet fenyegetés­ről,, szóló amerikai hí­resztelések — úgy tűnik — a törvényhozók is hatal­mukba kerítették. Rég fordult elő a demokrata és republikánus hon­atyákból álló testületben, hogy egy törvényterve­zetet mindössze egyet­len ellenszavazattal fo­gadjanak el. Most ez tör­tént, s önmagában ez is az idők jele. Reagannek sikerült az Egyesült Álla­mokban olyan légkört teremteni, amely — . di­vatos szóval élve — va­lósággal belemanőverezi magát a rendkívüli kockázatokkal járó hisz­térikus feszültségbe. Számtalanszor leírták már, de nem árt megis­mételni : a világban ma nagyjából erőegyensúly áll fönn. Sőt, fennáll á „túlgyilkolás” lehetősége is: a felhalmozott nuk­leáris arzenál sokszoro­san képes elpusztítani nemcsak Európát, ha­nem az egész Földet. Ilyen kiélezett helyzet­ben a fokozott fegyver­kezés, a hadikiadások rekordtételei súlyos fele­lősséget rónak azokra, akik hozzájárulásukat adják a tömegpusztítás anyagi alapjainak roha­mos növeléséhez. Érthe­tő tehát, ha az emerikai televízió „az idők jele­ként” kommentálta a szenátusi szavazást. Leg­följebb annyit fűznénk hozzá: szerencsére a vi­lág tekintélyes részén nem a fegyverkezést, ha­nem a tárgyalásokat sür­getik. Valóban az idők jeleként. Gyapay Dénes Űi jugoszláv államelnök A , Jugoszláv Szocialista Szövetséges Köztársaság (JSZSZK) államelnöksége tegnap Belgrádban megtar­tott ülésén a következő egy­éves időszakra Szergej Kra- ighent, Szlovénia küldöttét választotta meg elnökévé, miután eddigi elnökének, Cvijetin Mijatovicsnak (Bosznia-Hercegovina) egy­éves megbízatási ideje le­járt. Közlemény a KGST Végrehajtó Bizottságának üléséről Ismét nemzetközi legénység kering a Föld körül Moszkvában közzétették a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának 1981. május 12 —14 között megtartott 99. üléséről szóló közleményt. Az ülésen a tagállamok ál­landó gépviselői, á kormá­nyok elnökhelyettesei vettek részt. Bulgáriát Andrej Lu- kanov, Csehszlovákiát Ru­dolf -Rohilicek, Kubát Fla- vio Bravo Pardo,, Lengyelor­szágot Mieczyliaw Jagiielski, Magyarországot Marjai Jó­zsef, Mongóliát Miatavin Peldzse, az NDK-t Gerhard Weiss, Romániát Nicolae Constantin, a Szovjetuniót Nyikolaj Talizin, Vietnamot pedig Huynh Tan Phat kép­viselte. A KGST és a jugoszláv kormány közötti megállapo­dás értelmében a Végrehaj­tó Bizottság ülésének mun­kájában részt vett Szlobo- dan Gligorijevics, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) tagja, Ju­goszlávia KGST-melletti ál­landó képviselő je. Jelen volt a tanácskozáson Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára. Az ülésen Andrej Luka- nov, a Bolgár Népköztársa­ság képviselője elnökölt. A Végrehajtó Bizottság' megvitatta és jóváhagyta azokat a beszá mol ókat. ame­lyeket a tanács soronkövet- kező 35. ülésszaka elé ter­jesztenek. Jóváhagyta azt a beszámolót, amely a komp­lexprogram megvalósításá­val: a KGST tagállamai együttműködése elmélyítésé­nek és korszerűsítésének a 80-as évekre szóló feladatai­val és programjával foglal­BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratiján nyilvánította ki részvétét B. H. Sheares szingapúri elnök elhunyta alkalmából. KOPPENHÁGA A NATO-hadügyminiszte- , rek brüsszeli üléséről kiadott záróközleményben a hadiki­adások 3 százalékos emelésé­vel kapcsolatban emlegetett egyetértés nem felel meg a valóságnak — jelentette ki a közleményt bírálva Poul So- gaard dán hadügyminiszter. MANAGUA Negyven hondurasi társa­dalmi szervezet — köztük politikai, vallási szervezetek és szakszervezetek — felhí­vással fordultak az ország el­kozik. Ugyancsak az ülés­szak elé terjesztette a KGST -nek a 34. és a 35. ülésszak között végzett tevékenységé­ről szóló beszámolót. Beszá­moló készült arról, milyen eredménnyel egyeztették a tanács tagállamai 1981—1985 évekre szóló v népgazdasági terveit és milyen tervet dol­goztak ki az egyeztetett sok­oldalú integrációs vállalko­zások megvalósítására. A tanács ülésszaka elé beszá­molót terjesztenek arról, ho­gyan korszerűsítik a tagál­lamok tu domán yos -műszak i együttműködését a legkor­szerűbb technológia, techni­ka és új anyagok előál­lításának és a termelésben történő alkalmazásának meg­gyorsítására. A tanács 34. ülésszakának megfelelően a Végrehajtó Bizottság áttekintette, ho­gyan haladnak azok a közös intézkedések, amelyeknek célja - a termelési folyama­tok. új, perspektivikus irá­nyító berendezéseinek, az egységes elektronikus ele­mekből álló bázisalkatré­szeinek, az eléktronikus be­rendezések gyártásához szük­séges különleges anyagoknak és technológiai berendezé­seknek, a külszíni fejtésre szolgáló korszerű techniká­nak, a csővezetékek építésé­nek, valamint a fűtőanyag és energia észszerű és ta­karékos felhasználásának célját szolgáló gépeknek és berendezéseknek szakosított és kooperációban megvaló­suló, az ilyen eszközök ki­dolgozását és a gyártás meg­szervezését szolgáló intézke­dések megvalósítása. A Végrehajtó Bizottság nőkéhez. Azt követelik a kor­mányzattól, hogy tegyen ha­tározott lépéseket a ndcama- guai határ menti területeken garázdálkodó somozista ban­diták megfékezésére. SAN JÓSÉ A San José-i kubai konzu­látus személyzete csütörtökön elhagyta Costa Ricát és Ha­vannába illetve Nicaraguába utazott, miután kedden Cos­ta Rica kormánya az „álla­mok közötti kölcsönös tiszte­megállapította, hogy ezek­nek a kérdéseknek megol­dása nagyfontosságú a tag­államok gazdasága intenzi- fikálása számára. Ezért alá­húzta: meg kell gyorsítani a megfelelő megálapodások előkészítését, különösen az egységes elektronikus elemek bázisának létrehozásában, a számítógépekhez szükséges mikroelektrondkus alkatré­szek közös kidolgozáséban és előállításában. A Végrehajtó Bizottság jó­váhagyta azokat az intézke­déseket, köztük a tudomány és a technika területén meg­valósítandó intézkedéseket is, amelyek célja, hogy meg­gyorsítsák a Vietnami Szo­cialista Köztársaság népgaz­daságának fejlődését, a gaz­daság hatékonyságának nö­velését. A KGST tagállamai gazdasági és tudományos­technikai eszközökkel segítik elő, hogy a Vietnami Szo­cialista Köztársaság gazda­sága számára fontos terüle­teken, így például a mező- gazdaságban, a geológiai ku­tatásokban. a közlekedésben, az energetikában, az orvos- tudományban, a kutató in­tézetek és intézmények fel­szerelésében, a tudományos és műszaki szakemberek felkészítésében, szakmai ké­pesítésének megnövelésében megvalósuljanak ezek az intézkedések. Az ülésen áttekintették a gazdasági és a tudamémyos- műszaki együttműködés né­hány más kérdését is. A Végrehajtó Bizottság ülése a barátság és az elv­társi kölcsönös megértés légkörében ment végbe. let megsértésére” hivatkoz­va megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával. HELSINKI Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, a kormány elnökhelyet­tesét fogadta Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársa­ság elnöke. A találkozó előtt a magyar miniszterelnök­helyettest fogadta Mauno Koivisto finn miniszterelnök. Aczél Gyöngy ugyancsak teg­nap ellátogatott a finn kül­ügyminisztériumba, ahol Paavo Vayrynen külügymi­niszterrel találkozott. Aczél György tegnap el­utazott Helsinkiből, s rövid kirándulást tesz Finnország északi részén. Szovjet—román űrpáros kering a világűrben! Képünkön: a Szojuz—40 utasai, Leonyid Popov parancsnok (jobbra) és az első román űrhajós, Dumitru Prunariu még a Szojuz—40 fedélzetén (Telefotó — KS) (Folytatás az 1. oldalról) űrrepülések igen sok ered­ményt. hoztak. Az űrrepülés abszolút világcsúcstartója, Valerij Rjumin, aki a jelen­legi közös expedíció parancs­nokával, Leonyid Popovval 185 napot töltött a világűr­ben, s három nemzetközi pá­ros házigazdája volt a Szal- júton, úgy vélekedett a szov­jet televízióban elhangzott hyiliatkózaijában, hogy a program igen sok úi gondo­lattal, sokfajta új kísérlettel gazdagította a világűr kuta­tását s alkalmat adott arra is, hogy a szocialista orszá­gok tudósai, űrhajósaik se­gítségével, a gyakorlatban próbálják ki elgondolásai­kat. Leonyid Popov, az eddigi leghosszabb időtartamú űr­repülés parancsnoka kitűnő egészségi állapotban tért vissza 185 napos útjáról, így a szakértők röviddel vissza­térése után már engedélyez­ték számára, hogy román társával együtt készüljön fel az űrutazásra. A kiváló űr­hajós most néhány hónapos szünet után viszontlátja az űrállomást, amely mintegy fél éven át volt otthona. Javult a pápa közérzete A tegnap délelőtt kiadott orvosi közlemény szerint II. János Pál pápa műtét utáni állapota kedvezően alakul, közérzete javult. Valamelyest emelkedett testhőmérséklete, de ez egyelőre nem ad okot aggodalomra. Az olasz rádió tegnap azt mondta, hogy a nyomozók folytatják Mehmet Ali Agca kihallgatását. A merénylő néhány kérdésre már haj­landó volt válaszolni. Azt ■mondotta, hogy tettét egye­dül követte el, ezzel senki sem bízta meg a nyomozók nem, hisznek neki—mondta a rádió rendőrségi tudósító­ja. „Megerősödik az összees­küvés nyugtalanító feltétele­zése” — fűzte hozzá. Az olasz hatóságok elis­merték, hogy tavaly novem­berben szóbeli jegyzéket kaptak Törökország római nagykövetségétől. A jegyzék felkérte az olasz hatóságo­kat: vegyék őrizetbe Meh­met Ali Agca-t, ha Olaszor­szágba érkezik. Olasz részről ugyanakkor tagadták, hogy a szóbeli jegyzékben szó esett volna arról, hogy Agca meg akarná ölni a pápát. Római megfigyelők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy Agca-nak erről a szándékáról már másfél évvel azelőtt szó esett: 1979. november 26-án az AFP hír- ügynökség ankarai jelenté­sében. Földrész-portré: Ázsia Konfliktusok, csaták, háborúk Nem eey világgazdasági szakember állítja: az embe­riség holnapja nagyon sok- tan attól függ, miként gaz­dálkodunk a rendelkezésre álló energiaforrásokkal. Eb­ben a tárgykörben is meg kell néznünk az ős.i földrész, Ázsia helyzetét. Ami az olaj­tartalékot illeti, az 1977/78- ban a nyugati olaicégek meg­bízásából készült becslések szerint Á zsia vezet. Négy milliárd tonna a becsült sza- úd-arabiá!, 10,2 milliárd a szoviet, 9,2 milliárd a kuvai­ti, 8,4 milliárd az iráni, 4,8 milliárd az iraki és 2,6 mil­liárd a kínai kőolajtartalék. De vajon elfogadhatóak a nyugati cégek becslései ? Azok. akik vitatják megbíz­hatóságukat. mindenekelőtt azt mondják: a kutatók meg­közelítőleg sem merítették ki a lehetőségeket a mélyebb rétegek fúrásában, számos területet figyelmen kívül hagynak. így hát a felmérés pontatlan. Ivan Nyeszterov. a nvugat- sziibériaii olajkutatás Állami- díjas vezetője (a díjat a tyu- meni olaimező fölfedezéséért kapta) például kijelentette: csupán a nyugat-szibériai tartalékok kiaknázásával kétszeresre lehetne növelni a világ olajtermelését. Elmond­ta: az olaj mező kiterjedése egymillió négyzetkilométer körül van, mindössze 20 szá­zalékát tárták eddiig fel, s ennek is csak a harmadán folyik a kitermelés. (Nyesz­terov: ,,A tyumení területen a talajszerkezet többrétegű tortára hasonlít, s eddig még csak a legfelső töltelékréteg­ből kezdünk fogyasztani...”) Az energiaforrások között miind jelentősebb a földgáz szerepe. Ázsia földgáza né­hány éven .belül Nyugat- Európa ellátásának egyik alapja lehet: most folynak a megbe-zélések egy olyan földgázvezeték építésének részleteiről, amely a Szoviet- un,iából, az első elképzelések szerint a Jam al-félszii gettói ötezer kilométeres földalatti úton vinné a fogyasztókhoz (az NSZK-ba. Franciaország­ba, Olaszországba. Belgium­ba. Hollandiába. Ausztriába) a földgáz milliárd köbméte­reit. Tavaly óta komolyan mérlegelik, hogy már 1982- ben földgázvezetéket kezde­nek építeni Szahalin szigete és Japán között. Most Jurii Zajcev szoviet miniszterhe­lyettes ki jelentette: erre nincs szükség, a földgáz cseppfolyósított szállításával olcsóbban megoldható a kér­dés. A Szovjetunió csak egyike Ázsia hatalmas nyersanyag- foiirtokosainak. A világ leg­nagyobb kőszéntartalékaival rendelkező országai között ott van Kína, India, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság is. Ólai Pakisztán föld­ié alatt, ón- és bauxitvagyon Indonéziában, most felfede­zett cink-, arany- és ezüst­telepek Burmában, növekvő foszfáttermelés Jordániában, feltáratlan vasérckincs Kam­bodzsában — sorolhatnánk vég nélkül az úi geológiai eredményeket. Komoly tudományos elem­zések, a várható népesség­szám. a kiszámítható fejlő­dés, a nyersanyagkincs alap­ián joggal mondható tehát: az emberiség bölcsőié, Ázsia, egyben a ’iövő földrésze is. Igaz, az imperializmus csak úgy tud Ázsiára pillantani, mint lehetséges tőkés va­dászterületre, egymás ellen uszítható országok nagy fegyverfelvevő piacára, Ér­demes azonban elgondolkod­ni arról, amit nemrég a moszkvai Lityeratumiaia Ga- zetában írt Vitalii Kobis, megjegyezvén, hogy aki a Szovjetunió gazdasági ereiét akarja felmérni, az ne dol­lárban számoljon, hanem nyersanyagban. „Lehet, hogy akik ma tönkre akarnak ben­nünket tenmi, egy szép na­pon könyörögve nyújtják fe­lénk a kezüket” — így az idézet. Aki rápillant Ázsia gazdasági térképére, s végig­gondolja az előttünk álló év­tizedek fejlődési lehetősége­it. komoly figyelmeztetésnek tarthat i a ezt a mondatot. Gárdos Miklós VÉ€K

Next

/
Thumbnails
Contents