Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
1981. APRIUS 12. Irodalom, művészet 9 Nálunk minden a legnagyobb rendben, minden nagyon szép, minden nagyon jó — zúgta a fülembe Pityu korábban elhangzott szavaiElnyomtam a csikket, s rögtön másik cigarettára gyújtottam. Mintha a füstbe akartam volna elrejteni a méregtől vörös arcomat. Valamit már tudtam, de igazán csak most értettem meg: Nem, ők panaszkodni sohasem fognak. Soha, még akkor sem, amikor a koporsót már a ház falához dönti a temetési ceremónia mestere, ha a mankót a hónuk alá szorítják, hogy járni tudjanak! Azt a nyers, hajdúsági, pusztai ridegséget magukkal vitték a siklósi várat körülölelő szelíd dombok közé is, és megdöbbentik vele az embereket,' Szinte érzem: nyársra húzva Ember Mária: DELEGÁCIÓ VÁRHATÓ mi részlegünk kihelye- A zett részleg Ritkán érJLX tesülünk arról, amiről a 1 1 központban sutyorognak. Nekünk jelekből kell észrevenni mindent — Egyik nap beállít két kőműves a téemkából. Kezdik leverni azt a néhány sor csempét a földszinti illemhelyen. Csak kérdezzük, miért (tévedésből még be is tévedt az első órákban az ember). Mondják: mert régi. Nahát, ez az ő legnagyobb bajuk? Dühöngtünk persze, nálunk, asszonyoknál, könnyen megy, azon a két árva kőművesen töltöttük ki a mérgünket. Inkább takaríttatnának tisztességesen — mármint a központiak —, akkor nem kellene hórukk tataroztatok Olcsóbb is volna. De hát ezt elmondhatnánk az országban mindenről, kezdve a hosz- szú hetekre bezárt közérteken. A maszek: az bezzeg nem csuk be, az minden nap tud söpörni, felmosni; kimeszel egy éjszaka. De hát nem erről akartam én beszélni. Akkor ámultunk csak el, amikor megláttuk, mit művelnek a kőművesek. Tetőtől tápig sötétkék csempével burkolták be a falat. Ejha! — mondták a nők, mert a régi csak köldökig ért Papírtartót ugyan nem szereltek a falra, de tükröt, azt igen. Hogy figyelhesse az arckifejezését az ember. Közben. Aztán megjelent két kalapos férfi, alónéztek minden gyeptéglának az udvaron. A csatornanyílásokat, lefolyókat mind megvizsgálták. Már nem volt szükség semmi magyarázatra, hiszen a központból is ott sündörgött néhány takarítónő. Padlókefélő géppel fényesítették a kövezetét az előcsarnokban, lemosták a lépcső korlátját — ilyet se látott még a világ. Jött a boyszol- gálat, felállított néhány pálmát, meg jobbról-bajról egy-egy csipke- terítős dohányzóasztalt az előtérben. Már úgy vették le őkete a kocsiról, csipketerítősen. Néhány fotelt is hoztak, süppedős pirosat, műanyag habból vagy miből. Kipróbáltuk persze, mert csak később hirdették ki, hogy nem szabad beléjük ülni, nem arra valók Utolsó reggel még egyet fordult a boy. Szép gyöngén letettek egy szekrényt a sarokba. De nem akármilyet: ablaka volt, sok részre osztott, a szélén megcsiszolt üvegből. Hogy is magyarázzam — az ablakszemek között hullámos kis lécek, engem a hegedűre emlékeztettek, nem tudom, miért. A szekrényben a marxizmus klasszikusai, láttuE az üvegen át,ríneg néhány vándorzászló. Rebesgették hogy egyenest az igazgató elvtárs lakásáról jött, mindent tudni vélnek ezek a nők. A szőnyegekkel együtt, mert azt is hoztak, nem mondtam? Akkor reggel bejelentették végre, amit az ember már úgyis kitalált magától, hogy delegáció érkezik. És azt is mondták, jól vésse eszébe mindenki, hogy hívják, min dolgozik, ha netán őt szúrnák ki. Nehogy za- 1^ ' varba jöjjön, ha kérdezik. Szükség esetén ismételgesse magában, tanácsolta a fődiszpécser elvtárs. Ö tette a bejelentést." Most márt tudhattuk azt is, hogy a delegáció délután 3-ra várható. Többen megkérdezték, kijön-e a tévé a Molnár Margit vagy a Vajek Jutka, de a fődiszpécser elvtárs nem tudott róla, vagy még titokban akarta tartani kis ideig. Kapott mindenki egy szép tiszta köpenyt, de megmondták, hogy csak fél három tájban szabad felvenni. Dél felé megjelent az igazgató elvtárs titkárnője, frissen a fodrásztól, porcelánt hozott, evőeszközt, poharakat. Azt a hajóráko- mány mirelit málnát, amivel meg akarták kínálni a vendégeket, egyelőre még berakta a frizsiderbe. De előbb ki kellett szedni belőle azt a zacskós tejet meg húst, amit sokan megvettek előre, hogy majd munka után hazaviszik. Kettő után visszatehetik, nyugtatta őket a titkárnő. akkor úgyis ki kell venni a fagyott málnát, hogy felengedjen. Háromkor már teljes volt az izgalom. de a delegáció nem jött. A munkaidő négyig tart, a tiszta köpenyben csak mpneltük a munkát. Négykor bejelentette a fődiszpécser, hogy maradni kell. A tasako- kat, húsokat megint ki kellett szedni a frizsiből, visszatették a felengedett málnát. A fődiszpécser elvtárs idegességében megkérdezett néhány asszonyt, hogy hívják, és min dolgozik. A nők csalódottak voltak, hogy nem jön a tévé, tudták, hogy már rég itt kellene lennie a kábeljeivel. Ötkor telefonált valaki, hogy elnézést kérnek, a delegáció programja kissé elhúzódott. Hatkor {felsorakoztattak minket az épület előtt. A titkárnő kezében ajándék: barackpálinka, az a füty- työs üveg biztos ismeri, kirakatból legalább, meg valami hímzett terítő, kakasos. Negyed hétkor megjöttek az autók, a vendégek kiszálltak, de be se jöttek, ingyen operajegyük volt hétre, érthető. Egy sietős tolmács elhadarta az üdvözléseket, ott az udvaron átvették az ajándékot, aztán uzsgyi, visszaterelték őket a kocsiba ás nap reggel már nem M :;‘; volt se könyvszekrény, se szőnyeg se pálma, se dohányzóasztal, se fotel. A munkaköpenyeket elfelejtették összeszedni, a bátrabbak azóta is hordják, én nem viselem, ott van összehajtva a szekrényben (nekem nem hiányzik, hogy Pötyike, a gondnokságról, cirkuszoljon velem). A tükrök... még a tükrök megvannak. Gondolom, a csempe is marad. Csak a titkárnőn nevet mindenki: annak a boldogtalan családja biztos csalánkiütést kap már a málnától. Mást sem esznek napok óta. Gonosz szájuk van az asszonyoknak, mit mondjak forgatják őket a pokol lámlgja fölött, amit a szenvedés szít szüntelenül, s akkor is azt rebbenti el sóhajnyi nyögésük: nálunk minden a legnagyobb rendben van. Minden rendben! Leültem, hogy megnyugodjak egy kicsit. Megittam a maradék sörömet. Cigarettával kínáltam Pityut. — Köszönöm, nem dohányzóm — mondta halkan. — Szóval, a szívem miatt? — kérdeztem még egyszer, mert még mindig nehezen hittem el, hogy elhangzott ez a mondat— Igen — mondta Pityu megértést kérőén, mosolyogva, mint aki rádöbben, hogy illetlenül többet beszélt a kelleténél. Egy másodperc töredékéig rámeresztettem tekintetemet. — De hisz ez irtózatos — üvöltöttem fel. Pityu megdöbbent. Ujjai lecsúsztak a pohárról, combjába kapaszkodtak. Tekintetével kísérte sebes lépteimet fel s alá a szobában. Várt. Várta, amíg lassítok, meg-megállok államat szorongatom. Aztán vőgigcsurgott arcán a mindenkit foglyul ejtő. kedves, támaszt ígérő, erőt adó mosoly: — De Miska bácsi, miért? — kezdte halkan, de nagyon határozott hangon. — Hiszen nálunk minden a legnagyobb rendben. Komolyan: minden rendben! Ez megérthetetlen! Rózsa Endre: Szénrajzok Felfúvódik a szél bozótosa: ágakkal átlós messziségen át lengő tövis egyensúlyozza a duzzadó eget, az átlátszó robbanást. Az erdőirtás hosszú sávja: veszteglő futószalag-ravatal. Gyertyánfák fagyfehérje lángol. S itt, ez a kényes akác a folyóban karmolja magát. Az idő hangyabolyából egy perc kiválik, kagylós kő alatt lapít, köszörüli még-üres csápjait. Felcihelődik, indul a világ. Földbe fúródik, vizet gyökeredzik, hipp-hopp-nincs répa a jégcsap. Magasodik a lágy fű irama, dolina-mélyről forrva, körbe fölcsap! Zelk Zoltán: MERT NEM LEHET Járj színházba, menj képkiállításra, ülj be néha egy moziba, kirakatokat bámulj, s vegyél új, kedves holmikat magadnak. Mert nem lehet így! nem lehet! mert indulj el jókedvűen ' és jöjj haza jókedvűen és mondjad el, mit láttál, hogy milyen a Körút, s milyen a Váci utca? S a kedvemért menj el a Klauzál s a Teleki térre s nézd meg, hogy zsugáznak-e még az öregek a pesti padokon? Ne ülj a fekhelyemnél, mint szenvedésem mélyszemű, nagy tükre mint szenvedésem százszoros visszárnya — ne öld magad, ne tedd, hogy én a gyilkosod legyek-----------Mert nem lehet!- mert nem lehet hogy öld magad! hogy öljelek! Csorba Győző: ESTI IMA Akárkinek meg kell köszönnöm akárminek meg kell köszönnöm hogy jól végződött egy nap újra hogy egy estét megint elértem meg kell ezernyi ennek annak meg kell a vérnek ereimben meg kell a szívnek a vesének hogy nem rengett nem tébolyult meg a rendnek bennem s mindenütt kint s reménnyel kell szemem behunynom mert várhatom hogy a hibátlan szervezettség hogy még tovább is hogy reggelig szintén megőriz Moldova György: A két Feri észáro6 Feri bácsi szeM rette halmozni a bajokat: hatvan évig szolgált a győr—sopron— ebenfurtá vasútnál és vagy ötven évig volt kisebbségi magyar. Jártak olyan évek, hogy egy-egy puhább vagy meszesebb gerinc az egyikbe is belerokkant volna, de az öreg Feri szigorú egyenes derékkal cipelte a maga két keresztjét. Hitler idejében sokra vihette volna, ha lemond a magyarságáról, de ő inkább kért egy lapátot, és beállt egy szenesvágon- ba, csak a háború után tért vissza a főnöki irodába. Egy fia volt, az ifjabb Feri, őt is vasutasnak nevelte és ha lehet magyarnak, hazaküldte gyakornoknak a GYSEV egyik magyar állomására, Fertőszentmiklósra. 1948- ban, mikor a határon lerakták az új aknazárat, a fiú szerencsésen itt is ragadt. Az ifjabb Feri azért valamivel jobban élt, mint egy átlagos forgalmista, a GYSEV szerelvényei a legnehezebb időkben is jártak át a határon, az öreg Mészárosné mindig küldött valamit a mozdonyvezetővel, amit ideát nem lehetett kapni: húst, konzervet, citromot. Ez a citrom aztán országos hírnévre is vergődött Az ötvenes évek elején, itt Fertő- szentmiklóson működött egy mező- gazdasági kutatóintézet, ahol reggeltől estig alakítgatták át a természetet, kísérletezték például egy olyan növénnyel, mely felül paradicsom, alul krumpli. Ha ez beválik, egyszerre két termést lehetett volna betakarítani, arról nem is szólva, hogy az új növény ideális alapanyag lett volna a paradicsomos krumplihoz. De a fő profil mégsem ez volt, hanem a citrom, az állam úgy akarta, hogy itt, a Fertő mellett- citromot termeljenek, és ki gátolhatja meg ezt a szándékot? Senki és semmi, legföljebb a hó, a köd, a szél, a fagy meg az emberek, akik nem értettek hozzá. Eljött a citromszünet* de egy gyümölcs se termett a citromfákon, pedig Pestről maga Rákosi elvtárs telefonált le, kért néhány szép darabot a termésből, de minél hamarabb. Honnan vegyenek? 1950 körül Hegyeshalomtól, egész Vlagyivosztokig nem akadt egy kiló citrom. Az intézet igazgatója végül kapcsolt, és kiment az állomásra az ifjabb Ferihez. — Te Féri, küldött anyád citro- ' mot? — Küldött. — Akkor adjál vagy négyet, mert Rákosi elvtárs igen kurren- tálja tőlünk. Az ifjabb Feri a szívére tette a kezét: — Ügy éljek, igazgató elvtárs, hogy nekem magamnak is csak négy citromom van, abból kettőt szívesen nekiadok Rákosi elvtársnak, de többről szó sem lehet, a teát citrom nélkül nem veszi be a gyomrom. Aztán 1956-ban valaki egypár napra nyitva felejtette a határt, az ifjabb Feri beállt a sínek közé és addig lépkedett a talpfákon, amíg németül köszöntek rá. ö is németül fogadta, aztán többé megszólalni se volt hajlandó magyarul, a nevét is megváltoztatta Franz Joseph Menscharosra, osztrák hivatalt vállalt, korteskedett a Néppártnak. Az öregebb Feri csak nézte, mi folyik itt, de nem szólt, mégiscsak az egyetlen fia, lakást vett neki, pénzt adott kölcsön. Néhány évvel ezelőtt, mikor az öregebb Feri nyolcvanadik születésnapját ülte, nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére Kismartonban, vagyis Eisenstadban. A vacsorára lejött egy miniszter is Bécsből, a pohárköszöntő után a magas vendég a két Feri közé telepedett le. — Azt tudjuk, hogy Herr Mészáros magyarnak vallja magát, de mi a meggyőződése Mészáros juniornak? Mészáros, azaz Menscharos habozás nélkül rávágta: — Én itt Burgenlandban születtem, osztrák földön, természetesen osztráknak érzem magam. A öregebb Feri erre nem szólt, csak nézett egy nagyot Vacsora után együtt mentek haza, sokáig hallgattak, de aztán az öreg a fia felé fordult: e Feri, volna nekem egy kérdésem hozzád, ide hallgass. Tegyük fel, hogy egy vemhes tehenet hajtunk az országúton, közben kitör a vihar, fedett helyre kell kerülnünk a tehénnel. De a közelben nincs más, csak egy lóistálló. Érted: lóistálló?! — Értem: lóistálló. — Namármost: ez a tehén ott bent a lóistállóban megellik. Te- szerinted mit szül: borjút vagy csikót? — Borjút! De hát ezt mindenki tudja. Az öregebb Feri sötéten ránézett: — Te sem tudtad, amikor a miniszter megkérdezett És holnap add meg a pénzemet az utolsó fillérig, mert a bírósággal hajtatom be rajtad. Összeállította: Rékasy Ildikó
