Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-12 / 86. szám

10 Fiatalokról-fiataloknak 1981. ÁPRILIS 12. Tettek a szép szavak helyett A bánhalmi fiatalok vállalásait nem fújja el a szél Gyakorlat az asztalos-tanműhelyben Készül az ajándék a kisdiákoknak Fotó: Kovács István Toll rajz A cirok „ A Középtiszai Állami gaz­daság bánhalmi kerületében hat évvel ezelőtt „kinőtt” egy tanműhely. Mielőtt va­laki magyarázat végett eset­leg a könyvespolcán heverő Álmoskönyvért nyúlna, be­valljuk: csodákról itt szó sincs. A tett elkövetői: a gazdaság akkori kőműves tanulói. KISZ-esei voltak, akik egy özönvíz előtti mag­tárból nem csekély társadal­mi munkával az asztalo­soknak tanműhelyt alakítot­tak ki. Az „akcióból” a szo­bafestők is kivették a részü­ket. sőt a környezetcsinosí­tás azóta sem fejeződött be, hiszen ma már a létesít­ményhez egy gondozott park is csatlakozik. Idekinn még foga van a szélnek, odabenn viszont kel­lemes az idő. Teljes a nagy­üzem: a hosszú teremben a padok körül munkaruhás . fiúk szorgoskodnak- Sivít a szalagfűrész, koppan a kala­pács, a deszkát harapja a gyalugép kemény foga. Fű­részporfelhő hull a földre, a forgácshalom tetejére. Az emberi igyekezet, a koppok ablakkeretté merevítik a lé­ceket, ajtókká formálják a deszkákat. A padok között középtermetű, kék köpenyes férfi járkál. Ide egy jóta­nács, oda néhány megszív­lelendő szó. amoda egy el­ismerő pillantás. Ö a mes­ter, Gruber Keresztély szak­oktató. — A gazdaságunknak je­lenleg harminc asztalosipari tanulója van. ök kilencen, akiket most lát a tanmű­helyben, utolsó évesek, és a szákvizsgára készülnek. Kö­zülük a hat legügyesebb február vége óta már telje­sítménybérben dolgozik. — Mi mindent készíte­nék? — Ajtókat, ablakokat, bel­ső építészeti famunkákat, képkereteket, térelválasztó­kat, beépített faliszekrénye­ket. falburkoló léceket és mindazokat az asztalosipari megrendeléseket, amelyekre házon belül szükség van­A fiatalok munkájával Horváth György ágazatveze­tő is elégedett. — Az asztalos részlegünk termelése évente húszmillió forint, és ebből másfél mil­lió ezeknek a gyerekeknek a keze nyomán születik Két éve az elődök közül egyikük a Szakma Kiváló Tanulója versenyen országos harma­dik a másik pedig ötödik helyezést ért el. De arra is büszkék vaígyunk, hogy az ifjú mestereink 70 százaléka továbbra is nálunk marad. Sőt a 21 éves Túri Elek, aki négy éve ugyanitt szakvizs­gázott, már elméleti tárgya­kat oktat az iskolánkban. Persze ennek a harminc tizenévesnek akad még né­hány jellemző sajátossága. Az egyik: ezek a fiúk szinte kivétel nélkül sportolnak, sőt jónéhányan közülük ver­senyszerűen kézilabdáznak fociznak. A. másik: vala­mennyien tagjai a KISZ- nek. A harmadik: vállalá­saik zöme kapcsolódik a szakmájukhoz, és nagyon is kézzelfogható, konkrét- A harmadéves kenderesi Met- rovicz István nemcsak *a mozgalmi munkában, hanem a szakmában is kiváló. Mo­solyogva sorolja: — Már több helyen hal­lottam . azt a minősítést, sökszor olyan, mint a por. hogy a KISZ-esek vállalása Elfújja az első szél, és senki sem látja mit csináltak, ki­nek segítettek. Nos, a hétvégi foglalatosságainkat akárki megnézheti. Én pél­dául legútóbb a kenderesi sportpálya öltözőjének cse­réltem ki a zárait, de részt vettem a futballpályára ké­szült labdarúgó-kapu elké­szítésében is. Ezenkívül az edzések ügyességi gyakorla­taihoz kiskapukat eszkábál- tam. Az ugyancsak harmadéves Dányi Mihály veszi át a szót. — Én pedig sokadmagam- mal legutóbb beépített szek­rényeket készítettem mun­kaidő után az iskolának. De a társaimmal faliújságrá­csot és ablakkereteket is csináltam­A két végzős fiú listája korántsem teljes. Az aszta­losműhely KISZ-eseinek tár­sadalmi vállalásait, az ok­tatási intézményekben vég­zett munkaidőn kívüli jelen­tősebb tetteit egy füzet őr­zi. íme néhány bejegyzés a leírtakból: a Kossuth isko­lának elkészítettük az isko­labüféjét. Falipolcokkal, fel­szerelésekkel, kulcsátadásig, Teljes szaktantermi szemlél­tető eszközsort adtunk át az iskolánknak, faliszekré­nyeket helyeztünk el a fo­lyosókon, udvari játékokat készítettünk a bánhalmi óvodának stb. Jelenleg a másodévesek, a hétvégeken a Dózsa úti is­kola kabinetfalas, alsó tago­zatos szaktantermében sze­relik a faelemes értékelő fa­lat. Ez a tologatható, variál­ható ötletes falrész polcok­ból, lécekből, faburkolatból áll, amelyre majd a gyere­kek legsikerültebb rajzai, fogalmazásai, kézimunkái kerülnek. Hogy az asztalos szakmun­kástanuló KISZ-esek jövőre se maradjanak társadalmi munka nélkül, erről már az idei tanévben előre gondos­kodtak. Ősztől ugyanebben az iskolában egy másik, ha­sonló szaktanterem belső famunkálatainak az elkészí­tését már most elvállalták. Miért? Mert még ők is kö- zelállnak a gyerekekhez, hi­szen alig néhány éve nőt­tek ki ebből az iskolatípus­ból, mert szeretik a kiseb­beket, és a szép szavak he­lyett a tetteket. Tény. ezek a vállalásók nagyon is konk­rétak, maradandók, kézzel foghatóak- Akárki megnéz­heti, ellenőrizheti őket. Akár fúj a szél, akár szélcsend honol a környéken. D. Szabó' Miklós Légből kapott történet, avagy kirándulni jó... ... lenne! A következő eset természe­tesen a képzelet szüleménye, úgyse hinné el senki, hogy manapság ilyesmi előfordul­hat. Az ifjúsági szervezet lel­kes sportfelelőse, aki melles­leg igazolt hosszútávfutó, hetekkel előre maga készí­tette plakátokon hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy ek­kor meg ekkor biciklitúrán vehetnek részt. Az úticéi a kies folyópart egyik szépen zöldellő része. A sportos 'Ma­írta a program alá. hogy a távolság tizenkét kilométer. Mindenki hozza magával a mozgásigényét, valamint né­mi nyársalnivaló szalonnát. Akinek van, kösse a hátára a gitárját vagy egyéb hang­szerét, mert egész nap áll majd a hóka-móka-kacagás, sőt fejelőbajnokság is lesz. . . Röviden : a naiv kirándulás­szervező mindent megírt a plakáton, amiről azt remél­te, hogy nem győzi majd számbavenni a jelentkezőket." Közvetlen és nemi közvet­len ifjú munkatársait szó­propagandával is kapacitálta, és eleinte véletlennek gondol­ta, hogy többen ilyen-olyan halaszthatatlan elintéznivaló­jukra hivatkozva vállvono- gatva nemet mondtak. Közelegett a .túra kitűzött napja, a sportfelelős azon­ban kezdett arra gyanakodni, hogy legfeljebb a menyasszo­nyával kettesben vesznek részt-a biciklis kiránduláson. A gyanúja tulajdonképpen beigazolódott, a megjelölt va­sárnap reggelén ugyanis mindössze hárman karikáz- tak a gyülekezőhelyre. Ugye, milyen hihetetlen sztori? Hiszen a huszadik század utolsó évtizedeinek fiataljai minden alkalmat megragad­nak, hogy szabad idejük nagy részét szaladgálással, kerékpározással. közös ki­ruccanásokkal tölthessék. Bi­zonyára hamis az a statisz­tika, amelyben rosszkedvű felnőttek azt elemzik, vajon miért olyan sok a katonakö­teles fiatalok között a szol- gálatraalkalmatlan, a satnya, görbehátú, löttyedt izomzatú Hú. Mások pedig amiatt aggódnak, hogy a tinédzserek szülei, minden összeköttetést megmozgatnak, hogy féltve őrzött csemetéjük felmentést kapjon a testnevelési órák. alól. Nevetséges és egyálta­lán nem fedi a valóságot a feltételezés, miszerint elveszi^ tette rangját a sportos, egész­séges testalkat. Még nagyobb badarság an­nak az amerikai orvosnak az állítása, aki keserű cikket írt az egyik sportszaklapba, és a mai fiatalokat tévé­hájasaknak titulálta. Lehet, hogy Amerikában tényleg olyan nyámnyilák, lusták a fiatalok, de nálunk. . .! A ml tizen-huszonéveseink főként tavasszal alig várják, hogí felpattanhassanak a bicikli­jükre, és irány a friss ta­vaszi természet! Egyszerűen akadékoskodás, hogy a tavasz megérkezése csupán a náthás fiatalok szá­mát szaporítja, a sápadt, vi­taminhiánytól lézengő Ifjakét. Mert hiszen több’ ezren részt vettek az Edzett ifjúságért * mozgalomban, több ezren' a sportot tekintik hivatásuk­nak, több ezren. . . Lehetne folytatni, bár saj­nos nem sokáig! B. J. Talán mindenkivel megtör­tént már, hogy találkozott valakivel, akit azelőtt sohse látott, de mégis úgy, olyan őszintén, bizalmasan tudott vele beszélgetni, mintha mindig ismerte volna, mint­ha az új ismerőssel egy böl­csőben ringatták volna... Sajnos, a fordítottja gyak­rabban megtörténik, vannak, akik évtizedes ismeretség után sem tudnak egymással két emberi szót váltani. Nagyon is egyszerű, kézen­fekvő felismerések ezek, többnyire csak akkor érezzük létezésüket, amikor fezembe találjuk magunkat velük. Egy ilyen időtlen ismeret­ség története okozott nekem fejtörést a közelmúltban. Miért éreztem azt, hogy ezer éve ismerem dr. Lazányi Já­nost, a Debreceni Agrártu­dományi Egyetem Karcagi Kutató Intézetének tudomá­nyos munkatársát. Erre keresi a választ a — a teljesség igénye nélkül — e papírra vetett néhány gon­dolat. Az ifjú kutató, aki * az együttgondolkodás mértéke szerint egyidős lehetne a krónikással vagy az ővele, egy mezőgazdasági kiállításon vált kéretlen és kínálatlan szakmai idegenvezetőmmé. Kíváncsi voltam valamire, el­magyarázta. Minden tudo­mányos nagyképűség, vállon- veregetés nélkül. A végig- gondolkodás során talán ez lehet az első megállapítás: természetesnek vette, hogy ő ismeri a ciroknemesítés min­den csínját, bínját, a „feles­leges tudományok” embere meg semmit se tud erről... De nyoma se volt szakmai gőgnek, csalóka abrakadab­rának, amellyel oly sokszor szokás elhalmozni a jóindu­latú érdeklődőt S amit rögtön észrevettem: ez az ifjú dr. Agrárius na­gyon szeretheti a szakmáját hivatásának tekinti. Életútjából nem tárulnák fel titkok. Egyszerű minden, ami vele történt s talán ezért szép. „Tanyasi gyerek voltam”, — mondta. A püs­pökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumból került a deb­receni egyetemre. Érdekes, hogy a füvek, virágok, vizek* madarak és a tanya szérűje körül cirpelő apróságok haj­dani mezítlábos gyereke elő­ször tulajdonképpen nem is a növények s azok nemesíté­se iránt érdeklődött, hanem agrárközgazdának készült. De valaki közbeszólt anél­kül tulajdonképpen, hogy szólt volna. Másodéves a DATE-n ifjú barátunk, ami­kor már növénynemesífési kísérletek részese, a tudomá­Rajta Vendégkoreográfus köz­reműködésével készül a májusban Szolnokon sor­ra kerülő országos nép­táncfesztiválra a Tisza. Quittner János, a pozso­nyi „Szőttes” magyar néptáncegyüttes művé­szeti vezetője és Sajti Sándor Liszt-díjas, a Ti­sza művészeti vezetője Felvidéki lakodalmas táncokat tanítanak az együttesnek. Képripor­tunk Quittner János pró­báján készült. Fotó: Nagy Zso Pergő ritmusban ügyvédje” nyos diákkörben publikál. Ettől kezdve életútja össze­kapcsolódik a nagy tudású elődök munkásságával. A sok-sok megjegyzett ap­róság között nyomatékkai tű­nik fel valami: úgy beszél dr. Mándi György volt pro­fesszoráról, *hogy tanárember többet ennél igazán nem kí­vánhat magának. Nem vak tisztelet, hanem az értelem megbecsülése ez. Dr. Pásitor Károly egyetemi tanárt is ez illeti. Nem a tekintélyelv a meghatározó, olyan neve­ket is nagyrabecsüléssel em­lít. kiknek viselői embersé­gük, tudásuk szerint sokra vihették volna, de valamiért nem csináltak karriert. Üijabb '„fogódzó” ez a nemlétező titkok keresőjének, a krónikásnak, hiszen nagyon fontos mutató bárkiről, hogy kiket ismer el tanítómeste­reinek: valós érdemű, a tár­sadalmi haladást segítő em­bereket még akkor is ha kö­zülük némelyiknek nem ívelt magasra karrierjük. Dr. Lazányi Kiszomborban kezdte pályáját, majd 1977- ben került a karcagi intézet­hez. Kutatási témája a cirok vetőmag-termesztésének biz­tonságos megoldása. De hiszen nálunk már az uradalmakban is termesztet­tek cirkot! Nos, a kérdés nem ilyen egyszerű. Ebből az Egyenlítő-környéki növény­ből ugyanis 18 ezer fajtát is­mer a tudomány, másrészt a biztonságos vetőmagtermesz­tés nem azonos a biztonsá­gos ciroktermesztéssel. Érde­kes, a laikus számára talán meghökkentő, de így van, higgyük el a téma értőjének. Az a kérdés viszont jogos, hogy miért akarunk mi cir­kot termeszteni, hiszen a ku­korica is megteszi, sőt... Hogy mégis nagyon érde­mes lenne nagyobb területen termeszteni, ezt a növényt, ennek megértéséhez vissza kell' utalnunk az 1950-es évekre, amikor az USA-ban előállították a cirokhibride­ket, és megduplázták a ter­melést Nos, azok a „csoda­hibridek” nem tudtak kellő­képpen elterjedni hazánkban a vetőmagtermesztés korlá­tozottsága miatt Pedig a ci­rok versenytársa lehet a ku­koricának — a szemescirok fehérje tartalma 2—3 száza­lékkal nagyobb, mint a ku­koricáé, a szudáni fű egy hektáron képes 100 tonna termést adni — csak éppen olyan fajta szükséges, amely biztonságosan megtermelhető. S ami nagyon fontos: a ci­rok olyan rossz földeken is jól megterem, ahol a kuko­rica csak sínylődik, s a csa­padék-eloszlásra sem érzé­keny, bírja a szárazságot Hol tartanak a kutatások? Szó szerint idézzük dr. La­zányit: „1980-ban bejelentet­tünk országos fajta elisme­résre három cirokhibriltíet, amelyek vetőmagtermesztése biztonságosabb, mint a szo­kásos hibrideké.” Ügy tűnik tehát, hogy ez a szerény fiatalember eredmé­nyes kutató. Vidéken. Hogy ez miért érdekes ? Ismét idéz­zük: vami a cirokról angolul — ez a cirok »■ főnyelve« — megjelenik, mindent meg­kapok, mindenhez hozzáju­tok”. Néhány hónapot Fran­ciaországban töltött, igen szerényen, élt — nagyon fi­noman fogalmazva — fran- kocskáin szakkönyveket vá­sárolt. A portré természetesen nem teljes, csak néhány, e sorok írója számára leg­alábbis fontos tényezőt igye­keztem vázolni, — dr. Lazá­nyi arcéleit — s abban a meggyőződésben' fejezem be szerény tolira jzomat, hogy semmi különöset nem fedez­tem fel az írás elején jelzet­tekkel: mindenki számába az alkotó ember a legtöbbet érő, a legrokonszenvesebb. Tiszai Lajos i " „Edzés” a fiúknak

Next

/
Thumbnails
Contents