Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
8 Irodalom, művészet 1981. ÁPRILIS 4. ogy, hogy nem, de a falu kocsmája tizenkét év óta állandóan elnyerte a vállalat kiváló egysége címet. Igaz ugyan, mindenkinek volt szőlője, s a Kishegyen, Velétén vagy a Fekete-hegy oldalában húzódó pincékben egymás mellé simuűva-magasodva olajos barnán álltak a hordók, ez azonban senki emberfiát meg nem akadályozott abban, hogy a napi munka és az azzal járó pincézgetés után el ne látogatott volna a kocsmahivatalba, ahol aztán egymás szőlőjére, no meg a lisztharmat ellen annyit ittak, amíg Ildiké, ez a szelíd, alig tizenhét esztendős szeplős lány ki nem terelgette őket a rácsos ajtón. Akkor kisebb csapatok keletkeztek, és ki Oláh Dezsőék pincéjében, ki Szalaiéknád iszogatott tovább, amíg volt beszélnivaló, és tartott a nótából. A kis völgy ilyenkor meghangosodott, a pincék előtt megterítettek, szalonna, tö- pörtő mindig akadt, amire jobban csúszott a bar. Nem, azt azért túlzás lenne állítani, hogy bolondos emberek lakták a hegyek közé zárt falut. Még. akkor is, ha volt olyan, aki egy kortyot sem ivott esténként, csak beült a kultúrotthon szálkás pad- lójú termébe, bekapcsolta a televíziót, és sóvárogva leste, hogy Kudlik Juli mikor köszönti a Delta Tudományos Híradó nevében a nézőket. Idős Böröcskei Antal ilyenkor felállt, mélyen meghajolt, megköszörülte a torkát, és az izgalomtól kissé mutáló hangon megszólalt: — Kézit csókolom, Juliska. A fiatalabb BöröcSkeit viszont sem a televízió, sem Kudlik Júlia nem érdekelte. Ö traktort akart magának csinálni. Igaz, jó téesz- keresetéből, meg szépen, talán legszebben gondozott szőlőjéből köny- nyedén megvehet te volna a legújabb típusú amerikai motoros kapát vavy a hasonló, de kétütemű japán masinát, ám neki nem az kellett. Az első traktor elkészülte nagy sikert aratott. A hegyszomszédok mind ott álltak körül, amikor a kis Böröcskei beindította a gépet, felült rá, és a széles kordonos szőlő között pöfögve végighaladt, porhanyóéra forgatva a földet. A nagy örömre jónéhány lopóval ki is szippantottak a legjobb borból. Ügy annyira, hogy a motor közben járt, valahogy elindult, s meg sem állt addig, amíg le nem zuhant a tábla végén a szakadékba. A második traktor felrobbant. Valószínű a gyújtással lehetett baj — közölte egyszerűen Böröcskei, aztán lesétált a pincébe, onnan meg a kocsmába, hogy alaposabban is megtárgyalják a dolgot. Egyszóval itt sok minden másképpen 'történt, mint akárcsak a nyolc kilométerrel lejjebb fekvő Kolos tor berényben. Ott például a nagy történelmi változások nagy eseményeket hoztak a falu életébe. Negyvenhatban példának okáért szétszedték és felgyújtották a falut nyúzó Nándor György kastélyát, őt magát 'jelüldözte a nép. Itt, Bércesapáti'bsiR,' amikor eljött a földosztás ideje, két paraszt felsétált a kishegyre a Kávássy kúriához. Az öreg lent iszogatott a pincében, és kedvenc kutyájával folytatott éppen eszmecserét a világ forgandóságáröl, amikor a két zsellér méllételepedett. Beszélgettek erről is, arról is. Hogy a Fekete-hegyen állítólag táltost látott hajnalban egy gombaszedő asz- szony, meg hogy Oláh Dezső majdnem belefulladt a permetlébe, aztán csak úgy futólag megemlítették, hogy holnap szétosztják a falu népe között az öreg Kávássy földjét. — Osszák csak nyugodtan — mondta az öreg, aki mellesleg jó középkorú volt, de hosszú szakálla, no meg az illendőség okáért mindenki által bácsiztatott. Ezzel az ügyet meg is beszélték, másnap pedig Kávássy egy pesti elvtárs jelenlétéSen — mivel annak fogalma sem volt a földmérésről — kiparcéllázta a Vallóvölgyben elterülő földjeit, majd az új gazdákkal együtt útbaejtették a Kishegyet, ahol hajnalig igen tetemes mennyiségű bor fogyottéi, sőt a történelmi eseményre való tekintettel Kávássy felbontott egy féltve őrzött hordót, amelyet valamilyen alkalomra tartogatott. Még az apja tett el sompálinkát eper- fahordóban a fia esküvőjére. Ami nem is- késett sokáig, mert az öreg hamarosan meg is nősült. A fekete, negyvenévesen is sudárkarcsú özvegyasszonyt, Kéri Máriát vette el feleségül, s olyan lakodalom volt, hogy még évekig arról beszéltek az emberek. KávássybólpeSzigethy András; Valóságos mese dig közben tanító úr lett. Persze egyéb híres-nevezetes ember is akadt Bércesapátiban. Ott volt például Medvés Győző, becsületes nevén Vetró Győző. A medvés hősi előnevet az ötvenes évek elején kapta, amikor egy vándorcirkusz érkezett, és felütötte sátrát a Valló-völgy rétjén. Tódult is a nép a lámpafüzérekkel kivilágított sátorba megcsodálni az arra érdemesült dolgokat. Vetró azonban nem pazarolta ilyesmire az idejét, hiszen az őszi estéken olyan kellemesen el lehet üldögélni a kocsma zugában a kályha mellett. Hosszan maga elé nyújtotta lábait, hatalmas vállát nekivetette az átmelegedő falnak, lehunyta a szemét, és egyszerűen jól érezte magát az egész napi sóderbányai hórukk után. A cirkuszból pedig csak jöttek a hírek. Hogy egy nő körűiteken magát kígyóval, meg hogy minden este kiáll a cirkusz igazgatója, maga mögé mutat, a láncon tartott kétlóbon járó medvére, és azt mondja, egy láda pezsgőt kap, aki megbirkózik a barna óriással. Vetró Győző eleddig sem medvét, sem pezsgőt nem látott. Nem is hiányolta különösebben egyiket sem — a törkölynél jobb ital úgysem lehetett —, csak az motoszkált a fejében, lehetséges-e az, hogy ő valakit ne tudjon földhöz teremteni. így történt, hogy az utolsó előadáson, amikor az igazgató mosolyogva rámutatott a rettenetes fenevadra, Győző felállt, levetette magáról a kék ceigzub- bonyt, és azt mondta: ő megbirkózik a medvével. Az igazgató szemügyre vette a felé tartó két méter nyolc centis férfit, és érezte, hogy baj lesz. Hiszen legendás barnamedvéjét úgy könyörögte ki az állatkertből, ahol a szegény párát meg akarván kímélni a végelgyengülés hosszú folyamatától, le akarták lőni. Egyszóval az igazgató rosszat sejtve, ecsetelni kezdte azokat a borzalmas vérengzéseket, amit a havasokban végzett ez a jószág, de Győző akkor már odalépett a medve elé, átfogta karjával, jobb tenyerét rábilincselte saját bal csuklójára, és egyetlen mozdulattal úgy vágta földhöz a havasok zordon rémét, hogy a nyekken és még a sátor ponyváján kívül is hallatszott. Az igazgató jól érezte, hogy baj készül, de azt nem, hogy ekkora. A medve ugyanis olyan szerencsétlenül zuhant, hogy a produkcióhoz szolgáló vasasztal éle a gerinc két utolsó csigolyája közé vágódva megszakította az atlasz és az episz- trófeusz közötti összeköttetést, amely az élettel való fona] elvágását is jelentette a derék bundás számára. Az igazgató az atlasz és episztrófeusz közötti anatómiai összefüggés ismeretének hiányában is tökéletes biztonsággal meg tudta állapítani, hogy á medve már az örök vadászmezőkön keresi a lépes mézet. Szó, ami szó, olyan mulatságot még nem látott a falu kocsmája. Hajnali háromig durrogtak a pezsgősüvegek, reggel pedig a gyerekek áhítattal mutogatták, hogv ott ballag Medvés Győző a sóderbánya félé. A szervezés idején a téeszagitá- tor egy fiatal, szürke szemű férfi volt. Napokon keresztül csak járkált a faluban, beszélgetett ezzel is, azzal is, míg végül felment a Kishegyre, ahol az öreg Kávássy- val levonultak a pincébe, és ott Novák István minden kertedés nélkül megkérte Kávássyt, hogy csinálja meg a termelőszövetkezetet a faluban. — Miért? Novák hosszasan, de egyszerűen beszélt. Azt mondta, hogy ő maga abban hisz, hogy ez majd évek múlva meghozza az eredményt. Termésben is, de ami fontosabb, könnyebb, emberibb életekben. Persze eleinte nehéz lesz, nagyon nehéz. — És addig is engem szidjanak az emberek a faluban, ne magát, igaz? — tűnődött Kávássy egy lopó bort a vállához támasztva. — Nem. Nem ezért kérem. Ebben a faluban vagy maga tudja megcsinálni, vagy senki. Megcsinálta. Az öreg Böröcskei— az első zárszámadás után —• amikor kerek tizenhat forintot kapott, odaállt elé, és inas karját rázva ezt kiabálta: — Maga, tanító úr, rosszab mint a kommunisták. Medvés Győ ző pedig köszönés nélkül fordul el mellette a kocsmából hazafelé menet. De azért ötvenhatban, amikór három siheder jött valahonnan, hogy Kávássyt elvigye, vállát nekivetette a pinceajtónak, kikapta az egyik suhanc kezéből a karabélyt, mint a gallyat kettétörte a térdén, és rájuk bömbölt: — Takarodjatok az anyátokba, piszok népség! Idős Böröcskei Antal 1968. április negyedikén kapta meg a Munka Érdemrend bronz fokozatát, azért a gyomrot, vesét lerázó traktorosi munkáért, amit tizenöt éven keresztül végzett a termelő- szövetkezetben. • Amikor kiszállt a kocsma előtt a fia Skodájából, nem az ivóba fordult be, hanem felsétált Kává- ssyhoz, köszönés nélkül megállt előtte és ennyi mondott: — Bocsásson meg, tanító úr.' így legalább nyugodt lelkiismerettel állhatott két esztendő múlva a koporsó felett, amelyre ez volt írva: Kávássy Márk élt 75 évet. tt volt az egész falu. A lelkiatya lelkierejét jócs—iu<| kán meghaladta a min-sril den irányból áradó rész- _____ vét: ki akarván tenni magáért, a kelleténél többet hör- pintett a borból, s elszenderedett q a sekrestyében. A ravatalozó kö_ og rül toporgó emberek vártak egy darabig, aztán Kovács Márton, a °.sa termelőszövetkezet párttitkára előlépett és azt mondta: — Rendes ember volt. Mindannyian köszönettel tartozunk neki. Nyugodjék békességben. Amikor kérdőre vonták, hogy mit keresett az egyházi temetésen, s ráadásul még ő is búcsúztatta az elhunytat, Kovács Márton megsimogatta a homlokát és megszólalt: — Tudják van úgy az életben, hogy nem úgy van. De attól az élet marad, meg mi is azok maradunk, akik voltunk. Durkó Gábor rajza ,bi 5i llí Bulat Okudzsava: Dal a gyalogságról Bocsássanak ám meg a gyalogságnak, oly oktalan ő: akkor vonulunk el, ha tombol a földön a tavaszidő. S bizonytalan a láb, a lépcső — nincs mentség! — rozoga... Utánad a barkák, mint hóka húgocskák néznek tova. Ne higgyetek ám az időnek sem, zivatar ha zuhog. Ne, ha a század dalol, fütyül és kivagyin masíroz. Ne, sohase, ne, sohase, ha zeng is a kertben a víg csalogány a számlát nálunk létünk, halálunk nem zárta le ám. Időnk tanított rá: légy menetkész, ' ajtót sose zárj ... Pajtásom, cimbora, azért a te életed ősi-vidám: századokon át menetelsz, s az álomtól ami ránt, ez az egy: miért akkor vonulunk el, ha tombol a földön v a víg kikelet? Utassy József fordítása Salomeja Neris: Ha a meggyfa virágzik Az idő — csupa ünnep: Ha a meggyfa virágzik...! Sietünk, suhanás visz, Örök-egyszeri tűnés. Csak örülj, ha örülhetsz! Örök-egyszeri nap süt: Ha madárral a tér leng, Ha a meggyfa virágzik. Tandori Dezső fordítása Vjacseszlav Kuprijanov; Úgy tűnik Váratlanul átjár bennünket a boldogság; és úgy tűnik nincs a testnek határa, melyet magához emelt már a lélek. És akkor úgy tűnik, hogy a levegő — test, és félelem nélkül szabad benne úszni, s ömleni lefelé bármely magasságból. És átjárja a madarakat is ez a boldogság, oly áttetszőnek tűnik előttünk a kék, hogy áttetsző íme már a zöld is, és úgy tűnik — határa sincs a repülésnek, és áthatolható a földi szilárdság. Zalán Tibor fordítása
