Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

Előre a XU. kongresszus határozatainak végrehajtásáért! Kitüntetett kollektívák Kiváló a Kéményseprő Vállalat, a Vas- és Faipari Szövetkezet Tegnap újabb kollektívá­kat tüntettek ki a termelés­ben, a munkaversenyben el­ért eredményeik, színvonalas munkájuk alapján. Így a Szolnok megyei Kéménysep­rő Vállalat tegnapig ünnepsé­gén — amelyen részt vett Nagy Miklós, a megyei párt- bizottság vb-tagja, — adták át az ÉVM és a HVDSZ el­nökségének elismerését, a Kiváló vállalati címről szó­ló oklevelet. A kollektíva je­lentős sikereket ért el a tü­zeléstechnikai színvonal emelésében, a környezet vé­delmében. A vállalat a bá­zishoz képest tavaly 36 szá­zalékkal nagyobb árbevételt könyvelhetett el, mintegy 12,7 millió forintot. Ugyancsak tegnap kapta meg a szolnoki Vas- és Fa­ipari Szövetkezet a Kiváló Szövetkezet címet. Az üzem úí termékeivel, egyebek kö­zött a hulladékok tüzelésére alkalmas kazánjaival lépett előre jelentősen a termék- szerkezet váltásában. Az itt dolgozó közösség lelkiismere­tes, színvonalas munkájának eredménye volt a 61 millió forintos termelési érték el­érése. B sürgősségi betegellátásról Orvosi szimpozion Mintegy ötven orvos, bio­lógus, egyetemi tanár és ku­tató részvételével rendezett szimpoziont tegnap dél­előtt tíz órától a Medicina Könyvkiadó és a Szolnok megyei Tanács Hetényi ®é- za Kórház- Rendelőintézete Szolnokon, a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ­ban. A Medicina Könyvki­adónál megjelenő — a sür­gősségi betegellátásról szó­ló — szakkönyv szerzőgár­dájának csaknem fele a Szolnok megyei kórház or­vosa. mi. tűi me» u.i«a? a lepkeszárnvú Dromedar Mindjárt elöljáróban, ami a címet illeti: szó sincs a pikkelyesszárnyúak Valamely családjának és a sivatagi ha­jó egypúpú változatának ke­resztezéséről. Az viszont vi­tathatatlan, hogy lentről, a földről nézve a. Jászapáti és Jászkisér térségében a veté­sek fölött keringő, új típusú mezőgazdasági repülőgép fe­ketén csíkozott élénksárga szárnyaival inkább hasonlít hatalmas pillangóra, mint a törzsére festett tevére. — Hat esztendő óta, az el­múlt év őszéig — magyaráz­za Németh Zoltán üzemelte­tő szerelő, a MÉM repülőgé­pes szolgálat helyi megbí­zottja — közösen bérelt, dup­la szárnyú géppel végeztük a szántóföldi növényvédelmi és műtrágyázási munkák na­gyobb részét a jászapáti Ve- lemi és a jászkiséri Lenin Tsz-ben. Magunk között csak Ancsának becéztük az AN— 2-es típusú, lengyel gyártmá­nyú repülőt, amit ez az új típusú, az M'—18-as szimpla szárnyú gép váltott fel- Hár­mat vásárolt tavaly a szol­gálat az amerikai licenc alap­ján, ugyancsak Lengyelor­szágban gyártott Dromedár- ból — mert hogy az a neve —, ezekből egyet a Jászság­ba -irányítottak kísérleti üze­melésre. Beszélgetésünket a jászki­séri Lenin Tsz Kalmár dűlő melletti leszállóhelyén kis időre megszakítja a néhány méternyi „nekifutás” után könnyedén a levegőbe emel­kedő repülőgép zúgása. Szem­mel láthatóan fürgébb az M—18-as, mint az elődje, a duplaszárnyú Ancsa volt. — Könnyebb is egy tonná­val — világosít fel Németh Zoltán —, kétezer-kétszáz kiló a súlya. Másfél tonna műtrágyát, például karbami- dot visz minden felszálláskor a táblák fölé. ötszáz kilóval többet, mint az AN—2-esek. Nemcsak emiatt a leggaz­daságosabb a KGST-orszá- gokban használt mezőgazda-i sági repülőgépek között. Lé­gióránként tíz százalékkal kevesebbet fogyaszt a B—91/ 115-ös repülőgépbenzinből, mint a korábbi típusok. Amíg az Ancsával légióránként 90 hektárnyi területre, addig a Dromedárral 120 hektárra szórjuk ki a vegyszert vagy a műtrágyát. Sokat jelent ez a teljesítménynövekedés a bérlő gazdaságoknak, hiszen csaknem húsz százalékot le­farag a repülőgépes munka bértarifájának nemrégen har­minc százalékkal megemel­kedett költségeiből. Alig váltottunk néhány mondatot, máris újra erő­södik a zúgás. A légcsavar kavarta szél csak úgy borot­válja a leszállóhely gyepsző­nyegét, ahogy a vegyszeres tartályok közelébe gurul a leszálló M—18-as. Gyomirtó­szert tankolnak a 2800 lite­res tartályba a jászapáti és a jászkiséri tsz-tagok. — A repülőt bérlő két szö­vetkezet közösen állítja ösz- sze a gépet kiszolgáló brigá­dot — sorolja Korencsi Ti­bor, a jászkisériek növény­védő agronómusa- — Közö­sen bérli a két gazdaság a Dromedárt, tíz év, vagyis hatezer repült óra időtartam­ra. . Január első napjaiban kezdett dolgozni az új éép Jászapátin, azóta százötven órát igazoltunk a repülési naplóban. Igaz, néhány he­te már Jászboldogháza fö­lött is M—18-as röpköd, még mindig nagy a vendégjárás a Leninben meg a Velemi- ben. Sokan kíváncsiak más gazdaságok növényvédő szak­emberei, hogy mit tud, mennyivel többet tud a Dromedár, mint az elődei. Az utóbbira alighanem a pilóta, Sebők Győző tud leg­inkább válászt adni. Két fel­szállás között elmondja, ami­ről a lengyelországi Mielec- ből néhány napja a Jászság­ba érkezett, és a Dromedár munkája után érdeklődő fő- * konstruktőrnek is beszámolt. A Dromedár falánkabb, mint az Ancsa volt: 500 kilóval több műtrágyát tankolnak a növényvédők 4 — Van mihez hasonlíta­nom az M—18-ast, hiszen 1972 óta repülök mezőgazda- sági gépékkel a MÉM-szol- gálat kötelékében. Dolgoz­tam már Tréner iskolagép­pel, ZLIN—226-ossal és 526- ossal meg PZL—101-essel is. No és persze az Ancsákkal. Mindegyik közül ezt a gépet, a Dromedárt kedveltem meg leginkább. Lényegesen jobb a szellőztetése és a hűtése is. Sajnos a fűtésről nem mond­hatom el ugyanezt Viszont jóval könnyebben kezelhető a műszerfal, és a vegyszerek, a műtrágya szórása is job­ban szabályozható. A dózisok pontosabb beállításával ta­karékosabb, szakszerűbb munkát tudunk végezni a gazdaságoknak. Bár, a balesetről még fel­tételes módban sem szívesen beszélnek a pilóták, Sebők Győzőtől megtudom azt is, hogy új „munkaeszköze” mennyivel biztonságosabb. — Nagy előnye ennek a gépnek, hogy a törzsből ki- púposodó panorámás vezető­fülkéből — arról kapta a gép a Dromedár nevet — jobb a körkilátás. A bizton­ságot növeli az is, hogy elöl, közvetlenül a motor mögött van a tartály, amögött a ve­zetőülés. Esetleges lezuhanás­kor mindkettő védi az „orra bukó” gép pilótaülését. Nem véletlen, hogy amint azt a lengyel főkonstruktőr el­mondta, a Szaharába gyapot- permetezésre és Kanadába erdőtűzoltási célokra is ex­portálnak M—18-asokat. Meg kell mondani azt is, hogy a korábbi típusoknál jóval ké­nyelmesebb ez a gép. Per­sze, napi ötvenöt felszállás után így se valami virgonc a pilóta. Németh Zoltán a Drome­dár szárnyai alól bújik elő. Amíg a növényvédő brigád telitöltötte a tartályt Diko- texszel, ő kijavította az egyik meghibásodott permetezőcsö­vet. — Ideiglenes megoldás csak — legyint —, de máris hívóm a startkocsiból, URH-készü- léken Budaörsöt. Ott van a MÉM repülőgépes szolgálat központi javítóbázisa. Amióta ezzel az új géppel dolgo­zunk, ritkábban kell beje­lentkeznünk. A jobb műszaki megoldások révén a motor. se permetező egység minden része könnyebben hozzáfér­hető, egyszerűbb a hiba el­hárítása. A repülőgépet fenn­tartó szolgálatnak és a szö­vetkezetnek is az a jó, ha nincs munkája az üzemeltető szerelőnek­A búzatábla fölött tova­sárgálló, lepkeszárnyú Dro­medár zúgása újra elhal, és megint értjük egymás szavát. Németh Zoltán megnyugtat­ja a növényvédő agronómust: kedvező választ ' kapott az URH-n. —■ Nem lesz fennakadás a gyomirtásban. Van raktáron permetezőcső, máris indul, még ma délután megérkezik vele a szervizkocsi Budaörs­ről. T. F. Sebők Győző: „Kényelmesebb, biztonságosabb, gazdaságo­sabb, mint az előző típusok” Veteránok találkozója Szolnokon A Szocialista Hazáért kitüntetettek, a munkásmozgalomban kiemelkedő' munkát végzők egy csoportja az SZMT-nél rendezett ünnepségen A Szakszervezeteik megyei Tanácsa a május elsejei ün­nepségek keretében tegnap délelőtt rendezte meg szék­házának nagytermében ün­nepi megemlékezését a Szo­cialista Hazáért érdemrend­del kitüntetettek és a mun­kásmozgalomban kiemelkedő munkát végzők részére. A megjelenteket Nyolcas Mária, az SZMT titkára üd­vözölte. Részt vett az ünnep­ségen Andrikó Miklós, a me­gyei pántbizottság első tit­kára, Bereczki Lajos, a me­gyei tanács általános elnök- helyettese,’ Árvái István az SZMT vezető titkára, Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titká­ra, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai alakulatok képviselője. Ünnepi megemlékezést Si­mon József, a szolnoki vá­rosi pártbizottság első tit­kára mondott. Méltatta május elseje, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe jélientő- sógét, beszélt arról, hogy mit jelent a mi életünkben, hogy 36 esztendeje szabadon ünnepellhetünk ezen a szép tavaszi napon. Hangsúlyoz­ta többek között: akik a te­remben ülnek, tulajdonkép­pen sikeres emberek. Mert a siker mögött mindig ren­geteg munka, küzdelem, ku­darc és fáradtság van. ök vállalták ezeket a küzdelme­ket, és munkájuk sikerét ma az egész város érzi. Vannak gondjaink, de van reális, jó céluiík, most azon a sor, hogy azokat megvalósítsuk. Az ünnepséget követő fo­gadáson Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára mondott pohárkö­szöntőt A megyei pártbi­zottság nevében üdvözölte a munkásmozgalom harcosait és köszönetét- mondott mun­kájukért. A ma dolgozó nem­zedéknek az a feladata, — hangsúlyozta, — hogy a leg­jobb tudásával folytassa azt a munkát, amit az elődök elkezdték. Nagyszerű, hogy magunk mellett tudjuk min­dennapjainkban elődeink tá­mogatását. Kérte, erejükhöz mérten továbbra is segítsék nagy politikai, társadalmi céljaink elérését, a XII. pártkongresszus határozatai­nak megvalósítását. Kifejez­te véleményét, hogy a jelen­levők eddig is nagy politi­kai segítséget nyújtottak, amikor klubokban vagy má­sutt előadásokat tartottak, amikor tanácsaikkal, mun­kájukkal a településfejlesz­tést segítették. Továbbra is az a célunk, hogy a nagy munkásmozgalmi tapaszta­latokkal rendelkező elvtár­sainkkal együtt oldjuk meg feladatainkat. „Olyan prog­ram támogatásához kérjük az önök segítségét, — mon­dotta — amely az utánunk következő nemzedékeknek Is szép jövőt biztosít”. A résztvevők nevében Ta- bák Lajos köszönte meg az irántuk tanúsított megbe­csülést. V. V. Jubilálnak .nlmródok 9» Eredményes vadgazdálkodás, színvonalas vadászkultúra Közgyűlést tartott a MA VOSZ megyei intézőbizottsága Tízezer hektár fásításra vár Ankét Újszászon Megyei fásítási ankétot tartottak pénteken az úiszá- szi’ parkerdőben. Elhangzott, hogy a hatodik ötéves terv ideie alatt megyénkben mint­egy 1600 hektár új erdőtele­pítéssel számolnak. Az erdő­telepítési, belterületi fásítá­si kampányoknak!, ingyenes csemeteültetési akcióknak megyénkben nagy múltja van. A KISZ fásítási védnök­ségének keretében megvaló­sult eredmények közismer­tek, abból is kiemelkedő megyénk KISZ-fiiaitaljainak tevékenysége, mert az elmúlt években több esetben is or­szágos első helyezést értek el. Eddig a társadalmi fásí­tási akciók jószerivel csak a lakóhelyen, zöldövezeti kör­nyezetben, a városok, köz­ségek utcáin, terein, középü­letek, üzemek, iskolák, óvo­dák területén voltak. Most arra van szükség, hogy eze­ket az akciókat szélesebb területre, így a külterületek­re is kiterjesszük. A szűkebb pénzügyi alapokat ezen a módon lehet bővíteni, az er­dőterületek növekedését elő­segíteni. Erdőtelepítés céljá­ra több olyan terület kínál­kozik, mely az eredményes és főként gazdaságos mező- gazdasági termelés céliára nem vagy kevésbé alkalmas. Ilyenek: a zárványterületek, termőrétegét elvesztett ron­csolt talajok, árvizek tar­tós hatásának kitett mentet- len hullámtéri területek, le- csapolás nélküli, mélyfekvé­sű, belvizek kártételének ki­tett területek, stb. Az ilyen területek erdősítése indokolt, annál is inkább, mert’ a me­gyében több mint 10 ezer hektár ilyen földingatlant lehet kimutatni, míg orszá­gosan . ez a szám 370 ezer hektárra rúg. Ünnepi közgyűlést tartott tegnap délelőtt Szolnokon, a- MÉSZÖV székiházában az 1881-ben megalakult Orszá­gos Vadászati Védegylet jog­utódjaként 100. jubileumát ünneplő Magyar Vadászok Országos Szövetségének me­gyei intézőbizottsága A har­minchét vadásztársaság több miint ezernyolcszáz tag­iát képviselő hetvenkét kül­dött tanácskozása Bereczki Lajosnak, az intézőbizottság elnökének ünnepi megemlé­kezésével kezdődött. Az év­százados jubileum méltatá­sa után centenáriumi kitün­tetések átadásával folytató­dott a közgyűlés. Vándorfi Tamás, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének osz­tályvezetője ’tizenegy, a me­gye vadgazdálkodását több év óta eredményesen segítő vadásznak adta át a jubile­umi Nimród vadászérmet. Az elismerések átadása után Szabó Ferenc megyei vadászmester tájékoztatta a jelenlévőket Szolnok me­gye vadgazdálkodásának 1980. évi eredményeiről. A beszámolóban elhangzott számszerű adatok közül fi­gyelemre méltó, hogy a me­gye vadásztársaságai tavaly az 1979. évinél 7 millió fo­rinttal nagyobb, össszesén 30 millió forintos árbevételt ér­tek el élő és lőttvad értéke­sítésből. valamint bérvadász­tatásból. Az elmúlt évben összesen 35 ezer mezei nyu- lat. 150 ezer fácánt és 4 ezer őzet értékesítettek a megye vadászterületeiről. A mintegy ötezer hektáron gazdálkodó vadásztársaságok az elmúlt évben is jól alkal­mazkodtak a korszerű nagy­üzemi mezőgazdasági terme­lés adta lehetőségekhez, erő- sítettték munkakapcsolatai­kat a termelőszövetkezetek­kel, állami gazdaságokkal. Elismeréssel szólít a be­számoló a társaságok vadá­szati kultúrájáról, amelynek ió színvonalát gondosan elő­készített és szervezett vadá­szatok bizonyítják. Az or­szágban Szolnok megye va­dásztársaságai éltek legjob­ban — elhangzott ez a MA- VOSZ országos küldöttköz­gyűlésén is — az elmúlt év­ben meghirdetett fásítási program lehetőségeivel: mintegy 180 ezer csérjét és facsemetét telepítettek a vad-élőhelyek felújítására, úiabb búvóhelyek létesíté­sére. Eredményesek a va­dászikollektívák között kiala­kult együttműködések is. A tervidőszakra meghatá­rozott területfejlesztési programjában a megyei Dárt- bizottsáa is állást foglalt a vadgazdálkodás fejlesztésé­ben. A megyei és a népgaz­dasági • törekvésekkel meg­egyeznek a vadásztársaságok legfontosabb idei feladatai, amelyekről, ugyancsak szólt a tegnapi közgyűlésen a me­gyei vadászmester. Felhívta a figyelmet a napokban kez­dődő őzbakvadászat , gondos előkészítésére, mert az el­húzódott mezőgazdasági­munkák miatt még mindig népes határban sok a bal­esetveszély. Továbbra is - szorgalmazni kell a vadföl­dek hasznosítását a vadak megfelelő takarmányozására, nagyobb gondot kell fordíta­ni a vadesétezségügy színvo­nalának javítására.

Next

/
Thumbnails
Contents