Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-18 / 65. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 18. Az önállóság színe és visszája vendégláEnvik tóipari vál' »Sí1* lalatunk vezetője panaszolta nemrégiben: a szerződéses, bérleti rendszernek sok előnye mellett hátránya is van. Nevezetesen az, hogy a vállalat igazgatója jóval kevesebb önállósággal rendelkezik, mint a bérbeadóit presszó, étterem, ételbár vezetője. A furcsa kontraszt elgondolkoztató, még akkor is, ha vállalataink többségére nem ez, hanem ennek ellenkezője a jellemző. Vagyis: amíg a nagyvállalatok felnőttek módjára önállóan döntenek arról, hogy miből és mennyit gyártsanak, mire és hogyan költsék el fejlesztési és részesedési alapjaikat, miként alakítsák át termékszerkezetüket, addig a nagyvállalaton belül a gyárak között gyakorta az önállótlanságnak lehetünk tanúi. A „kerítésen belül” változatlanul dívik még az ómechanizmus, gyakori a kötelező utasítás, az előírás. A nagyvállalat már felnőtt, de benne a gyár és a- gyáregység korlátolt lehetőségű és felelősségű „kisgyermek” maradt. Felesleges lenne hosz- szan ecsetelni az önállótlan- ság, az utasításos rendszer hátrányát. Több mint egy évtizede, hogy ezzel kapcsolatban rangos szakemberek tudományos és népszerű értekezéseiben, dolgozataiban napvilágot láttak az — azóta vállalati szinten nagyrészt gyakorlattá érlelődött — érvek. Elég legyen annyi, hogy az utasítás alig-alig apellál az érdekeltségre, alig ösztönzi a gazdálkodót az önálló, újszerű, pénzt fiadzó kezdeményezésre. Az utasítás a végrehajtásra, és nem az ésszerűséget, takarékosságot maximálisan figyelembe vevő gondolkodásra sarkall. A régi mechanizmust idézi az is, hogy a vállalaton belül néhol a teljesítménytől, a gazdaságossági mutatóktól függetlenül, egyenlőségjelet tesznek gyár és gyár közé. Ideológia is könnyen találta tik: a vállalatnak egyaránt szüksége van a Z-ben és az E-ben működő gyárak teljesítményére: kapjanak hát azonos mértékű béremelést. Hogy az egyik gyárban csak 80, a másikban 98 százalékos az első osztályú termékek aránya? Hogy az egyik helyen ötödével több anyagot, energiát, munkaidőt használnak fel a termék előállításához? A „közös alap” elve összemossa a különbségeket. És milyen nagy visszahúzó erő ez az összemosás! Nemrégiben valahol lelkesedéssel fogadták az egyik vidéki gyár dolgozói a tárca döntését, amelynek értelmében leválasztják őket az anya- vállalat testéről. Örömük oka: a következő esztendőtől már nyereségrészesedést, nagyobb béremelést várnak. Eddig ugyanis hiába volt a kirakatba kívánkozó teljesítmény és a hasonló minősítést érdemlő exportgazdaságossági mutató, a gyári nyereségből évvégi részesedés csak nem akarodott lenni: a pénzt elvitték a veszteséges részlegek. Kétségtelen, akadnak úgynevezett vertikális vállalatok, ahol az egyik gyár az alapanyagot dolgozza fel, a másik a közbenső termékeket, az alkatrészeket, a részegységeket gyártja, a harmadik az összeszereléssel foglalkozik, míg a negyediknek „csak” az a dolga, hogy karbantartsa a vállalat gépeit, esetleg maga is gyártson berendezéseket. Az alapanyag- gyártás általában kevésbé nyereséges, mint az összeszerelés. De a szerelő üzem nem nélkülözheti az előző termelési folyamatokat, a többi gyár munkáját. Az egyik nem nélkülözheti az előző termelési folyamatokat, a többi gyár munkáját. Az egyik nem nélkülözi a másikat. Mindez persze nem ok arra, hogy a gyárak egyforma nyereséghez jussanak. A Papíripari Vállalatnál például a teljesítmény alapján osztják fel az érdekeltségi alapokat. Tavaly például hat és kilenc százalék között mozogtak a gyári bérfejlesztési mutatók. Az elsők közt volt a budafoki, a dunaújvárosi, és a nyíregyházi papírgyár. Igaz, ennél a vállalatnál is központosítják a fejlesztési alapot, de szétosztásáról nem az egyenilősdi vagy a szűkén értelmezett központi akarat szerint döntenek. Pályázatot kérnek a gyáraktól, és a fejlesztési elképzeléseket „vizsgáztatják”, zsüriztetik. A pozitív példák listájára kívánkozik az Üvegipari Művek két esztendővel ezelőtti érdekeltségi rendszere. Ez a rendszer jelenleg is érvényben van, csupán érvényesülni nem tudott: az állammal szemben befizetési kötelezettségek 1979. évvégi megváltozása miatt. Ezért indokolt a „két évvel ezelőtti” kitétel. Akkoriban a részlegek annyi részesedést kaptak, amennyit érdemeltek. Volt úgy, hogy miközben az orosházi gyárban hat, az — azóta már önállóvá lett — ajkaiban harminc napot fizettek. példát lehetne felhozni az ösztönző vállalati belső érdekeltségre. Mindez azonban nem feledtetheti azokat a hátrányokat, azokat az elmaradt szellemi és fizikai teljesítményeket, amelyek az utasításos módszerek számlájára írandók. M. P. Dunán és tengeren Folyam-tengeri önjáró hajók' építésében és alkalmazásában a dunai államok közül Magyarország mór századunk első felében úttörő szerepet vállalt. A <Sanz Hajógyár 1934-ben megépítette az cflső Duna-tenger - járó hajót, a Budapestet. Az utolsó — 1300 tonna teherbírású — a Duna-tengeri hajótípus reprezentánsa a ..Székesfehérvár”. A 70-es évek közepétől a Magyar Hajó- és Darugyár — mintegy gazdaságtalannak ítélte — nem épít tengerjáró hajókat. A hajóépítés megszüntetésének gazdasági okai voltak: az alacsony dunai fuvardíjak és a magas üzemeltetési költségek miatt e szállítási mód veszteségessé vált; ugyanakkor a rendszertelenül változó mennyiségű szállítási igények rontották a hajótér ki használtságát. Mivel a tengerentúli kereskedelmi kapcsolatok egyre inkább fejlődnek, a hazai hajózás szakemberei átértékelték a helyzetet. s arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos szállítási feladatok a folyam-tengeri önjáró hajókkal teljesíthetők a leggazdaságosabban. Két évvel ezelőtt a Hajózási Együttműködési Bizottság pályázatot hirdetett folyam-tengerjáró hajók tervezésére. Remélhetőleg hamarosan új Duna-tengerjáró hajó avatásáról adhatunk hírt. Képünkön: a ..Csepel” Duna-tengerjáró hajó a MAHART javító dokkját elhagyva — útban Csepel félé. Lakodalom van a mi utcánkban Már napokkal korábban nagy sürgés-forgás kezdődött a kisújszállási Herceg portán. Kora reggeltől késő estig pipált a kémény, a konyhában kemencébe kívánkoztak a nyers tésztaremekek, hogy szusszanásnyi sütés után tepsiből kivéve, néhány fenséges illatot ellopjon belőlük a füttyös, márciusi szél. És elérkezett a várva várt szombat. Miközben a vendégsereg gyülekezett, odabenn a sütőkben ropogósra pirult a tyúkhús, az udvari bográcsban pedig két birka, bundájától megfosztott földi maradványa rotyogott. Minderről a vőlegény; Herceg János mozdony- vezető, és a menyasszony; Posztós Katalin laboráns vajmi keveset észlelt. Paroláztak a vendégekkel, vibrált a tekintetük, és várták a három órát. Végre kocsiba szállhatott, elindulhatott a menet a tanácsházára. Barázdás arcú fér-, fiák, fejkendős asszonyok, csillogó szemű bakfisok, és feltűnően csendessé szelídült gyerekek töltötték meg a házasságkötőtermet. Rövid volt a ceremónia: elhangzott a két igen, a kurta köszöntő, puszi, gyűrűváltás, pezsgős koccintás, jókívánság-tenger. Hivatalosan férj-feleségként érkezett vissza a két fiatal a Sarkonforgó nevű Itt áll a vőlegény, vele jött násznépe / Hogy a tanácsházra rendben elkísérje / Mert-e házban lakik az ő gyönyörűsége / Illő tisztelettel el is jöttünk érte egykori csárdába, ahol perceken belül felforrósodott a levegő. Ebben a körbekínált pálinka, sör, bor, no, meg Vígh Albert bácsi zenekara is ludas. A feltálalt birkapörkölt katasztrófanyelven szólva megsemmisült, és elkezdődött a mulatozás. Az éjféli menyecsketánc után, aki bírta, ropta, míg másokat már nem a zene, hanem az anyaföld vonzott jobban. Már a vasárnapi hajnal is bekukucskált a felső ablakszemeken, amikor az utolsó vendég is útnak eredt, tétován keresve a hazafelé vivő járdákat. Az ifjú pár is elindult egy hosszú-hosszú úton, amelyet már együtt, egymásért vállalnak, amelynek a házasság a neve. Mit is kívánhatnánk nekik erre a szép útra? Talán azt az üzenetet, amelyet az egyik dísztávirat rejtett magában. „Egészséget, boldogságot Esztendőre apróságot Azután még újabb babát, Sokasodjék az új család.” D. Szabó Miklós Felnyergelve a sok csikó / Előáll négy benzinfaló ./ Virág díszük fülük megett / Beléjük térül a nászmenet Betérünk ím házasodni / Herceg János, Posztós Kati, / Vőlegényből menyasszonyból / új pár leszünk mai naptól A Itt fő a birkahús, tevével szaftjával / Ki még hetven esztendeje legelt az anyjával Megkóstolom szegényt, igen széjjel vagyon / Még egy kicsit rotyog, majd tányérra rakom A sarkantyús kakast gazdánk elfogta / Tésztával körítve, velem felhozatta / Kacsát, libát, tyúkot kopasztottak véle / Meg egy kan verebet, itt a pecsenyéje Magos kedvem vagyon szétrúgom a házat / Nem hagyok egyebet, csak két asztallábat Azt is azért tűröm: legyen mire tenni / Aki már elázott, nem bír hazamenni i Menyasszony, vőlegény megunták az ülést / Kívánok hát nekik egy vagy két pördülést, A menyasszonyt én is megtáncoltatom, I Hogy lába nem sánta, ezzel megmutatom Rigmusmondó: Monoki István
