Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
1981. FEBRUÁR 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Bővítik a jászberényi szakmunkás- képző intézetet. A kivitelező a Szolnok megyei AÉV. Jelenleg a belső hőszigetelésen dolgoznak, majd a nyílászárók behelyezése után (téliesítenek) megkezdik a falazásokat és a belső pucolási munkákat. Jászárokszállás „bizonyítványa” lovább szépült, gyarapodott a nagyközség Társadalmi összefogással tornaterem, napközi, tantermek Betegség és munkamorál Naponta több mint hétezer táppénzes a megyében Az ötödik ötéves terv esztendeire a fejlesztési elképzelések, az új építkezések megvalósítására 18 millió forintot tervezett a közös tanács. Tavaly év végén kiderült: a felhasznált összeg elsősorban a saját bevételek növekedése, a felsőbb tanácsi hozzájárulások eredménye következtében 32 millió forintra emelkedett. Fél évtizeddel ezelőtt sürgősen pótolniuk kellett több egészségügyi létesítményt. Jászágón például nem volt megfelelő orvosi rendelő, a korszerűtlen kis várótermet régen kinőtték a betegek. Ez a hiányosság — az új rendelő felépítése után — 1978- ban rendeződött. Hasonlóan szükség volt a nagyközségben új orvosi szolgálati lakások létesítésére, mivel ezekben az években szinte mindig akadt betöltetlen orvosi állás. Miután felépült a két, új orvosi lakás, sikerült letelepíteni egy gyermekszakorvost és két fogorvost a településen, ily módon megszűnt az orvoshiány. A két község több mint 12 ezer lakosa egészségügyi alapellátását ma öt körzeti orvos, két fogszakorvos és egy gyermekgyógyász biztosítja. Megoldatlan volt a település valamennyi óvodáskorú gyermekének óvodai elhelyezése. Intézménybővítéssel — Zömét társadalmi munkában végezték az árokszállásiak — sikerült a helyek számát 75- tel növelni, azóta nem kell helyhiány miatt visszautasítani egyetlen óvodáskorú gyermek felvételét sem. Az oktatási intézményeknél maradva: aggasztó állapotba került az iskola régi, nedves falú, málladozó napközi otthona. Túlnyomórészt a szocialista brigádok, a vállalatok, a szövetkezetek, a szülők segítségével 1977-ben felépült négy új foglalkoztatóterem. 1976-ban fejeződött be az új 22-szer 18 méteres tornaterem építése a Köztársaság téri iskola udvarán, amelyet azóta mindkét tanintézet diákjai használnak. A Dobó úti iskolában tornaszobát létesítettek, az egykori tornaszobának használt helyiségből pedig három tantermet alakítottak ki. Ily módon megszűnt a felső tagozatos gyerekek és az elsőosz- tályosök váltott tanítása. Az ötödik ötéves terv esztendeiben épült fel a helységben az első többemeletes lakóház, és jelenleg már a község öt pontján 60, többszintes, vízvezetékkel ellátott lakás mutatja az urbanizáló- dást. A szennyvízhálózat rendszere öt, az ivóvízhálózat 10 kilométerrel gyarapodott. Továbbra is közkedvelt a kertes ház építése, öt év során 400-nál is több kertes ház készült el, túlnyomó- részt OTP-kölcsönnel. Űj utcák létesültek, és ma már valamennyien betonjárdán közlekedhetnek a járókelők. A szilárd burkolatú utak száma harminchárom. A mű- utakon kívül ugyancsak a közlekedést gyorsította a község határában levő két új nagy teherbírású híd, amelyeket a Szarvágy és a Gyöngyös patakok fölé építettek. Ami a jászárokszállásiak ellátását illeti, megépült az új, 300 négyzetméter alap- területű műszaki bolt, így tovább bővíthették az élelmiszer-áruházát. A szolgáltatásoknál korántsem ennyire kedvező a helyzet, és lassanként a kisiparosokra hárul ezek többsége. A közétkeztetés gondjait súlyosbítja, hogy bezárták a Búzavirág éttermet, az áfész egyetlen működő étterme viszont télen alig fűthető. Hasonlóan elavult a posta épülete is, és nincs megfelelő . Tüzép sem. Szintén korszerűtlenek a település szélén levő apró élelmiszer- boltok. A tervek szerint — a nehézségek ellenére is — tovább szépül, gyarapodik a hatodik ötéves terv éveiben a nagyközség. Folytatódik a vízvezeték-hálózat kiépítése, még mintegy 20 kilométer hosszúságú csővezetéket kell az utcákban lefektetni ahhoz, hogy teljessé legyen a vezetékes ivóvízellátás. A település központja további emeletes épületekkel gyarapodik, és újabb szilárd burkolatú utcák építésével szeretnék a közlekedést javítani. Hogy a gyarapodás nemcsak a közutakon, a házakon, de a családokon is meglátszik, arra legjellemzőbb a betétállomány alakulása. Jelenleg a nagyközség valamennyi betétgyűjtő helyén 186 millió forintot őriznek, és a pénznövekedés öt év alatt meghaladta a 80 millió forintot. A tervek megvalósításában a nagyközség vezetői továbbra is számítanak a lakosság támogatására, amelyben eddig sem volt hiány. Elvégre 1976—1980 között 75 millió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a jászárokszállásiak a település építéséhez, szépítéséhez. Igyekezetük bizonyítéka, hogy a megyei területfejlesztési versenyben — a nagyközségek kategóriájában — 1978-ban az első, .1979- ben pedig a második helyet érték el. Hieran ez döbbe- netes, biz------------------------ tosan jól s zámoltak?” Az igazgató meglepetten és kétkedve kérdezett rá újra, s újra miután a gyári kollektívával együtt végighallgatta az SZMT szakemberének tájékoztatóját, amelyben, anélkül, hogy minősítette volna a táppénzes helyzetet, egy kézenfekvő összehasonlításra hívta fel a figyelmet: 1980- ban Szolnok megyében naponta több mint hétezren voltak táppénzen. Ha valamennyien dolgoztak volna, közepes munkaintenzitással és termelékenységgel, napi ezer forint termelési értéket produkálnak. Lehet számolni, ez napi hétmillió forint. Egy évben durván 2 milliárd 200 millió. Nagyjából a termelésveszteség annyit jelent, mintha a Hűtőgépgyárban, vagy a Tisza Cipőgyárban egy évre leállítanák a gépeket, lakatot, és egy táblát tennének á kapura, rajta a felirattal: „Betegség miatt zárva”... de ha tárgyilagosak és pontosak akarnánk lenni, akkor azt kellene kiírni, hogy: „Táppénzes állományban vagyunk.” Mert a kettő nem ugyanazt jelenti. Igaz, a statisztikák szerint egyre betegebb a magyarság. Egyik politikai napilapunk a közelmúltban megjelent vezércikkében a diagnózist „munkaun- doritisznek” nevezte. A valóban gyógyításra, kezelésre, táppénzre szoruló BETEG emberek joggal háborodhatnak fel, joggal kérhetik ki maguknak. Ez azért túlzás! Igazságtalan általánosítás. Igen, az. Csakhogy azok a szakemberek, akik alapos vizsgálatok, negatív és pozitív leletek ismeretében készítenek a táppénzes helyzetről diagnózist, a kórlapon a táppénzes napokat gyarapító tünetek között kénytelenek ezt az amorális járványt is regisztrálni, és rögtön mellé, az orvosok és bármilyen meglepő, a gazdasági vezetés érdektelenségét is odaírni. A tapasztalt orvosok a „kiíratom magam” trükkjei- nek egész arzenálját ismerik, mégis ha az „itt fáj, ott sajog” panaszáradatot hallva elbizonytalanodnak, vagy sietnek, mert a rendelő ajtaja előtt a páciensek tömege vár bebocsájtásra, gyorsan kimondják a várva várt két szót: maradjon otthon, iöjjön visza pár nap múlva... A megyei kórház rendelőintézetének igazgatófőorvoshelyettese a véleménynyilvánítást megelőzően előre bocsátotta, hogy eretnekség, amit mond ^.sajnos ma az orvost a lelkiismeretén kívül semmi sem készteti, ösztönzi az álbetegségek leleplezésére. Persze orvosa válogatja, vannak jó- szívűek, túl liberálisak, túl óvatosak, és persze nem tetten érhető, de megalapozottan feltételezhető, hogy vannak orvosok, akiknek kifogásolható az etikai magatartásuk.” Egyedül és kizárólag az orvos joga eldönteni, hogy a páciense beteg vagy sem. Döntésének konzekvenciáit azonban a társadalom viseli, ők nincsenek érdekeltté téve abban, hogy leszorítsák a táppénzes napoknak álcázott plusz szabadságokat. Mégsem merem kijelenteni, csak kérdezni, hogy pusztán ők a felelősek azért, hogy jól időzített tartalék- betegségekkel, betanult tünetekkel. kis karcolásokkal állami táppénzen lehet bérbe vett hagymaföldet kapálni. szőlőt szüretelni, házat építeni, jól fizető maszek- munkát vállalni, víkendezni, vagy éppen másnaposán lábadozni? E sajátos és ellentmondásos kórképhez ugyanis hozzátartozik a munkahelyek közömbössége, érdektelensége, rpi több, a fordított előjelű érdekeltsége is. Egy gazdasági vezető kiszámolta és el is mondta, hogy a táppénzes arányszám 0,1 százalékos emelkedése hány ezer forinttal gyarapítja a jutalomkeretet. Neki igazán nem érdeke, hogy dolgozói „egészségesebbek” legyenek. (Messzire mennék, ha most azt fejtegetném, hogy vajon nem dolgoznak többen a kelleténél ott, ahol nem hiányoznak és olyan köny- nyen pótolhatók a táppénzesek.) Egy idő óta első fokon a munkahelyi vezetőnek joga eldönteni, hogy a betegellenőr vagy az orvos javaslatát figyelembe véve megvonja-e a táppénzt. Megtörtént, hogy az orvos javasolta, mert a beteg az utasításait nem tartotta be, a ’ószívű” üzemvezető azonban nagyvonalúan úgy döntött, hogy fizesse csak ki a Társadalombiztosítási Igazgatóság azt a hatnapi táppénzt. Nem megy tőle tönkre. Betegellenőrzés? Lehetne követendő jó példákat sorolni, mert vannak. A munkaerőgondokkal küszködő vállalatoknál, ipari szövetkezetekben, üzemekben, ahol olykor-olykor a megyei (5,2), sőt az országos (5,9) átlag duplájára szökött fel a táppénzes mutató, főállásban olyan betegellenőrt alkalmaztak, akit nem lehetett lekenyerezni, könyörgéssel meghatni, fenyegetéssel megijeszteni. A korrekt betegellenőr rendszeres látogató- kőrútjainak meglett az eredménye, megszűntek a kampányszerű táppénzbe vonulások. De nem ez a jellemző. Az ellenkezőjét példák tucatjaival lehetne bizonyítani. Egy a sok közül: a több ezer dolgozót foglalkoztató Hűtőgépgyár betegellenőrei egy év alatt 1600 alkalommal látogatták meg a táppénzeseket. Egyetlen kritikus esetet sem találtak, ugyanott a Társadalombiztosítási Igazgatóság szakemberei és a felügyelő főorvosok tizenhatból nyolcnak kérdőjelezték meg a keresőképtelenségét. Az elmúlt évben kétszáz- negyven keresőképtelennek nyilvánított beteget kerestek fel. A látogatás után negyven táppénzmegvonást javasoltak. Miért? A festő szakmunkást, aki sérült bal keze miatt volt táppénzen, hatalmas penzlivel a kezében a létra tetején találták. A táppénzes napjaira nyolcezer forintos maszekmunkát vállalt. Volt, akit az épülő családi ház tetejéről invitáltak le, mikor az ellenőrök elmondták, mi járatban vannak. a pillanatokkal azelőtt még a gerendán fütyörésző fiatalember bizonyítván, hogy ő súlyos beteg, összeesett. Egy jászsági községben délután két óráig a táppénzen levők közül egyetlen egyet találtak a betegágyban. Hol volt, mit csinált a többi, aki délutánra hogy-hogy nem otthon nyögött és jajgatott? Azt nem lehet tudni, de azt igen, hogy a riadólánc, ha kicsit késve is, de jól működött. „Vártam mór önöket” — mutatott a terített asztalra a lumbágóban szenvedő fiatalasszony. — .Pista bácsi szólt, hogy beteglátogatók járják a falut.” Tavalv csfk Szol_ F nők megye- ----------------------- ben meghaladta a hárommilliót a táppénzes napok száma, a táppénzköltség pedig megközelítette a 200 millió forintot. Nincs az a pénz, idő, amit sokallani lehet, ha az a beteg gyógyulását szolgálja. De! Az említet példák s az ahhoz hasonló esetek százai, ezrei miatt joggal feltételezhetjük, hogy a kiesett termelési érték és a táppénz milliárdiaiban benne van egy sajátos magyar betegség ára is. Olyan betegségé, amelyből kigyógyítani az embereket nem csak az egészségügy dolga. Nem, mert a lelkiismeretlenül ki- kényszerített és megadott, a jogtalanul felhasznált „táppénzes napokért valiameny- nyien fizetünk. Fedezetét ugyanis a dolgozó emberek munkája teremti meg. K ovács Katalin Tél a faluban: Szajol FOTO: N. ZS.
