Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-28 / 50. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. FEBRUÁR 28. |A szerkesztőség postájából Aki szemetei, takarítson is Egy kiló narancs Ma elsősorban azok közül a levelek közül válogattunk, amelyek valamilyen vonat­kozásban környezetünkről szólnak. Több levelet, cikket olvas­tam az Önök lapjából, ame­lyek arról szólnak, hogy mi­lyen szemetes Szolnok egyik­másik utcája, Je re. A ma­gam részéről messzemenően, egyetértek azzal, hogy ab­ban a házban, ahol sok a környéken a szemét — szer­vezzenek most tavasz köze- ledtén takarítási napokat, társadalmi munkában. Mi felnőtt emberek ott­hon legtöbbször megbüntet­jük, vagy legalábbis figyel­meztetjük a gyerekeket, ha szemetelnek, miért nem tud­juk hát megérteni, hogy az utcán eldobált szemét is ne­künk árt elsősorban? A városszéleken a családi házak tulajdonosai már sok helyen összetakarították a téli hulladékot, javasolnám, hogy az emeletes házak la­kói is tegyék ezt meg. hi­szen annak a szemétnek a nagy részét ők szórták el. Így talán megszoknák. hogy a hulladékot ne az utcára dobálják, hanem a tároló­ba tegyék. Kovács István Szolnok Zsúfoltak az autóbuszok Évek óta járok Tiszate- nyőről Törökszentmiklósra a 6 óra 42 perckor induló autóbusszal. Ami azon az autóbuszon van, az már tűr­hetetlen. össze vagyunk zsú­folva, és még így is alig fé­rünk. írtunk már erről pa­naszos levelet a Volánhoz, de még csak válaszra sem érdemesítettek bennünket. Amikor az ellenőrnek szól­tunk. azt mondta, hogy ez mindenütt így van. Időhöz kötött emberek vagyunk, ha elkésünk a munkahelyről. Valóban becsülik az időseket Részt vettünk azon az ün­nepségen a mezőtúri szociá­lis otthonban, ahol két idős ember kötötte össze a sor­sát. Erről a február 19-i Néplapban Önök is írtak, és fényképet is közöltek. Mi az esemény szépségén túl azt a tapasztalatunkat szeretnénk elmondani, ami igazán meg­nyugtató. Olyan gondosko­Kocsival járhatok Nagy segítséget kaptam a közelmúltban történt beteg­ségem után az Üjszászi Szo­ciális Otthon vezetőitől, dol­gozóitól. Egy háromkerekű betegszállító kocsit bocsáj- tottak rendelkezésemre, ami­vel a község utcáin is meg­bízhatóan közlekedhetek. Ugyancsak nagyon köszönöm Változtatást várunk Megdöbbenve olvastam február 5-i számukban a Végtisztesség című cikket. Kicsengésével egyetértek, mindenképpen gátat kell vetni . hasonló eseteknek, és nagyobb rendet kialakí­tani mielőbb. , Aki gyakran jár a szolno­ki temetőbe, sajnos, lát te­metésen kívül is olyan dol­gokat, amelyeken sürgősen változtatná illenék. Talán sehol sincs ennyi szemét, gaz a temetőkben .mint itt. Láthatóan gazdátlan az egész terület. Az utak gö­röngyösek. Néhány éve ta­karos temetőgondnoki lakás épült, de a ház környéke azóta teli van fadarabokkal, kacatokkal. Eszembe jut, hogy évtize­dekkel ezelőtt a győri te­metőben kerestem a háború alatt ott elesett katona bá­tyám sírját. A főbejáratnál levő gondnokságon megnéz­ték a nyilvántartást és egv férfi már kísért is a bá­tyám rendben tartott (!) sír­jához, a szépen gondozott temetőben. Visszatérve 'a kegyeletsér­tésre, a minap Rákospalo­tán voltam temetésen, ahol önkéntelenül a cikkben em­lített eset jutott eszembe. Ott a halott elhantolása után a négy sírásó elrendez­te a virágokat, aztán egy Dillanatra megálltak egy­mással szemben a sír négy A szüleim idős emberek. Hosszú életpályájukon felnevel­tek hat fiút, meglehetősen vi­szontagságos körülmények kö­zött. Napjaikat most már a tavaszvárás, a gyerekek haza- várása tölti ki. Amikor a lakás ajtajában vár­nak reánk munka után, akkor tudjuk, hogy valami különleges esemény történt, fgy volt ez február 16-án is, amikor egy kedves vendég egy kiló na­ranccsal kereste fel őket, a nyugdíjasok csoportjától. A na­rancs napokig érintetlenül dísz­lett az előszoba asztalán, hir­detve minden betoppanónak, hogy velük is törődnek, rájuk is gondolnak a környezetükből. Én, aki gyakran veszek nekik ajándékot, láthattam boldogsá­gukat. Ez a kiló narancs az 5 szemükben felért egy nyugdíj­kiegészítéssel. Naranccsal még nekem sem szereztek ekkora örömet. Együtt köszönjük. Sz. M. Jászberény Vidám délután volt Február közepén tartottuk meg a vasutas-szakszervezet Hámán Kató nőklubjának farsangi ünnepségét. Délután kezdtük a mulatságot: nótázás. tánc, vetélkedő volt, ami­ben a legjobbak háztartási felszereléseket nyerhettek. A Tiszatáj Termelőszövetkezet citeraegyüttese szolgáltatta a zenét a mulatsághoz, amelyen nagyon jól éreztük magunkat. Pálinkás Imréné Törökszen tmikl ós Hiányzik a televízióm nem mondogathatjuk min­dig. hogy lemaradtunk az autóbuszról. Ezt nem is min­dig hinnék el, meg minket sem nyugtat meg, ha a munkánkat nem tudjuk meg­felelően ellátni. Szujó Balázsné Tiszatenyő (Ezt a panaszt már mi is több alkalommal megírtuk. Talán érdemes volna a Vo­lán szakembereinek tüzete­sebben megvizsgálni a kö­rülményeket. A szerk.) Hosszabb ideje vagyok mozgássérült ember, ezért fordulok Önökhöz segítsé­gért. Még tavaly december végén elvitte a lakásomról egy szolnoki tévészerelő a Cseh Benedek névre beje­lentett Tünde készülékemet, amit azóta sem kaptam visz- sza. Pedig a szerelő azt ígér­te. hogy 2 hét múlva hozza. Kérem érdeklődjék meg a készülékem sorsát. Segítsé­güket előre is köszönöm. Cseh Márton Tiszapüspöki, Árpád u. 7. Hozzászólás cikkünkhöz Van lámpaüveg dás veszi ott körül az idős embereket, amit egy dolgos élet végén mindenki megér­demel. Előzékenyek, megér- tőek az otthon lakóival, kí­vánjuk, hogy az ünnepi han­gulat soha ne törjön meg. Rónyai Károlyné és Tóth Ferencné Kunszentmárton Önök a közelmúltban azt közölték egyik cikkükben, hogy nem lehet kapni vihar- lámpaüveget. Hát kérem ná­lunk, a Törökszentmiklóshoz tartozó bartai 5-ös számú boltban van belőle elég, da­rabja 5 forint. Van azonos méret, mind a magyar, mind a szovjet gyártmányúból. Pozderka Zsuzsanna Barta (Levélírónknak köszönjük a híradást, örülünk, hogy tollat fogott, és tájékoztatott bennünket boltja jó ellátá­sáról. Azt viszont bárki is beláthatja, hogy ha valaki egy öt forint áru lámpaüve­gért Bartára utazik, mind­járt drágán veszi azt, az el­osztást kellene tehát tökéle­tesíteni. A szerk.) Válaszolt az illetékes Előbb küldik az ebédet azoknak a segítségét, akik az intézet I-es osztályán a dr. Jahn Ferenc brigádban dol­goznak, ők pedig azt tették lehetővé, hogy a feleségem, aki a brigádban dolgozik, bejöhessen hozzám a kór­házba, látogatóba. Dobos István Üjszász A Szolnok megyei Néplap január 31-i számában a szer­kesztőségi postában közöl­ték P. S. levelét arról, hogy a Kacsa úti óvodába késve érkezik az ebéd. Tájékozta­tom a szerkesztőséget, hogy a panaszt kivizsgáltuk, ja­nuárban kirívó eset nem fordult elő. Legkésőbb ne­gyed egykor már ott volt az ebéd az óvodában. Tudjuk, hogy ez az időpont is elég kései. Éppen ezért intézked­tünk. hogy a lehetőségekhez képest minél előbb megkaD- ják a gyermekek az ebéd­jüket. Polónyi Erzsébet gyermekélelmezési csoportvez. Jász-Nagykun V. V., Szolnok Tessék szólni, segítünk! sarkánál, egyszerre tiszte­legve búcsúztak a halottól. Hideg volt, de én inkább a meghatottságtól borzong- tam meg... II. J. Szolnok A Szolnok megyei Néplap január 31-i számának szer­kesztőségi postájában meg­jelent Németh Imréné kar­cagi olvasó levele arról, hogy áruházunkban nem működött a mozgólépcső, és ő, mint mozgássérült, ígv nem tudott feljutni a felső szintre. Sajnáljuk vásárlón­kat, és nagyon őszintén ajánljuk, hogy legközelebb szóljon az információnál, vagy közölje szándékát bár­melyik dolgozónkkal, segí­tünk a feljutásban. Ezt azért is ajánlhatom, mert a moz­gólépcsőt balesefveszélyessé- ge miatt mozgássérültek egyedül nem is használhat­ják. Soós Lőrinc igazgató Szolnok, Skála Áruház 11 munka díjazása és a jubileumi jutalom A munkaviszonyban álló dolgozók egyik legfontosabb joga, hogy munkájukért vál­lalatuktól megfelelő díjazás­ban részesüljenek. A díjazás (nemcsak munkabér, hanem például prémium és jutalék is lehet, ami a dolgozóval előzetesen közölt feltételek szerint jár. A munkabér megállapítá­sának alapjául szolgáló bér­tételeket, bérpótlékokat, az alkalmazható bérrendszere­ket a munkaviszonyra vo­natkozó szabályok határoz­zák meg. Alapvetően kétfé­le bérrendszer létezik: az egyik az időbér, a másik a teljesítménybér. Mivel az ösztönzés szempontjából egy­értelműen az utóbbi a ked­vezőbb, jogszabály írja elő: ahol ennek feltételei megte­remthetők, ott a bérezésnek a teljesítménnyel kapcsola­tos követélményeiken kell alapulniuk. A dolgozó személyi alapbé­rét a munkaszerződésben meg kell határozni: ez olyan lényeges kelléke, a szerző­désnek, hogy nélküle az jogi­lag érvényesen létre sem jö­het. Alapvető jelentőségű szabály, hogy a munkaszer­ződésben megállapított sze­mélyi alapbér vagy egyéb díjazás csak közös megegye­zéssel módosítható. Kivétele­sen lehetőség van az egyol­dalú módosításra is két eset­ben. Egyrészt akkor, ha fe­gyelmi határozattal! csök­kentik a dolgozó személyi alapbérét, másrészt pedig akkor, ha a vállalatnál al­kalmazott bérrendszer vagy bérforma megváltozott. Sokszor előfordul, hogy a dolgozóknak átmenetileg kollégáikat, munkatársaikat helyettesíteniük kell. Ilyen­kor gyakran vita adódik ab­ból, hogy ezért őket megille- ti-e, s ha igen milyen mér­tékben, díjazás. A módosított munkajogi szabályok szerint ha a dolgozó ellátja a mun­kakörét, de egyúttal átmene­tileg munkatársát is helyet­tesíti, s így az eredeti mun­káján kívül számottevő többletmunkát, végez, ezért őt általában helyettesítési díj is megilleti. Ennek ösz- szege a távol levő dolgozó időarányos alapbérének leg­feljebb a fele lehet, ha azon­ban teljesítménybérben dol­gozik, akkor az annak meg­felelő összeg. Időbéres dol­gozónak továbbra is csak akkor jár helyettesítési díj, ha egyfolytában harminc napnál hosszabb ideig he­lyettesít. Lehetőség van arra is, hogy a helyettesített dol­gozónak egyébként járó pré­mium, év végi részesedés arányos részét is megkapja az a munkavállaló, aki őt helyettesítette. Egyre ritkábban, de sajnos még mindig előfordul, hogy a dolgozók a nem megfelelő Tavaszra készülődnek a halászok. A tiszaburai Sági István már folyamatosan munkába állítja a varsáit munkaszervezés, a nem fo­lyamatos anyagellátás miatt, illetve rajtuk kívül eső más okból állásidőre kényszerül­nek. Ha erre a kiesett időre munkabért nem kapnak, a vállalat a kollektív szerző­désben meghatározott mérté­kű térítést köteles neki fi­zetni. Ez nem lehet kevesebb az érintett dolgozók bércso­portjára előírt alsó határnál. A tapasztalatok szerint igen sok vita, nézeteltérés forrása a vállalatok és a dolgozók között a jubileumi jutalom kifizetése. Annál is inkább érthetetlen ez, mért az előírások rendkívül egy­szerűek. Jubileumi jutalom­ként egyhavi személyi alap­bér jár annak a dolgozónak, aki huszonöt, negyven, illet­ve ötven évet munkaviszony­ban töltött A jubileumi jutalom fize­tését a jogszabályok szerint a dolgozónak külön kérnie nem kell, arról a vállalat kö­teles gondoskodni. A mun­káltatónak tehát pontosan nyílván kell tartania, hogy dolgozói közül kinek, mikor esedékes a jubileumi jutta­tás, és kérés nélkül haladék­talanul intézkednie kell a megfelelő kifizetésről. Saj­nos, sok helyen figyelmet­lenségből, hanyagságból ezt elmulasztják. Fontos sza­bály, hogy ha a jutalmat időben nem fizetik ki, ké­sőbb már az akkori személyi alapbért kell folyósítani a dolgozónak. Vagyis ha idő­közben felemelték a fizeté­sét, magasabb lesz az őt megillető jubileumi jutalom is az eredetileg járó összeg­nél. A dolgozó az előírt időtar­tamok — tehát a 25, a 40, il­letve az 50 év eltelte után bármikor kérheti a jubileumi jutalom kifizetését, ha azt a vállalat elmulasztotta. Ha tehát például időközben munkahelyet változtat, ké­résével új vállalatához is fordulhat. Gyakori vitakérdés, hogy jár-e jubileumi jutalom a részfoglalkozású és a nyug­díjas korú dolgozónak? Itt abból kell kiindulni, hogy a munkaviszonyban álló nyug­díjas jogosult mindazokra a járandóságokra, amelyek a többi, vele együtt azonos kö­rülmények között munkát végző nem nyugdíjas dolgo­zót megilletik. Ebből követ­kezik, hogy jár neki a jubi­leumi jutalom is. A rész- munkaidős alkalmazás ese­tén a tényleges napi munka­idő hosszától függően egy nap a jogok és kötelességek tekintetében egy teljes nap­nak felel meg. Említettük már, hogy a jogszabály a jubileumi juta­lomra jogosultsághoz azt kö­veteli meg, hogy a dolgozó 25, 40 illetve 50 évet töltsön munkaviszonyban. Viszony­lag enyhébb előírások vonat­koznak a nyugdíjba menő dolgozókra. Nekik a jutalom kifizetéséhez elegendő, ha a 25 évet a nyugdíjazás évében töltik be, illetőleg, ha a 40 vagy 50 év helyett 35 vagy 45 évi munkaviszonyuk van. Fontos szabály, hogy a dolgozót — ha az előírt időt munkaviszonyban töltötte — a jubileumi jutalom minden körülmények között, feltétel nélkül megilleti. A vállalat­nak tehát nincs joga mérle­gelni, hogy arra egyébként érdemes vagy nem — fizet­nie kell. A gyakorlatban többször felmerült már az a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a dolgozó a jubileumi juta­lomra való jogosultság meg­szerzése után meghal, s ez­zel természetesen a munka- viszonya is megszűnik anél­kül, hogy az őt megillető já­randóságot felvette volna. A jogszabályok úgy rendelkez­nek, hogy ilyen esetben is ki kell fizetni a jubileumi ju­talmat — mégpedig a dolgo­zó örököseinek. Dr. Deák András

Next

/
Thumbnails
Contents