Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-28 / 50. szám

1981. FEBRUÁR 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IFilmjegyzet A nyolcadik utas: a halál Hatalmas űrhajó száguld a világűrben. Váratlanul „felébreszti” hibernált uta­sait a vezérlő komputer: egy bolygóról különös rádióje­leket észleltek! Mindez arra utal, hogy ott értelmes lé­nyek élnek. A Nostromo — ez a városnagyságú űrhajó neve — leszáll a bolygóra — s a rendező- Ridley Scott- nak lehetősége adódik, hogy szabadjára engedje fantá­ziáját. Különös „mandiner játék” kezdődik. A játék a .valóság pereméről — vagy az elkép­zelhető valóság mezőiről — mindig visszapattan a kép­telenségek világába. Ez még nem volna baj, mert a mai fantasztikum, a holnap va­lósága lehet. A sci-fi — igen nagy jövőjű műfaj ma­ga is! — a holnaputánok megálmodásának művészi lehetősége. De Ridley Scott filmje nem sci-fi, hanem horror. Technikailag minden csodálatos — a kivitelező H. R. Giger Oscar-díjat ka­pott — de mégis csupán annyi a „művészet” ebben a fűmben, amennyi a laikus ésszel felfoghatatlan trükk, s a gyengébb idegzettel vé- gignézhetetlen borzalom. Ki nézi szívesen a kifor­duló tüdők, szívek, májak, belek, gyomrok látványát— Aki igen, úgy véljük, orvosi eset. Hogy mégis sikerfilm a Don O’Bannon írta ször­nyűség? Talán a végletessé­ge miatt, talán a sokkhatá­saiért. Nem igen hisszük, ho^v a film egésze — mint alkotás — csábító lehetne a mai emberek számára — ám a kuriózumnak nehéz ellen­állni. A nyolcadik utas: a halál kétségtelenül egyedi darab. Riiber Oscar-díja is bizo­nyítja. De annál szomorúbb: tehetséges művészek vállal­koznak az emberi lét lehe­tetlenségének, tehetetlensé­gének hatásos kifejezésére. De mielőtt ez a gondolat­sor messzire vezetne, ka­nyarodjunk vissza a reali­táshoz: hollywoodi szuper- produkció R. Scott filmje, amelynek elkészítésében a pénz, a haszon volt a leg­fontosabb vezérlő elv. Hang­súlyozzuk : az elkészítéséhez sem sajnálták az anyagia­kat, dehát a gusztustalan akkor is riaszt, ha drága pénzen, a legújabb filmes eszközökkel készül. — ti ­( Beszéd és/vagy munka' „A beszéd arra való, hogy leplezzük vele gondolatain­kat” — a mondat egy dip­lomata szájából hangzott el, és ez nem véletlen. Elhang­zása helyén és pillanatában minden bizonnyal igen frap­páns és szellemes lehetett, különben nem vált volna is­mertté rövid időn belül szin­te az egész világon. Az ember ősét az emberré válás útján a munka, a szerszémkészítés indította el, ezt a folyamatot pedig egy másik, a munkával kapcso­latos tevékenység, a közö­sen végzett munkához szük­séges beszéd kialakulása zárta le. A beszéd egyik fontos funkciója azóta is az, hogy segítse a közös tevé­kenységek összehangolását. Ennek a szerepnek a fon­tossága az idők során egyre nőtt, és ma már szinte el sem képzelhető, hogy vala­ki állandó kapcsolattartás, folyamatos tájékoztatás nél­kül tudja végezni munká­ját. A magánbeszélgetésekre vonatkozóan ezekre a kér­désekre általában igennel felelhetünk, mivel a beszé­lőpartnerek társadalmi kap­csolatai ilyenkor kötetle­nebb, a beszélő felelősségi köre szőkébb, a hallgató vi­szont aktívabban bekapcso­lódhat, addig távolról sem mondható el ugyanez a hi­vatalos beszélgetésekkel kapcsolatban, ahol a fele­lősség köre kibővül, több ér­dekkör találkozik, ahol a szükséges tájékoztatás to­vábbítását az érdekek ösz- szeegyeztethetősége dönti el. Legtöbbször természetesen a magánérdek szól bele a dön­tésbe, és ilyenkor válunk diplomatákká — a bevezető mondat értelmében. Ez a magatartás szüli aztán a véget érni nem akaró med­dő értekezleteket (amihez persze időnként a felkészü­letlenség, a nem kellően át­gondolt mondanivaló is hoz­zájárul), a tényleges telje­sítményt pótolni hivatott igazoló jelentéseket, a homá­lyos főnöki utasításokat és a beosztottak még homályo­sabb beszámolóit és még sok hasonló, mindenki előtt is­mert jelenséget. Ezekben a jelenségekben kinek na­gyobb, kinek kisebb mérték- , ben, de mindannyiunknak része van. Jó lenne, ha egy­re kevesebbszer válnánk „diplomatákká”, a beszéd pedig egyre többször kap­ná vissza eredeti funkció­ját, és lenne, ahogyan gye­rekeink tanulják az iskolá­ban, a gondolatok kifejezé­sének eszköze, a munka se­gítője és nem akadálya! Az a választási lehetőség, amelyet a címben két kötő­szó jelöl, valós. Sokan a „vagy”-ot választják — pe­dig az „és” eredményesebb lenne! Stanitz Károly főiskolai adjunktus Kötél Imre kitüntetése Bensőséges hangulatú ün­nepség zajlott le tegnap délután az MSZMP mezőtúri Városi Bizottságának székhá­zában. Kötél Imrét, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend tu­lajdonosát, aki 1918 óta vesz részt a munkásmozgalomban és 1930 óta tagja a pártnak, — 80. születésnapja alkalmá­ból Andrikó Miklós, a me­gyei pártbizottság első tit-j kára köszöntötte, és az El­nöki Tanács megbízásából átadta részére a Munka Ér­demrend arany fokozatát. Az ünnepségen részt vett Szabó István, a megyei párt- bizottság osztályvezetője is. Móricz Béla, a városi párt- bizottság első titkára, a párt­bizottság, Miklós Gyula alapszervezeti titkár a Il-es és a III. sz. körzeti pártszer­vezet nevében köszöntötte az idős kommunistát. Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága Tegnap délelőtt Szolnokon ülést tartott a KISZ megyei bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Köpf Lász­lómé, a KISZ Központi Bi­zottságának titkára. A testület megvitatta és elfogadta a megyei küldött- gyűlés elé kerülő beszámolót, az előző küldöttgyűlés óta végzett munkáról. Ezután Deák László, a KISZ Szolnok megyei Bi­zottsága adott tájékoztató je­lentést az értékelő és vezető­ségválasztó taggyűlések ta­pasztalatairól. Megyénk KISZ-alapszervezeteinek 94 százaléka tartotta meg eddig a közösség elmúlt mozgalmi évi munkáját, és az egyéni feladatvállalások teljesítését értékelő gyűlését. Ezekben a hetekben — március 15-ig — a következő mozgalmi év akcióprogramját elfogadó taggyűléseket tartják me­gyénk KISZ-alapszervezetei. Tájékoztató egyházi vezetőknek Tegnap a megyei tanács székházóban Barta László, a megyei tanács elnöke fogad­ta a megyében működő egy­házak vezetőit, képviselőit. Tájékoztatta őket a megye 1980. évi gazdasági, kulturá­lis, szociális, társadalompoli­tikai eredményeiről, az 1981. évi tervekről. A tájékoztatót eszmecsere követte. HÉTVÉGI HÍVOGATÓ Jazz-weekend Szolnokon A jazz kedvelőinek népes táborát nem mindennapi „csemege” várja ezen a hét­végén Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. A Magyar Rádió népszerű sorozata a „Jazz- weekend” ezúttal Szolnokról jelentkezik. A program ma délután 4 órakor kezdődik, amikor az érdeklődők Kiss Imrével, a rádió zenei szer­kesztőjével találkozhatnak. Fél héttől nemzetközi kon­cert kezdődik, amelynek éj­félig tartó műsorában fellép a Molnár Dixieland, Leo Smith együttese, Pege Ala­dár együttese, a Sun Ship együttes és Hulin István együttese A koncertről rádiófelvétel készül, ezért a rendezők arra kérik a nézőket, — hallga­tókat, hogy 18 óra 15 percig foglalják el helyüket. Befejeződött a jelentkezés A középiskolákban lezá­rult a jelentkezés a felsőok­tatási intézmények nappali tagozataira: az utolsóéves tanulók, illetve a tavaly érettségizettek február 25-ig adhatták be felvételi kérel­müket. Az 1979-ben, vagy az ennél korábban érettsé­gizett fiataloktól a felsőok­tatási intézményekben már­cius 30-ig fogadják el a je­lentkezéseket. A pályázók tehát mék csaknem négy hó­napig készülhetnek a nagy erőpróbára, mivél a felvételi vizsgákat június 24. és júli­us 11-e között tartják. HOLNAP Nicola Manzari: Pablito nővérei Magyarországi bemutató a Szigligeti Színház szobaszínházában A színpadon a zárda szi­gora A főnökasszony peni- tenciát osztat. A külvilág hangja robajjal tör be. Kia­bálás, dörömbölés. Az apá­cák suttognak: „Valakit ül­döznek ... Nyissátok ki az ajtót!” Kétségbeesett hang. A főnökasszonynak szeme se rebben. „Majd imádko­zunk a léikéért. A ve Maria, gratia plena...” Fiatal apá­ca ront a színre: „Engedjé­tek be, megölik”. Nem, hangzik a válasz, a zárdá­ban klauzura van, lányom, ezt a törvényt én sem hág­hatom át. Odakint minden elcsendesül. „Dominus te­cum ...” Néhány „ellesett” pillanat a szobaszínházból, a főpró- báróL A társulat holnap es­te mutatja be Nicola Man­zari Pablito nővérei című drámáját, Árkosi Árpád rendezésében. Öt kértük, hogy avasson be Manzari ér­dekesnek tűnő színpadi vi­lágába, — A szerzőről talán csak annyit, hogy az 1960-as években ezért a munkájá­ért nagydíjat kapott egy olaszországi drámapályá- zaton. A cselekmény 1939- ben a spanyol polgárháború utolsó napjaiban játszódik — Córdobában — egy apá­cazárdában. A menekülő, majd a zárda kapujában el­pusztított embertől, Maria, a meggyalázott fiatal apáca révén néhány papírlap kerül be a rend szigorú falai közé. Manzari erre építi drámáját. — S \a rendező mit akar a dráma segítségével mon­dani a mái közönségnek? Képünkön Csonka Ibolya, Koós Olga, Pásztor Erzsi a dráma egyik jelenetében — Manzari egy cselék- ménymechamizmus vizsgá­latát végezte el a drámában, s a vezetői döntés következ­ményeit mutatja meg. Bian­ca főnökasszony és a helyet­tese, Giovanng ütközésében csúcsosodik a tragédia. Mi valamelyest „erősítettünk” — merem remélni — a szer­ző szándékain, hogy nyoma­tékosan érződjék a vezető döntésének felelőssége, az értelmetlen áldozat szük­ségtelensége. Bianca olyan mártíramságot vállaltat el az apácákkal, — amely a pusztítással azonos, így útja — logikusan — ön­maga pusztulásáig vezet. — Nagyivá gondolat... Kik a főszereplők? — Biancát, a főnökasz- szonyt Koós Olga játssza, a helyettesét Pásztor Erzsi, Máriát, a meggyalázott őrült apácát pedig Csonka Ibolya főiskolai hallgató alakítja. ■■ Hunyadi István: Le kell csuknom a szemem, hogy lássam Fölnőtt-játék a térkép, de emlék­parkolóhely a törődött utasnak. Ha ujjam bögyével végigtapintom a városokat, a vízválasztókat, fölvillan a körte itt meg amott. Melyek ezek az érzékeny pontok, ahova emlék kötődik, apámé vagy az enyém? Gyermekkorom és az „Em­lékirat” mozzanatai. Apám öregkori naplója az én midászi i örökségem. Föl és alá szállók a mozgólépcsőn. Ha szédülök, kezembe veszem az Emlékiratot. Másképp közelíti a dol­gokat apám is, én is. Másképp idé­zem Apátit vagy Keszthelyt, mint ő. Tejtestvérem özvegyét találom Kókán, fürgélábú, meszelyes öreg­asszonyt. A dajkám már nem él. A bába sarlatánsága küldte másvilág­ra, amikor a hetedik gyerekét szülte. Lajos tejtestvérem elemésztette ma­gát. Mi okból, nehezen tisztázható. A padlás mestergerendájához kötöz­te a zsineget. Néhai dajkám egyszem lánygyermeke él. Ahogy belépek, ki­ejti a lángo6-sütőt: „Most találtál hozzánk. Esvány, hogy megvénültél te is? Hamarább jobb lett volna”. Mit felelhetek erre? Talán hogy visszapergetném az elszéledt időt, az üggyel-bajjal fölismert falu képét? A tüzes-nézésű fiatalokat s a száraz- kóró véneket? Mosolyogna ezen a furcsa látogatáson. Mit értene abból, mi bennem lejátszódik? Gégészor­vos a fia egyik pesti klinikán. Most itthon fúr-farag, javítja a kerítést, az ólat. Az asztalhoz invitál lángos- ra, garat-locsoló borra. Ö az unoka, hírmondó a Holló-nemzetségből. Egy ruccanás a térkép túlfelére. Dunaalmásra. Itt él Tóth Marás, a hajdani lánypajtás. A körte nagyot lobban, kigyúl. — „Maga az. István? Alig változott a képe. Csak a haja. Hova lett a sok-szép haja?” — Franciaországban is járt Tóth Ma­ris. Bordeaux-ban. mint szövőlány. Alig keresett néhány sout, szegé­nyes fenntartására se eleget. Átvo­nuló németek végezték ki a férjét szlávos neve miatt is. Pár rozsdás fegyvert találtak egy vízmosásban, a hegyen. Fordult a tengelye körül, mielőtt fölbukott. Az álmásfüzitői „Timföldbe” megtépett idegekkel ju­tott Tóth Maris. Egyszer csak ösz- szecsuklott a gépnél. Itthon főzöget azóta az unokáknak. Nincs, aki föl­válthatná. Sarjában villannak föl a körték. Városok, apró falvak. A szőke Boda Katiról szeretnék hírt hallani Keszthelyről. Kérdem a régi pajtásokat, Kutasd Gusztit és Szollár Lacit, de ma már ők se él­nek. Félszájjal dönnyögnek magya­rázatfélét. Meghalt viruló lánykorá­ban. Magábasüppedve elhallgat Guszti. Pedig mondhatna többet is, szerelmes együttléteikről alkonyat után, az öreg parkban, s a kamasz­lány földi meyfutamodásáról. Minek ezt bolygatni ma már? A „Hóku­tyák” gyerekhősnője lett Boda Kati­ból. De ez másfajta történet. Átlé­pett a kitalált mesék Liliput-földjé- re. Kétfajta lépés kopog a görbe ut­cákon. Egy súlyosabb, egy halkabb, Tófenékre süllyedt a többi. Apáti hórihorgias öreg-tornyai. Szemben az egykori porta, a nagy­bátyámé. Erzsiké némán omlós ré­tese. ínycsiklandozó zamatok, széle­sen lapátolták a vendég-tányérba. Locsolkodó őrjáratok a Kindli fi­úkkal és a Sedonokkal. Hol vannak az egykori lányugrató legénykék? A lányok is nagyanyák ma már. ha ugyan élnek. Ha mégis élnek, mire emlékeznek? Csak én hallom a fali­órák rekedtes bimbamját s a közeli harangütéseket. Talán azért marad­tam itt, hogy elsoroljam, ahogyan akkor történt. Valakit ez is érdekel­het. Bizonyosan. A hajdani néptanító legelső állo­mása: Jászszentandrás. Huzakodás a gyöpös-kobakú tanyasiakkal. Nem küldték iskolába a fiaikat. Marhát őrizni tartották otthon. Bírságolások és fenyegetések. A vékonyka legény gyűjtötte fejére a parazsat, a vérto- lulásos jász dacot. Le akart számol­ni a tudatlansággal, a szegénységgel. Ki emlékszik mindenre a sietős nap­lójegyzeten túl? Egy-két tanú, aki­vel találkozhattam. Száz évük felé támolyogtak ezek az ijesztő arcú férfiak és asszonyok. Mit őiiz ne­künk az elforgó idő? Hullámok tü- remlenek a felszínen. Ágaskodnak és kisimulnák, csak mi vagyunk itt, maradék életkedvünkkel. Változott ez a táj, de az emberi boly is. Üj, meglepő látványok fedik el az apai vallomás szakadékait! Akár össze is csukhatom a térké­pet. Nincs szükség rá. Emberek és a helyszínek fejemben vannak mind. Azok is. melyekhez nem köt szemé­lyes emlék vagy életrajzi adat. , El­villanó kép vonatból, gépkocsiból. Piros rékli a földeken. Járókelők ka­szával a széles völgyhidak alatt. Itt­honi látvány mindez. Annak fontos, aki találkozott velük. Nekem nem — „térkép e táj” — dünnyögöm — Radnóti után. Tuda­tom ki nem szakadó része. Le kell csuknom a szemem, hogy lássam. Kalocsán már javában festik a húsvéti hímes tojásokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents