Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-28 / 50. szám
1981. FEBRUÁR 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 FOLYTATÓDOTT AZ SZKP XXVI. KONGRESSZUSA (Folytatás a 2. oldalról.) „Az eltelt tíz ötéves tervidőszak méltóképpen szolgálta a kommunizmus építésének és a béke megszilárdításának nagy ügyét, a szovjet emberek életkörülményeinek javítását. Ezeknek a céloknak van alárendelve új, tizenegyedik ötéves tervünk is”. „Az alkotás és a béke, ez a két egymástól elválaszthatatlan fogalom, fölöttébb közel áll valameny- nyi dolgozó ember szívéhez, s ez határozza meg terveink lényegét. A mai bonyolult nemzetközi helyzetben, amikor aktivizálódtak az imperialista reakció és agresszió erői, a Szovjetunió, mint azt Leonyid Iljics Brezsnyev hangsúlyozta, mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje és megszilárdítsa a békét, hogy megakadályozzon egy új világháborút, s megbízhatóan szavatolja a szövet emberek békés teremtő munkáját”. „Továbbra is lankadatlan figyelemmel kísérjük az ország védelmének megszilárdítását. Nem férhet hozzá kétség: dicső fegyveres erőinket minden szükségessel ellátjuk ahhoz, hogy A beszámoló elhangzása után megkezdődött annak megvitatása. Az első hozzászóló Konotop, a moszkvai területi pártbizottság első tátikára volt. Elmondotta: a moszkvai terület — a fővároson kívül — 6 millió lakos ellátásáról gonkoskodik. A mezőgazdaság gyors fejlesztésével ma már csaknem maradéktalanul ki tudja elégíteni a helyi lakosok igényeit, s a főváros lakosságának is bőségesen szállít élelmiszereket. Ezt követően Sorskov, a kemerovói területi pártbizottság első titkára szólalt fel. A fontos iparvidék fejlődéséről szólva a többi között ő is megemlítette, hogy időnként nehéz összehangolni az egyes minisztériumok kívánalmait a terület érdekeivel. Az utóbbi időben nem fejlesztették például a szénbányászatot, holott a kuznyecki medencében hatalmas és viszonylag könnyen kiaknázható széntartalékok vannak. Alekszandr Ljasko, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának elnöke a központi tervezés és a helyi érdekek összegyeztetéséről is szólt. megbízhatóan szembeszegüljenek az imperialista erőknek a katonai fölény megszerzésére irányuló kísérleteivel. Pártunk és népünk büszke az elért kimagasló vívmányokra és magabiztosan tekint a jövőbe. A kommunizmusért, a békéért további megfeszített alkotó munka vár ránk. A nagy Lenin mondotta: ahhoz, hogy óriási építőmunkát végezzünk, kellő tudatosságot. eszmeiséget, ön- feláldozást és állhatatosságot kell tanúsítanunk. A forradalmi harc gs az új élet építésének egész hősi útja megmutatta, hogy ezeket a nagyszerű tulajdonságokat testesíti meg lenini pártunk, a szovjet nép — a nagy alkotó, harcos és építő nép! A kommunizmus magasztos eszményeitől áthatott a párt által irányított és szervezett tömegek eleven alkotó munkája szilárd biztosítéka annak, hogy az SZKP XXVI. kongresszusának történelmi jelentőségű határozatait eredményesen megvá- lósítjuk” — fejezte be előadói beszédét Nyikolaj Tyi- honov. Hangsúlyozta, hogy a központi minisztériumok és irányító hatóságok számos esetben nem veszik figyelembe a helyi szervek döntéseit. Különösen vonatkozik ez az Állami Tervbdzottságra, amely terveit nem egyszer a helyi szervek megkérdezése nélkül állítja össze, és ez akadályozza a termelés megszervezését Viktor Poljakov, a Szovjetunió gépkocsiipari minisztere elmondotta: az autógyártás ma már másfélmillió embert foglalkoztat a Szovjetunióban, s rendkívül gyors ütemben fejlődik. A személygépkocsi-gyártás például — a volgai autógyár üzembehe- helyezésével és a többi üzem rekonstrukciójával — négyszeresére nőtt. A délutáni ülésen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára elnökölt Több helyi gazdasági vezető — egy járási párttitkár, egy gyárigazgató — felszólalása mellett kifejtette véleményét Bajken Asimov, a Kazah SZSZK Minisztertanácsának elnöke. A többi között a köztársaság feladatairól szólva elmondotta, hogy az elkövetkező ötéves terv időszakában gyorsan kell növelni az ipari termelést Ehhez az adottságok megvannak. Az elmúlt években Kazahsztánban nagyszabású ipari bázis létesült és az elmúlt évek kutatásai jelentős mennyiségű nyersanyagát tártak föl olyan területeken is, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Így például nyersolajat, ritkafémeket találtak, jelentősen kibővült az ismert kőszén- tartalékok mennyisége is. Ennek alapján Kazahsztánban gyors ütemben fejlődik a nyersanyag- és az energia- termelés és megnövekszik az ipar teljesítménye ds. • Alekszej Sibajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke a szakszervezetek teljes támogatásáról biztosította a Központi Bizottságot, és kijelentette: a szakszervezetek minden erejükkel dolgoznak majd az új ötéves népgazdasági terv sikeres, eredményes megvalósításáért. Ez a szovjet szak- szervezetek számára harci program. A 129 millió dolgozót egyesítő szovjet szak- szervezetek szorosan zárkóznak fel a kommunista párt mögé. Az SZSZKT elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a szovjet szakszervezetek erejének forrása, munkájuk sikerének biztosítéka a kommunista párt vezetése. A szocializmus és a kommunizmus építésének gyakorlata megmutatta a szakszervezeti építésre vonatkozó lenini elmélet igazságát. A szocializmus ellenségei nem egyszer intéztek már támadást a szakszervezetek építésének legfontosabb lenini elve, a párt vezető szerepe ellen. Nem veszik figyelembei hogy a szocialista társadalomban gyökeresen megváltozott a dolgozók szerepe, a dolgozók váltak az ország gazdáivá. A kommunista párt vezetésével a szovjet szakszervezetek jelentőd sikereket értek el. Hatalmas ünneplésben részesítették a kongresszus küldöttei a szovjet fiatalok képviselőit. Több ezer úttörő, kisiskolás, középiskolás, ifjúmunkás, egyetemista, a szovjet fiatalság minden rétegének képviselője vonult be a terembe virágokkal, zászlókkal; indulók hangjai mellett. A fiatalok meleg szeretettel köszöntötték a kongresszus résztvevőit, őszinte hálájukat fejezték ki az SZKP iránt, amely biztosítja számukra a nyugodt, gondtalan ifjúságot. A beszámoló vitája Kádár János tegnapi programja Kádár János, az MSZMP KB első titkára az SZKP XXVI, kongresszusán részt vevő magyar küldöttség vezetője, tegnap este Moszkvában a Barátság Házába látogatott el, ahol a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőivel és aktivistáival találkozott. A baráti találkozón a magyar küldöttségből jelen volt Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tagja, moszkvai magyar nagykövet. Jelen volt Pjotr Fedoszejev, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, az SZMBT volt elnöke, a társaság vezetőségének több tagja, közöttük Valerij Ku- bászov űrhajós. A szovjet és magyar zászlókkal díszített teremben a társaság számos aktívája foglalt helyet, ott voltak a kollektív tagok képviselői. A magyar vendégeket Zinaida Kruglova, a Baráti Társaságok Szövetsége Elnökségének elnöke és FíIídd Jermas, az SZMBT elnöke köszöntötte. A kulturális együttműködésről, a különböző közös fesztiválokról Jurij Barabas, az SZMBT első elnökhelyettese, a Szovjetunió kulturális miniszterének első helyettese adott rövid tájékoztatót. Ezután a jelenlevők lelkes ünneplése közepette Kádár János emelkedett szólásra. Kádár János örömét fejezte ki, hogy az SZKP XXVI. kongresszusa alkalmából találkozhatott a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőivel, aktivistáival. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt nagyra értékeli a társaságnak a két nép barátsága elmélyítésében végzett munkáját. E barátság szilárd alapjai az elvek, a célok, az alapvető érdekek közössége és a történelmi tapasztalatok. A két nép barátságának ápolásában, eredményeinek, megismertetésében, a különféle munkaterületek dolgozói közötti közvetlen kapcsolatok kialakításában és elmélyítésében jelentős feladatai vannak a két ország baráti társaságainak — hangoztatta Kádár János, aki az MSZMP Központi Bizottsága köszönetét tolmácsolta az SZMBT vezetőinek, aktivistáinak, kollektív tagjainak nagyjelentőségű és áldozatos munkájukért. Kádár János a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az SZKP kongresszusa a szovjet nép életének, a kommunizmus építésének fontos szakaszában ülésezik. s olyan időszakban, amely a nemzetközi élet szempontjából is jelentős. őszintén kívánom — folytatta Kádár János —, hogy a kongresszuson kifejeződött politikai vonal, s az ott megnyilvánult egység jegyében váltsák valóra a szovjet kommunisták, a Szovjetunió dolgozói a kongresszuson kitűzött nagy jelentőségű célokat. Kádár János a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a kongresszus a nemzetközi élet szempontjából is világméretű jelentőségű. A Központi Bizottság első titkára végül köszönetét mondott tevékenységéért Pjotr Fedoszejev akadémikusnak, az SZMBT korábbi elnökének, aki több mint két évtizedig töltötte be ezt a tisztséget, egyúttal szeretettel üdvözölte Filipp Jermast, az SZMBT közelmúltban megválasztott elnökét. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, az SZKP XXVI. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség vezetője pénteken Moszkvában megbeszélést folytatott Ali Nasz- szer Mohammed Hasszani- val, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnökségének elnökével, miniszterelnökkel. Az elvtársi szolidaritás légkörében lezajlott találkozón áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és megvitatták a két párt, a két ország kapcsolatainak helyzetét, a továbbfejlesztés feladatait. A találkozón nagyra értékelték és teljes támogatásukról biztosították az SZKP XXVI. kongresszusának kezdeményezéseit, melyek a világbéke megerősítését, a fegyverkezési verseny megállítását, a népek közötti kapcsolatok fejlesztését szolgálják. Leonyid Brezsnyev megbeszélései Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön a Kremlben találkozott Jósé Eduardo Dos Santossal, az MPLA-Munkapárt Központi Bizottságának elnökével, az Angolai Népi Köztársaság elnökével, az SZKP XXVI. kongresszusán részt vevő angolai küldöttség vezetőjével. A találkozón hangsúlyozták, hogy mindkét ország a béke és az enyhülés érdekeinek megfelelő, sokoldalú szovjet—angolai együttműködés további bővítésére törekszik. Aggodalmukat fejezték ki az imperializmusnak a nemzetközi légkör megmérgezésére irányuló törekvései miatt. Vélemény- cserét folytattak az Afrika déli részén kialakult helyzetről, s az SZKP és az MPLA- Múnkapárt változatlan szolidaritásáról biztosították Namíbia és Dél-Afrika népeinek a gyarmatosítás, a fajvédelem és az Apartheid elleni igazságos felszabadító harcát. * * * Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön találkozott Mengisztu Hailé Mariammal, az Etióp Dolgozók Pártjának megszervezésére alakult Bizottság (COPWE) elnökével, A meleg, szívélyes légkörű találkozón a felek hangot adtak meggyőződésüknek, hogy a béke megszilárdításáért, az enyhülés elmélyítéséért és a fegyverkezési hajsza megfékezéséért folytatott harc napjainkban a világ valamennyi népének és államának ügye. Kölcsönös megelégedésüket fejezték ki a Szovjetunió és a Szocialista Etiópia, az SZKP és a COPWE közötti együttműködés helyzete felett. * * * Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fogadta Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afgán, Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnökét, az ország miniszterelnökét. 0 külföldi küldöttségek vezetőinek beszédei Letette a hivatali esküt az új spanyol kormány Lelkesedéssel fogadta a kongresszus Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, aki a fasiszta diktatúra ellen harcoló chilei kommunisták üdvözletét tolmácsolta. Hangsúlyozta: az SZKP kongresszusa megmutatta; hogy van a világon olyan erő, amely győzelemre viszi az életet a halál fölött, a haladást a reakció fölött. A chilei KP főtitkára hangsúlyozta: meg kell védeni a szocialista Kubát az imperialista támadással szemben, segítséget kell nyújtani Nicaragua forradalmárainak, minden haladó erőnek ki kell nyilvánítania szolidaritását a szabadságért és haladásért küzdő sálvadori hazafiakkal. Elmondotta, hogy a chilei hazafiak, a Népi Egység Pártjai most fokozzák harcukat a Pinochet-féle fasiszta diktatúra ellen, és mind többen csatlakoznak hozzájuk azok közül a‘ politikai csoportok közül is, amelyek korábban nem álltak szemben a Pinochet-rendszerrel. Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke beszédének nagy részét annak a küzdelemnek szentelte, amelyet a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom vív a háborús veszély megnövekedése ellen. Részletesen szólt az NSZK helyzetéről, utalva arra, hogy nemcsak a kommunisták, hanem a munkásosztály túlnyomó többsége is állást foglal a nyugatnémet—szovjet kapcsolatok kölcsönösen előnyös fejlesztése mellett. Ali Nasszer Mohammed, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkára a Szovjetunió, a szovjet kommunisták kiemelkedő szerepét méltatta a békéért, az enyhülésiért vívott világméretű küzdelemben. Aláhúzta: a jelenlegi körülmények között különösen fontos a kommunista és munkásmozgalom proletár internacionalizmuson alapuló egysége. A JSZP hű a proletár internacionalizmus eszméihez, szoros egységben az SZKP-val és a kommunista világmozgalom többi pártjával küzd a béke, az enyhülés ügyéért A délutáni ülésen ismét több külföldi küldöttség vezetője szólalt fel. Harilaosz Florakisz. a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára a többi között arról a harcról beszélt, amelyet az ország népe folytat a NATO és az Egyesült Államok nyomása ellen. Adullah Ahmar, a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkárhelyettese felolvasta azt az üdvözletét, amelyet a párt és a Szíriái Arab Köztársaság elnöke, Hafez Asszad intézett az SZKP XXVI. kongresszusához. Hafez Asszad a többi között méltatta azt »a szerepet, amelyet a Szovjetunió tölt be a szabadságukért, függetlenségükért küzdő népek harcának támogatásában. Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke felszólalásában a többi között külön hangsúlyozta, hogy a finn dolgozók követelik: maradéktalanul valósítsák meg Európában a helsinki záróokmány előírásait, s a madridi találkozón hozzanak létre megállapodást egy olyan konferencia összehívásáról, amely az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozik. Marcelimo Dos Santos, a Mozambiki FRELIMO Párt alelnöke pártja forró, szeretetteljes üdvözletét tolmácsolta a 'kongresszusnak, Samora Machelnek. a párt elnökének, az ország államfőjének nevében is köszöntve a szovjet kommunisták tanácskozását. Szólt arróL hogy a Szovjetunió példáját milliók követik ma a felszabadult országokban. A FRELIMO, Mozam- b'k marxista—leninista pártja vezetésével ma az országban megindult a szocialista építőmunka. Ezzel a délutáni ülés véget ért. A kongresszus ma délelőtt folytatja tanácskozását VARSÓ Varsóban pénteken ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusi előkészítő bizottságának elnöksége, és áttekintette a programtézisekkel kapcsolatos javaslatokat. A tanácskozáson Stanislaw Kania. a Központi Bizottság első titkára elnökölt. PEKING Kína azonnali hatállyal visszahívta hollandiai nagykövetét, egyúttal felkérte a hágai kormányt saját pekingi nagykövetének visszahívására — jelentették be hivatalosan Pekingben pénteken. Ez Kína válasza arra, hogy Hollandia nem volt hajlandó lemondani a tajvani tengeralattjáró-üzletről. MADRID A madridi találkozó péntek délutáni teljes ülése jóváhagyta a tanácskózásnak a következő két hétre, március 13-ig érvényes munkarendjét. A találkozó az elfogadott program szerint ebben az időszakban folytatja a találkozó záródokumentumának szerkesztési munkáját. Péntek délelőtt letette a hivatali esküt Leopoldo Cal- vo Sotelo új spanyol miniszterelnök kormánya. Az eskütételt követően azonnal megkezdődött a Moncloa palotában a minisztertanács első ülése. Madridban úgy vélik, hogy az új kormány jelenlegi összetételében csak átMargaret Thatcher brit miniszterelnök pénteken reggel a CBS televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy véleménye szerint Leonyid Brezsnyev kongresszusi beszédének „mindenegyes sorát alaposan elemezni kell”, mielőtt a nyugat válaszolna az abban foglalt javaslatokra, s mielőtt Reagan elnök elfogadná a csúcstalálkozóra szóló meghívást. Thatcher asszony szerint „a csúcstalálkozók igen-igen fontosak”, épp ezért gondos előkészítést igényelnek. meneti jellegű lesz. A miniszterek ugyanis — egy kivételével — már az előző kormánynak is tagjai voltak, és a fontosabb tárcák közül csak a hadügyminisztérium élére került új politikus Alberto Oliart személyében. aki Suarez kormányában egészségügyi miniszter volt. Arra a kérdésre válaszolva, vajon a szovjet pártvezető kongresszusi beszéde valóban a kelet—nyugati egyetértés keresését szolgálta-e, Thatcher asszony így válaszolt: „kétségkívül rendkívül gondosan fogalmazott beszéd volt”. Hozzátette azonban, hogy a brit kormány szerint a beszédet a szovjet csapatok Afganisztánból történő kivonásának kellett volna kísérnie. Thatcher ezzel lényegében az amerikai álláspontnak adott hangot. Thatcher a szovjet tárgyalási javaslatról