Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

1981. FEBRUÁR 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Katonaélet sej, haj... Ajándékba hidat vernek Tudományos-technikai úttörőszemle Mit válaszoljunk? A Csanády körúti iskola Tegnap ' délelőtt országszerte megren­dezték az általános iskolások tudományos- technikai úttörőszemléjének helyi (városi, járási) vetélkedőit. Szolnokon, a Délibáb úti Általános Is- kólában a városi és a városkörnyéki is­kolák úttörői mérték össze tudásukat. Ezután az úttörők bevonultak a tanter­mekbe, ahol megkezdődtek a vetélkedők. Tizenkilenc iskola közel kétszáz diákja versengett a továbbjutásért. A társada­lomkutatók vetélkedőjén tizenhét csapat, tanulói az úttörőtechnikusok vetélkedőjén a természetkutatókén húsz, az úttörőtech­nikusokén 12, az orosz nyelvbarátokén pedig 14 csapat vett részt. A verseny leg­jobbjainak bizonyultak: a természetkuta­tóknál a Kassai úti és a szajoli általános iskola csapata, a társadalomkutatók közül a Költői úti és a Kassai úti iskola ver­senyzői, oroszból a Kassai úti és a Mátyás király úti iskola csapata, a technikai ve­télkedőben a dr. Csanádi György körúti és a Ságvári körúti általános iskola csa­pata. Ők jutottak a megyei döntőbe. FARSANG JOGOSÍTVÁNNYAL Vendég­fogadó egy kis Fiat Sikere volt Nádasdy József főhadnagy tonna teherbírású hídra. A kiskatonákat ugyanakkor meg kellett tanítani a híd- verésre. Megszületett az al­ku: a gazdaság megvette a hídszerkezetet ,az alakulat pedig röpke tíz nap alatt felépítette a hidat. A takarékosság, a haté­konyság jegyében önmagu- kon is segítenek. Juhász al­ezredes azt mondja erről: — Asztalos brigádunk ké­szíti a katonák szekrényeit, így jóval olcsóbb, meg aztán kivitelezőt is nehezen talál­nánk. önmagunk oldottuk meg a hideg-meleg víz ellá­tását is. — Elhordják ezek a fiúk a hegyeket is — vélekedik Nádasdy József főhadnagy. — És az itteni közszellem nem marad hatástalanul. Itt szolgált például egy fiú, akit a polgári életben fegyelmi büntetésül a legalacsonyabb fizetési kategóriába soroltak. Fiatal korában markecolá- sért két évre ítélték. Bevo- sulása után felszámolta ré­gi kapcsolatait, majd az egyik alkalommal élete koc­káztatásával mentett ki egy embert egy égő lakókocsi­ból. Ki is tüntették érte. Előadás Leningrádban Ha ilyen gyökeres válto­zást nem is jelent mindenki számára az itteni élet, a polgári életben kifejtett ak­tivitás folytatását minden­esetre sokoldalúan biztosítja. Főleg a KISZ-életben. Hubai László őrmesternek például így nyílt lehetősége arra, hogy előadást tartson a Komszomol által szervezett lenirígrádi konferencián. A legaktívabbak számára aztán — az ifjúsági szervezet aján­lásával — egyenes út vezet a pártba. — Rendszeres kapcsolatot tartunk a KlSZ-bizottságok- kal, hogy leszerelés után ne kallódjanak el azok a fia­talok, akik az ifjúsági moz­galomban tevékenykedtek, — mondja Nagy István szá­zados. A beszélgetésekből mind­inkább az kerekedik ki, hogy szeretnék, ha minél telje­sebb emberként kerülnének vissza a polgári életbe a fia­talok. Szép hivatás, — bár néha kudarccal is jár. Volt például olyan katonájuk, aki italozás miatt összesen száz napot töltött a fogdá­ban, a végén mégis hadbí­róság elé került. Az ilyen esetek szerencsé­re nagyon ritkák ennél az alakulatnál, pedig az ide be­vonulok egy része nehezen szokja meg a rendet, mivel otthon eléggé elkényeztetik őket. A fegyelem megköve­telésén persze nein esik csor­ba azzal, hogy a parancsnoki állomány bízik a beosztot­takban, gondjaikat igyekszik orvosolni. És így mindjárt elviselhe­tőbb, emberibb a katonaélet. Simon Béla a jászsági böllér pecsenyének A laktanya kívül esik a városon, mintha ezzel is jel­képezné, hogy más, a polgári élettől eltérő világ. A magas betonkerítéssel övezett, tágas udvaron süvít a téli szél. Néhány kiskato- na fázósan siet egyik épület­ből a másikba. Egy részük nemrégen vette magára az „angyalbőrt”, testtartásuk, mozgásuk mégis merőben más, mint otthon élő tár­saiké. — Először meg kell taní­tani őket a katonás moz­gásra — mondja parancsno­kuk. — Amikor bevonul­nak, megszokásból, vagy nyegleségből, játszák a sat­nyát. Abszolúte esetlenül vi­selkednek, — de a katonai eskükor, az már más; cso­dálatos. És ami első pillanattól kezdve szívderítő, az újon­nan bevonulok képzettsége. Jó egyharmaduk szakközép­iskolai érettségivel rendelke­zik. Igen sok köztük a szak­munkás és a diplomás is. A hatvanas években ha egy érettségizett gyerek került valamelyik századhoz, öröm­mel hordták körbe: jó ír­nokunk lesz. Tartalmasán és hasznosan A változás kézenfekvő. Nem így a fegyelemben, a kiképzési feladatok számon­kérésében. Diviaczky Árpád honvéd néhány hete tapasz­talja ezt: — Nehéz volt megszokni, hogy mindent a megadott időre kell csinálni, hogy éb­resztőkor nem lehet még öt percet maradni az ágyban. Az első naptól kezdve meg­követelték, hogy minden jól menjen. Nem tűrik a la­zaságot. De a durva, embertelen bánásmódot sem. Néhányan ezért csalódnak kellemesen a seregben. Ügy, mint a fő­iskolát végzett Kató Gábor tizedes: — Jobb a katonaság, mint vártam. Bevonuláskor nincs olyan, hogy „megjöttek a kopaszok”. Bántó magatar­tást sosem tapasztaltam. Egyébként KlSZ-alapszerve- zetünk akcióprogramjának egyik pontja az, hogy fellé­pünk az újoncokat sértő ma­gatartás ellen. Ami pedig sa­ját magatartásunkat, itteni életünket illeti, úgy vélem, az egyénen múlik, hogy mennyire hasonlít az az ott­honira. Aki szabad idejében nem lógatja a lábát, nemcsak mindig a tévé előtt ül, ha­nem él az, itteni lehetősé­gekkel, képezheti önmagát, szakmát szerezhet, egyszóval tartalmasán tudja tölteni napjait. Tartalmasán és hasznosan is, — ez derült ki Tolna Imre szakaszvezető, — aki pontosan tudja, hogy „már csak 170 nap van a lesze­relésig” — szavaiból: — Tavaly egy ideig me­zőgazdasági munkán voltam. Körülbelül hétezer forintot jelentett ez a családnak. Persze, nem mindenkinek adódik ilyen lehetősége, csak Diviaczky Árpád honvéd kapacitásunkat és korszerű gépparkunkat kamatoztat­nunk kell a környék javára. Előnyben is vagyunk más alakulatokkal szemben, mert nemcsak szétlőni tudunk va­lamit, hanem építeni is. Ez meg sokat jelent a vá­ros és a környék életében. Találó példa adódik erre a Palotási Állami Gazdaságból. Jó húsz kilométeres kerülő megszüntetése érdekében szükség volt egy új, hatvan Nagy István százados Jász-Nagykunnak sok propa­gandaköltséget „megspórol­hatnak”.) Az ízlésesen megtérített asztalokat rendkívül vegyes öltözetű vendégsereg ülte körül. Volt ott selyemkölte- ményben pompázó hölgy szürke garbós partnerrel, fe­kete öltönyös, csokornyak­kendős férfi pulóveres nő­vel, ám arra vigyáztak a rendezők, hogy az ízléste­lenség, a hányaveti hétköz- napiság ne „lépjen be a képbe”. Fél kilenc körül, amíg Cselényi Sándor vezetésével a Lehel saját zenekara adott a vacsorához aláfestő zenét, megkezdődött a műsor. A konferanszié blőd tré­fával erőlködött: fanyar mosoly volt a jutalma. Ami­kor azonban megszólalt az első énekes,: Bokor János zsongító baritonja, hirtelen elfelejtették a vendégek a konferanszié ügyetlen han- gulatkelitési próbálkozását. A fiatalos dalos széles reper- torárján a ropogós csárdás­tól a Maga az első bűnös asszony című szirupos för­Juhász József alezredes — Minden hazautazáskor tud valami újat. Ez nehezíti meg könnyíti is a katona­életet. Nehezíti az, hogy ki­mondhatatlanul vágyódom haza, könnyíti annak tudata, hogy otthon minden rendben. Tolna Imre szakaszvezető már a második éve foglal­kozik újoncokkal. — Mondhatom, harmad­szorra vagyok újonc, mert kiképzőjükként nekem — természetesen társaimmal együtt — be kell mutatnom az alapkiképzésben megsza­bott feladatokat. Rossz ez, mert öreg katonaként mégis lazább lenne az élet, de örömteli benne az, hogy újabb barátokat szerez az ember. Haragosokat is, per­sze, hiszen meg kell köve­telni a fegyelmet, mert min­dennek az alapja a kezdeti kiképzési időszak. Szétlőni vagy megcsinálni Ennél az alakulatnál nem­csak a kezdetben, hanem ké­sőbb is jól alakul a kikép­zés és a katonai élet. Erre vall — többek között — az, hogy háromszor nyerték el a KISZ KB vándorzászlaját, háromszor lett alakulatuk élenjáró, megtalálható itt „A Magyar Néphadsereg Ki­váló Alegysége”. Az sem mellékes, hogy a magasabb egység bajnokságát sorozat­ban nyerik. Juhász József alezredes úgy beszél mindezekről, mint magától érthető tényekről. A városról szólva viszont át­forrósodik a hangja: — Rendkívül büszkék va­gyunk arra, hogy alakula­tunknak helye és szerepe van a helyőrség életében. Társadalmi munkáért sok­szor kaptunk már plakettet a városi tanácstól. Ügy va­gyunk vele, hogy szellemi Tolna Imre szakaszvezető annak, aki Tolna Imre sza­vaival élve: — Katonai huncutságokat csak bizonyos határok között követ el, úgy, hogy egy ki­csit se sértse a harckészült­séget. Magatartása, társaihoz való viszonya garancia le­gyen arra, hogy a termelő munkában nem égeti le ala­kulatát, nem kell idő előtt visszarendelni. A szakaszvezetőnek tizen­hat hónapos kislánya van. Kevés helyen lehetett vol­na olyan könnyűszerrel ösz- szeszedni száz jogosítványt, mint csütörtökön a jászbe­rényi Lehel étteremben ren­dezett bálon. De hát hol legyen több jogosítvány együtt, mint az autósok farsangi mulatsá­gán? A házigazda, Kiss János hat év múlva nyugdíjba megy, de bármelyik hu­szonéves megirigyelhetné ötletességét, friss találékony­ságát. Egy példa: A. bálra érkező vendégek alaposan meglepődtek, ami­kor a Lehel presszójában szembetalálták magukat egy Fiat 850-essel, amelyet ki tudja, milyen boszorkányos ügyességgel állítottak oda mintegy jelképként. Ha már autósbál, világos, hogy a „vendégfogadó egy autó. A hangulatát tehát már belépéskor megérezhéMe bárki, sőt, a Fiat után ma­gába a főnökbe „botlott”. Kiss János üzletlvezető sze­rint ugyanis a vendég irán­ti tisztelet egyik jele, hogy a vendéglátó megköszöni ne­ki, amiért eljött, és ehhez néha az is elegendő, ha a bejárat közelében fogadja, nem hajbókolva, de udva­riasan. Hadd érezze, hogy itt szívesen látják. (Csak zá­rójelben jegyzem meg, hogy a Kiss Jánoshoz hasonló „vérbeli” vendéglátósok a Áll a bál Autó a presszóban medvényig sok minden sze­repéit. Néhány asztalnál együtt dúdolták az ismerős nótákat Bokor Jánossal, a kíséretet Cselényi Sándorék és a pohárkoccintások szol­gáltatták. Ezután Zentai Anna kö­vetkezett, aki rutinos szí­nésznőhöz méltóan fokozta az amúgyis a tetőpontjához közeledő hangulatot: táncba vitte a közönséget, együtt éneklésre biztatta — ered­ményesen — őket. és ki­fogyhatatlanul énekelte a könyökünkön kijövő, mégis — néhány pohár bor után — annyira igaznak tűnő operett részleteket. A harmadik szereplő szin­tén közismert hang tulajdo­nosa, Mozsár Imre volt. Bársonyos baritonja betöl­tötte a helyiséget, alig tu­dott „megszabadulni” a rá­adásokat követelő vendégek­től. Az énekesek mellett a sza­kácsoknak volt legnagyobb sikerük. A jászsági böllér- pecsenyéből például negy­ven adagot készítettek, ugyanannyi fogyott ^ Lehel finom falatokból. Mindkettő az étterem specialitása, és ha rajtam múlna, nevezést kapnának a szakács olim­piára. Az MHSZ, a jászberényi autószerviz és autóklub, va­lamint az ATI jólsikerült bált rendezett tehát a Jász- Nagykun Vendéglátó Válla­lattal. Családias hangulat alakult ki. hiszen a részt­vevők az autósok nagy csa­ládjához tartoztak, és ha van jogász bál. ilyen-olyan bál, miért ne lehetne autós bál? Nem az elnevezésen mú­lik ugyanis, ha egy farsan­gi mulatság jól sikerül. —bendó— Fotó: Nagy Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents