Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-22 / 45. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1.981. FEBRUÁR 22. I Arcképvázlati Tisztelet az ezrednek A kisfalvak megtartó ereje A mikor beszélgetünk, annak a filmnek a férfi hőse jár az eszembe, aki megtudván, milyen tragédia történt fiával, nem ordított, nem csapta magát a földhöz, hallatva artikulátlan hangokat, hanem sarkonfor- dult, s kinn a ház előtti galambdúcot kezdte javítgatni. Kopácsolva, hogy ki-kireb- bentek az épületből a galambok. Inges József, a jászberényi Hűtőgépgyár idom- szerésze mondja, hogy jó az a kis kalyiba, amit magának összehozott otthon, ahol bogarászhat, szerelhet csapot vagy akármit, fúrhat-farag- hat — mert végül is úgy van vele, hogy a munkából a legjobb kikapcsolódás a munka. Ez a szakma nem hétköznapi. Neki is, mint bárki másnak, aki ezzel foglalkozik, évekig kellett tanulnia, hogy „tanári szinten” művelje a lakatosok egyébként megszokott tevékenységét. Mert reszelőt húzni-tolni nem egy nagy kunszt, megy az egy kisdiáknak is, de amikor már míves munkát kell csinálni, ott már számít a talentum. Kérdezem, menynyire saccolja azt az időt, amíg a szerszámlakatosból, mert az volt az eredeti szakmája, idomszerész lett. Fél évtized. Ennyi kellett és kell minimum ahhoz, hogy valaki képes legyen hitelesíteni a mérőeszközöket, amelyekkel azután kinn a csarnokokban összevetik az elkészített gyártmányok méreteit. Nemcsak Inges Józseftől, kollégáitól is tudom, hogy a szerszámüzemnek ebből a huszonegynéhány négyzet- méteres helyiségéből töröltetett az a szó, hogy kapkodás, idegesség — nem így a gyorsaság és a minőség. Bár fura dolog itt minőségi jegyekről beszélni, amikor keze alól is olyan eszközök kerülnek ki, és időnként olyan gyártmányok, amiket máshol a gyárban nem csinálnának meg, amelyeknél az ezred- milliméteres pontosság alap- követelmény. Ezredek, amelyek meghatározhatják egy egész gyártmánysorozat minőségét — mert mi is történik akkor, ha rossz mérőeszközzel pontosítják egy- egy hűtőgépalkatrész vagy az annak készítéséhez szükséges szerszám méreteit? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy idomszerész? Ehhez Inges József egy kis magyarázatot fűz. Régen kitalálták, mondja, hogy a nagy sorozatú termékekhez olyan mérőeszközöket, idomszereket készítenek, amelyeket egyszerűen egyik és másik végükkel is odaillesztenek a termékhez. Ügy mondják „megy” oldal és „ném megy” oldal. Az egyik kisebb annál a bizonyos méretnél, a másik nagyobb. (Tehát a fúratba az így elkészített „dugó” egyik vége beleesik, a másik nem.) Ha a gyártmány a két kritériumnak megfelel — mindén rendben. A megy és a nem megy különbsége a tűrés. Nos, az idomszerész pontosan tudja érzelmileg is, mi esik a saját tűrésén belül. És ez a tűrés — a kollégái mondják — az átlagemberekhez képest nem csekély. Ebből következően kívülről legalábbis úgy látszik, hogy ingerelhetetlen, s a legkiegyensúlyozottabb emberek közé tartozik. Inges József vallja is, hogy ezt a szakmát remegő kézzel nem lehet művelni. Viszont hozzáteszi: a tűrés és a türelem nem összetévesztendő. S ezzel á gondolatával már az üzemi problémáknál is vagyunk. Sokat beszélünk a szervezésről — mondja. Talán túl sokat. Érdekeltté kellene tenni az embereket ebben, az intézkedések végrehajtásában is, ugyanúgy, mint a teljesítmények teljesítésében. Megjegyzi azonban, hogy még az utóbbinál sincs egészen minden rendben, ott a „hazai pályán” sem. Azután másik vesszőparipája a tájékozottság. Arról beszélgetünk, lehet-e partnere egy társadalmi szerv képviselője a gazdasági vezetésnek, ha nem ismeri az üzemet, a gyárat? Csak akkor — mondja —, ha nemcsak a gazdasági vezetéssel, hanem önmagával szemben is vannak igényei. Persze, az ismeretszerzés egyik alapeleme a tájékozottság, és nem utolsó sorban a tájékozódás. Említi, olvasta az üzemi újságban a gyáregységvezetők nyilatkozatait, amelyekben elhangzott, hogy tavaly nem kevés gondjuk, bajuk is akadt. Ezeken egy-egy üzemrész kollektívája — így van ez náluk is — csak akkor tud változtatni, ha pontosan ismeri, mi a helyzet. Ügy mondom én ezt '•— mondja, — nagykorúnak kell tekinteni az embereket. Rengetegszer szó esik a külpolitikáról az üzemben. Érdekli a műhelybélieket, és vitatkoznak is rajta. S nemcsak azért jó, ha tájékozottak vagyunk egy-egy kérdésbén, mert érvünk van — említi — a vitapartnerrel szemben, hanem egyszerűen ott tartunk, hogy belső igény ez az emberekben. Más témára terelődik a szó, — kérdezem, hol lakik? Válasza: Jászberényben. Az élethez egy ember tevékenységének kibontakozásához — mindegy milyen, fizikai . vagy szellemi munkát végez —? lakás kell. Ezért adott nagy segítséget a gyár Inges Józsefnek. Negyvenezer forint —- amiből húszat 15 év után elengednek, mondja. Szinte kínálja magát a kérdés, nem súlyos kötelék-e ez a másfél évtized? Ügy két évvel ezelőtt volt egy hullám az üzemben, . amikor egyre-másra elmentek az emberek. Többnyire nem anyagi okok miatt. Azóta rendeződtek a dolgok. — Az a fontos, — töpreng is közben a gondolaton —, hogy az elvárásokat illetően ne legyen különbség főnök meg beosztott, fizikai meg szellemi munkás között. Mert súlyos lehet ez a kötelék. Azután hozzáteszi, — persze ez nehéz... Talán nem is véletlenül, hirtelen újabb gondolatba kezd. Arról beszél, hogy mennyire örült, amikor az első munka, egy csődaraboló javítása után odahívták, nézze meg, hogyan működik, amit csinált. Aki ezt az érzést magáénak mondja, az nem is tud megszabadulni tőle. Még akkor sem, ha délután vagy néha éjszaka kell dolgozni valamilyen fontosabb „megrendelésen”. S ahogyan mondja, szinte nyilvánvaló: ha kell, hát csináljuk. Természetes. Bevallom, amikor találkoztunk, kissé meglepődtem. Kérdezte, miért keresem, és meg sem várva a választ közölte, ha a két évvel ezelőtt kapott Munka Érdemrenddel kapcsolatban, akkor már be is fejeztük. így mondta, határozottan. Azután amikor vége lett a beszélgetésünknek, csak megemlítette: volt aki nem örült az ő örömének. Gondolkozott is rajta, miért kapta, mert amit csinált, az mind nyilvánvaló: a társadalmi munka, meg a műhelyben az ezredes precizitás is. Professzorok kapják az ilyet, meg hasonlók. .. Most kiegészíteném: például, a lakatos szakma professzorai. Korunki, emeletes házakban élő embere, betonkuckójából egyre kínzóbban vágyik á természetes környezetbe. Különösen akkor, ha a napi munkája is a négy fal közé szorítja. Jóllehet, útipod- gyászként nem viheti magával a teljes városi komfortot, de megfigyelhető, hogy aki teheti, a hétvégeket meg a szabadságát szívesen tölti vidéki rokonoknál, jóbará- .toknál, egy isten háta mögötti víkendtelken. A fiatalok között is akadnak — nem kevesen — akik vállalják a falusi életformát. Ha dolgozni el is járnak, szabad óráikat,. napjaikat olyan környezetben töltik, ahol még ritka vendég a rohanás, az idegesség! az embereket sértő személytelenség. Ügy tűnik, az öt, tíz, húsz évvel korábbi jelentős falusi, elvándorlási hullám Ielassu-. .lóban van, a kisközségek többségében a lakosság száma nem változik, vagy csak minimális arányban csökken. Vajon napjainkban mi adja az apró települések megtartó erejét, a falusi élet szépségét, hangulatát, sajátosságát? Kiss Ottóné az 1878-as lélekszámú Tiszaörs lakója. — Itt születtem, itt él a rokonságom, arcról is, meg névről is ismerem a település apraját, nagyját. A férjem Tiszafüreden autószerelő, én meg a takarékszövetkezetben dolgozom. Felépült a házunk, hozzá kert is tartozik, ahol megterem a zöldségféle és van náhény gyümölcsfa is. Baromfit annyit tartunk, amennyi a konyhára szükséges, és arra ügyelünk, hogy az ólban november végén mindig röfögjön egy két mázsa körüli hízó. Mindez, amit elsoroltam, általában valamennyi falusi ember életének jellemzője. Közéleti megbízatások — Mi köti Tiszaörshöz? — Talán a sok rokon, jóbarát, és az, hogy elfogadnak, Szeretnek az emberek. Legalább is úgy gondolom, hiszen aki hozzánk, a hivatalba bejön, általában azt is elmondja, miért hozta, vagy viszi a pénzt. És ez, akárhogy nézem, bizalom. Azután a községi párt vb-nek, a pártbizottságnak, a takarékszövetkezeti igazgatóságnak is tagja vagyok. Szóval annak ellenére, hogy a gyerekeim már felnőttek, van elég tennivalóm. Lefoglal a falu, a helybeliek sok ügyesbajos dolgának az intézése, amit szívesen vállalok. Papp Eszter szintén köz-. tiszteletnek örvend. 18 éve a falu gyógyszerésze. Noha ti- szaszentimrei, megragadt Tiszaörsön, Miért? — Azért, mert a munkám- rá, szaktudásomra, diplomámra itt van szükség. — Szakmailag nem érzi, hogy lemarad? — Rendszeresen részt veszek a szakjellegű továbbképzéseken, a lapok meg ide is éppúgy eljutnak, mint Szolnokra. Azon kívül akadnak saját alkotásaim, különböző porok, keverékek, • és kiélhetem gyógyszerész-ambíciómat úgy, hogy . a városban sem különbül. — Hogyan? — Sűrűn felkérnek egészségügyi előadások tartására. Hol a termelőszövetkezeti tagoknak, hol a nőjílub aktivistáinak, hol a fiataloknak. Hogy megbecsülnek, mi sem bizonyítja jobban: tanácstagnak is megválasztottak, sőt a Hazafias Népfront helyi bizottságának is én vagyok az alelnöke. — Elégedett a faluval, életével? — Igen. Kedvesek, közlékenyek az emberek. Nekem is van egy berendezett, háromszobás szolgálati lakásom. Talán néha-néha olyan „csevegés” hiányzik, amikor nem én vagyok az előadó. A hatvanéves Bakos István bácsinak évről évre legendásan jó bora van. De ez csak az egyik „nevezetessége”. A másik az, hogy a helybeli nyugdíjasklub titkára. Nyíltabbak, őszintébbek — Általánosságok helyett tőlem elégedjék meg kétszemélyes vallomással a falusi emberekről, a vidéki élet szépségéről. Nem tudom mi az oka( de városon nem merik mutatni az emberek, hogy szeretik .egymást A minap Gyöngyösön jártam és feltűnt, hogy az egyik „felhőkarcoló” előtt öreg paraszt- ember unatkozik. Figyelte a népeket, azok ügyet se vetettek rá, szótlanul haladtak el mellette. Én meg rákö- szöntem, mire az öreg szeme kikerekedett, az arca felderült. Ugye falusi? Aztán a másik: ha én idehaza elmegyek valahová, sohasem maradok egyedül. Még a temetőben is ismerősek a sírkövekre rótt nevek: az a cimborámé, amaz a rokonomé volt, a harmadik hajdani tanyázópartnerem, a negyedikkel együtt jártam dolgozni. De nemcsak a holtak kötnek ide, az élők is. Nekem ebben a faluban már majdnem minden helyre be kell szólnom, ha látok valakit az udvaron. Nagyiván közös tanácsú település Tiszaörssel. Azzal a jótanáccsal bocsátottak utam- ra,. ha ízig-véíig falusi lokálpatriótáról szeretniük írni, okvetlen betérjek Juhász István körzeti orvoshoz, aki. már tizenhat éve az 1554 fős falu lakóinak gyógyítója. — Gyönyörű ez a falu. Van itt minden: szikrázó napsütés, kolompoló gulya, délibáb, forró nyár, leveleket hajkurászó szeptember, zimankós december, akácillatos tavasz. Csapadék alig, mégsincs szegény ember — sorolja egyszuszra, lelkesen. — Miért? — Mert az emberek egyszerűen nem tudnak rosszul dől gózni. Akár a közösről, akár a háztájiról van szó. — Ügy tudom, máshol született. — Igen; Tiszaszőlősön, de már iványi vagyok ízig-vérig. Ügy veszem észre, befogadtak. — A magyarázat? — Több oka lehet. Az egyik: mint orvost, bizonyára szeretnek. A másik: úgy érzem, gondolkodásban sikerült azonosulni az emberekkel. Mert nemcsak az injekció, hanem a türelem, a meleg emberi hang is csodákra képes. Gyógyít, vidámmá teszi azt aki-kapja, de azt is, aki mondja. Hiszen itt a bajon kívül illik megkérdezni, milyen lett a kukoricatermés, megellett-e már a tehén, hogyan tanul a gyerek, miképpen fizetett a dohány. Nemcsak gyógyít — Közélet? — Tanácselnök-helyettes vagyok. — Hallgatnak a szavára? — Nevet. — Lent mindig, fent a mindig elé egy nemet is tegyen. Labanc Ignác a nagyiváni művelődési ház igazgatója. Tősgyökeres helybeli. Ahogy mondják, pár éve még ősem volt próféta a saját hazájában. — Nem az ivániakkal volt bajom, a főnökeimmel. Ezt se csináltam jól, azt se mondták. Fogtam magam, elmentem Verpelétre, hogy két év múlva visszahívjanak, visszafogadjanak. Ma már úgy gondolom, szent a béke. — Mi a jó ebben a faluban? — Sok az azonosan gondolkodó meg cselekedni akaró partner. Például elég jó a téesz, és segíti a háztáji gazdálkodást, mert annak- itt nagy keletje van, hiszen végső soron a falu látja hasznát Itt maradnak az emberek, sőt az eljárók egy része is visszatér. — És a közművelődés? — Van itt citerakör, cite- razenekar, irodalmi színpad, nőklub, angol nyelvtanfolyam, pávakör, néptánccsoport, nyugdíjasklub. De nemcsak papíron, a valóságban is . Segítenek a pedagógusok itt is, Tiszaörsön, meg Tiszaigaron is, mert nélkülük' nem sokra jutnánk. Szabó Sándor gépszerelő Tiszaigaron él. — Itt születtem, itt is dolgozom. Havi négyezer a keresetem, meg van a ház körül egy kis kert baromfiudvar, ami megadja, ami a családnak kell. — Milyen érzés Tiszaigaron lakni? — Ügy mondják, ez egy szerepkör nélküli község. Sajnos, ez olykor azt is jelenti: kevés a töltelékáru, ritkán akad a hentesnél friss hús, és nyáron nem biztos, hogy mindig kapható cola. Azután szilárd útburkolatú út is kellene, de csak az óvodáig futotta, pedig jó lett volna, ha az utca végén lévő kisboltig is elér. Mert sáros időben ez az üzlet autóval megközelíthetetlen. De ha a másik oldalt vizsgálom: van akinek húsz hízója röfög az ólban, és a fizetését egy az egyben takarékba hordja, vagy a házát renovál tat ja. Tehát mégis szépül a falu, mert sokat dolgozik az igari emberek zöme. — Mi tartotta itthon? — A rokonságon, családon kívül az, hogy tanácstagnak, a HNF helyi bizottsága elnökének is megválasztottak. Meg az is igaz, itt nincs az a Vad hajsza, semmire se érek rá érzése az embernek, mint városban. Törődnek egymással Miből áll tulajdonképpen a kisfalvák megtartó ereje? Abból, hogy ezekben a mostohább körülmények ellenére (vagy éppen azok miatt?) nagyobb szükség van jó orvosra, pedagógusra, gyógyszerészre, szerelőre, szervezőre, kereskedőre, mesteremberre, közéleti emberre? Ebből is. Esetleg abból, hegy itt több a mellékes kereseti lehetőség? Nagyobb a csend, a nyugalom? Vaüszínű ebből is, meg abból is, hogy a falusi lakosok a városi embertől sokkal jobban törődnek egymással, segítik a szomszédok, ismerősök. Jó szóval, egy tányér friss kaláccsal, disznótori kóstolóval, köszönéssel. És, hogy ez napjainkban nem kevés, azt igazából a városlakók biznyít- hatnák. D. Szabó Miklós Hajnal József Tíz éve képeznek óvónőket a tiszafüldvári Hajnóczy József óvónői szakközépiskolában. Képünkön a negyedéves tanulók közösen foglalkoznak a középső csoportos gyerekekkel. (Fotó: Harg itai)