Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-20 / 43. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. FEBRUÁR 20. Egy dogma veresége Az erőpróba, amelyet a brit konzervatív kor­mány a szénbányászokra kényszerített, az utóbbi­ak javára dőlt el. Ha­gyományos elveihez hí­ven a nagytőkések kor­mánya túltermelésre és gazd-aságtalianságra hi­vatkozva két tucatnyi állami tulajdonban lévő bánya fokozatos bezárá­sát jelentette be. Emiatt az angol munkanélküliek 2 és fél milliónyi serege újabb tízezrekkel növe­kedett volna. Az erős munkásmoz­galmi hagyományokra viszatekinrtő bányász szakszervezet azonban erélyesen válaszolt a nagytőke érdekeit kép­viselő kormányzat kihí­vására. Munkahelyeik védel­mében először a walesi bányászok tették le a csá­kányt, maid a sztrájk­jukhoz csatlakoztak a skóciai és az észak-ang­liai szénmezőkön dolgozó társaik. A kormány elő­ször időt akart nyerni és ezért tárgyalásokba bo­csátkozott a bányászok­kal. Ök azonban nem függesztettek fel sztrájk­jukat, s tárgyalási pozí­ciójukat nagyban erősí­tette, hogy a vasutas- szakszervezet, valahaint a teherautó-vezetők or­szágszerte meghirdetett szolidaritási akciójukkal csatlakoztak hozzájuk. Amikor már 40 ezer bányász hagyta abba a munkát és országos mé­retű — valamennyi iparágat érintő — ener­giaválság árnyéka rajzo­lódott ki a politikai ho­rizonton, a kormány meghátrálásra kényszerült. A miniszterelnöknő, Thatcher asszony bizo­nyára arra is emlékezett, hogy konzervatív elődje, Edward Heath kormá­nyát 1974-ben éppenség­gel az akkori bányász­sztrájk buktatta meg. A bányászszakszervezet ve­zetőivel folytatott tár­gyalásokon Howell ener­giagazdálkodási minisz­ter szerdán késő este közölte: a kormány le­mond a kijelölt bányák idei bezárásáról, vala­mint felemelik a szénbá­nyászat támogatását szol­gáló pénzügyi keretet. A kormány veresége újabb oldalról világított rá Anglia súlyos gazda­sági helyzetére. Azt is megmutatta, hogy a kor­mányt vezérlő gazdasági koncepció — a magán- vállalkozás feltétlen bá­torítása, az állami tulaj­don felszámolása és a közkiadások drasztikus csökkentése — nem cso­darecept, hanem olyan felújított tőkés dogma, amely nem állja meg a gyakorlat próbáját. P. V. SZKP-kongresszus Érkeznek a küldöttek Moszkvába Megkezdődött csütörtökön az SZKP XXVI. kongresz- szusa küldötteinek regiszt­rálása. A több, mint 5000 delegátus a párttagság 17 milliónál népesebb táborát képviseli majd a tanácsko­záson. Elsőnek a Szovjet­unió legtávolabbi tájairól, a Távol-Keletről, Szibériá­ból érkeztek meg a delegá­tusok a fővárosba, ők ke­rültek először nyilvántar­tásba. Velük együtt jelent­keztek csütörtökön a moszk­vai küldöttek is. A szovjet főváros kommunistáit több, mint líatszázan képviselik majd a kongresszuson. A kongresszusra már megérkeztek az első kül­földi küldöttségek is. A több, mint száz párt dele­gátusainak túlnyomó részét a hét végére várják Moszk­vába. A Szovjetunió külkereske­delmi politikájának alapelve változatlanul az egyenlőség, a kölcsönös előnyök tisz- teletbentartása — amint az a XI. ötéves terv irányel­veiből világosan kiderül. Az SZKP XXVI. kongresszusá­nak időszakában, amikor a nemzetközi politikai fe­szültség érezhetően kihatott a külgazdasági kapcsolatok­ra is, szovjet részről hang­súlyozzák: a nemzetközi ke­reskedelemnek fontos sze­repet tulajdonítanak a két világrendszer békés egymás mellett élésében, a kapcso­latok elmélyítésében, az együttműködés és a nem­zetközi munkamegosztás fejlesztésében — az eny­hülés irányzatának fenntar­tásában. Érkeznek a küldöttek az SZKP hétfőn kezdődő XXVI. kong­resszusára. A képen: a Bajkál-Amur vasútvonal építőinek küldöttei tájékoztatják a nemzetközi sajtó képviselőit A Szovjetunió külkereske­delmében meghatározó sze­repet játszik együttműkö­dése a szocialista országok­kal, mindenekelőtt a KGST- tagországokkal végbemenő integráció. 1979-ben a 80,3 milliárd értékű külkereske­delmi forgalomból 45 milli­árd jutott a szocialista or­szágokkal — ezen belül 41,6 milliárd a KGST-tagorszá- gokkal — lebonyolított for­galomra. A következő öt­éves terv időszakában, va­lamint az 1990-ig terjedő időszakban a Szovjetunió külkereskedelmének tovább­ra is fő irányzata marad a KGST-országokkal való ke­reskedelmi, gazdasági, tudo­mányos-műszaki együttmű- küdés, a szocialista és a kommunista építés feleda- tainak közös, komplex meg­oldása, az integráció továb­bi elmélyítése, a szakosítás fejlesztése. Fontos szerepet iátszik a szovjet külkereskedelemben a fejlődő országokkal lebo­nyolított árucsere, illetve az ipari kooperáció. A fejlett kapitalista orszá­gokkal ugyancsak a kap- cs>. latok bővítésére törek­szik a Szovjetunió. Legjelen­tősebb nyugati partnerei európaiak: 1979-ben a kapi­talista világgal folytatott kereskedelem kétharmadát nyugat-eu rópai országokkal bonyolította le. Mivel ezek az amerikai nyomás ellené­re — saját érdekeiket szem előtt tartva — lényegében kitartottak a kelet—nyugati kereskedelem fejlesztése mellett, szovjet részről a következő időszakban is a kapcsolatok fejlődésének ed­dig tapasztalt irányzatával, számolnak — függetlenül attól, hogy milyen politikát folytat majd ebben a kér­désben az Egyesült Álla­mok. Borbándijános Kambodzsában Reagan kongresszusi beszéde Reagan amerikai elnök szerdán este ismertette a re­publikánus kormány „ameri- ka gazdasági felépülésére” készített tervezetét a tör­vényhozás két háza előtt. A tervezet előirányozza az ösz- szes szövetségi kiadások megnyirbálását — a kato­nai költségvetés kivételével. Megszüntetik az évi 1,8 milliárd értékű élelmiszerse­gélyt a legszegényebb ame­rikai családoknak. Felszá­molják a 3,5 milliárdos szakmunkásképző programot. Csökkentik az iskolai étkez­tetéshez nyújtott támogatást, lelassulnak az állami erőből folyó út- és hídépítkezések, 85 millió dolláros állami tá­mogatástól fosztják meg a művészeket, megszüntetik a városfejlesztési alapok, a városi közlekedés, a vasúti és a légiközlekedés, vala­mint a posta központi tá­mogatását, ami minden bi­zonnyal a közlekedési és a postai díjak azonnali növe­lését vonja maga után. A korábban tervezettnél kevesebb pénz jut majd az amerikai űrkutatási prog­ramnak és teljesen felszá­molják a szintetikus fűtő­anyagok kutatási program­ját. Nagy összeget remél megtakarítani a kormány a szövetségi bürokrácia lét­számának és intézményeinek csökkentésével. A kormány közgazdászai a kongresszus elé terjesztett részletes javaslatban „kiszá­mították”, hogy a költség- vetés és az adók párhuza­mos csökkentésének hatásá­ra a jelenleg csaknem stag­náló amerikai gazdaság 1984-re 20 százalékos növe­kedést ér el, és hasonló „spontán” fejlődés útján a következő négy évben 13 millió új munkaalkalom „te­remtődik”. Phnom Penhbe érkezett a Borbándi János miniszterel­nök-helyettes vezette ma­gyar kormányküldöttség, A delegációt a zászlódíszbe öl­tözött repülőtéren Chea Sím, a Kambodzsa Megmentésé­nek Nemzeti Egységfrontja KB alelnöke, belügyminisz­ter fogadta. Jelen volt al- mási Alfréd Phnom Penh-i magyar nagykövete is. Dél­után Chea Sim és Borbán­di János vezetésével meg­kezdődtek a hivatalos tár­gyalások a Chamcar Moon kormány palotában. Este Chea Sim vacsorát adott a magyar küldöttség tisztele­tére. WASHINGTON Az amerikai kormányzat — amely meg szeretné nyer­ni nyugat-európai szövetsé­geseit salvadori politikájá­hoz — szerdán taktikát vál­toztatott és azt kezdte han­goztatni, hogy Washington támogatja a gazdasági refor­mokat és „a demokratikus változást” a közép-amerikai országban. Skóciai bányászok örömmel értesülnek róla, hogy a Thatcher-kormány meghátrált a bá­nyászok követelései előtt. Képünkön: McGahey (balról szemüveggel) szakszervezeti veze­tő közli a sztrájkoló bányászokkal a kedvező hírt Szerdán elhagyta az In­diai-óceán vizeit az a három amerikai hadihajó, amely 1800 tengerészgyalogossal a fedélzetén január ,5. óta tar­tózkodott a térségben. Ez volt az ötödik egység, amely az Indiai-óceánon cirkált azután, hogy az Egyesült Államok a múlt év elején úgy döntött, hogy a Szovjet­unió afganisztáni segítség- nyújtása miatt fokozza amúgy is nagyarányú kato­nai jelenlétété a térségben. MANILA II. János Pál pápa, aki kedden érkezett a Fülöp-szi- getekre, csütörtökön ország­járásra indult. A katolikus Magyar-lengyel tárgyalások Varsában Jaruzelski fogadta Marjai Józsefet Varsóban tegnap megkez­dődött a lengyel—magyar gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bi­zottság ülése. A tanácskozá­son résztvevő magyar kül­döttséget Marjai József mi­niszterelnök-helyettes, a kor­mány gazdasági bizottságá­nak elnöke, a lengyel dele­gációt Andrzej Jedynak mi­niszterelnök-helyettes vezeti. Marjai József a tegnapi ülés után találkozott Mi- eczyslaw Jagielskivel, a lengyel Minisztertanács el­nökének első helyettesével, a lengyel kormány gazdasá­gi bizottságának elnökével. Az eszmecserén időszerű gazdasági kérdésekről volt szó. Tegnap Marjai Józsefet fogadta Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, lengyel miniszterelnök. A találkozón, amelyen jelen volt Mieczys- law Jagielski és Andrzej Jedynak miniszterelnök-he­lyettes is, eszmecserét foly­tattak a kétoldalú kapcsola­tokat érintő kérdésekről. Tegnapra virradóan Rze- szowban megállapodást ír­tak alá, amely egyfelől az itteni földművesek sztrájk- bizottsága, másrészt a Ka- cala mezőgazdasági minisz­ter-helyettes által vezetett kormánybizottság között jött létre. A lengyel hírügynök­ség szerint a dokumentum egyebek között rendezi a földeladások és vásárlások, a gazdák termelőeszközök­kel való ellátása, a mező- gazdaságban eszközölendő beruházások, a paraszti nyugdíjak és járandóságok, a művelődés és a falusi ok­tatás problémáit. A megállapodást — a „Szolidaritás” szakszervezet országos egyeztető bizottsá­ga nevében — kézjegyével látta el Lech Walesa elnök is. A Szovjetunió további több, mint egy milliárd dol­láros pénzhitelt nyújt Len­gyelországnak, ezen kívül 200 millió dollár értékben árukat és nyersanyagokat szállít hosszúlejáratú, tíz­éves hitelre. Ezt Mieczyslaw Jagielski, a lengyel miniszterelnök el­ső helyettese közölte abban az interjújában, amelyet a PAP hírügynökségnek adott a két ország gazdasági együttműködéséről. Mint el­mondta, ez a segítség azon a 670 millió dollár értékű pénz- és áruhitelen felül ér­tendő, amelyet az ország a tavalyi utolsó hónapjaiban már megkapott. Emlékezte­tett arra, hogy a Szovjet­unió — jóllehet saját gabo­natermése sem volt kima­gasló —, tavaly mégis 500 ezer tonna gabonát szállított Lengyelországnak. Ehhez já­rult még nagy mennyiségű más élelmiszer, így például hal, halkonzerv, napraforgó- olaj, méz, tea szállítása. Szovjet részről módot adott arra is, hogy az ország pót­lólagosan vásároljon külön­féle nyers- és alapanyago­kat. Irak—Irán Palme isméi közvetít Olof Palme svéd politikus, az ENSZ-főtitkár megbízott­ja tegnap, három napos tár­gyalásainak befejezi évle el­utazott Bagdadból, feltehető­leg Teheránba. Mint ismeretes, Palme a főtitkár megbízásából har­madszor jár a térségben, hogy közvetíteni próbáljon a harcban álló két ország között. Elutazásakor Olof Palme „építőnek” nevezte az iraki vezetőkkel folytatott megbe­széléseit, amelyeken arról esett szó, hogy milyen kö­rülmények között lehet vé­get vetni a háborúnak a más országok belügyeibe va­ló be nem avatkozás és az erőszakos hódítás elutasítá­sának elvei alapján. A volt svéd miniszterelnök kijelen­tette: meggyőződése, hogy a háború befejezése egyre sür­getőbb. egyházfő Cebu-szigetén hat városba látogat el. A pápa manilai beszédében arra kér­te Kínát, „felejtse el a múl­tat” és állítsa helyre a kap­csolatokat a római katolikus egyházzal. Azt hangoztatta, hogy a Vatikán nem igé­nyel kiváltságokat az egy­háznak, és hogy nincsenek politikai vagy gazdasági cél­jai sem Kínában, sem pedig más országokban. KAIRO Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter csütörtökön délben Kai­róból hazautazott. Űtját megszakítja Rómában, hogy rövid eszmecserét tartson Emilio Colombo olasz kül­ügyminiszterrel. RÓMA Flaminio Piccoli, a kor­mányzó Kereszténydemokra­Irak és Irán álláspontja a háború kezdete óta alig vál­tozott. Az iráni vezetők az elmúlt napokban több ízben bírálták az iszlám csúcsér- « tekezletet, amiért az nem ítélte el elég élesen Bagdad politikáját. Irán továbbra is azt tekinti egyetlen tárgya­lási alapnak, hogy az iraki csapatok vonuljanak vissza az eredeti határok mögé. Irak eközben folytatja tá­madásait iráni városok és gazdasági létesítmények el­len. Szaddam Husszein iraki államfő követeli a .tárgyalá­sok megkezdését, de nem hajlandó kivonni az iraki csapatokat Iránból, sőt, a hét végén kilátásba helyez­te, hogy további területeket hódít meg, ha Irán nem haj­landó tárgyaló asztalhoz ül­ni. ta Párt (DC) főtitkára Haig amerikai külügyminiszterrel szerdán Washingtonban tar­tott tanácskozásán pártjának támogatásáról biztosította az új amerikai külpolitikát — tűnik ki a csütörtöki olasz lapok jelentéseiből. Piccoli néhány nappal azután tár­gyalt Haiggel, hogy Colom­bo külügyminiszter hivata­los látogatást tett az ameri­kai fővárosban. ISLAMABAD Második hete tartanak Pa­kisztánban a diákok kor­mányellenes megmozdulásai. Multanban, Lahoréban és Rawalpindiben a diákok többezres gyűléseken köve­telték a katonai kormány­zat felváltását polgári kor­mánnyal, a demokratikus szabadságjogok biztosítását és általános választások ki­írását. A rendőrség könny­gázgránátokkal támadt a til­takozó gyűlés résztvevőire és letartóztatta a diákszerveze­tek számos vezetőjét. A kor­mány rendeletére néhány város- tanintézetében beszün­tették a tanítást.

Next

/
Thumbnails
Contents