Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

1981. JANUÁR 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Állami vezetők kitüntetése, eskütétele A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocializ­mus építésében kifejtett eredményes munkássága el­ismeréseként, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Ér­demrendje kitüntetést ado­mányozta Keserű Jánosné könnyűipari miniszternek. Eredményes gazdasági munkásságuk "elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrend ki­tüntetést adományozta Szili Géza nehézipari miniszter- helyettesnek, a Munka Ér­demrend arany fokozatát Bakos Zsigmond könnyűipa­ri minisztériumi államtitkár­nak, Csépányi Sándor kohó- és gépipari, valamint Sárosi Sándor né könnyűipari mi­niszterhelyetteseknek. Á ki­tüntetéseket Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap az Országház nándorfehérvá­ri termében adta át. Ugyancsak tegnap tette le a hivatali esküt Losonczi Pál előtt Méhes Lajos ipari miniszter. A kitüntetések átadásánál és az eskütételen jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP KB titkára, Marjai' József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. A kormány Bonifert Ádá- mot igazságügyminiszter-he- lyettessé, Burján Sándort a Magyar Távirati Iroda vezér- igazgatójának első helyette­sévé nevezte ki. A Minisztertanács Vallus Pált az Országos Anyag- és Árhivatal első elnökhelyet­tesévé, Spilák Ferencet a hivatal elnökhelyettesévé nevezte ki. A Minisztertanács, érde­mei elismerése mellett, fel­mentette tisztségéből Tompa Sándort, az Állami Termék­gazdálkodási Igazgatóság ve­zetőjét. Elismerés pártmunkásnak Tegnap délután az MSZMP Szolnok városi Pártbizottsá­gán az éves tevékenységet értékelő munkaértekezleten búcsúztak el munkatársai a nyugdíjba vonuló CSsányi Fe- renctől, aki csaknem három évtizedig dolgozott a városi, a megyei, majd ismét a vá­rosi pártapparátusban kü­lönböző beosztásokban. Nyugdíjba vonulása alkal­mából a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. A kitüntetést Mohácsi Ottó. a megyei pártbizottság titkára adta át. Veteránok találkozója December 30-án a városi tanács nagytermében ren­dezték meg a Szolnokon élő, a Szocialista Házért Érdem­renddel kitüntetett munkás- mozgalmi veteránok találko­zóját, akiknek a pártbizott­ság első titkára és Fenyve­si József, a városi, Simon József, a szolnoki Városi Tanács elnöke tartott tájé­koztatót a megyeszékhely fejlesztési terveiről. Akik errefelé ismerősek, bizton állítják: nem a hajnali kakasszó éb­reszti az embereket, hanem a koránkelő helybeliek költik a tyúkólak koronás lakóit. íTélelő Nagyivánban Valami igazság lehet a.do­logban, mert amikor hajnali négy körül járjuk a nagy- iváni utcácskákat, már min­denfelé világítanak az abla­kok sárgás fénybogarai. Csor­ba István ugyancsak megle­pődik, amikor negyed öt után harsány jó reggelttel köszönünk az udvarába. — Tán álmatlanságban szenvednek? — kérdezi a barázdás arcú, kucsmás há­zigazda. — Újságírók vagyunk. Ér­dekel, mit csinál kora reg­gel az iványi ember. — Jöjjenek be, megmuta­tom! A palatetős, kétszobás, mu­tatós házhoz háromszáz négy­szögöles telek, baromfiudvar, melléképületek tartoznak. Az istállóban már békésen fala­tozik a két tehén meg a bor­jú, és minden előkészület megtörtént a fejéshez. Bez­zeg egy „lakással” arrébb a süldők harsogó patáliát csap­nak a moslékért! — Odaadom nekik, addig melegedjenek meg a kony­hában, mert már begyújtott a feleségem. Csorbáné háztartásbeli, a férje állatgondozó. A férj havi keresete ötezer forint körüli, és a két tehén, az otthoni jószágtartás is jöve­delmez néhány ezret. Hozományba veknit Beszélgetünk az árakról, bérekről, majd az időközben visszaérkező házigazdát fag­gatom. — Tehetős ember? — Nem panaszkodom, de nálam jóval módosabbak is akadnak. Hogy mi is vittük valamire, ezt a korai éb­resztőnek köszönhetjük, hi­szen rákényszerített bennün­ket erre ez az aszályos pusz­ta. Az iványi embernek na­ponta 2—3 órával mindig többet kell dolgozni a meg­élhetésért, a rossz, cserepes földek miatt. — Hány éves? — 48. — Elégedett? — Nézze, erre egy törté­nettel válaszolok. Amikor nősültem, a szüleimnek csak arra futotta, hogy egy pék­kenyeret adjanak útravalóul. Anyám tette a kezembe, és így búcsúzott: eredj fiam, és kívánom, ez sose fogyjon ki a házból! Nem mondja, de látom az arcán: az ő 17 éves közép- iskolás lányának más lesz majd a hozománya. Hat óra. Elzúgtak már a munkásszállító járatok, és a világosodó faluban egymás után visítanak fel a hízók, hogy hörgésbe fúló hanggal búcsúzzanak az élettől. Fél kilenc, benépesül az iskola környéke. A tanulók élén Sasvári József, címze­tes iskolaigazgató. — Szünet van, mégis itt? — Nem érünk rá pihénni, majd később. Elkészült az úttörőszoba, és ebben a sa­ras, hideg időben beszorul­tak a gyerekeink a fűtött helyiségbe. Persze oda lehet, és érde­mes is. Sztereó rádió, magne­tofon, lemezjátszó, játékok között válogathatnak a va­kációzó kék- és vörösnyak- kendősök. Minél magasabbra emelke­dik a téli nap, annál kihal- tabb a főtér, néptelenebbek az utcák. A hírneves Csengő presszó egyetlen vendége mi vagyunk. Legyint a főnök: ilyenkor dolgozik az iványi férfi, asszony. Nem ér rá presszózni! Hogy iparkodik, annak lát­szik az eredménye. Napja­inkban 28 lakás épül az alig 1 ezer 700 lelkes települé­sen. A helybeliek több hízó­ra, tehénre, jószágra szerződ­nek évről évre, mint a tisza- örsi, tiszaigari társközségek lakói együttvéve. Nem a vé­letlen következménye, hogy a takarékszövetkezet és a posta betétállománya meg­haladja a 18 millió forintot! Élére a forintokat Azért jut pénz olvasásra is. A takarékszövetkezet dol­gozói könyveket is árulnak, és boldogan újságolják: de­cemberben eddig közel 6 ezer forint értékű irodalom talált gazdára. A népszerűségi lis­tát Jókai vezeti, de kapósak a kalandos, ifjúsági regények is. Aki ennél is frissebb hí­rekre vágyik, újságot járat. A faluban decemberre 128 Néplapra, 112 Képes Újság­ra 112 Népszabadságra, 92 Nők Lapjára, 90 Szabad Föld­re fizettek elő. Hogy mikor olvas az iványi nép? Este a munka meg a jószágetetés után. Szürkülnek a házfalak, ko­pogtat az alkony. Tari József kerületvezetővel az eligazítás után a téeszirodán beszélge­tünk. — Milyen esztendőt zár­nak? — Olyan megjárja félét. A búza 43, a kukorica 63, a napraforgó 20 mázsát fize­tett hektáronként. Az aratás­sal augusztus 29-re végez­tünk, a kukoricánkat meg Gabriella (december 12.) h5z- ta be végérvényesen a mag­tárba. Az őszi vetés időben földbe került, pedig 628 mil­liméter csapadék esett az idén, amire emberemlékezet óta nem volt példa ezen az aszályos területen. — Mint a nagyi váni kerü­let vezetője: milyennek lát­ja a helybelieket? — Vendégszerető, dolgos, koránkelő népek laknak a faluban. Itt még a diplomá­sok is talpra ugranak öt kö­rül, mert az ólban már go- rombáskodik a hízó, kikí­vánkozik az udvarra a ba­romfi. A képhez hozzátarto­zik: ha járdaépítésről, társa­dalmi munkáról van szó, ak­kor se kell kétszer hívogatni. Este fél nyolc. A műve­lődési házból citeraszó szűrő­dik az utcára: próbálnak az iskolás zenészek. Holnap a parasztkórus tagjaié a terem, de működik itt még népitánc- csoport, nőklub, gyermek iro­dalmi színpad, angol nyelv­szakkor is. Este is korán Negyed tizenegy, sötéten hallgatnak az ablakok, alsza­nak az emberek, csak imitt- amott kíváncsiskodik ki a függöny mögül a televízió ké­kes fénye. Néptelen a főút, mindössze hárman jönnek velünk szembe. Tóth László- ék disznóvágásról ballagnak hazafelé. Megszólítjuk őket. — Mit vár ’81-től? — A téeszben, ahol dolgo­zom, sok munkát, boldogu­lást, a lányomtól sikeres érettségit, a háztájitól pár­ezer forintot. Parolázunk, nem faggatjuk tovább a Tóth családot. Ké­sőre jár, iparkodnak haza­felé. Másnap újra nap lesz, a családfő korán kezd a té­eszben, és előtte még otthon a jószágokat is el kell látni... D. Szabó Miklós Mérlegen 1980. Százmilliók szociális ellátása Több bölcsődei hely, napközi otthonok az öregeknek összeg az a pénz, amit 1980- ban is szociálpolitikai célok­ra fordítottunk. Év végén már nagyjából összegezik a tanácsok, az intézmények — köztük a megyei tanács vb egészségügyi osztálya és a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szolnok me­gyei Igazgatósága —, mire, mennyit költöttek, tehát meg­közelítően már pontos ada­tok állnak rendelkezésre. Tallózzunk — a teljességre törekvés igénye nélkül — az adatok között. 1980-ban a nyugdíj és az egészségügy (kórházi, rende­lőintézeti ellátás) finanszíro­zása nélkül csaknem 900 mil­lió forintot folyósítottak kü­lönböző címen a jogosultak­nak az SZTK-tóL Ebből* csa­ládi pótlékként 490 millió fo­rint került kifizetésre negy­ven és fél ezer családnak. Közismert, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1978 áp­rilisi határozatában kimond­ta, hogy az ötödik ötéves tervidőszak végén emelni kell a három- és többgyer­mekes családok családi pót­lékát. A Minisztertanács — az ötödik ötéves terv kedve­zőtlen gazdasági változásai ellenére — arról rendelke­zett, hogy 1980. július 1-től emelni kell a kétgyermekes egyedülállók, a három- és többgyermekes családok, a tartósan beteg és szellemileg fogyatékos gyermeket el­tartók családi pótlékát. Ez a megyében havonta 4 millió forint többlet kiadást jelen­tett, és 1981-táti az SZTK- nál már 537 millió forint családi pótlékkal számolnak. Terhességi és gyermekágyi segélyként tavaly a megyé­ben 57 millió forint került ki­fizetésére, előreláthatóan az idén is ennyi lesz. Gyesre pe­dig 240 millió forintot folyó­sítottak 1980-ban és előrelát­hatóan 1981-ben is ennyi lesz az ezen a címen kifize­tett pénz. Ha már a gyermekeknél tartunk: az idén száz új böl­csődei hely létesült a megyé­ben, Tiszafüreden 60 és Me­zőtúron negyven. így most összesen 2 ezer 588 tanács és 164 üzemi bölcsődei hely van. Ezzel az ezer gyermekre ju­tó bölcsődei hely tekinteté­iben meghaladtuk az országos átlagot. Míg a megyében ezer gyermekre 96,4, addig orszá­gosan 91,7 bölcsődei hely jut E gyermekintézmények mű­ködésére a költségvetésből tavaly mintegy 53 millió fo­rintot juttatott a megyei ta­nács. Csaknem 200 millió fo­rintot fizettek ki tavaly táp­pénzként Szolnok megyében, és erre az évre már jóval több, mint 200 millió forin­tot irányoztak elő, ami ösz- szefűgg a bérek és a táppén­zes-állomány várható emel­kedésével. Várható, mert az eddigi tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy a táppénzes napok száma évről évre emelkedik: míg 1979 novem­berében 5,4, addig 1980 no­vemberében már 5,8 száza­lék volt a .táppénzes arány- szám vagyis havonta mint­egy hét és fél ezer ember van táppénzen a megyében. Le­írni is sok: 1980-ban ez 2 millió 230 ezer munkanapki­esést jelentett. De ennél jó­val magasabb az arányszám például a Hűtőgépgyár­ban. Jászberényben 8,6, a boldogházi gyáregységünkben 9,8 százalék. Az Alumínium­gyár tiszafüredi gyáregységé­ben ez a szám 8,3, a szolnoki Patyolatnál 9,9, a Papírgyár­ban 8 százalék, ho|£y csak né­hány kirívó példát említ­sünk. Tavaly újabb tízezer em­ber ment nyugdíjba a me­gyében, így az SZTK-alapon nyugdíjasok száma most mintegy 80 ezer körül van. Részükre körülbelül 1,7—1,8 milliárd forint került kifize­tésre nyugdíjként. És akik nem nyugdíjjogosultak? Azoknak a tanácsok rendsze­res vagy rendkívüli segélyt folyósítanak. Egyébként a felnőttvédel­mi szociálpolitika nagyon eredményesen zárta az 1980- as évet a megyében. Karcag és Jászberény után Mezőtú­ron 50, Újszászorf 35 hellyel Tetemes bővült a szociális otthon, így most már 215 szociális otthoni hely van a megyé­ben. Az építésekre, a bővíté­sekre összesen 36 millió fo­rintot fordítottak. Ezzel a helyszámmal szintén jobbak vagyunk az országos átlag­nál. Tízezer 60 éven félüli la­kosra számítva országosan 166, a megyében 176 hely jut. Ennek ellenére még nem tud­tuk az igényeket kielégíteni, jelenleg is négyszáz idős em­ber vár szociális otthoni el­helyezésre. Az otthonok fenntartására is többet köl­töttek a megyében az orszá­gos átlagnál. Az egy helyre jutó kiadás országosan 32 ezer 70, a megyében 35 ezer 720 forint volt. 1980-ban két új öregek napközijének felépítésével (Tiszaörs és Jászdvány) már 46 ilyen intézmény van a megyében. Csaknem ezerhá­romszáz idős ember tölti nap­jait a megyében ezekben a napközikben. Ismét egy ösz- szehasonlító adat: míg or­szágosan tízezer 60 éven fe­lüli lakosra 127, addig a me­gyében 166 napközi otthoni hely jut. Fenntartásukra ta­nácsaink mintegy 10 millió forintot költöttek tavaly. Fontos része az idősek el­látásá­nak a házi szociális gon do. zás: a megyében megközelí­tően ezemégyszáz idős em­bert 75 hivatásos és 284 tisz­teletdíjas gondozónő látott él 1979-ben, és a tanácsok más­fél millió forintot folyósítot­tak a tiszteletdíjas gondozók­nak munkájukért. 1980-ban ez az összeg 500 ezer forint­tal növekedett, vagyis ez azt jelenti, hogy mind a gondo­zottak, mind a gondozók száma egy harmaddal emel­kedett. Egy országos repre­zentatív felmérés szerint a ' nyugdíjas korú lakosság két százalékát indokolt házi gon­dozásban részesíteni. Ha tud­juk azt, hogy a megyében 95 ezer nyugdíjas korú él, akkor láthatjuk, hogy mi már kö­zelítünk ehhez a két száza­lékhoz. V. V. Tábor a kastélyban A Bükk-hegység északke­leti nyúlványai között, a Bán patak völgyében rej­tőzködik Bánhorváti. A kö­zépkori eredetű, nemrég fel­újított kastélyban, az óév utolsó és az új év első nap­jain a szolnoki városi vízi űttörőszázad válogatott le­gényei és leányai népesítik be a Lónyaiak, az Eszélyiek. a Vladárok egykori lakosz­tályait. Az udvaron téli álmukat alusszák a kastélyt vigyázó évszázados faóriások. Az egykori birtokosok címere alatt nehezen nyílik résnyi- re a hatalmas tölgyfaajtó. A lányok a földszinten, a fiúk áz emeleten a kellemes me­leget árasztó cserépkályhák körül szárítják a délutáni szánkózás közben átnedve­sedett kesztyűket, melegítő­ket. Korán jöttem — fogad­nak — hiszen ők is csak tegnap érkeztek, az élmények java ezután következik. Mi­lyen itt lenni? Megtudom, ha velük maradok! Ébresztő reggel 7-kor, 7.10- kor már a reggeli torna első köreit futják a parkban. A fogyó Hold utolsó negyede most búcsúzik a kelő nap­tól. A reggeli vajaskenyér (parizerrek a (pohár forró tea után elő a turistacipőt, melegítőt, meleg sálat, és már indulunk is a hegyre. Lassan magunk mögött hagyjuk a falu legszélső portáit is, a szőlősorokkal barázdált domboldalra ka­paszkodva egyre sűrűbben vesszük a levegőt. Belehup­panunk a bokáig érő hóba, a hátsó sorokból vidám hó­golyók röppennek a fontiek a már győztesek felé. A völgyet borító, gurul’ó go- molygó ködfoszlányok fö­lött már csak a kastély mel­letti templom gótikus tornya sejteti a falut. A fák, a bok­rok ágai között mint gya- pottszáron a pelyhek, pihen­nek az éjjeli havazáskor odatapadt fehér pamacsok. Lékó Jutkának, a szolnoki „piros iskola” nyolcadikosá­nak nem ismeretlen a táj, a meredek domboldal. — Tavaly is túráztunk er­re, fogadjunk, hogy mind­járt a Lázbérci víztározóhoz érünk. — Ezek szerint az elmúlt évben is itt töltöttétek a té­li szünet néhány napját? — Nemcsak télen, hanem nyáron is itt táboroztunk. A testvéremmel, Sabival az alakulás óta tagjai vagyunk a vízi úttörőszázadnak. He­tente járunk tornatermi és vízi edzésekre. Tavasztól őszig meg kajakozunk, ke­nuzunk a Holt-Tiszán. Az úttörőolimpián negyedik he­lyezést értünk el kenuban a vízi úttörők között. Vajó Sándor táborvezető, —a KÖTIVIZIG dolgozó­ja — megállítja a csapatot. Miközben kifújjuk magun­kat, elmondja, hogy a mos­tani tábor .már az 1981-es úttörőolimpiára való felké­szülés szerves része. Leg­fontosabb az erőnlét, de a túrázás, a szánkózás, a játék, a délutáni kondicionáló ed­zések mellett szó lesz az út­törőév feladatairól, az olim­piák történetéről, a vízi köz­lekedés rendjéről. — Emellett szellemi ve­télkedőt, dalversenyt, aszta­litenisz-bajnokságot, szán­kóversenyt rendezünk, úgy­hogy egy szabad percünk sincs. Nem mondom, jól ki­fáradnak a srácok, de a friss, hegyi levegő, a csodá­latos környezet kárpótolja őket. A jó pár kilométeres he­gyi túra után farkasétvágy- gyal ülnek az ebédhez. . — Délután megérdemel­nek a lányok-fiúk egy tar­talmas pihenőt — javaslom á táborvezetőségnek. — Ebéd utánra rajzver­senyt hirdetünk a "karácso­nyi élményekről, de három órakor megtartjuk a kondi­cionáló edzést. Csak lefutjuk a makarónit — nyugtat meg Haska Tóni, a kajakosok- kenusok erőnléti felelőse. Egri Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents