Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

1981. JANUÁR 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Nem csak a szülővárosáé Non-stop program Az igényesebb munka érdekében A BÍBOR sziget a szigligetiben Ötletek parádéja Jegyzetek Finta Sándor jubileuma elé Finta Sándor, az Ame­rikában elhunyt neves szobrászművész születé­sének 100. évfordulóját a nyáron ünnepli Túrkeve, a szülőváros. Már tata­rozzák, csinosítják a Finta testvérek nevét viselő múzeumot, hogy illően, megfelelő környe­zetben nyithassák mgjd meg az emlékkiállítást. Munkácsy relief FINTA 1920-BAN felesé­gével, a szolnoki származá­sú Kántor Kata iparművész­szel vándorolt ki a tengeren­túlra. Az „Erő” című szob­rával megnyerte a Rio de Janeiro-i világkiállítás nagy- diját, a vásár főbejárata elé elkészítette Botond és Lehel hatalmas szobrát. Pályája rohamosan ível fölfelé. Már ünnepelt szobrász, amikor 1939-ben Los Angelesbe köl­tözik. Életcélja: „meg aka­rom mutatni a világnak, hogy hazámtól elszakítván is megőrzőm magyarságomat, művészetemmel az elnyo­másban, szegénységben síny­lődő magyar nép tehetségét fejezem ki." Bátor szavak, kemény üzenet ez haza, az ellenforradalmi korszaknak. De tettei sem jelentéktele­nebbek. A tolinak is meste­re volt, nemcsak a vésőnek. Az ecsegpusztai gyermekévei emlékét a Herdboy of Hun­gary — Kisbojtár — című munkájával idézi. A könyv óriási siker, egy 1940-es fel­mérés szerint a Kisbojtár a legolvasottabb művek egyike volt az Amerikai Egyesült Államokban. Az Üjvilág ünnepelt szob­rásza — Hayes kardinálisról készített mellszobra bekerül a Metropolitan Múzeum gyűjteményébe —, de min­den napját, cselekedetét olt- hatatlan, igaz hazaszeretet övezi. Szülővárosába küldött levelei kiadást érdemelné­Léda megrendelésére készített pla­kettjéért, politikai magatar­tásáért a művészt megfosz­tották műtermétől, megélhe­tési lehetőségétől. Testvérét Finta Árpád direktóriumi tagot kivégezték. Finta Sándornak tehát mú­zeumot épített a szocialista Magyarország, teljesítvén vi­lághírű művészfia legfőbb óhaját. De most, születése 100. évfordulójához közeled­vén úgy hisszük, még ennél is többel tartozunk Finta életművének, — s önma­gunknak. A felnövekvő ge­nerációk sora ugyanis meg­lehetősen keveset tud a nagy művészről, a hazáját rendít­hetetlenül szerető, azért ál­dozatokra kész emberről. A köztudat számára — sajnos — nem teljesítettük mara­déktalanul Finta óhaját, amelyet oly szépen megfo­galmazott: „...abban hiszek, hogy valamikor alkotásaim­mal az egész népemé lehe­tek". Múzeuma még nem vált a szépet szerető, a nagy ha­zafit tisztelő látogatók za­rándokhelyévé, s bármilyen becsben is tartja Túrkeve művészfia emlékét, nem te­hetett annyit, amennyit Fin­ta Sándor munkássága, em­léke megérdemelne. Mulasz­tás ez önmagunk ellen is, hiszen annál gazdagabbak és erősebbek vagyunk, minél több, a népüket, hazájukat igaz hazafisággal szerető nagy művész életművét mondhatjuk magunkénak. A JUBILEUMI ÉV alkalom lehet arra, hogy ezrek, tíz­ezrek ismerjék meg Finta Sándor művészetét, élete de­lén már kiteljesedett embe­ri nagyságát, hazaszeretetét. Ezért is üdvözöljük azokat a jó törekvéseket, amelyek ' a születésnapi évfordulóhoz kö­tődve népszerűsíteni kíván­ják Finta Sándor munkás­ságát. Tiszai Lajos A mezőtúri Mezőgazdasá­gi Gépészeti Főiskolai ka­ron nemcsak a szakmai to­vábbképzésre és önképzésre fordítanak nagy gondot, ha­nem a pedagógiai ismeretek bővítését is szükségesnek tartják. A kar oktatóinak, dolgozóinak — elsősorban szakmai jellegű — igényes képző-nevelő munkájához hozzátartozik a korszerű pe­dagógiai ismeretek megis­merése és alkalmazása. A munkájuk minőségét és ha­tásfokát javító továbbkép­zés tervszerű keretek kö­zött folyik. Ennek részeként csütörtö­kön és Dénteken a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanárképző intézetének ne­ves professzorai és tudomá­nyos munkatársai szinte non-stop program keretében tartották előadásaikat. Töb­bek között szó esett a me­zőgazdasági szakoktatás helyzetéről, a felsőoktatás eredményességét befolyásoló pszichológiai és didaktikai problémákról, s még ehhez a témakörhöz tartozó több — a szakmai munkát segí­tő — kérdésről is hallhattak a jelenlévők. A szerzett ismeretek hasz­nosításáról és annak ered­ményességéről — a részt­vevők által készített, szak­mai részterületükre lebon­tott — dolgozatokból lehet meggyőződni. — s. sz. j. — Kamara­hangverseny Szolnokon A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola zenekara ad nyilvános hangversenyt holnap délután 6 órától Szolnokon a Helyőrségi Mű­velődési Otthonbon. A hang­verseny műsorán többek kö­zött Vivaldi, Weber, és Wei­ner művei szerepelnek. Az újvárosi iskolában Úttörőszoba társadalmi munkában Üj úttörőszobát vettek birtokukba pénteken Szol­nokon az Újvárosi Általános Iskola úttörői és kisdobosai. Az úttörőszobát az iskolát patronáló szocialista brigá­dok társadalmi munkában alakították ki. A munkála­tokban természetesen a diá­kok is segítettek, akik a pénteki csapatgyűlésen ad­ták át az úttörőelnökség képviselőjének azt a — hul­ladékgyűjtésből; mezőgazda- sági munkából származó — összeget is, amellyel a ba- latonszepezdi nyári úttörő­tábor felújításához járulnak hozzá. .. ............ "" dolog tör­K ulonos tént a ^Szigligeti­ben: a nézőtéren kitört a ne­vetés. Ehhez hasonló is rég fordult már elő. A Bíbor sziget előadásán játék köz­ben többször is, egy-egy jól időzített poén hatására, han­gosan derül a közönség. Mert magával ragadja az a vég­telenül eleven játék, ame­lyet Babarczy László dirigá­lásával Bulgakov szatírájá­nak színre vitelében a tár­sulat ezúttal produkál. Régen láthattuk ennyire komédia- éhesen játszani színészein­ket ! Megmámorosodva a humor lehetőségeitől, de egyetlen pillanatra sem veszítvén el a fejét — arányt, mértéket, stí­lust ismerve, és megtartva játszik — tudván, hogy a Bíbor sziget, ez a zseniális „fércmunka” ha nem is éri el mondjuk a már Szolnokon is bemutatottl Bulgakov-re- mek, az Álszentek összees­küvésének gondolati magas­latait és kidolgozottságban is elmarad tőle, azért ko­rántsem csak kabaréba illő tréfák füzére, s mégcsak nem is mulatságos helyzetek pusz­ta sorozata, bár mindkettő­ből jócskán van benne, ha­nem a szellem játéka, a szel­lemesség parádéja, egy ele­gáns, finom szellem komé­diás megnyilatkozása sok-sok színpadi csalafintasággal. A bonyodalom? Egy elő­adás megszületése körül bon­takozik ki, és az egész egy színházban játszódik, mely a szerző késése miatt rend­kívül nehéz helyzetbe kerül. Próba nélkül kell produkál­nia egy kosztümös főpróbát, hogy a hivatal embere, aki­nek viszont váratlanul kell elutaznia, ő is láthassa az előadást és ráüthesse a pe­csétet. (A nehézségek arra jók), hogy legyőzzük őket;!) Mindenki a fedélzetre, gyors szereposztás, és máris kez­dődhet a játék. Amely való­jában játék a játékban, af­féle betétdarab. Az addig csak önmagukat alakító szí­nészek pillanatok alatt át- vedlenek az allegorikus mű szereplőivé. Az egyik fősze­repet, a kétkulacsos Kuku- Rikut szükségből maga az író vállalja. (Miért ne; egy­szer már részt vett egy mű­kedvelő előadásban.) S ha a keretszínben még természet­szerűen érvényesült bizonyos visszafogottság, a színészek is csak kóstolgatták a hu­mort, innentől, hogy a vörös­bőrű bennszülöttek földjére lépünk, ahol zsarnok királya ellen fellázad a szabadságra szomjas nép, a játék szenve­délye lesz úrrá a színpadon. Oly hévvel és tűzzel ját­szik valamennyi színész, oly fergeteges tempót diktál a rendezés, eltérően a kissé lassú indítástól, hogy per­cenként adódnak szenzációs megoldások, szinte minden percnek megvan a maga öt­lete. Babarczy László nem­csak biztos kézzel irányítja, és fogja egybe a minden percben elszabadulni kész já­nek: egy magyar géniusz né­péhez való ragaszkodásának példázataként. Végakaratá­ban munkáit szülővárosának adományozta. 1958-ban hunyt el. az özvegy teljesítette fér­je utolsó kívánságát: intéz­kedett a hagyaték sorsáról. Ezek után, tehetjük fel a kérdést, a méltatlanul mel­lőzött, elfelejtett magyar művészek egyike Finta Sán­dor? Nem lehet erre egyér­telmű választ adni. Finta ha­zajuttatott életművéért álla­munk jelentős anyagi áldo­zatot hozott. Múzeum épült a Finta testvéreknek, így 1967- ben megnyithatták a tenge­rentúlon megálmodott hazai kiállítást. De ne feledjük, ez nem­csak szép gesztus volt, ha­nem elégtétel is. Finta ugyanis a fehérterror elől menekülve kénytelen elhagy­ni hazáját. A tanácskormány n hét minden napján van zeneoktatás a jászapáti művelődési házban. Jelenleg hat osztályban hatvan tanuló zongorázik és hegedül. Képünkön Báthor István oktatja Gandies Judit és Lestyán Katalin harmad­éveseket tékot, de ugyanakkor pazar­ló színpadi nagyúr módjára bőkézzel szórja ötleteit. Egy szokványos, sematikus szabadsághistória elevenedik meg a rögtönzött egzotikus környezetben, bátor és derék ■vörösbőrűek aratnak győzel­met elnyomó uraikon, és há­la a T. hivatal időközben megérkező képviselőjének, aki felfedezi a darab befe­jezésének ideológiai proble- matikusságát — hol marad mindebből a világforrada­lom, elvégre osztályszem­pontból mégiscsak tűrhetet­len, hogy az angol matrózok cehér uraikkal tartsanak; vissza is térnek azután az újabb verzióban, mámoros diadallal, miután uraikat a tengerbe dobták — s így az­után a bíborszigetiek győzel­mének jelentősége messze túlnő kis földjük határain. S természetesen a hivatal em­bere is elégedetten mosolyog: így mar igen! Vannak itt kiköpötten po­zitív hősök és csak negatív figurák és akad kétkulacsos is, és szerepelnek elnyomott bennszülöttek és fehér im­perialista elnyomók. Nem részletezem, a lényeg ugyan­is, hogy mindez pazar paródia formájában jelenik meg, és nemcsak a színházi sematiz­mus nevetséges vonásait mutatja meg, de ugyanakkor megkapja benne fricskáit a csak üres szólamokat, jelsza­vakat pufogtató „forradalmi- ság” is. A torz és torzító szemléletű művészetpolitika mulatságos szatírája ez; an­nak a bürokratikus szemlé­letnek a kifigurázása, amely az egyébként valóságos tár­sadalmi viszonyokat és igaz­ságokat is iskolás módon, le­egyszerűsítve szeretné vi­szontlátni a művészet gya­korlatában. az Külön varázsát eiőadás­—— ——nak, sajá­tos izgalmat teremt, a játé­kos kettősség, ami abból adódik, hogy miközben a vp- rösbőrűek küzdelme elevene­dik meg, ugyanakkor bepil­lanthatunk a színházi boszor­kánykonyhába is, a kulisszák közé egy okos színpadi épít­mény segítségével (színpad a színpadon), s tanúi lehetünk, hogy például a fürge és le­leményes ügyelő miként te­remti elő olykor ravasz trük­kökkel a szükséges kelléke­ket, hogyan hidalja át a fel­készületlenségből származó nehézségeket. Csák György, ő játssza az ügyelőt, elemében is van igazán, amit művel, szinte boszorkányos. Egyik pillanatban papagáj hangja, a másikban már .a harcieszközöket szállítja. Is­mét egy másikban beugrik az inas szerepébe, hogy meg­legyen a csapat. Vulkán kell? Azt is előteremti. Elvégre egy igazi dráma sistergő tűz­hányó nélkül mit sem ér. (Csak az nem derül ki, hogy mindehhez miért kell neki a hátára is egy valóságos púp?) Előkerül itt mindaz, és stí­lusosan van együtt, ami hu­mort szül: a szóvicctől a vas­kos helyzetkomikumon át egészen a finom zenei fin­torig. A színészek szinte egy­mást múlják felül játék­kedvben. Bár feladatuk, minthogy általában kettős szerepet játszanak, egyálta­lán nem könnyű. Máté Gá­bor az író és a köpönyeg­forgató Kuku-Riku egy sze­mélyben. Ellenállhatatlan és lebilincselő, ahogyan komé- djázik. Esetenként még túl­zásait is el kell fogadnunk. Rá elmondható, jött, (Kapos­várról vendégként), láttuk és győzött. Hogy kitűnő szí­nész, azt azzal is igazolta, hogy az író szerepében egé­szen más húrokon is képes játszani, mint a ravaszkodó és alattomos Kuku-Riku megformálásában. Hollósi Nagyszerű Frigyes is,- elsősor­ban színházi direktorként, s kevésbé az előkelő lord szere­pében. Színigazgatója azáltal hiteles, meggyőző és leleple­ző, hogy nem karikírozza a figurát, csak ábrázolja a szempontok között „vergő­dő”, az állandóan az elvárá­sokra, s nem az igazi társa­dalmi igényekre „fülelő”, meggyőződés helyett szóla­mokkal operáló színházveze- ló alakját. Aki monomániá- san hiszi, hogy egyedül ő le­het itt mindennek legjobb tudója (milyen találó egy „véletlenül” kicsúszott mon­data, „a színház és vagyok”), aki a művészet templomáról papol, s közben pedig szín­házában olcsó igékkel kufár- kodik. Aki legnagyobb tra­gédiájának azt érzi, ha elő­re nem találhatja ki fel­jebbvalóinak rejtett gondo­latát. Hollósi alakításának talán legemlékezetesebb pil­lanata, amikor kétségbeeset­ten döbben rá, hogy ő nem vette észre azt, amit Szavva Lukics egyből felfedezett, hogy tudniillik a Bíbor szi­get befejezésében eszmeileg ingoványos talajra tévedtek. Mikor ő mindig, minden szempontnak maximálisan igyekezett megfelelni! Olyan pillanat ez, amely már nem­csak komikus, de egyben tragikus is. S ha van úgy­nevezett mai tanulsága a hú­szas évek szovjetunióbéli rappista művészetpolitika túlzásait kifigurázó Bulga- kov-szatírának, az éppen itt érvényesíthető, és érvénye­sül is, az igazi meggyőződéi nélkül, a minden helyzethez szolgai módon alkalmaz­kodni akaró, önálló gondol­kodásra és felelősségvállalás­ra képtelen vezetői maga­tartás leleplezésében. Kristóf Tibor Szavva Lu- kicsa is kitűnő, színészi te­litalálat. A bürokratikus hi­vatalnok alakjában nem egy bizonyos figurát utánoz, ha­nem a hatalom tudatában magabiztos tisztviselő jelleg­zetes típusát teremti meg, néhány megragadó vonás­sal, Ez a Szavva Lukics nem egy eleve ellenszenves figu­ra; nyájasan mosolygó, ba­rátságosan leereszkedik, a maga módján még a színhá­zat is kedveli, sőt viccelődik is. de mosolya mögött érezni lehet, hogy menten lecsap, ha valahol eszmei zűrzavart szimatol. Ezt az alakot a megfellebbezhetetlenség időt­len derűje lengi körül. Az említetteken túl a di­cséretesen helytálló együt­tesből fel kellett továbbá fi­gyelnünk Györgyfalvay Pé­ter robosztus de üresfejű Ri- zu-Rizujára, Téri Sándor és Takács Gyula szobrosan po­zitív bennszülöttjeire, egye­nesen mintha egy sematikus plakátról léptek volna le, Fe­hér Ildikó és Nagy Sándor Tamás igen mulatságos sze­relmi kettősére, az érzelmes- ség mesteri karikatúrája, So- mody Kálmán minduntalän elégedetlenkedő és okvetét- lenkedő színészére, Basilides Barna cirkuszi mutatványba is beillő („testgyak;orlataira”, Falvay Klári hiú és intrikus színésznőjére (Ladyjét azon­ban több angolosság színe­sebbé tette volna.) Nádor László karmester érdeme, egyébként ő is színre lép, hogy az alkalomra válogatott, eklektikus muzsika a játék szerves részét alkotja. Talán lesz, aki túlzásnak tartja ezt a „globális” dicsé­retet, a kritikus mentségére szolgálhat, hogy a színvona­las szórakozás közben, örö­mében csak arra figyelt, ami a Bíbor szigetben élve­zetes és kellemes. S külön­ben is. ahogy a Shakespeare- rel dobálózó színidirektor mondaná, szája íze szerint idézvén a klasszikust; nincs rossz dráma, csak jó előadás. Valkó Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents