Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-23 / 19. szám
Újabb offenzívára készülnek a salvadori hazafias erük A salvadori hazafias erők átcsoportosításokat hajtanak végre új offenzíva indítása céljából — közölte a Fara- bundo Marti Nemzeti Felsza- badítási Front katonai főpá- rancsnokságának szerdán kiadott 10. számú közleménye. A közlemény szerint a front erői taktikai visszavonulást hajtanak végre. A harcosoknak a főparancsnokság utasítása értelmében a hegyekbe kell húzódniok, hogy ott új fegyverekkel, lőszerekkel és járművekkel lássák el magukat. A salvadori juntához közelálló források is úgy vélekednek, hogy a hazafias erők átcsoportosítása egy nagyarányú támadás előkészítését szolgálja. A következő támadás az idézett források szerint az elektromos központok, az üzemanyag-elosztó állomások, a távközlési hálózat csomópontjai és a közlekedési eszközök ellen irányul majd. A hírügynökségi jelentések szerint kétnapos viszonylagos nyugalom után az elmúlt 24 órában számos helyen újabb összecsapások zajlottak le a hazafias erők és a katonaság között. Salvadorban az ott működő külföldi diplomaták szerint — továbbra is „rendkívül kényes a helyzet” — noha a junta azt állítja, hogy ellenőrzése alatt tartja az országot. A Reagan-kormányzat tiszteletben tartja Carter Salvadorral kapcsolatos intézkedését és tovább folyósítja a juntának a több mint ötmillió dollárnyi katonai segélyt — közölte szerdán Washingtonban Bili Dyess, az amerikai külügyminisztérium új, , tdeiiglenes megbízott szóvivője. Mint ismeretes, a segély folyósítását Washington a múlt év végén leállította, amikor több amerikai állampolgár áldozatul esett a junta terrorjának, és csak a közelmúlt napokban, a salvadori hazafiak offenzívájá- nak megindulása után újította fel. A prágai székhelyű Nemzetközi Újságíró Szervezet (NUSZ) teljes támogatásáról biztosította a salvadori hazafiakat a reakciós junta megdöntésére indított elszánt harcukban. A szervezet főtitkárságának nyilatkozata rámutat, (Folytatás a 2. oldalon) A húsipar idei terveiből Javuló kínálat, bővülő áruválaszték Az új lakásügyi jogszabályokról 3. oldal Jövő heti rádió- és tv-müsor 4. oldal A Délalföldi Pincegazdaság modern tiszakürti pincészetében szűrik és fejtik az új bort Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXII. évf. 19. szóm, 1981. január 23., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szolidaritási gyűlés Százhalombattán Szolidaritási gyűlést tartottak tegnap Százhalombattán a Dunamenti Hőerőműben abból az alkalomból, hogy 16 esztendővel ezelőtt kezdte meg harcát a palesztinai nép a függetlenségért, önálló államiságának elismeréséért, az önrendelkezés jogáért. A gyűlés szónoka Réti Ervin, az Országos Béketanács elnökségi tagja volt. Felszólalt a szolidaritási gyűlésen Abdallah Hijazi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának vezetője, aki köszönetét mondott azért az anyagi, politikai, és erkölcsi támogatásért, amelyet a Magyar Népköztársaság és a magyar nép nyújt a palesztin nép harcához. Kormányrendelet közúti áruszállítási szerződésekről Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács tegnap ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette Marjai József miniszterelnök-helyettes beszámolóját a KGST Végrehajtó Bizottságának 98. üléséről, és megbízta a Gazdasági Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlások végrehajtására A kormány rendeletet alkotott a közúti áruszállítási szerződésekről. Az árufuvarozásra, az ehhez kapcsolódó szállítmányozásokra és a gépjárműbérletre vonatkozó, 1982. január 1-én életbe lénő szabályok a korábbinál nagyobb önállóságot biztosítanak a fuvarozóknak és a fuvaroztatóknak együttműködési szerződéseik megkötéséhez. A kevesebb se lett kevés Rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez Az éves árbevételi terv 80 millió 500 ezer forint volt, a teljesítés 74 millió. A jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat 1980. évi munkájáról mégis az derül ki, hogy a tanácsi vállalat eredményesen zárta az évet. A vállalat a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is a megrendelő igényeihez igazodó, megalapozott célkitűzéseket tartalmazó tervekkel kezdte el az évet. Pontosan tudta és tette dolgát a munkásvédelmi eszközöket gyártó üzem, a hulladék textilanyagból polírozó korongokat készítő másik üzem és a különböző szolgáltatásokat _ biztosító részleg. Ami az elmúlt évet mégis megkülönböztette a korábbiaktól az az, hogy több. az eredeti terveket módosításra, újabb lehetőségek kéresé- sére, még szigorúbb takarékosságra és hatékony gazdálkodásra kényszerítő nem várt esemény jött közbe. Ezek egyike, hogy év közben csökkent — átlagosan 30 százalékkal — a marha- és a hasított sertésbőr ára. Annak az alapanyagnak a beszerzési ára, amelyből a vállalat munkavédelmi kesztyűk, bőrkötények és csukló- védők készítéséhez évente 70 ezer négyzetmétert . használ fel. Mivel a termelési költségek csökkenésével együtt az értékesítési árak is csökkennek, egyértelművé vált, hogy az árbevétel kevesebb lesz. Váratlanul jött, hogy néhány megrendelő a takarékossági intézkedések során felülvizsgálta a munkavédelmi eszközök felhasználását, és visszavont néhány megrendelést. Dicséretes, hogy a t vállalat munkájában nem okoztak megtorpanást ezek a közbejött események. Gyors piackutatást végeztek, és olyan új megrendelőkkel állapodtak meg, akik nemcsak az elmúlt évi termelési kiesést pótolták, de a következő esztendőben is vevők maradnak. Űj gépek beszerzésével, korszerűbb technológiákkal jó feltételeket teremtettek a megrendelések teljesítéséhez. Űj érdekeltségi rendszer bevezetésével év közben két gépjárművel csökkenthették a gépkocsiparkot, más hasznos intézkedésekkel az energiafelhasználást. összegezve: a jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat eredményes esztendőt zárt. Rugalmasan, új lehetőségek felkutatásával, a magasabb követelmények figyelembevételével igazodott a megváltozott körülményekhez és elmondhatja, hogy esetében a kevesebb se kevés. ' — illés —> Ünneprontók (KÜLPOLITIKAI kommentárunk A 2. OLDALON.) Újabb ösztönzés a termelőknek A belföldi árukínálat javítását 1981-ben is mindent megelőző feladatának tekinti a húsipar, mely az idén az áruválasztékot jobban összehangolja a kereslettel. Az* összes húsforgalomban a tőkehús aránya változatlan marad, több olcsó húskészítmény jut viszont a boltokba. Már tavaly 4 százalékkal nőtt arányuk az értékesítésben, és 1981-ben további 3—4 százalékos javulásra számítanak — mondotta az MTI munkatársának Stiller Ottó, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt igazgatója. .A húsipar kereskedelmi politikájában az export vonalán továbbra is érvényesül az az elv, hogy csökkentik a viszonylag előnytelenebb feltételek mellett eladható termékek arányát. Már tavaly sem használták ki a húskonzervgyártó kapacitást, és mintegy 10 százalékkal kevesebb állatot exportáltak lábon, mint a korábbi években. A húsrészek külföldi értékesítése viszont egy év alatt csaknem megkétszereződött. Az ipar az idén is fokozza a feldarabolt és testrészek szerint elkülönített termékek kivitelét. Lényegében ezzel is rugalmasabban alkalmazkodhatnak a piac kereslet-kínálat viszonyához. A húsipar több újdonsággal kísérletezik, ezek döntően a fogyasztók érdekeit szolgálják. Az eddigi gyakorlat szerint félsertéseket szállítanak az üzletekbe, ahol felbontják a féltesteket. A vásárló kénytelen azt vásárolni, ami a féltestből kikerül, holott szeretne több olcsó húst — oldalast, dagadót, tarját — hazavinni. 1981-ben kísérletképpen egy megyében a húsüzem berendezkedik a sertések bontásara; az eddigi mennyiségnek kétharmadát adják majd át a haboltóknak félsertés formájában, egyhairmadát pedig bontott húsként, éppen a legkeresettebb, olcsó áru képezi a szállítmányban. Közeleg a külföldön már bevezetett, úgynevezett hosz- szított szavatossági termékek gyártásának és értékesítésének az ideje. A háziasszonyok tudják, hogy a hétfői napon viszonylag keresett az áru a boltokban. A kisebb forgalmú, főleg vidéki üzletekben gyakran elfogynak már délelőtt a keresettebb áruk, például a párizsifélék, szafaládék. Azt tervezik, hogy a vákuumfólia csomaTöbb éve gyártja a különböző típusú kábel sodró gépek leadó berendezéseit a DIGÉP részére a tiszafüredi Gépipari Szövetkezet lakatosüzeme. Felvételünkön a DSÖL—63 típusú leadó berendezés befejező munkálatait végzik golóssal, három-öt kilós adagokban légmentesen zárva és steril körülmények között tartva szállítanak árut a boltokba. Az üzletvezetőnek nem kell tartania attól, hogy a nyakán marad a felvágott, miután ez a csomagolás 15 napos eltarthatóságot biztosít. A csomagokat egymás után felbontva mérik majd ki a húskészítményeket úgy, ahogyan a vásárlók azt kérik. Ezzel a húsipar és a kereskedelem — mert a tervet csak közös összefogással lehet végrehajtani — szállítási költséget takarít meg, javít a boltok forgalmán és jobban kedvében járhat a vásárlóknak. A vákuumfóliás módszert — amely nem tévesztendő össze a boltokban a mirelit-hűtőpultokban található 10—20—30 dekás csomagokkal, hiszen alapvetően nagyobb súlyokról van szó — szintén egy megyében vezetik be kísérleti jelleggel. Olyan költségtervet irányoznak elő, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztó pénztárcáját ne terhelje az új módszer bevezetése, az alkalmazás többletkiadása, hanem a forgalom bővülése, a mellékműveletek kiiktatása hozza meg az ipar és a kereskedelem számára az anyagi sikert. A húsipar a termelőket a Lehetőség szerint még jobban igyekszik érdekeltté tenni a legjobb húsminőséget adó alapanyag tenyésztésében, hizlalásában. Egyelőre kilónként 40 fillér felárat kap az az üzem, amelyik társasági szerződés keretében vállalkozik arra, hogy a vágóhídi egyedi állatminősítések eredményei alapján szelektálja, javítja állományát. Az idén erre a célra már 50 millió forintot áldoz a húsipar, annak reményében, hogy az értékesítésnél megtérül a befektetés. Ha a módszer beválik, akkor egy-két év múlva a kedvezőbben minősített sertések többletértékének nagyobb részét — 70—80 százalékát — visszakapják a termelők. Ez évben alkalmazott új ösztönzés az is, hogy a legalább 30 százalékos vágósertés termelésnövelésre vállalkozó mezőgazdasági nágyüzemeknek felárat fizetnek. A dunántúli húsipari vállalatok anyakocák kihelyezésével is részt vesznek a mezőgazdasági termelésfejlesztésben. A háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének segítése is fontos helyet foglal el az állami húsipar 1981. évi programjában. A kocakihelyezési akció eredményességét fokozzák és terveznek Üszőátadásokat is,