Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-23 / 19. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP . 1981 JANUÁR 23. Ifjúsági világfórum Vita az enyhülésről A világ ifjúságának több­Péter lánosnak átnyújtották a Népek Barátsága Érdemrendet Ünnepronték A kelet-ázsiai népek hagyományos nagy ünne­pe a holdév tavaszi for­dulója — vietnami nyel­ven a TÉT. Ezen az ün­nepen évszázadok óta el­hallgatnak a fegyverek. Így volt ez többnyire a háromévtizedes indokí­nai háború ideje alatt is. Vietnam e hagyományra hivatkozva fordult Pe- kinghez azzal a felhívás­sal: a TÉT ideje alatt a közös határ teljes hosz- szában rendeljenek el fegyvernyugvást, tartóz­kodjon a kínai fél a kü­lönböző — sajnos az utóbbi években szokásos­sá vált — provokációk­tól. A pekingi válasz, mind annyi más vietnami bé­kekezdeményezésre, ez­úttal is a „nem” volt. A hivatalos Hanoi a barát­ságtalan döntés után rá­mutatott: „a javaslat visszautasítása újabb nyilvánvaló bizonyíték Kínának a két ország vi­szonyát érintő tettei és szavai közötti ellentmon­dásra”. A Vietnami Kommunista Párt lapja, a Nhan Dhan a kínai döntést kommentálva ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy Kína — a VSZK- val ellentétben — a fe­szültség fenntartására tö­rekszik a határon és az ország egész térségében. A lap megállapítását alátámasztja a tény: az utóbbi időben szinte fo­lyamatosan intéznek a pekingi irányítás alatt ál­ló diverziós bandák tá­madásokat Vietnam észa­ki tartományai ellen. A kínai vezetés számára világos: frontális táma­dással, nagy katonai erőkkel képtelenek sike­reket elérni Vietnammal szemben. Ezért azt vá­lasztották, hogy diverzi­ós bandákat dobnak át a határon, és a nemzetisé­gi lakosság fellázításával okoznak nyugtalanságot a VSZK északi részében, hogy akadályozzák a szo­cialista építést, zavarják az ország nyugalmát. Kína a „másik fronton” is a Vietnam-ellenes erők tömörítésére készül. A felforgató akciók súlyos károkat okoznak Vietnamnak, Laosznak és Kambodzsának, aka­dályozzák a gazdasági munkát, a nép életszín­vonalának emelésére tett erőfeszítéseket. Céljukat azonban nem érhetik el, nem tudják megzavarni az 1981-es tét örömünne­pét. Miklós György ségében megerősödött a fel­ismerés, hogy korunk egyik legégetőbb problémáját, a leszerelést, csakis sokolda­lú alapos és felelősségteljes eszmecserék révén lehet elő­segíteni — ebben foglalható össze a helsinki ifjúsági fó­rum tegnapi, negyedik mun­kanapjának lényege. Ez így van annak ellenére, hogy egyes nyugati küldöttségek a leszerelés kérdését háttér­be akarván szorítani, a kon­ferencia napirendjéhez szo­rosan nem tartozó problé­mákat .próbálnak előtérbe állítani. A vitában egyébként a két világrendszer viszonyá­ról szólva Thilo Schelling, a Nyugatnémet Szabad De­mokrata Párt Ifjúsági Szö­vetségének (IFLRY) kép­viselője bírálta azt a takti­kát, amellyel a nyugati ka­tonai-ipari körök erőltetett fegyverkezési ütemet pró­bálnak ráerőltetni a szocia­lista országokra, hogy ez­zel azok kevesebbet tud­janak fordítani gazdaságuk fejlesztésére. A fórum 2. számú bizott­ságában a felszólalók egye­(Folytatás az 1. oldalról) hogy a junta fegyveresei és a salvadori fasiszta bandák az amerikai kormány kato­nai segítségével tömegesen követnek él újabb gaztette­ket a népi erőkkel szemben, és naponta mintegy 40 poli­tikai gyilkosságot hajtanak végre. A NUSZ követeli a Salvador népe elleni véres terror és megtorlások azon­nali megszüntetését. Elítéli, hogy az Egyesült Államok tanácsadókkal és fegyverszál­lításokkal közvetlen segítsé­get nyújt a salvadori rezsim­nek, és ezzal késlelteti az ország népének végleges fel- szabadulását. Áremelkedések Jugoszláviában tegnap reg­geltől megdrágult az üzem­anyag. A szuperbenzin (98 oktános) literje az eddigi 21- ről 26, a normálbenziné (86 oktános) 19-ről 24, a Diesel­benziné 16,40-ről 22, a fűtő­olajé 10,30-ról 13 dinárra emelkedett. Egyidejűleg drágább lett a cigaretta. Egy doboz Dráva (a legolcsóbb) az eddigi 5,50 bek között a fegyverkezési verseny és a leszerelés tár­sadalmi-gazdasági követ­kezményeivel, az új gazda­sági világrend kérdéseivel foglalkoztak. Az 1. számú bizottságban, amelyben a felszólalók a nemzetközi helyzetről fej­tették ki véleményüket, ugyancsak csütörtökön ka­pott szót a Salvadori De­mokratikus Front képvise­lője, Milton Colimdres. Em­lékeztetett rá, hogy az Egye­sül Államok támogatása nél­kül a salvadori junta már régen nem lenne hatalmon. A küldött felszólította az Egyesült Államokat, hogy vessen véget a salvadori re­zsimnek nyújtott katonai és gazdasági segítségének, el­ítélte Hondurast, valamint Guatemalát, amiért több ezer katonát irányított a for­radalmi demokratikus erők általános offenzívájának le­törésére. A fórum ma a bizottsá­gok beszámolóival, plená­ris üléssel és a tervek sze­rint zárónyílatkozat elfo- godásával ér véget. A Nemzetközi Üjságíró Szervezet állásfoglalása egy­ben súlyosan elmarasztalja azoknak a nemzetközi hír- ügynökségeknek az eljárását is, amelyek hamisan tájé­koztatnak a salvadori haza­fias erők hősies küzdelmé­ről, hogy csökkenteni pró­bálják az e küzdelem iránti nemzetközi rokonszenvet. A főtitkár felszólítja a NUSZ tagszerívezeftdit és a világ minden haladó újság­íróját: erősítsék tovább az önrendelkezésért és más elemi politikai jogaiért har­coló salvadori nép igazságos ügyével vállalti szolidaritá­sukat. Jugoszláviában helyett 7,30, a Kent (a leg­drágább) 20 helyett 26 di­nárba kerül. Felemelték számos más termék, köztük az építő­anyag, papír, villamos ház­tartási gépek, szeszesitalok, kávé árát is. Az árak a forgalmi adó emelése miatt drágultak meg. MOSZKVA Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere táv­iratban -üdvözölte Alexander Haiget az Egyesült Államok külügyminiszterévé történt kinevezése alkalmából. Gromiko táviratában hang­súlyozta : „Szeretném kife­jezni reményemet, hogy e fe­lelős poszton az ön tevé­kenysége elő fogja segíteni a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült ' Államok közötti 'kapcsolatok fejlődését azon az úton, amely megfelel a két ország érdekeinek, vala­mint a béke megszilárdítása érdekeinek”. HANOI Vietnam és Burma kétol­dalú kapcsofatairól, a dél­kelet-ázsiai helyzetről kez­dett tárgyalásokat Hanoiban Nguyen Co Thach vietnami és U Lay Maung burmai külügyminiszter. A burmai diplomácia vezetője tegnap érkezett hivatalos látogatás­ra Vietnamba. KABUL Samangan tartományban a fegyveres erők egységei a népi milícia, valamint a párt és az ifjúsági szervezet aktivistáinak segítségével ártalmatlanná tettek egy fegyveres bandát. A banda vezetőit letartóztatták. NYUGAT-BERLIN A nyugat-berlini szociál­demokraták rendkívüli párt­értekezlete tegnapra virradó­ra — Willy Brandtnak, a nyugatnémet SPD elnökének jelenlétében — 234 szavazat­tal 2 ellenében és 2 tartóz­kodás mellett, tehát gyakor­latilag egyhangúlag megerő­sítette Hans-Jochen Vogel bonni igazságügyminiszter jelölését a nyugat-berlini kormányzó-polgármesteri posztra. LISSZABON Lisszabonba érkezett Wil­liam Crowe, a NATO dél­európai fegyveres erőinek főparancsnoka, hogy a por­tugál hadügyminiszterrel és az ország katonai vezetőivel tárgyaljon. ANKARA Az ankarai katonai bíró­ság tegnap harmadfokon megerősítette Ibrahim Cift- ci halálos ítéletét. A vád szerint a 21 éves katona gyilkolta meg 1978-ban a tö­rök katonai főügyészt. A tö­rök törvények szerint az íté­letet még meg kell erősíte­nie a legfelsőbb katonai ügyészségnek és a nemzet- biztonsági tanácsnak is. fléter Jánosnak, az ország- gyűlés alelnökének, az MSZMP KB tagjának tegnap Vlagyimir Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete a nagykövetség épületében át­nyújtotta a Népek Barátsá­ga Érdemrendet. A kitünte­tést a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége — 1980. október 28-i rendele­tével — a magyar—szovjet barátság és együttműködés elmélyítése érdekében kifej­tett több évtizedes tevékeny­Három szovjet köztársa­ság kommunista pártja kezdte meg tegnap kong­resszusát az SZKP XXVI. kongresszusának előkészíté­seként. Grúziában Eduard Severnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Grúz KB Köz­ponti Bizottságának első titkára a többi között el­mondta beszámolójában, hogy a köztársaság gazdasá­ga dinamikusan fejlődött az elmúlt öt évben. Az örmény KP Központi Bizottságának első titkára Karén Gyemircsjan kong­resszusi előadó beszédében szólt arról, hogy örmény- országban megkezdte az elektromos áram termelését az első atomerőmű. Hetven nagyobb ipari üzem, illetve üzemrész létesült a köztár­saságban az elmúlt ötéves tervben. A lengyel kormány fenn­tartja korábbi döntését, amely szerint januárban az országban három szabad szombat van, vagyis január 24. munkanap. Nem engedhető meg, hogy a másik fél a szabad szombatokkal kap­csolatos elképzeléseinek ér- vényrejuttatására visszaéljen a sztrájkjoggal. Ezt az állás­pontot Józef Pinkowski mi­niszterelnök fejtette ki szer­dán este azon a varsói tár­gyaláson, amelyet a kormány a „Szolidaritás” Szakszerve­zeti Szövetség Országos Egyeztető Bizottságának kép­viselőivel folytatott. A kor­mánynak a 42,5 órás mun­kahétre vonatkozó javasla­tát a „Szolidaritás” nevében Lech Walesa nem fogadta el. ségének elismeréséül, 70. szü­letésnapja alkalmából ado­mányozta Péter Jánosnak. A kitüntetés átadásánál jelen volt Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Púja Frigyes külügy­miniszter és Berecz János, a Központi Bizottság osztály- vezetője, a KB tagjai, vala­mint a szovjet nagykövetség vezető beosztású diplomatái. A Moldavai Kommunista Párt kongresszusán Szem- jon Grosszu, a KB első tit­kára tartott beszámolót. A köztársaság számára igen fontos ágazat, a mezőgazda­ság öt év alatt jelentősen előrelépett: termelési érté­kének növekedése 1,5 mil­liárd rubel volt — ez nagy­jából annyi, mint amennyit a moldavai mezőgazdaság 1974-ben termelt. Ugyanak­kor az ipar elmaradt a ki­jelölt tervfeladatok teljesí­tésében. A kongresszusi be­számoló aláhúzta: az ipar jobb munkájához a pártszer­vezeteknek is meg kell ja­vítaniuk tevékenységüket, és iobban kell segíteniük a gazdasági munkát. A három köztársaságban a pártkongresszusokon vá­lasztják meg a vezető tes­tületeket és az SZKP kong­resszusának küldötteit is. Mint a lengyel rádió kö­zölte, csütörtökön reggel nyolctól déli 12 óráig „fi­gyelmeztető sztrájk” volt a gdanski Vajdaságban. Az ak­ciót a „Szolidaritás” gdanski üzemközi alapító bizottsága hirdette meg, és kiterjedt a folyamatos üzemmódban dol­gozó gyárak kivételével va­lamennyi ipari üzemre. Nem volt leállás a víz-, az áram- és a gázszolgáltatásban, dol­goztak az egészségügyi al­kalmazottak is. A többi vál­lalat azonban . — köztük a közlekedésiek, valamint az élelmiszerboltok többsége — négy órára beszüntette a munkát. A délelőtt folya­mán hasonló sztrájkok vol­tak Bydgoszczban és környé­kén is. Újabb offenzívára készülnek a salvadori hazafias erők Szovjetunió Köztársasági pártkongresszusok Lengyelországi helyzetjelentés 1979. november 4-én iszlám diákok egy csoportja elfoglalta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, mivel Wa­shington befogadta a menekülésben lévő volt iráni sahot, Reza Pahlavit. A fegyveres fiatalok 59 amerikai diplomatát túszul ejtettek. Képünkön: a bekötött szemű foglyok az USA- nagykövetség udvarán képekben Az Egyesült Államokban „válságstáb” alakult a fog­lyok kiszabadítására. Közve­tett, titkos diplomáciai tár­gyalások, ENSZ-tisztségvise- lők és jószolgálati küldöttsé­gek követték egymást — eredménytelenül. Végül az USA katonai akciója is ku­darcba fulladt. Képünkön: lezuhant amerikai helikopter roncsai az iráni sivatagban Az algériai kormány közvetített a túsz­ügy megoldásában Teherán és Washing­ton között. Képünkön: Warren Cristop- her amerikai külügyminiszter-helyettes (jobbra) jónéhány tárgyalást folytatott, amíg a diplomáciai erőfeszítés végül ipegoldást hozott. A túsz-szabadítási kísérlet után a foglyokat több, titkos rejtek­helyre szállították, a nagykövet­ség épületét pedig (képünkön) fegyvere? őrség védte. Az amerikai túszok végül — Al­gír érintésével — az USA egyik NSZK-beli légitámaszpontjára érkeztek. A diplomaták néhány napot az amerikai légierő kój> gázában töltenek,

Next

/
Thumbnails
Contents