Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-17 / 295. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. DECEMBER 17 Lehet szépen élni, csak akarni kei! :— Jó estét! — köszön vissza az asszony, a kis családi ház udvarán. — Pappné vagyok, tessék beljebb kerülni, a fiatalok a szobájukban vannak. Én Gulyásékat keresem, de kiderül, két fiatal pár is lakik a szülőkkel: a lány odahozta a férjét, a fiú a feleségét — ebben a lakásínséges világban ez igazán érthető, — és már megszülettek az unokák is. így aztán a takaros, eredetileg kétszobásnak épített házban, kibővítve lakószobává a konyhát, három család él nagy egyetértésben. „Itt laknak a fiatalok, amíg nem sikerül lakáshoz jutniuk, — magyarázza később az anya. — Az ember úgy segít a gyerekein, ahogy tud.” A gyerekek: Papp Edit fogászati asszisztens és Gulyás István, a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységének lakatosa 1976 októberében esküdött örök hűséget egymásnak. — És tíz hónap múlva megszületett Szilvi, — mondja István. — Amikor Edit újra gyermeket várt, azt mondtuk: csak kislány jöhet újra, még fiúnevet sem, választottunk magunknak ... ... és megszületett a „trónörökös", a mindig nevető, roppant barátságos ifjú Gulyás István. Hogy él ma egy átlagos jövedelemmel rendelkező, lakásra váró fiatal házaspár? Hiszen Gulyásék nem tartoznak a „pénzes” emberek közé: István havi keresete 4 ezer 500 forint k^fül van, Edit gyesen, akárhogy számolom, havi hatezerből (tisztán ennyi jön össze) kell megélniük, és kell — kellett — spórolni bútorra, ruhára, lakásra. — Nemrég fizettük be az OTP-nek a lakásra a 25 ezer forintot. Az üzem nekünk is juttatott egy munkáslakást. Jókor jött, mert hogy a só- goramék is itt laknak, bizony elég szűkösen vagyunk, — magyarázza István. — És mennyi az adósság? — Kétszázharmincezer forint, ezt havi 378 forintos részletekben kell kifizetnünk. Ha nem munkáslakásként kapjuk, akkor több lenne a tartozás, és havonta ezer forintot kellene befizetnünk az OTP-nek, 2016-ban telik le a lakásrészletünk, éppen akkor megyünk nyugdíjba, — mondja Edit. István mosolyog: — Tudja mi az utóbbi három évben egyetlen egyszer sem mentünk még presszóba szórakozni, és még soha nem voltunk üdülni. Most megünnepeltük, hogy végre befizethettük a lakást, hogy talán márciusban már a saját otthonunkba költözhetünk. — Nagy ünnepség volt? A fiatalok egymásra néznek. István: — Bementünk Edittel a presszóba, és megittunk kétszer három cent barackpálinkát. Aztán siettünk haza a gyerekekhez. István és Edit történetéhez tartozik, hogy alig házasodtak össze, a férjet behívták katonának, a tényleges idejét töltötte. A mama: — Azt mondtam, amíg István katona, addig Edit egy fillért sé adjon nekünk, rakja takarékba a pénzt... legyen induláshoz. Hiszen annak örülünk, ha boldogulnak. Edit: — Tízezer forintunk jött addig össze. Aztán mikor István hazajött, már többet is félre tudtunk tenni. — Edit, hogy lehet spórolni? — Nehezen. Még akkor is, ha muszáj. Mi a két szobabútort, amit ide összezsúfoltunk, részletre vettük. De úgy voltunk vele, mire költözni kell, meglegyen. Fizetjük az ifjúsági betétet, Szilvinek a havi 202 forintos életbiztosítást, így tizenöt éves korában majd 48 ezer forintot kap a biztosítótól. Kiszámoltuk: amikor beköltöztünk, pontosan 2 ezer 400 forintot kell részletekre meg egyebekre befizetnünk havonta. Ez szinte egyhavi fizetésem. — Szeretne visszamenni dolgozni, Edit? — Bizony jó lenne, de ahol eddig dolgoztam, Tiszaörsön, oda már nem tudnék a gyerekektől naponta kijárni. Itt Tiszafüreden lenne jó állást kapni. Talán sikerül, van rá kilátás, mert az egyik asz- szisztensnő most terhes, és ígérik, hogy helyettesithetem. Az anyagiak jók lennének, és . talán a két gyerek elhelyezését is meg tudnánk oldani. e Kérdem őket a vágyaikról. István: — Én mindjárt érettségi után dolgozni kezdtem itt a helyi téeszben. Aztán elcsábítottak diszpécsernek az MHD-ba. De azt mondtam. inkább fizikai munkás leszek. így többet keresek. Ha diszpécser maradok, havonta ezer forinttal kevesebb lenne a fizetésem, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Szóval a vágyam, hogy megszerezzem a technikusi képesítést, aztán elvégezzem az esti egyetemet. Nagyon érdekel a mozgalmi munka is. Már az iskolában a KISZ-bizottság titkára voltam ... Edit: — Mostanság is csak este jársz haza ... Ez érthető, és látszik: Edit nem is neheztel, sőt büszke Istvánra, amiért brigádvezető lett. tagja a községi pártbizottságnak, szakszervezeti főbizalmi a gyárban. István: — Jó érzés, ha bíznak az emberben, ha számítanak rá. Én százötven ember érdekeit képviselem, és bizony nem egyszer vitázni is kell, ha például a normarendezés, a bérezés, a prémium kerül terítékre. Most például a differenciált bérezésről esik egyre több szó. — És a vélemények? — A munkás azt mondja, ez jó dolog, a többség azért megy be a munkahelyére hogy dolgozzon és keressen. Szerintem ez ellen a lógósok ágálnak csak. — A tanulás nagyszerű elképzelés ... — És ha elköltözünk innen, nem is lesz nehéz, mert a kétszobás lakásban, csak jut egy sarok az íróasztalomnak. — Gondolom, ennyi élfoglaltság mellett István nem nagyon tud segíteni a család dolgaiban. o Edit védi a férjét: — A héten hétfőn a párt- bizottságon volt dolga, kedden az üzemben hívták meg a pártvezetőség ülésére mint szakszervezeti főbizalmit, szerdán Szolnokon volt értekezlete, csütörtökön megint valami ülése volt, napi tizenegy órát is távol van, de azért este, amikor hazajön, játszik a gyerekekkel. — A háztartási munkához nem kell a segítség? — Minden háztartási gépünk megvan már. Délelőtt az enyém, meg a sógornőmé a konyha, délután anyué ... — Azért a legtöbb családi teher rád hárul, — így István. — Szeretek főzni. Lassan majd a sütésbe is belejövök. — Miért? Nagyon finom süteményeket csinálsz, az a mézes, meg az a kókuszos 1.. Editet faggatom, ő még a vágyairól beszélt: — Nekem igazán nincs nagy vágyam. Legyen meg mielőbb a lakás, kevesebb legyen a részlet, mehessünk-^üdülni a gyerekekkel... István: — ... vehessünk egy kis telket, tegyünk rá egy kis bódét... — Edit: — Azért később egv kocsi is jó lenne. Tervezgetnek. Aztán kicsit zavarba is jönnek, amikor látják, hogy jegyzem, amit mondanak. István magyarázkodni kezd: — Az embernek legyen célja, mert lehet szépen élni, csak akarni kell. Örüljön az ember, hogy egészséges a család, hogy a munkáját szereti, és eleget tud tenni a kötelességének. — A küzdés is öröm? — Miért ne? Az én apám kazánfűtő, anyám a bölcsődében -mosónő. Az apósom mentős, anyósom az MHD- ban, a fénymásolóban dolgozik. Küszködtek ők is. míg a gyerekeiket felnevelték, és lám, ha a terveink valóra válnak, mi már többre visz- szük náluk. Varga Viktória VALÓSÁGISMERET A TEGNAPOKRÓL is kell szólni. Mert a népi ellenőrzés alig valamivel több, mint két évtizedes történelme, társadalmi viszonyaink változásának a tükörképe is. A vizsgálatok nem csupán az életkörülményeinkben, hanem a tudatunkban végbement változásokról is számat adnak. Egy mai fiatal szinte el sem hiszi, hogy a népi ellenőrök az első években gyakran arra kerestek választ; miből futotta a szomszédnak, autóra és nyaralóra? Aztán az ilyen jellegű ellenőrzéseket fokozatosan felváltották az ellátás — később a szolgáltatás — hiányosságaival kapcsolatos vizsgálódások. Míg napjaink elemző vizsgálatai többnyire boldogulásunk forrásáról, a munkáról készülnek, és társadalompolitikai tennivalóinkra keresnek választ. Hosszú út vezetett idáig. Kár lenne tagadni : az első időszakban gyakran kemény csaták árán dőlt el, hogy milyen képet ismerjen meg a közvélemény a valóságról. Voltak olyanok, akik — ki tudja miért? — a valóságnál kontorabb szavakkal ecsetelték meglevő nehézségeinket, mások pedig arra törekedtek, hogy az összefoglaló jelentések egy rózsaszínűre festett képet nyújtsanak a valóságról. Végül azonban rá kellett jönnünk, hogy nehézségeink megoldásának egyik alapfeltétele, társadalmi valóságunk reális ismerete. Ennek hiányában ugyanis aligha képzelhető el, hogy a gondjaink megoldását célzó döntések valós alapokra épülnek. Másra van ma szükség. Napjaink elemző ismeretére — és ha kell — könyörtelen szembenézésre. Vezetőnek és beosztottnak egyaránt. Mert a gyorsan változó világban, a gazdálkodás gyakran változó feltételei között szinte naponta össze kell vetnünk az elméletet a valósággal, hogy megtudjuk; meddig jutottunk a magunk által kijelölt úton. Ennek az elemző munkának pedig nélkülözhetetlen láncszeme a társadalmi ellenőrzés! Tudjuk ezt jól, sőt, ha másokról van szó, zokszó nélkül el is fogadjuk. Mégis gyakori a panasz, amely szerint az indokoltnál lassabban valósulnak meg a társadalmi aktivisták által tett javaslatok- Jó lenne tudni, miért van ez így? A miértre sokféle magyarázat kínálkozik. Vannak, akik azt mondják, hogy a kelleténél nehezebben viseljük el a bírálatot. Mások azzal magyarázzák a realizálás nehézségeit, hogy sokan még ma is laikus ellenőrzésnek tartják a népi ellenőrzést. Pedig már régen nem így van, hiszen a napjainkban dolgozó társadalmi ellenőrök hetven százaléka felsőfokú végzettség birtokában ellenőrzi és javasolja a társadalmi viszonyaink tökéletesítését. Megint mások szerint félünk a személyes felelősségrevonástól, s néha indokolatlanul nagyobb tisztelet övezi a hivalkodás által felnagyított személyes érdemeket. De akadnak szép számmal olyanok is, akik — a gyakran nem létező — kapcsolataikra hivatkozva gátolják a társadalmi ellenőrök munkáját. Néhol pedig azért okoz nehézséget a javaslatok megvalósítása, mert egyes vezetők a tévedhetetlenség látszatát akarják megőrizni beosztottaik előtt. Pedig számos példa igazolja, hogy az intézkedések elhúzódása és elmaradása károsan befolyásolja a közhangulatot és az érintett közösség közéleti aktivitását. TUSAKODNI KELL hát a rossz beidegződéssel, hiszen az ellenőrzés nem csupán a vezetés elengedhetetlen eleme, hanem egyben a demokratizmus fóruma is, amely lehetőséget ad az állampolgároknak arra, hogy beleszóljanak társadalmunk formálásába- És az állampolgárok igényt tartanak erre. Ezt bizonyítja, hogy a népi ellenőrzési bizottságokhoz évente 7—8 ezer közérdekű bejelentés érkezik. És a panaszosok (már régóta nem) arra kíváncsiak, hogy miből vette a szomszéd az autóját! Gazdálkodásunk hiányosságait, a munkaszervezés fogyatékosságait teszik szóvá, vagy a gazdálkodás rendjét sértő vezetői magatartásokat! Azaz: valós gondI jainkat! Cs. N. L. Hiánygyógyszerek nyomában Szörnyű fejfájás gyötör, beszaladok hát a közeli gyógyszertárba, hiszen fájdalomcsillapítót recept nélkül is kaphatok. Végre sorra kerülök és... — Kérek egy doboz Karilt. — Karil nincs — hangzik a válasz. — Akkor talán Antineuralgicát... — Az sincs. Hiánycikk. — Akkor... Mit ajánl? — Ajánlhatnám az Algopirint, vagy a Kefalgint, de sajnos jelenleg ezek is hiánygyógyszerek. — Persze, kétségbeesni azért nem kell, mert lehet kapni fájdalomcsillapítót. Mégis sokaknak „fáj attól a fejük”, hogy jól bevált gyógyszerek egyik napról a másikra eltűnnek a gyógyszer- tárakból. És a furcsa az, hogy ezek jobbára egyszerű és olcsó készítmények. Vajon mi ennek az oka? Nem tudják felbecsülni a szükségletet? Esetleg a gyógyszerészek elfelejtik egyiket-másikat megrendelni? Netán a gyógyszergyárak gyártani ? Kérdéseinkkel dr. Váradi Józsefhez, a budapesti Gyógyszertári Központ igazgatójához fordultunk. — A „hiánycikkek” nem hanyagságból, feledékenység- böl származnak, mint ahogy azt sokan feltétetezik. A fővárosi gyógyszertárakból például rendszeresen, pontosan beérkeznek a rendelések, s tudomásom szerint így van ez a megyei gyógyszertári központoknál is. A rendeléseket továbbítjuk a Gyógyáruértékesítő Vállalatnak, amely közvetlen kapcsolatban áll az öt gyógyszergyárral. De sajnos nemegyszer megtörténik, hogy a kért gyógyszer helyett be kell érnünk a válasszal: a gyár nem tett eleget szállítási kötelezettségének. — Milyen gyógyszerek vannak még a jelenlegi hiánycikklistán; — Az említett fájdalom- csillapítók közül az Algopy- rin csak átmenetileg hiánycikk, tudomásunk szerint a szűk csomagolási kapacitás miatt akadozott a szállítása. A Bolus adstringens eltűnése azonban számunkra is rejtély. Pedig az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, amikor technológiai nehézségekre hivatkozva, beszüntette a Tannocarbon gyártását, ezt kínálta föl helyette. Hiánygyógyszer továbbá az emésztést elősegítő Lukullin, a fertőtlenítő hatású Uregyt, valamint a Vitacolan is. — ön szerint a hiánygyógyszerek pótolhatók más készítményekkel? — Ha egy gyógyszer tökéletesen pótolható, akkor semmi szükség nincs gyártására. Minden készítménynek más a hatóanyaga; és az orvos hivatott eldönteni, hogy a hasonló, de nem azonos gyógyszerek közül melyik a legalkalmasabb bizonyos betegségek és betegek gyógyítására. Bizonyos gyógyszerek hiánya meghosszabít- hatja a gyógyulási időt. — ön szerint mi szüli a gyógyászatban a hiánycikket? — Tekintettel arra, hogy nincs közvetlen kapcsolatunk az iparral, a kérdésre sem tudok válaszolni. Tapasztalataink szerint azonban a gyárak gyakran hivatkoznak gazdaságossági szempontokra. Csakhogy a gyógyszergyártás nemcsak gazdasági kérdés. Az állam óriási összegeket fordít a lakosság ingyenes orvosi és jutányos gyógyszerellátására. Ilyen körülmények között nem szabacl; na előfordulni, hogy esetleg a termelés rossz ütemezése miatt hiányok keletkezzenek. — Vajon nem befolyásolja ezt a helyzetet, hogy sokan tartalékolnak otthon a szükségesnél lényegesen több gyógyszert? — Természetesen, ez a kettő összefügg. A hiánygyógyszerek arra ösztönzik az embereket, hogy amikor történetesen beszerezhető a készítmény, akkor nagyobb mennyiséget vásároljanak belőle. Ilyenkor nem igen gondolnak arra, hogy a gyógyszerek csak ideig-óráig- tárolhatók, szavatossági idejük is lejár. Ily módon a házipatikák felújításánál nagy érték megy veszendőbe. — Az utóbbi időben előfordul, hogy a gyógyszerész a szabadon vásárolható készítményekből sem adja meg a kért mennyiséget. Vajon ez azt jelenti, hogy ezekből is kevesebbet szállítanak a gyárak? — A korlátozás nem függ össze a hiánycikkekkel. Rendeletek szabályozzák a gyógyszervásárlást. Ezek szerint egy alkalommal csak any- nyit szabad kiadni, amennyi átlagos fogyasztás mellett 8—10 napra elegendő. Tudjuk, hogy ezt a rendeletet sokan kijátsszák. Pedig ha meggondoltabban, nagyobb felelősséggel vásárolnának, talán kevesebb gondunk lenne a hiánygyógyszerekkel. Árokszállási Éva Testnevelésórán szánkóznak a tiszakürti általános iskola 5- osztályos tanulói „Sajnos, pillanatnyilag kifogyott..
