Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-27 / 278. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 27. Nagy forgalmat bonyolít le a zagyvarékasi Béke Tsz vágottbaromfi-üzlete, mely a közelmúltban nyílt meg a szolnoki vásárcsarnokban A természet művészi alkotásai 7k MEDDOBANYAK KŐ VI RÁG AI Gazdag zsákmányra leltek gánti gyűjtőútjukon a Komárom megyei Művelődési Központ geológiai szakkörének tagjai. Rendkívül szép „alabástrom-virágokra”, muzeális értékű gipszkristály-rózsákra bukkantak a régi gánti bauxitbányák meddőhányóin. Ez a marsbéli tájat idéző, magas sziklafalakkal, mély kráterekkel tagolt vöröses talajú vidék nemcsak oauxitbányájának köszönheti hírnevét. Az őslénytan és a geológia tudományának művelői világszerte számon tartják a Vértes hegység déli lábánál megbúvó bányászfalut. A „magyar ezüst” mélyvörös érctömegét ugyanis itt néhol 60—80 méter vastag tengeri-szárazföldi eredetű üledék takarja. A réteslapokként egymásra terülő kőzetrétegek ugyanis geológiai óraként mutatják az évmilliók ködébe vesző földtörténeti események egyes fejezeteit. Bizarr formájú, megkövesedett csigák és kagylók tudósítanak az ötvenmillió éve itt hullámzott őstenger állatvilágáról, agyagrétegekbe zárt virágporszemcsékről, növényi lenyomatokból lehet következtetéseket levonni a távoli múltban uralkodott éghajlati viszonyokról is. Ezen a vidéken „teremtek” a híres gipsz-kristály- virágok is, amelyek újra meg újra megdobogtatják az ásványgyűjtők szívét. Érdekessége a gánti lelőhelynek, hogy időről-időre teljesen kimerül, majd ismét újjászületik. A csapadékos időszakokban ugyanis a víz mély árkokat szánt a meddőhányók oldalában és így felszínre kerülnek a mélyebben rejtőző gipsz- és pirit- kristályok. Ezek a szemre is szép kőrózsák a föld mélyének boszorkánykonyhájába kalauzolják el a geokémiai tudományban jártas szakembereket. A bonyolult vegyi folyamatok során, amelyeknek az ékszerként csillogó kristályrózsák születésüket köszönhetik, először az aranyosan csillogó pirít jön létre a rétegek között lefolyó érces oldatokból, vagy egyes baktériumok különös anyagcseréjének hatására. Aztán a kápráztatóan csillogó piritkristályok lassan „elöregednek”, oxidálódnak, s pusztulásuk termékeként kénsav hatol a környező rétegekbe. Ha pedig a kénsav útjában mésztartalmú kőzetre talál, megszületik a természet új „művészi alkotása”, a gipszkristály. A tatai szakkör tagjai nem csupán gyönyörködnek a gyűjtőútjukon talált pompás gipszkristályokban, hanem az ismeretterjesztés szolgálatába állítják őket. A természet szeszélyeinek alkotásai a megyei művelődési központ tárlóinak anyagát gazdagítják. Ráb Erzsébet Miért vered a lányt 7 Ugyan már! Csak udvarolok neki özvegy Cs. G.-né, született Kiss Julianna az idén októberben ünnepelte 82. születésnapját. Hét éve halt meg a férje, őt jelenleg a lánya gondozza. — Szegépy, megboldogult urammal a tizennégyes háború nyarán ismerkedtem meg. Kukások, azaz dohányosok voltunk mind a ketten a gyendai határban. Hónapokig csak a munkáról beszéltünk, de a szeme azért elárulta, hogy szeret. November végén berukkolt, a szerb frontra került, félévig még a madár sem hozott róla hírt. Vártam rá, pedig nem ígért semmit, noha éreztem, visszatér hozzám. Tizennyolc őszén a forradalom hazavetette, dolgoztunk tovább, ahogy eddig. Hetente kétszer eljött hozzánk, ez volt az összes szórakozásom. Húszban végre annyira ösz- szeszedtük magunkat: cipőre, gúnyára is futotta, és Erzsébet napkor megesküdtünk. — Hogyan udvarolt Juli néninek Gergely bácsi? — Jaj, fiatalember, ne hozzon már szégyenbe egy öregasszonyt... — Ügy értem* dicsérte-e? — A kezem igen, hogy milyen ügyes, szép. Meg az arcom, és főleg a szemem. Sokszor mondta: nagyon szépen világít, éjjelente a fronton is látta, és az vezette haza, hozzám. Bizony, a mai nők is sokszor örülnének, ha hasonló dicséreteket hallanának, akár egykoron a nyolcgyerekes Juli néni. Vajon miminden lehet az oka annak, hogy napjainkra megkoptak a széptevés szavai, elfogytak a bókok és ritka az udvarlás régi értelemben vett gáláns gesztusa? Fogyó bókók B. Béla 24 éves, nőtlen fiatalember. Jóképű, magas, határozott fellépésű. — Kijártam az általánost, leérettségiztem, újabb két év múlva szakmunkás lettem. Ezt követte ismét két év a. honvédségnél, most pedig H osszú csöngetés. Mire felálltam volna, a fiam már sarkig tárta az ajtót a vendég előtt. Magas, bőrkabátos, ötven körüli férfi volt, vigyorogva lépett az előszobába. — Szerbusz — tegezett le azon nyomban. Érdeklődőén vártam, miért jött, mit akar, de ő a bőrkabátját végiggondolván leste hol van a fogas. Gondoltam, ez az ember többet akar kérdezni vagy mondani, mint hogy tudom-e, melyik lakásba laknak Kériék. — Tessék, foglalj helyet. Vettem magamnak a bátorságot a visszategezéshez. A kisfiam bespurizott a főzőfülkébe, újságolni az anyjának, hogy jött egy bácsi. A szobában már megláttam a vendég italtól zavaros tekintetén, hogy túl van vagy négy-öt féldecin. — Szomszédok lettünk, ha nem tudnád. .. Igen én még csak pár hónapja költöztem ide, ma elhatároztam, hogy megismerkedem a szomszédaimmal, mert csak jövünk és megyünk, ki erre ki arra, és nem tudjuk, hogy ki kicsoda. Szerinted, hogyan élnek az emberek? — Szerintem — emeltem a tekintetem a plafon felé — élik a maguk életét, csak azzal törődve, ami hozzá tartozik a szűkebb családi körhöz. Ma már csak azt vagyunk hajlandók mérlegelni a szomszédainkról, hogy milyen az anyagi helyzete, hogy munkás-e vagy értelmiségi, műszakvezető az ABC-bolt- ban, vagy „csak” kiszolgáló a hentes- árupult mögött. — Én tudom, hogy te ki vagy — mondta a szomszédom. Ennek nagyon örültem, mert legalább mentesültem a kivoltom, s mivoltom elbeszélése alól. — De te ludod-e, hogy én ki vagyok? — Nem én — vallottam be őszintén. — Nekem érettségim is van, — mondta a szomszédom, — de tovább megyek, mérnöki diplomám is van, sőt általános mérnök vagyok. — Igen — mondtam és közben arra gondoltam, hogy ez olyan ember lehet, aki nem a szomszédait akarja megismerni, hanem a szomszédaival akarja tudatni, hogy ö kicsoda. Közben a kisfiam a maga három és féléves élettapasztalatával feltette fontos kérdéseit a szomszéd bácsinak: Hogy hívnak? Hány éves vagy? Van-e kisfiad? A szomszédom megadta a gyerek kérdéseire a kellő válaszokat, s közben folytatta tovább a végzettségeit.. . — Hol dolgozol? — kérdezem. — Oktató vagyok, a napokban vizsgáztattam a tanuló gyerekeket, akik hálásak nekem, mert nem zűröztem a vizsgán velük. Tudnak amit tudnak, ne A vendég mondják, hogy tré ember vagyok. Akik ismernek, azok tudják, és azt is, hogy én befolyásos ember vagyok. Nekem mindenhol vannak ismerőseim, nincs olyan minisztérium, ahova én ne haza mennék. Ismerek egy pár minisztert. — Kérsz egy kólát? Sajnos nincs idehaza italom. — Kólát? Tudod mikor ittam én kólát? Amikor a kórházban voltam, azóta se. A vendégem felállt a karosszékből, és egy perc türelmet kért, ami azt jelentette, legyek nyugodt, mert hamarosan visszajön. Jött is, magasra tartott Izsáki fehérrel jelent meg az ajtóban. — Látod nekem mindig van egy kis aranytartalékom odahaza. Két egydecis poharat tettem az asztalra, a szomszéd rögtön teletöltötte. Gondoltam, most innom kell, ha akarok, ha nem. — Hát egészségünkre! — Szerbusz, szerbusz — mondtam, egy féldecinyit sikerült meginnom borzongás nélkül. A szomszédomnak a harmadik töltés után már kóválygott az üveg a kezében, jobbról is balról is megöntözte a poharak oldalát, amit igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de nem úgy a fiam, aki beszaladt a kisszobába újságolni az anyjának, hogy a bácsi meglocsolta az asztalterítőt, ugye anyu azt nem kell meglocsolni, az nem virág. Hallottam a nejem kuncogását. — Véletlenül volt — mondta a gyereknek. — Nem az nem véletlenül volt, mert a bácsi így csinálta — és jobbra, balra húzogatta a gyerek a kis karját. — Tudod, hogy én elváltam az első páromtól? ' — Nem, honnan tudnám. — Csak mondom, hogy tudd. A mostani feleségemnek mindent megveszek, amit szeme szája megkíván, de nemcsak neki, hanem a lányának is. A napokban vettem nekik egy-egy bundát, ami tizennyolcezer forintomban van, de örülök, hogy vettem nekik, mert legalább a régi feleségemet, ha meglátja, hogy mit vettem, megüti a guta. Ezért is csinálom, tudod. Mégis boldogtalan vagyok, neked megsúgom, mert amikor meglátom az úton a nagylányomat vagy a fiamat, mindig megkérdezem magamat, hogy ki vagyok én? De a mérlegelések után megnyugszom, és mindig ráébredek, hogy a nagylelkűsége-! áldozata vagyok. De ezeket a vendégem már nem nekem mondta, hanem leszegett fejjel maga elé dörmögte... A fiam megjegyezte: — Nézd apu, álmos a bácsi. A szomszédom erre felriadt, és meg akarta simogatni a gyerek fejét, de a gyerek ellépett a közelítő lomha kéz elől,. A szomszédom megbillent, és a karosszékkel együtt rázuhant a szőnyegre. A gyerek megijedt a látványtól, és pityeregve beszaladt a kisszobába az anyjához. .. A szomszédom íeltá- pászkodott, és visszaült a székbe, és a lehorzsolt homlokát simogatva szemrehányóan mondta magának: — Ilyen vagyok — most már te is tudod, átjöttem megmutatni. . . Iluh István műszaki főiskolára járok. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az elmúlt negyed- százada már több tonna ismeretet a fejembe gyömöszöltek, de arról még véletlenül se hallottam egyetlen osztályfőnöki órán, foglalkozáson sem: hogyan kell udvarolni. — Ügy hírlik, mégis eredményesen folytatja ezt a műveletet. Nevet. — Ellestem a haveroktól, meg a saját káromon is okultam, elvégre ezt is tanulni kell, mint bármi mást. Ügy érzem, ebben is eljutottam a főiskoláig. — Véleménye szerint mi az udvarlás? — Alkalomhoz, helyhez, személyhez illő szöveg, amelyben arra szeretnénk rávenni egy szimpatikus nőt — akinek feltételezhetően mi is tetszünk —, hogy azt tegye, amit talán udvarlás nélkül is megtenne, csak később. — Ezek szerint az udvarlás időigényes? — Feltétlenül: mivel a barátság és a szerelem is az. Korunkban pedig egy valamirevaló férfinak, nőnek az idő a legnagyobb ellensége. A régi kapcsolatokban az volt a rossz: sok alakoskodás, álszemérem kísérte. Ma gyorsabb, célratörőbb az egész. Az is igaz, akadnak nők, nem is kevesen, akiknél rögtön a lényegre kell térni, mert ha lelkizik a fiú, otthagyják, süketnek, málé- szájúnak tartják. Valami lehet a dologban, hiszen sajnos sokszor előfordul: tizenéves lányok hamarabb létesítenek szexuális kapcsolatot, mint udvá- roltatnának maguknak. Az is tény: nem minden tizenéves, huszonéves nő tartozik ebbe a könnyen megkapható kategóriába. És velük mi lesz? ök szintén nem igénylik a kedvességet, a bókot, az udvarlást? A tizenöt, tizenhat évesek kevésbé, ök még tulajdonképpen tanulják az együtt- járás szokásait, és sokan inkább szégyellik üdeségüket, bájukat — mintsem ezek dicséretét várnák. Viszont a nagyobbak, a 18—20 évesek már kedvelnék a bókokat — de a fiúk nyíltan, négyszemközt nem szívesen beszélnek mindezekről. Sokkal inkább burkoltabb, áttételesebb formában. Hogy mi a „burkolt- ság?” B. András jövőre érettségizik és így magyarázza: Nyíltan nem vallják — Az az igazság, az udvarlásban még ma is sokszor alakoskodni kell, főleg az iskolákban. Tudjuk, mondják, ezek a kapcsolatok ritkán kísérik el az embert a sírig, bár akadnak beteljesült diákszerelmek. Én dicsérem a lányt akivel járok — de mások előtt. Neki a világért sem mondom: jó a lába, szép az arca. , — Miért? — Így, „direkt” ez már nem divat. Az is bosszant, hogy a lányok mindent kifecsegnek egymásnak. Azt is, ha nagyon beléjük zúgunk. És ha felbomlik a viszony, rajtunk röhög a suli, milyen szerelmesek voltunk, miket mondtunk. Nem, én ebből nem kérek, és az arany kö- zépúttal bebiztosítom magam. Ügy tűnik, a párkapcsolatok sokszor látszólag érzelem nélküli voltában a lányok is lúdasaik. A tiszafüredi autóbusz-pályaudvar előtt például egy fiú ököllel jó nagyokat húz egy dzsekis tizenéves lány karjára. Sikít a hölgy, a „férfi” újra üt. Közbelépnék, de a lány tiltakozik. — Nem komoly a balhé, a Jocó csak udvaroL — Ököllel? — Izomlázam van, kiveri- a karomból. Irtó jólesik, csak egy kicsit fáj. Néha úgy eltalálja! Mit mondhatok erre? Már elnézést a pórias szavakért: de a fene egye azt az udvarlást, ha hatalmasokat sóznak az emberre. Persze ... lehet hogy ebben van Jocó „varázsa”? A negatív példákat sajnos nem csak a Jocó-félék, hanem olykor mi is szolgáltatjuk a tizenéveseiknek. Egy 16 éves kislány így összegzi tapasztalatait. — Anyu 37 éves, de ha kicsípi magát, csinos, szép nő. A múltkor is fodrásznál volt, és amikor hazajött, apu átölelte, megcsókolta, majd így áradozott: újra beléd szeretek, olyan csinos vagy. Anyu viszont kibontakozott az ölelésből, és fel- fortyant: rád is most jön az udvarolhatnék, amikor a malacoknak már régen adni kellett volna! Nem hallod: szétszedik az aklot?! Csak malaootetós után 7 Szegény apu, felhúzta a gumicsizmát, és úgy sietett, alig találta a kijáratot. Ahogy ismerem őt, anyu várhat egy évet, hogy hasonló bókot kapjon megint. Színigaz: a serdülők szeme százszor élesebb a legfinomabb nagyítónál is. Cso- dálkozunk-e, ha olykor nem vállalják szüleik modorát, társas kapcsolatát, viselkedését. Ha ez többször így igaz — már pedig feltételezhetően az — hol tanulhatják az udvarlást? Mondjuk a diszkóban, presszóban ? Ábrahám Tamás évek óta zenész. — A többség nálunk tizenéves. Megfigyeltem: alig beszélnek egymáshoz. Tisztázzák a legfontosabbakat: jössz, nem jössz, és utána esetleg táncolnak, hallgatnak Persze van egy másik véglet is: akik akkor nyal- ják-falják egymást, ha akad néző. De ez sem udvarlás, inkább azt „pótló” valami. Észrevehető-: tizenéves korban a szószerinti udvarlás sokszor feleslegesnek, mosolyogni valónak hat. Pedig a felnőtt korú nők a megmondhatói: milyen jól esik esetenként egy kis bók, egy kézszorítás, néhány kedves szó. Sokszor úgy tűnik, tudománydús, rohanó világunkból kiszorult az érzelmi nevelés: például a férfi és a nő helyes partnerkapcsolatának „tanítása”. Elvégre a legjobb példa az élet. És a gyerek azt utánozza, amit az apjától lát, a környezetétől elles. Ha osztályfőnöki órákon szóbakerül az udvarlás : a legtöbb esetben közhelyek hangzanak el. Az sem fedi teljesen a valóságot, korunkban hovatovább a lányok udvarolnak a fiúknak. Legfeljebb annyi igaz az állításból: az együtt- járáshoz, a viszony kialakításához bátrabban, alakoskodás nélkül adják a beleegyezésüket, akár anyáink, dédanyáink tették. Nem mindegy a sorrendiség Mert a boldogság alapképlete ma is változatlan, elvégre a fiúk és a lányok is szeretnek szerelmesek lenni. De nem mindegy, hogy az udvarlást, szerelmet követi a szexuális viszony, vagy mindezt megelőzi a nemi kapcsolat. Az utóbbit az élővilág. bármely egyede tudja, produkálja, az előbbire állítólag csak az ember képes. D. Szabó Miklós
