Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 23. KÜLPOLfTi A tankok eltűntek, de.,. ankarai ígéretek-menetrend nélkül Reaganre várva Nyugat-Európa lépészavarban „Reaganre várva” — ez most a jelszó az Egyesült Államok és nagyjából szö­vetségeseinek külpolitikájá­ban 1981. január 20-ig, az új amerikai elnök beiktatá­sáig. De talán még azután is, hónapokig, amíg a wa­shingtoni „új csapat”' iga­zában játékba nem lendül, mai állapotában merevedik meg a világpolitikát megha­tározó tényező, a szovjet- amerikai viszony. E befa­gyott állapotban pedig az enyhülés, a feszültség felol­dása, a . fegyverze.tcsökken- tés útjainak-módjainak kö­zelítése helyett tovább foly­tatódik a fegyverkezési ver­seny. Vagyis — sajnos —• az 1980-as év, a nemzetközi politika szempontjából e ke­mény esztendő némi jó re­ményekkel biztató kísérlete­it, erőfeszítéseit alighanem a be nem váltott lehetőségek kategóriájába lesz kénytelen sorolni a krónikás. J Találkozó félúton Két jelentős találkozó mu­tatta a szovjet kormány készségét arra, hogy hajlan­dó elébe menni a nyugati szövetségi rendszer reálisabb gondolkodó erői, politikusai minden, még a legkisebb eséllyel biztató kezdeménye­zéseinek is. Fél éve annak, hogy Giscard d’Estaing fran­cia elnök félúton Moszkva és Párizs között, Varsóban Leonyid Brezsnyewel tár­gyalt. Július elején Helmut Scbmiötet, a Német Szövet­ségi Köztársaság kancellár­ját fogadta a szovjet párt­ós'állami vezető Moszkvá­ban. Azokban a napokban nem­zetközi szenzáció volt Gis­card d’Estaing találkozása Leonyldi Brezsnyewel. Olyan, amely a Carter-adminisztrá- ció félreérthetetlen rosszallá­sát. az amerikai sajtó nem éppen tapintatos megrovását váltotta ki. A hivatalos Wa­shington — az Afganisztán­nak nyújtott katonai segít­ség ürügyén — a Szovjet­unióval szemben a teljes el­zárkózás. az embargó és az erőpolitikai demonstráció ál­láspontját képviselte. s ugyanezt várta el NATO- partnereitől. Giscard d’Estaing nem ezt az utat választotta. A koráb­bi tapasztalatok alapján tisz­tában volt azzal, hogy a Szovjetunióval az erő nyel­vén nem lehet beszélni. Vi­szont tudta, hogy a valóságos erőviszonyok és a kölcsönös érdekek figyelembevételével sok területen egyetértésre, sőt együttműködésre lehet jutni, más kérdésekben pe­dig — egymás eltérő állás- fontjának tiszteletben tartása útján — kompromisszumos megoldásra. Vállalta hát az úttörő, sőt bizonyos mérték­ben a jégtörő szerepét. A józan kezdeményezés meghozta eredményét. T' mdult, méghozzá lep sabb szinten az esz1 ,e Kelet és Nyugat között. Emellett közeledett a két fél álláspontja a kontinensün­kön kibontakozó fegyverke­zési hajsza megfékezését szolgáló lépések mikéntjében. A szovjet elképzelés egy er­ről tartandó összeurópai érte­kezlet formáját öltötte. A franciák tartózkodóbban ugyan, de ugyanilyen irány­ban mozognak az úgyneve­zett bizalomépítő intézkedé­sek javaslásával. A bonni kancellár moszk­vai tárgyalásain még bizta­tóbb lehetőség bontakozott kj. Schmidt volt Washington támogatója az 1979. decem­beri NATO-döntés kierősza­kolásakor, hogy telepítsenek közép-ha’tó távolságú ameri­kai rakétákat Nyugát-Euró- pába. Schmidt azután nyil­ván felismerte, hogy az eurorakétákról hozott NATO -dpntés igencsak hozzájárult a nemzetközi égbolt befeltíő- södéséhez, s ezért Moszkvá­dban mér valamiféle megol­Ez volt a helyzet 1980 nya­rán. A következő lépést a Nyugatnak mindenekelőtt az Egyesült Államoknak kellett volna megtennie. De sem Giscard d’Estaing, aki szíve­sen hivatkozik a szabad és önálló francia külpolitikára, sem Helmut Schmidt, akinek az NSZK nagy gazdasági erejét tekintve jelentős a be­folyása a nyugati szövetségi rendszer politikájára, nem tudta mozgásra bírni Carte- réket. Miközben a NATO-ál- lamok állandóan hangoztat­ják a Szovjetunió állítólagos katonai fölényét és erre hi­vatkozva erőltetik fegyver­kezésüket, a fegyvercsökken­tés irányába ható szovjet ajánlat tárgyszerű megvizs­gálásához hozzá sem láttak. Igaz, Giscard d’Estaing és Schmidt félreérthetetlen rosszkedvvel, sőt olykor még Két egykori oxfordi és két volt Cambridge! diák kelt versenyre — nem evezős pá­rosban, hanem a hagyomá­nyos regattaverseny helyett — pártvezéri posztért. És nem előkelő egyetemek nö­vendékeihez illően, a kon­zervatívok vagy a liberálisok között, hanem a Munkás­pártban. Miután a két cam- bridgei, az 56 éves Peter Shore és az. 57 éves John Silkin az első fordulóban ki­esett, támogatásukkal a hé­ten tartott második szava­záson a 67 éves Michael Foot — tíz szavazatnyi több­séggel — legyőzte a 63 éves Denis Healeyt, akit azután alvezérré választottak. Oxfordi diákok Mind a négy jelölt tagja volt az előző . munkáspárti kormánynak. Az oxfordi diákéveiben kommunistának számító, de parlamenti pá­lyafutása alatt jobbra toló­dott Healey kivételével va­lamennyien a párt balszár­nyához tartoznak. Igaz, a ve­zérré választott Foot, akitől a párt egységének helyreál­lítását kívánják, a centrum­tól joggal várt szavazatokat, de ellenfelére sem csak a szociáldemokrata jobbszárny szavazott, hanem több ma­gát szocialistának valló kép­viselő is. Utóbbiak úgy gon­dolták, hogy a törvény sze­rint négy év múlva esedékes választások idején Foot ko­ránál fogva nem lesz alkal­mas a választási kampány dást szorgalmazott. A szov­jet vezetés, enyhülésre és általános biztonságra törek­vő politikájának szellemé­ben, kompromisszumos aján­lattal állott elő. Lehetséges­nek látta, hogy a kezdődő SALT—IIJ. tárgyalás kere­tében akár még a SALT-- II.. szenátusi ratifikálása előtt, napirendre tűzzék az „eurorakéták” eltávolításá­nak kérdését, természetesen az előretolt amerikai támasz­pontok sorsának, vizsgáiatá- 1 al egyidejűleg. egy „ejnye-ejnye” rosszallás­sal nyugtázzák az amerikai politika kiszámíthatatlansá­gát, most — úgy tűnik —, elfogadják azt az érvet: a Fehér Ház csak a választás után „külpolitizálhat”. Ez pedig arra utal, mintha be­lenyugodnának abba, hogy Nyugat-Európa minden élet­bevágó ügye végső fokon az amerikai belpolitika függvé­nye legyen. így jutott el a nyugati szövetség a „Reaganre vár­va” külpolitikai állapotig. S bár az új elnök nem szük­ségszerűen ugyanazt csinálja majd amit a választási kam­pányban harsogott, a Fehér Ház új urának eddigi politikai útja nemigen biztat az 1980-as, be nem váltott pozitív külpolitikai lehetősé­gek 1981-es beérlelésével. Nemes János Több mint két hónap telt már el a szeptember köze­pén végrehajtott török puccs óta. Rövid idő. ahhoz, hogy megmondjuk: merre vezeti az új ankarai katonai veze­tés az országot, de elegendő, hogy a kezdeti változásokat értékelni próbáljuk. Polgárháború küszöbén A néhány napra tö­rök földre érkező turista kevés különöset észlel. Min­den rendben van — mond­hatja. — Ma már az októ­ber elején még itt-ott látha­tó páncélkocsik eltűntek a nagyvárosok stratégiai pont­jairól. Igaz, mindenfelé sok az egyenruhás, de a kato­nák és a rendőrök a közhi­vatalokat őrzik, illetve az or­szágutak forgalmát ellenőr­zik. A terrortámadásokhoz szokott közvélemény számá­ra viszont épp ez a viszony­lagos nyugalom a rendkívüli. Demirel miniszterelnök meg­buktatásakor az ország már' szinte a polgárháború küszö­bén volt. A tehetetlen pol­gári kormányzatot félreállító tábornokok elsősorban az erőszakos cselekmények hul­lámával indokolták fellépé­süket. Rendkívüli állapotot hir­dettek. Betiltották a pártok, a szakszervezetek és a tár­sadalmi szervezetek működé­sét. Hajtóvadászat indult a szélsőséges csoportok tagjai után. Végeredményben, ha ki is tör néha egy-egy lö­völdözés — a közbiztonság vitán felül javult. Más kér­dés, hogy a junta némely intézkedései kellemetlenül érintik a tömegeket. A sze­rény fizetésemelésekkel együtt megvonták a sztrájk­jogot. Nemrégiben engedték szabadon a politikai pártok hetekig „védőőrizetben tar­tott” vezetőit, köztük Ecevit és Demirel volt kormány­főt, s a parlamenti képvi­selők többségét. Bíróság elé állítják viszont, tömegmé­szárlásra való felbújtás vád­jával a szélsőjobboldali párt­vezért, Türkest és az iszlám irányvonalat hirdető Erba­kant és százával tartóztatnak le szélsőséges fiatalokat. Stabilizációs program A felületen tehát rend van. Csakhogy az ország gazdasági helyzete a straté­giai érdekeiket féltő NATO- országok és más tőkés álla­mok segélyakciói ellenére válságba került. A munka- nélküliség, becslés szerint, húszszázalékos, majdnem száz százalékos az infláció, nyersanyag- és áruellátási gondok vannak, az ország adóssága kb. 18 milliárd dol­lár. Ilyen helyzetben nem vi­lágos, hogyan képzeli a ka­tonai vezetés a kibontako­zást, ha megmaradnak a biztos megoldást eddig sem hozó egyirányú tőkés stabi­lizációs gazdaságpolitika mel­lett. E vonal most sem ígér többet, mint pénzleértékelést, kölcsönfelvételek ' sorát — legfeljebb a tárgyalás lesz könnyebb a tábornokok „rendteremtő akciója” nyo­mán megkönnyebült nyugati politikai és pénzügyi veze­tőkkel. Mindez azonban nem jelent belátható kiutat a vi­lággazdasági nehézségek, a fokozódó energiaköltségek, a Evren tábornok, a Nemzet- biztonsági Tanács vezetője, az új államfő sajtóértekez­leten hazatérő vendégmunkások gondjai stb. által sújtott, el­maradott, ósdi földbirtok­rendszerű Törökországnak. A katonai junta előtt te­hát ott áll a kérdés: mihez kezdjenek a teljhatalommal? Az eddig nyilvánosságra ho­zott elképzelések alapján új alkotmányt akarnak hirdet­ni, s megváltoztatják az or­szág egész jogrendszerét. Az új alaptörvényről előrelátha­tólag népszavazás döntene. Menetrend nélkül Sokkal több konkrétumot ma még nem lehet tudni. Tény, hogy Kenan Evren, a fegyveres erők vezérkari fő­nöke, a jelenlegi államfő többször hitet tett a polgári demokrácia visszaállítása mellett. Nincs ugyan alap kétségbe vonni a táborno­kok ígéreteit a civil kor­mányzás útjára való vissza­térésről, de ennek menet­rendje egyelőre nem tisztá­zott. A megfigyelők emlékez­tetnek arra, hogy az egyik előző, az 1960-as államcsíny után csupán az új alkotmá- nyozó testület létrehozásához hét hónapra volt-szükség. És akkor az igazi, bajról, a gaz­dasági élet sokkjáról még szó sem került. Szegő Gábor összeállította: Majnár József AZ ANGOL NYELV MESTERE Lesz-e kormányfő Michael Foot-ból? A számos katonai ellenőrző pont egyike sikeres vezetésére és az or­szág kormányzására. Healey fiatalabb, jobb erőben van és nagyabb miniszteri ta­pasztalatokkal rendelkezik. Ügy vélik róla, hogy több polgári szavazatot vonz majd. Attól is tartottak a Foot el­len szavazók, hogy személyé­ben csak ideiglenes „ügyvi­Nem ügyvivőnek készül Foot kijelentette: nem ügyvivő pártvezérnek készül. Számít rá, hogy a januári rendkívüli pártgonferencián kialakítandó új szabályok alapján megerősítik tisztsé­gében. Akkor döntenek ugyanis arról, hogy eltérve a hagyománytól, ne csak a parlemtni képviselők, hanem a párttagdíjak 90 százalékát fizető, s a pártkonferenciá­kon ennek megfelelő ará­nyú szavazattal rendelkező szakszervezetek és a területi alapszervezetek is részt vegyenek a vezér s egyúttal miniszterelnökjelölt megvá­lasztásában. De lesz-e miniszterelnök Footból? Ha most választa­nának, győzne a Munkás­párt. Az infláció, a drágulás, a majdnem ötven év óta leg­nagyobb munkanélküliség a konzervatív kormány ellen fordította a hangulatot. Ha a következő években nem ja­vul a gazdasági helyzet, s a Munkáspárt egysége megerő­södik, a konzervatív párté pedig tovább gyengül, Foot (vagy mégis az utóda?) ala­kíthatja meg' Nagy-Britannia vő” kerül az élre és rövide­sen egy harmadik volt oxfor­di diák (szintén volt minisz­ter és eredeti foglalkozása szerint újságíró, mint Foot és Healey) veszi kezébe a párt gyeplőit: az 55 éves Tony Benn, a pártszerveze­tek baloldali aktivistáinak kedvence. és Észak-írország Egyesült Királyság következő kormá­nyát. A tapasztalatok alapján ez a brit kétpártrendszer egyen­súly-játékában azt jelentheti, hogy valamivel jobban nö­velik az oktatási és szociá­lis költségvetést és kevésbé a hadikiadásokat. De koránt­sem várható a NATO-elkö- telezettség vagy az Egyesült Államokhoz fűződő kapcso­latok lazítása, még akkor sem, ha Foot állástfoglalt a nukleáris rakéták telepítése ellen. A közös piaci kapcso­latokban is inkább tárgya­lás, mint szakítás következ­nék. Elképzelhető azonban a Munkáspárt és Foot prog­ramjában egyaránt szereplő határozottabb pozitív fellé­pés a leszerelési tárgyaláso­kon. A legközelebbi jövőben minden esetre a brit belpo­litikai, elsősorban parlamen­ti Viták megélénkülésére szá­míthatunk, hiszen az új párt­vezér kétségkívül korunk leghatásosabb szónoka az an­gol nyelvterületen. Vajda Gábor Rosszallás és tétlenség Ritkuló látvány: tűzharcban elesett terroristák az isztambuli bazár környékén

Next

/
Thumbnails
Contents