Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 2. A tiszaföldvári Építő- Vasipari Szolgáltató Szövetkezet szervizében ebben az évben mintegy 1500 különböző típusú gépjárművet javítanak Vállalati jövedelmek Az elmúlt években gyakran úgy ítéltünk: az állam- háztartás és a vállalatok osztozkodásából az utóbbiak járnak jól. s miközben az állam vállalatai gazdagok, a költségvetés szegény. Az idei év eddig eltelt hónapjainak tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük, hogy változott a helyzet. Az új szabályozók, a verseny-árrendszer átcsoportosította a vállalati jövedelmeket —, a költségvetés javára. Egyes vélemények szerint olyannyira, hogy most már nemcsak az államháztartás szegény, hanem a vállalatok is, azok. Igaz-e ez ilyen általánosságban, van-e alapja az effajta megállapításnak? Legutóbb a Parlamentben is fölvázolták a gazdasági helyzetképet, az esztendő első nyolc hónapjának tapasztalatait. Témánk szempontjából is fontos az a megállapítás, hogy a népgazdaság alapvetően a terv körülményeinek megfelelően fejlődött, javult az egyensúly. Az alapvető folyamatok a kívánt irányba mozdultakéi, bár még kezdetén vagyunk annak az útnak, amelyet választottunk. Az általános megfogalmazás mögött érdemes megvizsgálni a változásokat: pontosabban, hogy miként is alakult a vállalatok jövedelme. A Pénzügyminisztérium adatai azt mutatják, hogy a korábbi évekhez képest nagyobb a jövedelmek szóródása. Akik nemrég még „jók” voltak, ma akár .rosszak” is lehetnek és fordítva, bár a valóban hatékony területeket épp az jellemzi, hogy az új körülmények között is megtartják a kedvező helyüket. Igen nagyok az eltérések egy-egy szakágazaton belül. Kezdjük érzékelni, hogy azzal az objektív mércével, amellyel a gazdaság mérhet, kik „jók”, kik járulhatnak hozzá a gazdaság fejlődéséhez és kik „rosszak”, kik hátráltatják a gazdasági fejlődést. A villamos gép- és készülék gyártás például sok hellyel hátrább került a szakágazatok jövedelmezőségi sorrendjében, de az elmúlt évi helyzetéhez képest lényegesen hátrább van a közlekedési eszközgyártás, a híradás- és vákuumtechnika, a gyapjú- és cipőipar is. Az eddigiekben is jövedelmező területek közül a háztartási- és kozmetikai vegyipar, a textilruházati ipar megőrizte helyét, sőt pozícióját is a javította. Lényegesen jobb helyzetbe az alumíniumkohászat, a fűrész- és lemezipar, vagy a városi gázgyártás került. A vállalati nyereségek szóródása különösen a fejlesztési alap feszültségeiben mutatkozik meg. Egy korábbi Állami Fejlesztési Bank-i felmérés szerint „az 1980. évi fejlesztési alapot terhelő kötelezettség az 1979. évi amortizációból és nyereségből képzett fejlesztési alap 100 százalékát 15 vállalatnál, 75 százalékát pedig 17 vállalatnál haladja meg. Az első csoportban 6, a másodikban 4 olyan vállalat van, amelyet 1978-ban a gazdaságtalan vállalatok kategóriájába soroltunk, de többnyire mindegyik gépipari, illetve textilipari vállalat”. összességében a vállalati nyereségek az állami költségvetésben a tervezett körül alakulhatnak. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a korábbi éveknél jóval nagyobb lesz a vállalati nyereségek szóródása, s az év egészét tekintve a megszokottnál több lehet a fejlesztési alaphiányos, esetleg veszteséges vállalat. Mivel ez a változás a valós helyzetet tükrözi — nem lesz általános adósságrendezés. Ezért fel kell készülni a veszteség okozta problémák elkerülésére, illetve rövid idő alatti áthidalására. A tények azt mutatják, hogy az a bizonyos kívánt elmozdulás valóban megkezdődött — ám tény az is, hogy jónéhány vállalat, — ha szigorúbb követelmény- rendszerrel találja magát szembe — ennek kevésbé tud megfelelni. Ez sokhelyütt jelentősen mérsékli jövedelmeiket. A népgazdasági helyzetkép ugyanakkor azt is elárulja, hogy a szabályozórendszer változása jótékonyan hatott a belső és a külső egyensúlyi helyzetre. Az államháztartás pozícióinak ilyen javulása pedig végső soron a vállalatok számára szintén kedvező —, még ha a jövedelem, a nyereség-csökkenés nem kis gondok forrása is. M. J. Húszmillió palack Tokaji A tokaji zárt tájkörzetben több mint hétezer hektáron termesztenek szőlőt. A termésből tizenhárom fajta tokaji bor készül, amit a To- kajhegyaljai Állami Gazdaság Borkombinát Vállalat tolcsvai üzemében palackoznak. Az üzemben 0,25; 0,35; 0,5 és 0,7 literes palackokból, összesen húsz millió darabot töltenek meg A MŰHELYBEN ÍRT ÁRCÉDULA tíz forint volt tavaly a Kereken szocialista iparban a száz forintnyi lekötött eszközre jutó nyereség, harminchárom fillérrel kevesebb, mint 1978-ban. A mqgt januártól érvényes szabályozók ennél is radikálisabban csökkentették, csökkentik az eszköz- és bérarányos nyereséget, azaz rendkívüli mértékben megnőtt és megnő a költséggazdálkodás jelentősége. Ráadás sül nem átmeneti, hanem hosszú távő-'teö'- vetelmény érvényesítésével kell számolniuk a termelőhelyeknek ezen a területen is. Széles körben tapasztalható ugyanakkor, hogy ennek a feladatnak csak egy-egy részletét látják az érintettek. Vagy a gyártás- és gyártmánytervezés, a termelésirányítás, vagy a műhelyek dolgának ítéltetik a költségek csökkentése; vagy az anyag, az energia ellenértéke kerül időszakosan a figyelem sugarába, vagy az élőmunka-szükséglet lehetséges mérséklése. Egy-egy munkahely adott viszonyai között a költségek mérséklése megkívánja a súlypontok kijelölését — így ahol például az úgynevezett általános költségek gyors emelkedése a feltűnő, ott természetes, hogy ennek okai kerüljenek bonckés alá — ám ezzel együtt is igaz, hogy az ésszerű költséggazdálkodás a termelő- tevékenység egészét átfogó folyamat. Azaz minden részelemnek megvan a maga szerepe, rendeltetése, s megvannak a maga tartalékai. Tavaly a szocialista iparban az anyag- költség 67,8 százalékát tette ki a termelési költségeknek, ám az átlagon belül nagyok az eltérések. Van ahol az arány 33— 51 százalék, (páldául a bányászatban, a műszeriparban), s van, ahol 74—80 százalék, így például a vegyiparban, az élelmiszeriparban. A tetemes eltérések, valamint a termékkibocsátás technológiai jellemzői egyaránt arra intenek hogy veszélyes egyoldalúság lenne minden megkülönböztetés nélkül az ipar valamennyi területére kimondani: takarítsanak meg a földolgozott anyagokból, s így mérsékeljék a költségeket. Gyakran éppen arról van szó, hogy a műhelyben azért pazarló- dik az anyag, mert az előkészítés valamelyik láncszeménél „takarékoskodtak”; rossz a technológiai előírás, nem bizonyul eredményesnek a javasolt anyaghelyettesítés, hibásan tervezett a szerszám. Sok példát lehetne sorolni arra, amikor rossz helyre szól a címzés: ésszerűbben, takarékosabban, olcsóbban, kisebb ráfordításokkal. A termelés végpontján, a műhelyben sok mindenen már egész egyszerűen nem lehet változtatni! S bár igaz, hogy a termék árcéduláját, akár képletes, akár tényleges ez az árcédula, a műhelyben írják, ám a plajbászt korántsem csak a műhelybeliek fogják. Figyelmet érdemel sok más mellett a fel nem osztott költségek évek óta tartó folyamatos, a termelésnövekedésnél, a vállalati nyereségnél jóval gyorsabb ütemű emelkedése. Utalhatunk az állásidők és a túlórák ismétlődő váltakozására, bár tavaly és idén némileg csökkent a korábbi, nagy mértékű túlóráztátás. Vagy hivatkozhatunk a gépkihasználásra, ami szintén függvénye a termelés előkészítő mozzanatainak. Veszélyesen leszűkült a látóhatár azon a termelőhelyen, ahol a költséggazdálkodást, pusztán azért, mert a műhelyből kerül ki a termék, a műhely nyakába varrják, s csupán a műhely feladatának tartják. Jogos ez akkor, ha a korábbi termelési, előkészítési szakaszokban minden úgy történt, ahogyan azt az ésszerű költséggazdálkodás, az árcédula reálissá tétele megkívánja. Jogos minden elszámoltatás a műhelyben akkor, amikor a kellő feltételek nem hiányoztak a folyamatos, szervezett munkához, ám csak látszatteendő az, ha mindenki szorgalmazza a józanabb ráfordítási arányok kialakítását szóban, tettekben viszont magára marad a műhely, s vagy boldogul, vagy nem. _ . legutóbbi ülésszakán, a D parlament kormány öt esztendőre szóló munkaprogramjának vitájában Kádár János kézenfekvő igazságot fogalmazott meg, amikor azt mondotta: „Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámítaniuk, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell”. A műhelyben írt árcédulák némelyike éppen azt bizonyítja, hogy még sokat kell tenni e valóban kézenfekvő igazság gyakorlatban való érvényesítéséért. Mészáros Ottó EURÓPAI hangelső Halimba kincsei Magyarországnak tudvalévőén nincs ezüstje. De van aranyat érő bauxitérce. A föld mélyében rejtőző kincs 70—75 százalékát a tapolcai Bakonyi Bauxitbánya Vállalat termeli. Ennek a roppant mennyiségű ércnek a felét pedig egyetlen bányaüzem adja: Halimba III. Már nem sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a ba- uxit bányászata hazánkban világszínvonalúvá váljon, mind a termelés technikája, mind a termelékenység tekintetében. Kanizsai József a bakonyi vállalat igazgatója szerint ma már 600 emberrel kevesebben vannak, mint tíz évvel ezelőtt, és a közeljövőben még 400-al csökken a dolgozok létszáma. — Hogyan lehet ilyen eredményt elérni? — A fejtés, a rakodás, a szállítás teljes gépesítésével. — válaszolja. — Persze ez nem egyszerű dolog, sok csínja-bínja van. Például most térünk át folyamatosan a Diesel-gépek használatára, ami költségeinket is csökkenti. A legjelentősebb számunkra Halimba III. bányaüzem rekonstrukciója, amely közel 1 milliárd forintba kerül. Mi is történik itt?... Jelenleg évente 850 ' ezer tonnát termelnek, három év múlva már 1,2 millió tonnát és ezzel a bauxitbányászatban Európa rang- elsői lesznek. Kramár Tibor a Halimba III. bányaüzem vezetője elmondja: nemcsak új akna épül, hanem korszerűsödik a bányászati munka. Mi az a távirányításos szintom- lasztásos módszer? ... „Civil” fülnek szokatlan kifejezésekkel ismerkedhetünk meg: könnyűtám, a CAVÓK lecserélése, stb ... Ami viszont könnyen megérthető: a fejtésekben távirányításos, automata gépek jövesztik és rakják a bauxitot. Egyetlen óriási szalag (szalagrendszer) segítségével a „kamrákból” — a bányavágatokon át — a napszintig, sőt a teherautók platójáig jut el a nyersanyag. Emberi kéz nem nyúl majd hozzá! Könnyebb lesz a bányászkodás, és biztonságosabbá válik. A csil'- léket pedig felajánlják azoknak, akik még igényt tartanak rájuk... — Az új, magas műszaki színvonalú technika azonban még nem elég az évi 1,2 millió tonnához — magyarázza Eerger János bányamester. — Az embereknek meg kell tanulniuk kezelni, irányítani a korszerű gépeket. Bányászaink jelentős részének már két szakmája van: vájárok és gépszerelők is egyben. Nálunk jó a fizetés és magas a célprémium összege. Elvárjuk: viszont a nagy teljesítményt. Átlagosan az egész üzemet számítva — egyetlen műszakban — egy bányász 23 tonna bauxitot küld a „világosra”. Ez rekordnak számít. A teljesítmények egyre növekednek. Az embereket a jó kereseten felül a nemes versengés szelleme is fűti. Huszonhárom szocialista brigádban 420 bányász versenyez a különböző címekért, kitüntetésekért. Az erkölcsi elismerésnek nálunk nagy az ereje. Emellett az emberek érzik a gondoskodást. A szép lakás, a jó közlekedés, a szociális létesítmények gyarapodása, vagy az új művelődési központ oktatási, ismeretszerzési lehetőségei, mind-mind hozzájárulnak a jó közérzetükhöz. Halimba III. bányaüzemének környékén „vörösbe fordult a világ”. A bauxit- érc pára vörösre festi az épületeket, az országutakat, — éppen úgy, — mint a bányászok arcát, kezét. Jön- nek-mennek a nagy Tátra teherautók, az értékes nyers-, anyaggal rakottan. A sze-’ rény méretű felszíni építményeket nézve az ember nem is gondolná, hogy milyen óriási értékek rejlenek a föld mélyében. Halimba alatt több, mint 20 millió tonna bauxit van még! Sz. D,
