Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-22 / 274. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 22. Kommentárunk Kimozdulni a holtpontról A héten tovább folytatódtak a hivatalos és magán jellegű megbeszélések Bécsben a szocialista országok új fegyverzetkorlátozási javaslatáról. A napokban terjesztette be ugyanis a szovjet küldöttség vezetője azt a korábbi indítványt kiegészítő, kompromisszumos javaslatot, melynek célja: közelebb kerülni a közép-európai csapatcsökkentés első lépéséhez. A javaslatot beterjesztő szocialista országok — a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország — azt indítványozták a nyugati tárgyalófeleknek, hogy miután a Szovjetunió és az Egyesült Államok végrehajtotta első hivatalos csapatkivonását, a többi érdekéit állam három évre fagyassza be fegyveres erőinek létszámát. Mégpedig úgy — s ez a nyugatiak kívánsága volt —, hogy a rögzített létszámot közösen állapítják meg az egyes katonai csoportosulásokra vonatkoztatva. (Ez azt jelenti, hogy ha például Belgium még csökkenti is hadseregét, a három éves időszak alatt mondjuk a nyugatnémet Bundeswehr ugyanany- nyi fővel növelheti is létszámát). Ez a szocialista kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a kompromisszumok keresése útján kimozdítsák a bécsi tárgyalásokat a jelenlegi holtpontról. A Varsói Szerződés Bécsben képviselt tagállamai az elmúlt két évben már több hasonió lépést tettek; konkrét csökkentési javaslatokat és menetrendet terjesztve partnereik elé. A Szovjetunió — jószándékát bizonyítandó — az elmúlt évben ki is vont az NDK területéről húszezer főt és ezer harckocsit, így a jövőbeni csökkentéssel együtt végeredményben negyvenezer szovjet katona távozhatna Közép- Európából tizenhárom- ezer amerikai ellenében. A nyugati diplomaták a mostani javaslat alapos tanulmányozását Ígérték, ugyanakkor ismételten felvetették az áldatlan létszámvitát, megalapozatlanul kétségbe 'vonva a szocialista országok által beterjesztett adatok hitelességét. Pedig az időhúzás taktikája az európai katonai enyhülés ellenfeleinek kedvez. A bécsi szocialista kezdeményezés a megegyezési készség újabb jele, alátámasztja azt a szándékot, hogy kontinensünk szívében csökkenjen a katonai szembenállás, s ezzel együtt a háború kirobbanásának veszélye. Határozat a fegyverkezési hajsza folytatása ellen Az ENSZ-közgyűlés 1. számú bizottsága nagy szavazati többséggel határozatot hozott a fegyverkezési hajsza ellen, s mindenekelőtt az atomfegyverek gyártása és terjesztése ellen. A határozat mellett 105 ország, ellene 13 NATO-ország és Izrael képviselője szavazott Viktor Iszraeljan, szovjet küldött hangsúlyozta: a Szovjetunió érdekelt abban, hogy mielőbb megkezdődjék a gyakorlati munka a leszerelési bizottságban. Meggyőződésünk — mondotta a szovjet küldött — hogy amennyiben a nukleáris leszerelésről és az e téren folyó fegyverkezési hajsza betiltásáról határozat születne az 1. számú bizottságban, akkor a leszerelési bizottság megkezdhetné a tárgyalásokat a nukleáris leszerelésről. A bizottság most elfogadott határozata kéréssel fordul a leszerelési bizottsághoz, hogy az haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat egy nemzetközi megállapodás kidolgozásáról, amely kimondaná, hogy nukleáris fegyvereket nem helyeznek el olyan államok területén, amelyek azzal nem rendelkeznek. Az ENSZ-közgyűlés hozzálátott a nemzetközi gazdasági problémákról szóló kérdéskör megvitatásához. KHOMEINI, BEHESTI, BANISZADR Ellentétek az iráni vezetésben Nem engedhetjük meg, hogy támadási felületet kínáljunk az ellenzéknek, — erre figyelmeztette Khomeini vallási vezető Behesti ajatol- lahot, az Iszlám Köztársasági Párt vezetőjét aki egyben az ország főbírája. Behesti ez utóbbi minőségben kereste fel pénteken a legfőbb ügyész és a forradalmi ügyészség elnökéhek kíséretében az iráni forradalom vezetőjét. A látogatást — amint azt utóbb Behesti ajatollah a Pars hírügynökségnek elmondotta —r azt a célt szolgálta, hogy a legtekintélyesebb iráni vezetővel megvitassa milyen kötelességek hárulnak a három legmagasabb jogi méltóságot betöltő személyiségre a „legutóbbi társadalmi fejlemények” nyomán. Mint ismeretes, Baniszadr elnök a napokban élesen bírálta az ország törvényes rendjéért felelős személyeket Ghotbzadeh volt külügyminiszter őrizetbevétele és a Mizan szerkesztőségének fel- dúlása kapcsán. Baniszadr neveket nem mondott, de elsősorban a kettős tisztséget (főbíró, az Iszlám Köz- társasági Párt vezetője) betöltő Behestire vonatkozott az a megjegyzése, hogy „egyes csoportok saját céljaikra sajátítják ki az igazságszolgáltatást”. Khomeini a találkozón annak szükségességét hangoztatta, hogy a lakosság nyugalmának megőrzésével, a különböző erők közötti együttműködés és összhang erősítésével támogassák az ország háborús erőfeszítéseit. Egyes megfigyelők szerint az ajatollah sürgetése az elnök helyzetét erősíti. Ugyanerre utal az is, hogy a legfelsőbb nemzetvédelmi tanács sajtóügyekért felelős bizottsága nyilatkozatban Ítélte el a Mizan szerkesztőségnek feldúlását a bizottság hangsúlyozta, hogy a szerkesztőség szétzúzása „ellentétes az iszlám „módszereivel” és a tettesek felelősségrevo- nását sürgette. Olof Palme, az ENSZ főtitkárának megbízottja, aki közvetíteni próbál Irak és Irán között, a pénteki napot Kermansahban töltötte, ahol a háborús károkat tanúlmá- nyozta. KABUL Afganisztánban a népi fegyveres erők és a népi milícia pártaktivistáival és a forradalom védelmére alakult osztagokkal együtt újabb zsoldosbandákat vertek szét. A Bakhtar hírügynökség jelentése szerint az ország északkeleti részében levő Badakhshan és Parwan tartományokban amerikai és kínai, valamint pakisztáni fegyverekkel ellátott, külföldről irányított bandák terrorizálták a lakosságot- Ezekben a napokban Kabulban pártaktivistákból, az ifjúsági szervezet tagjaiból, a népi milícia harcosokból újabb önkéntes osztagok alakulnak, amelyek az ország különböző tartományaiba indulnak a terrorista bandák szétzúzására. TELEXEIM MADRID Az emberi kapcsolatokkal, a tudományos, kulturális és tájékoztatási együttműködés kérdéseit összegező úgynevezett „harmadik kosár” témájával foglalkoztak a küldöttségek felszólalásaikban a madridi találkozó pénteki zárt plenáris ülésén. Az ülés folyamán néhány felszólaló, a többi között Griffin Bell, az amerikai delegáció vezetője, bírálta a Szovjetuniót és más szocialista országokat a helsinki záróokmány állítólagos nem teljesítése miatt, és tagadta, hogy ez a bírálat beavatkozás lenne a belügyekbe. Ugyanakkor Pekingben folyik a „tízek pere”. Képünkön: a különleges bíróság tárgyalóterme Heng Samrin Szifiában A BKP KB, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa meghívására pénteken Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökének vezetésével hivatalos, baráti látogatásra Bulgáriába érkezett a Kambodzsai Népköztársaság küldöttsége. A kambodzsai delegációt Todor Zsivkowal, a BKP KB első titkárával, a Bolgár Államtanács elnökével az élen a BKP és a bolgár állam vezetői üdvözölték a két ország nemzeti zászlóival fellobogózott szófiai repülőtéren. Megkezdődtek a bolgár— kambodzsai legfelsőbb szintű tárgyalások. A küldöttségeket Todor Zsivkov, illetve Heng Samrin vezeti. Az NDSZ kongresszusának ötödik napja Bizottságokban folytatta munkáját pénteken — tanácskozásának ötödik napján — a Nemzetközi Diákszövetség Berlinben ülésező XIII. kongresszusa. Az NDSZ-be tömörült 120 haladó nemzetközi diákszervezet négyszáz küldötte hat témakörben elemezte a kongresszus elé terjesztett beszámolót és a következő évek teendőit. A bizottságok — amelyekben a magyar küldöttség tagjai számos, az együttműködés erősítését és hatékonyabbá tételét szolgáló indítványt terjesztettek elő — a diákság szolidaritási feladataival, a béke és leszerelés problematikájával, a diákok sajátos érdekeinek védelmével, a világ számos országában szükséges oktatási reform, illetve az oktatás demokratizálása kérdéseivel, az új és igazságos világgazdasági rend témájával. valamint az NDSZ vezető szervei munkájának részletes elemzésével foglalkoznak. A bizottságok — szombaton is folytatva munkájukat — megvitatják a kongresszus elé terjesztendő dokumentumtervezeteteket is. Ezeket a hét végén plenáris üléseken is megtárgyalják. A javaslatokról hétfői záróülésén dönt a kongresszus. egy szóval sem emlékezett meg arról, hogyan hajtja végre az Egyesült Államok a helsinki záróokmány különböző rendelkezéseit. MOSZKVA Magasrangú szovjet vezetők: Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettese és Ivan Arhipov, a Minisztertanács első elnökhelyettese fogadták pénteken a Kremlben annak a japán delegációnak a vezetőit, amely részt vett a két ország közvéleménye képviselőinek csütörtökön Moszkvában véget ért kerékasztal- tanácskozásán. A tanácskozáson a két ország kapcsolatainak alakulását, a továbbfejlesztés lehetőségeit vizsgálták meg a szovjet és a japán politikusok, gazdasági szakemberek, üzletemberek, a tömegtájékoztatás képviselői. BUKAREST Pénteken félben baráti munkalátogatásra Bukarestbe érkezett Lubomir Strou- gal csehszlovák kormányfő. Az otopeni repülőtéren meghívója és vendéglátója, Ilié Verdet román miniszter- elnök fogadta. BRÜSSZEL Az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság rendezésében pénteken délután Brüsz- szelben konferencia kezdődött Párbeszéd Madridról címmel. A konferencián 25 európai nemzeti bizottság — köztük az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága — és több nemzetközi szervezet, valamint az ENSZ és a Szocialista Internacionálé küldöttei vesznek részt. MEGLEPETÉST KELTEIT Reagan és Schmidt találkozója A nyugatnémet kancellár Carter elnökkel folytatott tanácskozásai után — az előzetes nyilatkozatok ellenére — találkozott a megválasztott amerikai elnökkel is Képünkön: Helmut Schmidt (balra) és Ronald Reagan Az amerikai hírközlő szervek „nagy meglepetésként” tálalták ezt az eseményt, mivel Schmidt hivatalos programjában nem szerepelt a Reagannal való találkozás. A „meglepetés” kifejezés azonban legfeljebb annyiban érvényes, hogy Thatcher brit miniszterelnök és Giscard d’Estaing francia elnök „üzenetével” érkező kancellár viszonylag könnyen kieszközölte a vizitet. Washingtoni politikai berkekben köztudott volt, hogy az NSZK nagykövetsége igen határozottan sürgette, hogy a megválasztott elnök fogadja Schmidtet, annak ellenére, hogy Reagan több ízben kijelentette: nem fogad külföldi államférfiakat beiktatása előttEgyeseket mégis váratlanul érte a Reagan-Schmidt találkozó híre, elsősorban a néhány nappal korábban Washingtonban járt Begin izraeli kormányfőt, akivel Reagan nem volt hajlandó találkozni, s akit többször is biztosítottak: a megválasztott elnök Schmidtet sem fogadja. „Reménnyel és bizalommal” tekint Bonn és az új amerikai kormányzat kapcsolatai elé Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. Csütörtökön este Washingtonban a magasrangú külföldi vendégeknek fenntartott Blair House-ban Schmidt sajtóértekezleten nyilatkozott, miután találkozott Ronald Reagan megválasztott amerikai elnökkel. A kancellár kijelentette: hogy rendkívül elégedett az első „igen baráti légkörben lezajlott” találkozó eredményeivel, de a hivatalban levő kormányzat iránti „tapintatból” nem közölt részleteket a megvitatott témákról. szeim-UlEs Jagielski beszéde a gazdasági intézkedésekről Varsóban pénteken a gdanski, a szczecini és a jastrzebiei megállapodások végrehajtásáról szóló kormánybeszámoló vitájával folytatta munkáját a lengyel parlament. A beszámolót a csütörtöki ülésen az esti órákban terjesztette elő Mieczyslaw Jagielski miniszterelnök-helyettes. Ma a korábbi hibák kijavításán munkálkodunk, együttműködünk mindazokkal, akik nem a szocializmus ellen, hanem éppen a szocializmus nevében sürgették a változtatásokat. Ugyanakkor politikai harcot vívunk az olyan körök ellen, amelyek biztonságunk gyengítésére törekednek — mondotta. A kért fizetésemeléseket — amelyek 12 millió embert érintenek — az eredeti határidőnél korábban, már novemberig végrehajtották. A jövő év elejétől emelik a nyugdíjakat, továbbá a családi pótlékokat, különös tekintettel az alacsony jövedelmű és a sokgyermekes családokra — mondotta Jagielski. A munka ritmusa még mindig lassú és kiegyensúlyozatlan — mondotta —, számos üzemben gyenge a munka- fegyelem, alacsony a termelékenység, ami a nemzeti jövedelem, tehát az elosztható alapok csökkenését jelenti. Nagymértékű felvásárlás folyik. Mint Jagielski elmondta. amikor a kormány képviselői a nyár végén aláírták a megállapodásokat a munkások képviselőivel, arra számítottak, hogy — a fizetés- emelések nyomán — felélénkül majd a termelés, a gazdaság. Ez azonban még nem következett be, sőt az elmúlt négy hónapban a termelésben. 90 milliárd zloty értékű veszteség keletkezett. A külgazdasággal kapcsolatban hangsúlyozta: „Nem lehet a végtelenségig hitelekre támaszkodni”. A behozatalt szolgáló alapokat megfelelő exporttal kellene megteremteni. A miniszterelnök-helyettes méltatta a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió segítségét, a KGST-n belüli együttműködés jelentőségét. A vita és a zárszó után a szejm határozatot fogadott el, amelyben tudomásul veífe a kormány jelentését a megállapodások eddigi és jövőbeni végrehajtásáról. Támogatásáról biztosította az ország életében végbemenő póliitikai, gazdasági és társadalmi demokratikus átalakulásokat: A szejm a továbbiakban a kormányfő előterjesztése alapján módosításokat határozott el a minisztertanács összetételében. * * * Több mint egyórás megbeszélést folytatott pénteken délután Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnökkel Mieczyslaw Jagielski lengyel miniszterelnök-helyettes. Az Elysée Palota lépcsőjén várakozó újságíróknak a találkozó után a lengyel államférfi elmondotta, hogy nagyon elégedett a megbeszélésekkel- ■ Francia részről Jacques Blot, az Elysée Palota szóvivője közölte, hogy Jagielski átadta a francia államfőnek Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára üzenetét, amely lengyelországi látogatásra hívja meg a francia államfőt. A két fél közösen fogja keresni „A látogatásra legkedvezőbb időpontot” — jelentettek ki Jacques Blot.