Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-18 / 270. szám
1980. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhír — köszönetnyilvánítások A Közlekedési és Metró Építő Vállalat Szolnoki Főépítésvezetősége és a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy VARGA GYÖRGY építésvezető életének 33. évében Algériában 1980. november 1-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1980. november 20-án 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a jó szomszédoknak, ismerősöknek, barátoknak, testvéreknek, akik legkisebb öcsénk, BÍRÓ LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló testvérei, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a Ganz Villamos- sági Művek vezetőinek és dolgozóinak, a tószegi labdarúgószakosztály vezetőjének és csapatának, akik szeretett fiam, unokám, VINCZE LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló Vincze család, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, az ÉRDÉRT Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, SZABÓ JÄNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család, Tószeg. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, HERBÁLY ENDRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, megjelenésükkel mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család, Mezőtúr. A KUNHEGYES és KÖRNYÉKE VEGYESIPARI SZÖVETKEZET felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe; — belső ellenőr, feltétel: mérlegképes könyvelői képesítés 3 éves szakmai gyakorlat, — statisztikus, feltétel közgazdasági érettségi. Jelentkezés: személyzeti vezető, Kunhegyes, Szentimreí u. 11. (8186.) AI.FÖLDI VADASZTÄRS ASÁG keres fővadászi, valamint hivatásos vadászi munkakörbe, lehetőleg gyakorlattal rendelkező munkavállalókat. Jelentkezéseket fizetési igény megjelöléssel és rövid életrajzleírással kérjük. „Aoróvadas terület” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 4217) Nyugdíjas nő elhelyezkedne adminisztratív munkakörbe, nagy szállítási gyakorlattal, esetleg vidéki vállalat képviseletét telefonos lakásán vállalja. „Még 400 óra” jeligére a kiadóba. (8249.) Gáz, olaj, széntüzelésre vizsgázott kazánfűtő Szolnok megyében állást keresne. „Energia” jeligére a törökszentmiklósi Gelkába. (8237.) A SZOLNOK MEGYEI FODRÁSZ SZÖVETKEZET 'pénzügyi és számviteli csoportvezetői munkakörbe gyakorlattal rendelkező, számviteli főiskolai vagy közéniskolai végzettséggel, mérlegképes könyvelői vizsgával és középfokú politikai végzettséggel rendelkező dolgozót vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Pólya T. u. 9. Tel.: 13-404. (8252.) Érettségizett fiatal lány műszaki rajzmásoló oklevéllel, építőipari ismeretekkel állást változtatna Szolnokon. „Műszaki rajzoló vagy laboráns” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 4289.) Mezőgazdasági gépész üzemmérnök munkahelyet keres. Lakás szükséges. „Minden megoldás érdekel” jeligére a törökszentmiklósi Gelkába. (8295.) Megfelelő szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező szállítási ügyintézőt alkalmazunk. „Sürgős” jeligére a kiadóba. (8278.) Óbudán, a Nagyszombat, Korvin Ottó, Viador és Szőlő utca által határolt területen, az egykori aquincumi katonaváros déli részén találjuk fővárosunk egyik legjelentősebb római kori emlékét. Itt építették fel a római katonák számára időszámításunk 145. évében a Duna-vidék legnagyobb amfiteátrumát. Alaprajza a körhöz közel álló ellipszis, hossztengelye 132, kereszt- tengelye 108 méter. Hatalmas építmény volt, nézőterén egyszerre 10—12 ezer ember foglalhatott helyet. Elsősorban gladiátor- és állatviadalokat rendeztek itt, csatornarendszere és magas védfala azt bizonyítja, hogy vízi ütközeteket is eljátszottak benne. Nézőterének falmaradványai évszázadokon át szabadon álltak, csak az idő vasfoga pusztította lassan, de annál könyörtelenebből. A rómaiak bukása után, a népvándorlás viharos évtizedeiben eredeti rendeltetése feledésbe merült. Arénáját, melyet még a XVIII. században is csak vékony törmelékréteg fedett, egy időben dögtemetőnek és vesztőhelynek használták. Erre utalnak régi német nevei is: Galgenberg, Schichtenberg. Az amfiteátrum az 1838-as árvíz után külvárosi nyomortanyává vált. Ugyanis a környéken lakó szegény emberek, elsősorban a közeli kékfestő és kelmenyomó gyárak munkásai itt telepedtek le. Erre biztatta őket az amfiteátrumnak a környékből kissé kiemelkedő volta. Remélték, hogy egy újabb árvíz idáig nem fog felemelkedni és így nem rombolja le vályogviskóikat a medréből kilépő Duna. A környékről kevés földet hordtak az arénába, s ezen építették fel szűk udvaraikkal szorosan egymáshoz simuló egészségtelen, nyomorúságos lakhelyeiket. A terület új nevet is kapott, méghozzá olyan előkelőt, amely egyáltalán nem illett hozzá, Királydombnak, Királyhegynek kezdték nevezni. Hosszú ideig még a régészek sem sejtették, hogy a Királydomb putriai alatt amfiteátrum rejtőzhet, habár az ellipszis formájú alaprajz és az itt-ott felbukkanó római kváderkövek, az egykori nézőtér alapjai gyanút ébreszthetett. Nem tudták ugyanis elképzelni, hogy Aquincumban, amelyet a hiányos feltárás miatt a valóságosnál sokkal kisebbnek képzeltek, két amfiteátrumot készíthettek. A kisebbiket ugyanis, az esztergomi vasút töltése mellett fekvő csigadombit már korábban kiástákA harmincas évek elején a királydombi szégyenletes, egészségtelen telepet megszüntették^ lakóit elköltöztették és az amfiteátrumot 1935 és 1940 közt kiásták. Az arénáról négy-négy és fél méter vastag földet távolítottak el, számszerűen 48 000 köbmétert. Kiásása és elhordása 200 munkás és 100 kordé félévi munkáját vette igénybe. Ma' az egykori Királydomb visszakapta amfiteátrum jellegét; rómaiak emlékét hirdető látványosság, bár arénájában gladiátorok és vadállatok helyett csak vidám gyermeksereg kerge- tődzik és labdázik ... Barkácsolók és gépkocsivezetők figyelmébe! A Szegedi Ipari Vásáron árusított kombinált anya- és csőfogó az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 22. sz. „SATURNUS” Vasáru Szaküzletében folyamatosan megvásárolható. Címünk: Szolnok, Beloiannisz út 35. Telefon: 13-362. Egyetlen olyan kéziszerszám, amely 15 különféle művelet végzésére alkalmas (fogás). Ugyanitt kapható a minden típusú személygépkocsi-kerék szereléséhez szükséges kercszt-kerékanyakuics. Alkalmas: 13/16, 17, 19 és 22 mm-es anyák ki- és becsavarására. (8267.) apróhirdetés INGATLAN KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakás eladó. Martfű, Szolnoki út IX-es épület. Érdeklődni: Ujszász, Kárpát út 1. Juhász. (H. 4270.) JASZFELSÖ- SZENTGYÖRGY, tanya I. körzet 72. sz. cseréptetős tanya sürgősen eladó. 2 szoba, 2 konyha, nagy kamra, alsókonyha, valamint új gazdasági épületek, nagy portával jószágtartásra, gazdálkodásra alkalmas. Villany 100 méterre. Érdeklődni lehet: Jászberény, öregerdő 67. Pető. (8348.) JA SZALSÓSZENT- GYÖRGY, Béke u. 40. sz. alatti kétszintes. kertes családi ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után minden pap. (H. 4238) HÉTVÉGI ház eladó Homokon 600 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel. Villany, víz, teljes gazdasági felszerelés van. Érdeklődni: Csikós Mária, Tiszaföldvár, Iskola u. 1. (Tanácsháza). (8223) ELADÓ Vecsésen 2 szoba összkomfortos lakótelepi, 64 m* 2-es öröklakás 450 ezer forint kp -f- OTP átvállalással. „Közeli beköltözés 232852” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (8241) CSALÁDI ház azonnali beköltözéssel eladó. Tiszaföldvár, Ókincsem, Fő út 15. Érdeklődni: Benke Géza, ruházati bolt, Kossuth 74. (8194) ELADÓ 480 négyszögöl gyümölcsös. Érdeklődni lehet: Jászjákóhalma, Kossuth u. 22. (8282) TISZÁHOZ, buszmegállóhoz 100 méterre 300 négyszögöl építésre alkalmas telek eladó. Tiszavár- kony, Bajcsy-Zs. út 13. (H. 4286) 200 négyszögöl telek hobbikertnek eladó. Rákóczifalva, Ady E. út 1. (H. 4287) AZONNAL beköltözhető szandaszőlősi, első emeleti, ME- SZÖV-lakás (50 m2- es), garázzsal eladó vagy kiadó. „Kertes övezet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 4285) AZONNAL beköltözhető szoba-konyhás ház eladó sürgősen. Törökszentmiklós, Arany J. ut 60. Érdeklődni : Fáy lkt. III. ép. fsz. 2. (8294) A Martfűi Növényolajgyár alkalmaz: 6 kocsirendezőt, 1 targoncavezetőt, 1 UN—50 vezetőt. Jelentkezés: személyesen a gyár munkaügyi vezetőjénél, (Rákócziújfalu és Martfű között a gyár telephelyén). (H. 4297.) WARTBURG 1000-es új gumikkal eladó bontásra. Tiszaföldvár, Baross krt. 25. Telefon: 18. (8389) Jó állapotban levő Zastawa 750-es működőképes motort keresek megvételre. Karcag. Koppány 6. Rapi István. (8203) MZ 250/1 egyéves kiváló állapotban eladó. Karcag, Beloiannisz 57. (8204) EREDETI oldalkocsival 350 cm3 * 6 * * * 10-es IZS 1982 májusig műszakizott eladó. Karcag, Püspökladányi u. 65. Hajnal. (8206) 1500-as Polski Fiat, 4 éves, eladó. Karcag, Kossuth tér 10. Antal. (8228) _________ i F-es Trabant 82-ig érvényes műszaki vizsgával, jó állapotban eladó. Szolnok, Beloiannisz út 22. fsz. 2. ( 8261) P 20-as, 21-es új hengerek, főtengelyek és alkatrészek eladók. Rákóczifalva, Sallai út 1. (8262) IB-s 601-es Trabant eladó. Szolnok, Mátyás kir. út 14. Érdeklődni: 16 óra után. (8271) HASAS anyadisznó eladó. Szolnok, Klauber út 5—7. (Vosztok út mögött), Mihály (8242.) SÓDER, betontörmelék, ajtó, ablak eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Eper út 4. (8246.)___ KAZETTÁS stereó rádiómagnó eladó. Szolnok, Gyík u. 6. Érdeklődni este 5 óra után. (8247.) 450-es Csepel motorral egybeépített D 24-es kalapácsos daráló, valamint lejárt műszaki vizsgával 1500-as Polski Fiat eladó. Kunszentmár- ton, Szentesi u. 25/b. Szélmalom. (8347) JÓ állapotban levő modern, kisméretű konyhaszekrény és egy sötétkék félpa- norámás mély babakocsi eladó. Érdeklődni: egész nap. Szolnok, Vágóhíd út 17. (H. 4251) ALIG használt Tesla NZC 710 lemezjátszó eladó és gyerek irhabunda 8 évesnek. Megtekinteni 14—17 óráig, Szolnok, Fürst S. út 16. (8384) 3 és 6 éves gyermek részére irhabundát vennék. ' Szolnok, Kun Béla krt. 11. III. em. 9. (H. 4292) SIESTA típusú gázkészülék, hétvégi házak, garázsok fűtésére alkalmas, eladó 2800 Ft-ért palack nélkül. Szolnok, Csanádi krt. 14. IX. em. 3. (H. 4293) STHIL fűrész eladó. Szajol, Vörös Hadsereg út 1/a. Gazsó. (H. 4295) 100 mázsa, 3 éves oltott mész eladó. Szajol, Fő út 13. (H. 4302) F 1-es hibrid King és Texán 70 páros galambállományomat felszámolom. Cibakháza, Bezerédi u. 1. Hollózky István. (8289) CSAU színű új női hosszú mappa bőrkabát eladó. Mezőtúr, Szabadság tér 28. Érdeklődni: 214- es telefonon, Mé- szárosné. (8298) EGYÉB ELADÓ egy szoba- konyhás, kis családi ház. Azonnal beköltözhető. Jászberény, Koszorú utca 1. Érdeklődni lehet: Jászberény, Ábránd u. 3. (8293) GÉPJÁRMŰ IM-es írsz. sötétkék 500-as Fiat eladó. Jászberény, Battyány u. 24. (8198.) ________ M 21-es Volga sürgősen eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap: Abony, Árpád út 25. Vida Pál. (H. 4186) VERHOVINA motor- kerékpár, ZK 145-ös magnetofon és két- főzőlapos villany- rezsó eladó. Szolnok, Katona út 5. (H. 4259) 408-as Moszkvics és Zaporozsec jó állapotban egyben vagy alkatrészenként eladó. Szászberek, Korvin Ottó u. Adám. (8217) CM-es Trabant 601- es olcsón eladó. Érdeklődni: 16 órától. Szolnok, Vosztok út 12. fsz. 2. (H. 4236) ZB írsz. 1982-ig érvényes műszakival Wartburg eladó. 60 000 km-rel. Karcag, Vörös Hadsereg 23. (8226) 1981 IX. hóig vizsgáztatott CO-s Trabant Limousine vel- adó. Szolnok, Mátyás kir. u. 12. II7. (8272) FIAT 850-es eladó. Jászberény, Rácz A. u. 4. Csák, 16 órától. (8291) 2 Simson segédmotorkerékpár eladó. Törökszentmiklós, Vörös Csillag út 32. (8307) ADÁSVÉTEL GÁZTŰZHELY palackkal eladó. Törökszentmiklós, November 7. út 17. (8235.) _________________ Ü J Sharp RT—10H „METÁL” és Sony TCK—2A Hi-Fi sztereó deck-ek eladók. Szolnok, Bartha I. u. 1. 7 60. (8191)___ 4 8—50-es méretű új hosszú férfi irhabunda. valamint női körlifix bunda eladó. Szolnok. Dózsa György út 2. I.*em. 2. 17 órától. (H. 4215) KARÁCSONYI fenyő nagyban eladó 1 m —2.5 m-ig. Közület- nek és viszonteladóknak ! Rendelést 1980. XI. 28-ig felveszek. Bodor Lajos, Budapest 1193. XIX. Derkovits Gyula u. 65. (8370.) 100 kg mangalica hízó eladó. Karcag, Koppány u. 6. (8202) AFÉSZ-ek, ZÖLD- ÉRT-ek, kiskereskedők ! 5000 db fenyőfa 1—2 méter magasságban eladó. Cím: Kömlői Sándor, 9919 Csákány- doroszló, Vasút u. 55. (8209) NDK panorámás gyerekkocsi jó állapotban olcsón eladó. Szolnok, Gerle út 13. II. em. 6. (H. 4257) TÖRZSKÖNYVEZETT kuvasz kan 6 hónapos és 2 hasas disznó eladó. Karcag, Erzsébet utca 1/B. Megközelíthető Liget utcából. (8229) EGY hosszú női 48- as irhabunda eladó. Szolnok, József A. út 92. (8263) BERNÁTHEGYI nőstény kutya, háromszoros CAC-győztes, 4 éves, eladó. Jász- kisér, Kovács Béla, Sólyom u. 24. (8284) VÁLASZTÁSI malacok eladók. Szolnok, Dr. Szana Antal út 1. (Régi Kolozsvári út). (H. 4281)___________________ N AGYON szép per- z&abunda nerc gallérral, molett nőre 10 ezer forintért eladó. Szolnok, Ság- vári krt. 25. (H. 4282) 8 hónapos kisbaba mellé gondozót keresünk. „Gondos” jeligére a kiadóba. (8270) ELVESZETT november 10-én este egy fehér kan. Kérjük a becsületes megtalálót, vagy aki látta, jelentse: Karcag. Madarasi út 44., vagy a rendőrségen. (8287’) KIADÖ garázst keresünk Szolnokon a Ságvári körút vagy a vasútállomás környékén . Ajánlatokat: ..Állami vállalat” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. (H. 4284) LAKÁSCSERE házfelügyelői garzon lakásomat elcserélném tanácsi hasonlóra. Minden megoldás érdekel. ..Szolgálati lakás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 4267) 2 szobás, étkezős, tanácsi lakásomat elcserélném egyszobás szövetkezetire. ..Térítés nélkül” jeligére a kiadóba. (8277) SZOLNOKON kétszobás, összkomfortos, I. emeleti, tanácsi lakásomat elcserélném nagyobbra II. emeletig. Minden megoldás érdekel. „Klauber úti” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 4296) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK Oz óbudai amfiteátrum Ne mulassza el megtekinteni