Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-18 / 270. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 18. 1980. NOVEMBER 18.. KEDD JENŐ NAPJA A Nap kél: 6.53 — nyugszik: 16.05 órakor. A Hold kél: 14.24 — nyugszik: 1.26 órakor. Megélénkülő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte felhöátvonulá- sok, legfeljebb egy-két helyen futó záporral, később nyu­gat-délnyugat felöl megnövekvő felhőzet, főleg a Dunán­túlon ismét kisebb esővel. Megélénkülő, napközben a Dunántúlon megerősödő déli, délnyugati szél. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: a hét közepén átmenetileg csökken a hőmérséklet. Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik, szórványosan futó záporra lehet számítani. Az időszak végén a nappali felmelegedés ismét erősödik. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 4, plusz 9, majd plusz 7, 12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Kislexikon Paderewski Százhúsz évvel ezelőtt, 1860. november 18-án született a" len­gyelországi Kurykowkában, és 81 éves korában, 1941-ben hunyt el New Yorkban Ignacy Pade­rewski lengyel zeneszerző, korá­nak egyik legnagyobb zongora­művésze. Varsói tanulmányai után Le- szetyckinél fejezte be zenei stú­diumait ; hangversenykörútja so­rán 1887-től élete végéig a vi­lág minden táján megfordult, s mindenütt hatalmas sikert ara­tott. Játékát kimagasló virtuozi­tás, ezer színű billentés és rend­kívüli formagazdagság jellemez­te. Kompozíciói az úgynevezett utóromantika jegyében fogan­tak, s nem annyira szimfóniái és operaalkotásai, mint kisebb virtuóz darabjai a maradandók. A Manru című operán kívül szimfóniákat, zongoraversen ve­ket, zongoradarabokat, dalokat szerzett: 1935—1940 között két munkatársával ő készítette elő a lengyel Chopin-összkiadást. Neve álamférfiként is ismert; 1919-ben ő lett a függetlenné vált Lengyelország miniszterel­nöke és külügyminisztere. Jásziványon Divatbemutató és citeramuzsika Megtelt vasárnap a mű­velődési ház Jásziványon, látnivalóban se volt hiány, nem csalódtak, akik szóra­kozni vágytak. A jászapáti Velemi Endre Termelőszövet­kezet felkérésére a megyei Fodrász Szövetkezet frizura és kozmetikai bemutatóval kedveskedett a községbeliek­nek, a Jászapáti és Vidéke Áfés-z pedig ruházati bemu­tatóval egészítette ki a sort. Végezetül a Jászsági nép­táncegyüttes helybeli „fiók" tánccsoportja és citerazene- kara szórakoztatta a közön­séget nagy sikerrel. Győztes: a divatosztály Tűzvédelmi vetélkedőn vettek részt szombaton a szolnoki Skála Áruház élel­miszer ruházati és vegyes iparcikk osztályának csapa­tai. Jól bizonyították, hogy ismerik mindazokat a szabá­lyokat, amelyek megtartásá­val minimálisra csökkent­hető a tűzveszély az áruház­ban. A „vizsgán” a divat­osztály csapata szerepelt a legjobban. Nádaratás a Fertő tón Tegnap reggel kivonultak a Fertő tóra a nádarató bri­gádok. s hat nagyteljesítmé­nyű dán aratógéppel meg­kezdték a beérett nád beta­karítását. Az ország legna­gyobb összefüggő náá,renge­tege ezen a tájon található és a Fertő tavi nád minő­sége is egyike a legjobbaknak Európában. A tavaszig a Fertőn több mint kétmillió kéve nád levágását tervezik. HA HÉTFŐ, AKKOR CEHTRUM Blúzok minden mennyiségben Jersey anyagot olcsóbban — Bemutatkozik a Zilinai Óruház Szolnokon, a Centrumban mindig „erős” nap a hétfő. Reggeltől estig zsúfolt az áruház. így volt ez tegnap is. A Centrum hétfő kedvé­ért sokan még vidékről is felkerekedtek. — Van olyan hétfőnk, amikor minden osztályunkon kapható valamilyen áru 20 százalékos engedménnyel — mondja Hajnalné Lovász Ágnes, az áruház áruforgal­mi vezetője, — de előfordul, hogy csak egy-két osztály „ügyeletes” hétfőnként. Nagy sikere van ezeknek az akci­óknak, a forgalmunk is mu­tatja. Szeptember végéig a hétfők forgalma mintegy 5 millió forint volt. Ma a kon­fekció osztályunkon bébi, lányka, bakfis és női blúzok közül válogathatnak, a mé­ter osztályon pedig a jersey- anyagok olcsóbbak. De nem­csak hétfőn adunk kedvez­ményt a vásárlóknak, hanem minden csütörtökön 18—20 óráig, és hogy akkor mi az olcsóbb, az meglepetés. A tegnapi Centrum-hétfőn is érdemes volt szétnézni, vásárolni az áruházban. A polcokon, az állványokon számtalan szebbnél szebb blúz kínálta magát. Minden­ki találhatott színben, fazon­ban, anyagban, árban magá­A szolnoki Centrum áruházban két hétig „vendégeskedik’ a csehszlovák Zilinai Áruház nak megfelelőt. Kelendőek voltak a ruhaanyagok is, volt aki egyszerre négy ruhára va­lót is vásárolt. Ez a Centrum-hétfő mégis más volt, mint a többi. Ugyanis bemutatta választé­kát a csehszlovák Zilinai Áruház is. A nemzeti hét ke­retében két hétig — novem­ber 15-től november 29-ig — lehet vásárolni áruikból. A megnyitó napjának mérle­ge: hatalmas tömeg, 1 mil­lió 500 ezer forint forgalom. Egyébként a vendégáruház mintegy hatmillió forint ér­tékű árat küldött Szolnokra. A vásárlókat az érdekli, mit kínálnak? Szép kasmír kendők, ízléses női és gyer­mek fehérneműk, iskola, di­vat- és bevásárló táskák, felnőtt és gyermek kötött holmik, bébiruhák, olcsó ta­karók, babakocsik, játékok, férfi, női téli és nyári cipők (a 'gyermekcipőket, csizmá­kat már szombaton elkap­kodták), öltönyök, kamasz hosszúnadrágok, kötényru­hák várják a vevőket. És ami a legfontosabb, minden árucikk jó minőségű és ol­csó. — sze— Gólyabál a főiskolákon A közeljövőben rendezik meg a megye főiskoláin el­sősorban az elsőévesek szá­mára a hagyományos gólya­bált. A DATE mezőtúri me­zőgazdasági gépészeti főisko­lai karán november 22-éin nyolcvanhat nappali és negy­ven levelező tagozatos hall­gató teszi le a gólyaesküt. Ugyancsak november 22-én tartja meg a gólyabált a Ki­lián György Repülő Műszaki Főiskola Szolnokon, a hely­őrségi művelődési házban. A Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskola szolno­ki tagozatának száz első- és a hetvenkét másodéves hall­gatója november 29-én a Pelikán Szállóban rendezi rneg a felsőoktatási intéz­mény történetében a máso­dik gólyabált. Javában ké­szülnek már a jászberényi Tanítóképző Főiskola hallga­tói is a tanév első báljára. A rövidesén sorra kerülő vi­dám, táncos esten 118 első­évest „avatnak” hallgatóvá. _atahgyaipieremboli Mindenütt jó, de „legjobb” ott, ahol lopni lehet A jászapáti Horváth Pál, Szűcs utca 11. szám alatti lakosról el lehet mondani, hogy van állandó lakása, de minek? Évek óta csak ven­dégségbe jár haza, annál több időt tölt el a börtönben. Amikor szabadlábon van, csavarog, vándorol egyik te­lepülésről a másikra, és olyan kitartóan, mint aki keres valamit. A kirándulá­sok után mindig kiderül: nem munkahelyet keres, in­kább olyasmit, amit el le­het lopni. Legutóbbi „állandó beje­lentett” lakása a fegytiáz volt, onnan szabadult ez év június 4-én, kedvezménnyel két év szigorított őrizet után. Szabadlábon folytatta azt, amit már megszokott, a csa­vargást, az italozást, a lo­pást. Vándorútját Jászla- dányban, egyik ismerősénél szakította meg néhány nap­ra. Onnan indult el július 15- én házigazdája kérésére és annak kerékpárján, hogy valami innivalót hozzon a házhoz. Indulás előtt titok­ban még magához vett egy vasalót és egy karórát, aztán elment, és — hogy ne kell­jen osztozni, a cserében ka­pott itókán — elfelejtett visszamenni. Másnap Farmosra utazott, pénzt szerezni, egy kunyhót — gazdasági épületet szemelt ki magának, és miután meggyőződött, hogy senki se zavarja, két egyenként 200 literes fahordót lopott el a kunyhóból. Az olcsón eladott hordók árát rövid idő alatt el itta. Néhány nap múlva ismét a jászladányi ismerősénél húzta meg magát. Pénz nél­kül érkezett, de nem távo­zott üres kézzel, ezúttal egy „műtárgyat” — nyolcszáz fo­rintot érő rézmozsarat — vitt magával. Pestre utazott, ott szabadult meg a lopott holmitól, árát az italboltban hagyta. Megint csak üres zsebbel indult el csavarogni, Far­most másodszor is útba ej­tette, újból egy csendes há­zikó nyerte meg a tetszését, de a zsákmány most sová­nyabb volt, csak egy zsebrá­diót talált. A kudarcért Já- noshidán kárpótolta magát, az élelmiszer ABC-áruház elől egy kerékpárt hajtott el. A jászberényi Járásbíró­ság dr. Nánási Illés tanácsa a napokban tárgyalta a több­szörösen büntetett előéletű Horváth Pál ügyét. Lopás bűntettében és sikkasztás vétségében találta őt bűnösnek ezért két év és három hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és elrendelte szigorított őrize­tét. Mellékbüntetésként a bí­róság Horváth Pált három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elrendelte az alkoholista vádlott kény­szergyógyítását. Az ítélet jogerős. I. A. Holnap este akupunktúra és hipnózis Ismeretterjesztő előadás bemutatóval Néhány héttel ezelőtt egy rendkívül izgalmas adás ke­retében számos dolgot tud­hattak meg a rádióhallgatók a két — sokat vitatott, kissé misztikus homályba burkolt — ősi gyógymódról, „ az akupunktúráról és a hipnó­zisról. A Csepeli Munkásott­honból sugárzott adás kere­tében dr. Danis György és dr. Eke Károly beszélt a két gyógymódról, miközben a közönség közül jelentkezőket dr. Danis György kezelte. A csepeli bemutató orvosa és szakértő riportere holnap es­te öt órai kezdettel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban tart előadást (ugyan­csak helyszíni bemutatóval egybekötve). „Őszintén az akupunktúráról és a hipnó­zisról” címmel. Jogi előadássorozaton Pályakezdés, beilleszkedés Szerdán délután három órakor Kunhegyesen a Víz- gépészeti Vállalat ifjú szak­munkásai és szakmunkás- tanulói a munkahelyi beil­leszkedésről, a pályakezdés gondjairól és lehetőségeiről hallgathatnak meg előadást. Az ankéton, amely egy jogi előadássorozat része, a fia­talok kérdéseire is válaszol az előadó, Szentiványi Zol­tán. Egymillió a 13 + 1-re A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 találatos - szelvény 6 da­rab, nyereményük egyenként 344 643 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 945 951 forint. 12 ta­lálatos szelvény 181 darab, nyereményük egyenként 7616 forint. 11 találatos szel­vény 2245 darab, nyeremé­nyük egyenként 614 forint. A 10 találatos szelvények szá­ma 16 738 darab, ezekre egyenként 124 forintot fizet­nek. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. Tíz utcában új járda Gyors mérleg igazolja, hogy Jászapátiban az idén is eredményes szervező munkát végeztek a tanácstagok, hasz­nos volt a tanács és a lako­sok összefogása. A nagyköz­ségben az idén 1600 méter új járda épült. A nagyközség közös taná­csa 150 ezer forint értékű építőanyaggal és szakember biztosításával segített. A te­lepülés lakói több mint 300 ezer forint értékű társadal­mi munkával járultak hoízá, hogy Jászapátiban újabb 10 utca kapott új járdát, vagy újították fel a régit. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0736 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 3001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija eg.v hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös CsiUag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Tüzelőanyag kis tételben A TÜZÉP november 15-től 29- ig a szolnoki, november 22-ig a kisújszállási és kunhegyesi te­lepeit az év végi vagyonmegál­lapító leltár miatt zárva tartja. Minderről a lapunkban megje­lent hirdetésből is értesülhettek a vásárlók. Azt azonban nem közölték a vevőkkel, hogy a leltár idején Szolnokon, a Kőműves úti TÜ- ZÉP-boltban kis tételben — há­rom-négy mázsánként — árusí­tanak szenet és tűzifát. Az is­kolákat és az egészségügyi in­tézményeket pedig a leltározó telepeken is kiszolgálják. Anélkül, hogy vitatnánk a leltár szükségességét, van két kérdésünk: miért tart két hétig?, és miért nem tájékoztatták a vásárlókat, hol szerezhetnek be tüzelőanyagot a leltár idején?-dó © BEFEJEZŐDÖTT a Kiss Ernő út szennyvízelve­zető csatornájának építése Jászberényben. A több mint 700 ezer forintos fejlesztés­sel megoldották a Kiss Ernő úti lakóházak, az utcában lé­vő óvoda, a Bercsényi úti is­kola és a Vegyesipari Szol­gáltató Vállalat szennyvíz­elvezetési gondjait. ■ A JÁSZBERÉNYI kert­barátok ma a kisállatte­nyésztők számára rendeznek találkozót, amelyet klubest és ötletvásár követ. © LAKAS- és családjogi törvényekről beszélget ma este 6 órakor dr. Adorján Lívia, az ifjúsági klub tag­jaival Szolnokon, a MÁV csomóponti művelődési hál Fiatalok jogi tanácsadója so­rozat keretében. ■ A JÁSZBERÉNYI Le­hel klubban az Országos Fil­harmónia ifjúsági hangver­senysorozatában ma 17 óra­kor a Bakfark Consort ad koncertet, amelyen régi ma­gyar táncdallamokat és dalo­kat mutatnak be. © REKORDFORGALMAT ért el szombaton, az ünnepi vásár első napján a Tiszavi- dék Skála Áruház. A 2 mil­lió 76 ezer forintos bevétel több mint felét a ruházati osztályon hagyták a vásár­lók: az 1,2 millióból 654 ezer forintért készruhát vettek. | KELLEMES meglepe­tést tartogat a sportrajon­góknak a megyeszékhely Szolnok éttermében a Bur­ján-diszkó ma esti ifjúsági show-műsora. Az Akikre kí­váncsiak vagyunk sorozat keretében Növényi Norbert olimpikonnal, a moszkvai nyári játékok aranyérmesé­vel találkozhatnak az érdek­lődők. © A PELIKÁN Szálló ko­molyzenei klubjának ma 18 órakor kezdődő összejövete­lén G. F. Handel műveit hallgathatják meg az érdek­lődők. GAZSZI VARGAS Négy halott Kozármisleny—Üszögpusz­tán Szukics Árpád 19 éves gép­kocsielőadó lakásán a fűtés­re használt gázkályhás hősu­gárzó a szobában lévő oxi­gént elhasználta, a kályha kialudt és a 'kiáramló gáztól életét vesztette Szukics Ár­pád. valamint Vidák József 27 éves nagyárpádi, Gábriel Gyöngyi 24 éves óvónő pécsi, és Pál Éva 20 éves asszisz­tens kővágószőlősi lakos. A vizsgálat eddigi megállapítá­sa szerint a gázkályha nyo­máscsökkentő csatlakozásá­nál a szabálytalan szerelés következtében szivárgott a gáz, valamint a hősűgárzó is rosszul volt beszabályozva. A rendőrség szakértők bevo­násával folytatja az ügy vizsgálatát. Vonalra várva — Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents