Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 16. I Irodalmi mellékletünkben Szondái Sándor plasztikáit közöljük. Kovács József: Vers a papáról A papa hetvenegy éves, a papa egész nap dolgozik, új fészert ácsol a tüzelőnek, épít a csacsinak kétkerekű kocsit. A papa megjavítja a tetőt, a papa egész nap "kalapál, sütőt csinál erős bádogból, a papa egész nap dolgozik. A papa este nézi a televíziót, és ülve elalszik. A papa hetvenegy éves. Villányi László: Ördögszekér Rohanok szüntelen, de hogy melyik virágtól melyik virágig, — nem tudom. Megakadva egy fában, — szétszóródnék. A szél teremt. Függőségem tudata gyűlöletté gubancolódhatna, de szél nélkül hogyan göröghetnék ’a végtelenbe? Képzelem: töttyedek nyugalomra. Mosolyogni való. A fölöttem keringő bogárraj-kereszten rajzolódik majd: száguldása volt életének műve. Ha véletlenül találkozom egy másik ördögszekérrel? Érzem szagát, lehorzsoljuk egymást, aztán párhuzamosan, majd ellentétesen gurulunk. Viharban megnő erőm. Néha különös állapotba kerülök: lágy fuvallat föld fölé emel. Ilyenkor azt mondom: lányszél volt. Szikszai Károly: Rimbaud Ott állnak fényözönben, s nyelik a pénzt mint a kardot, tapsolni vagyok kénytelen uraim és lábom előtt rákosodik Belgium, Anglia, Páris, és fogaim között véresre betegszik a szó. Ű, tudatlanság, tengerre vágyom, s négerekre, verejtékemből végre csurogjon arany, számat tömje gyönyörű Nap! Nem mászok többé a kardok hegyére. Micsoda versírók, micsoda szemfényvesztők! O, tudatlanság, tejfogakkal indulok feléd, köpenyemet a parton hagyva végleg. Oláh János: Kuruc dal Aludtam puszta földön, deres domb oldalán, és ködből volt a ködmön, az ég takarta rám. Földem, te régi börtön, nem szabadulhatok, a lépteimben őrzöm mindazt, mi elhagyott. z év slágere kétségkívül A Arany János önéletrajzi regénye volt. Vermest prófétának tartották a kiadói világban, de még ő sem gondolta volna, hogy a nagyközönséget ennyire megmozgatják majd a szürkeségben leélt kis élet szomorú epizódjai. Mert nem Toldi írójának újabb Kapcsos könyvét volt szerencsés Vermes felfedezhetni, csupán egy napjainkban téb- láboló, a nagy költőv«l azonos nevet hordó félszeg emberke naplószerű feljegyzéseit segítette nyomdafestékhez — egy tekintélyes pártfogó mellékesen elejtett ajánlásának eleget téve. Ez az Arany János — aki nevének eddig csak ugratásokat és gúnyt köszönhetett — most egycsapásra híresnevezetes ember lett. E pillanattól az volt csodálni való: hogy is nem jutott ezzel a névvel már sokkalta előbb a siker csúcsaira. Vermes immár barátian ölelte az üstököst, és szerény de bensőséges reprezentáció keretében megpendítette a további tervek húrjait: — A te gazdag életanyagodból, Jánosom, legalábbis trilógiát kell írnod számunkArany János zavartan mosolygott a bőrfotelban, és nyirkos tenyere bőrke- ményedéseit kapargatta. — Gondolkozz — hunyorított szeretettel Vermes. — Gondolkozz, de ne sokáig, és küldj nekünk egy rövid szinopszist, hogy szerződést adhassunk a következő remekművedre!... A másik beszélgetés társaságban hangzott el, és első hallásra talán még fantasztikusabb, mint a klasszikus nevét eddig csak nyűgként cipelő fura kis ember gyors emelkedése. — Szép, szép, csak az a kár, hogy ezzel kész is, nincs tovább — hümmö- gött a folytonosan szivarját morzsol- gató közgazdász. — Tegyük fel, ugyanolyan jó lesz a pasi második könyve is, mint az első. Vagy talán még jobb is egy fokkal. De hol a szenzáció? Hol a csoda? A meglepetés?... Mert mit mond az olvasó? Olvastad már ennek az Aranynak az újabb regényét? Semmi különös. Az elsőhöz képest.” A másik már azt mondja a harmadiknak: „Én nem olvastam, de azt mondják, nem jó.” Kész. így van? — Ezek szerint egy írótól mindig csak egy könyvet adhatunk ki? — mosolygott Vermes bágyadtan. — Ti tudjátok, miből éltek — vont vállat a közgazdász, de ötlete nem hagyta nyugton. Ivott egy kortyot, elnyomta régesrég kialudt szivarját, és még közelebb húzta székét a házigazda kanapéjához: — Lenne egy ajánlatom. Ha nincs benne háromszoros pénz, ne léphessem át többé a küszöbödet!. .. Arany János megnézte az idegen szavak szótárában, mi is az a szinopszis voltaképpen. Egy újdonsült barátjától jnegtudta: tökmindegy, mit ír a vázlatban, ez úgyis csak formaság. A fickó egy gépíró lánynak is bemutatta, aki már kívülről tudta azt a másfél oldalt, amit ilyenkor szokás összehordani. János kétségek közt adta postára a fogalmazványt, amihez neki volt legkevesebb köze, de azután türelmesen várakozott. Barátai biztatására egy hónap múltán felhívta Vermest, de a titkárnő még egy cseppnyi türelmét kérte. A „Kikelet” kiadónál újszerű munkacsoport alakult a „Mindennapi élet” elemzésére. Vermes eleinte csak mosolygott, de belement a játékba, mert ez a játék semmire sem kötelezte, meg haladni is kell időnként a korral, és ezt a számítógépes módszert állítólag Amerikában már évek óta — talán mégrégebben — sikerrel alkalmazzák. Fiatal kutatók és érettebb egyetemisták, irodalmárok, matematikusok, művészetpszichológusok, irodalomszociológusok és természetesen közgazdászok hat hétig elemezték a könyvet. A siker titkát végül is a következő képletben foglalták össze: Különös személyiség (anyja artista, apja ismeretlen, esetleg postás) 2 egység Különös miliő (oroszlánok, gyepmesterek, szodomiták, javítóintézet) 2 egység Tipikus miliő (motel) 1 egység Tipikus személyiség (megalázott, jobbra vágyó) 3 egység Közvetlen stílus (ötletszerű, nem szerkesztett) 1 egység Közérthető nyelv (szlengbe hajló pesti köznyelv) 2 egység Társadalomkritika 0,5 egység Optimizmus 1 egység A képletet még a számítógép nyelvére kellett fordítani, de a lényeg megvolt: az újabb Arany-műnek a fenti hatáselemeket kell a fenti arányokban tartalmaznia. Hozzávéve még a kapott összérték kétszeresére kalkulált — egyelőre ismeretlen —• tényezőt, amely a szenzációként várt mű helyett átlagos művet kapó Olvasó csalódását hivatott ellensúlyozni. Erről a tényezőről sok vita folyt. Végül is a kiadóbeliek abban egyeztek meg a kísérleti munkacsoport tagjaival, hogy ennek a bizonyos ,.puls^”-nak teljesen újszerűnek kell lennie. Ne mondhassa az olvasóközönség: „Ez az Arany János már csak önmagát ismételgeti.” Ugyanakkor az új műnek kapcsolódnia TRENCSÉNYI IMRE: Mindennapi élet is kell a „Mindennapi élet”-hez, hogy azt se mondja a közönség: „Ennek az Aranynak nincs is saját világa.” Meg a kritikára is figyelemmel kell lenni... Vermest igazolta, hogy a csoport is jelentős teret hagyott az új művek programjában az újabb és újabb írói leleménynek. Enélkül a számítógép sem lehet elég bölcs. Ha pedig ez megvan, kis rosszmájúsággal azt is lehetne kérdezni: minek a számítógép? Node ha már belevágott, úgy határozott Vermes, igénybe veszi a komputer szolgálatait, de nem mond le az alkotó újabb regényét körvonalazó szinopszisról sem. Hadd merítse abból a gép a szükséges „újdonsági tényezőt”. .. A viták során az is fölmerült, szükséges-e ragaszkodniuk a szerző nevéhez. — Minek kockáztatni? — heves- kedtek többen. — Minek, amikor csaknem tuti, hogy egy „Mindennapi élet”-szerű, vagy annál hibátlanabb regény, újabb ismeretlen, de jól hangzó név alatt Aranyéhoz hasonló sikert aratna?! — De azt a kockázatot sem engedheti meg magának a kiadó — rázta a fejét Vermes —, hogy lemondjon a bevált név húzóerejéről! Végül úgy határoztatott, Arany János nevével fog megjelenni az újabb siker is, amely az író újabb leleményét fogja egyesíteni eddigi munkásságának gépileg garantált legjobb elemeivel. Csakhogy közben becsúszott egy kis gikszer. Egy pestlőrinci albérlet csendes hétfő délutánjain, szerződés, viták, számítások és technika nélkül, a hagyományos, kőkorszakbeli módszerekkel elkészült a szomorú kis ember második regénye. Ha Vermes nyomtatásban látja, és más előzmények után, talán tetszik is neki. Egyetlen este olvasta el a kéziratot. Megpróbálta olvasónak képzelni magát. Nem érzett csalódást. Meghökkentően új, számára ismeretlen világba és emberi gondokba pillanthatott. Elolvasta a komputeres változatot is. Egyetlen olyan mondatot nem talált benne, amelyben akár szórendet is változtatott volna. Ha nem tudja előre, melyik a hibátlan munka, talán maga sem tudja eldönteni, melyiket szeresse. De tudta. Ez megkönnyítette választását. A baj ott kezdődött igazán, hogy Arany — akinek csak a szerződést kellett volna aláírnia — nem volt hajlandó a tökéletes művet magáénak vallani. Lehet — úgymond —, hogy egy-két évvel ezelőtt ezt a témát maga is így írta volna meg, de azóta, hogy „Mindennapi élet”-ét papírra rótta, majd többször elolvasta nyomtatásban, másképp forog a nyelve, az esze kereke. Nem tudja vállalni, hogy neve alatt olyan könyv jelenjen meg, amelynél ma már jobbat tud írni. Vermes eredetileg azt sem akarta elárulni, hogy gép fogalmazta a szöveget, de János makacskodása rá- kényszerítette, hogy végső aduját is kijátssza: — Nézd, kedvesem, dicséretes, hogy eddigi hányatott életed után most végre hivatásodnak tekinted az írást, és ilyen féltő gonddal tekintesz szakmai presztízsedre. Hidd el, senki sem akar téged megrövidíteni. Sőt! Ha végül is ezt választottad, neked se mindegy, hogy hónapokat, netán éveket kell gürcölnöd egy regénynyel, vagy ötleteidből, élményeidből a számítógép néhány óra vagy néhány perc alatt megszerkeszti a művedet! Te csak a nevedet adod, és kapod a pénzt meg a dicsőséget! — De én szeretek írni! — kiáltott fel Arany János, amikor megértette a dolgokat. — Én szeretek írni, érti?!... Azazhogy muszáj írnom, érted, Béla bátyám?! Muszáj kiírnom magamból az én nehéz életemet. Nem azt mondom, hogy könnyen írtam a „Mindennapi élet”-et meg az „Elölről kezdődik minden”-t, de ha nem írtam volna eddig is, már régen beledöglöttem, vagy belebolondultam volna! Vermes értette ezt. Maga is járt valaha efféle cipőben. Megölelte a kezdő — bár már nem egészen fiatal — pályatárs vállát. Nagyot sóhajtott: — írj ezután is, Jánosom, írj ezután is. Csak ne az írásaidból akarj megélni!.., — Értek én mindent — rázta meg kóválygó fejét János. — Értem én, hogy minden meglenne. De én a saját szavaimat akarom nyomtatásban látni! Eleget sunyítottam már az emberek között! Hogy Arany János vagyok, és mégse! Én biztos loptam a nevemet, mert Arany János, az egészen más volt... „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja...” Hogyan ragadt rám ez a név, a jófene se tudja, de kölyök- korom óta ezzel piszkálnak, „Te írtad a Talpra magyart?” Olyanok rugdostak fenékbe, akik még azt sem tudták, hogy a Talpra magyart ki írta! Mert én ám nem Oxfordban nevelkedtem. ..! — Tudom, Jánosom, tudom — csitít- gatta Vermes. — Ez a te szerencséd. Ettől vagy az, aki vagy... — Nahát akkor! — rántotta el magát Arany János. — Akkor hadd legyek az, aki vagyok! A „Mindennapi élet”-et én írtam!... Most újra kezdjem a sunyítást? Szemébe akarok nézni mindenkinek! — Megértelek, barátom — sóhajtott Vermes. Felállt, kezet nyújtott, szeretettel megpaskolta a furcsa kis ember ormótlan kezefejét: — De azért gondolkozz még ezen... Hogy gondolkodott-e a továbbiakban Arany János, azt Vermes nem tudta meg, mert nem látta többé, és nem is hallott felőle. A komputer-regényt — melynek a gép a „Folytatás” címet adta —, először félretette, később elsüllyesztette valahová. Feltehetőleg oda, ahol szegény Ai'any sajátkezű második regénye lapult. Egyikkel se ment volna Vermes semmire a szerző nélkül — aki nem olyan régen tűnt el, hogy már fel lehetne fedezni az eltűnt idők homályából... s nem is szenvedett a kiadó r kézirat-hiányban. Sőt! Az |_ utóbbi időkben mintha naL_ gyón is megszaporodtak volna a kéziratok. A programozó csoportot ugyan rég szélnek eresztette Vermes, a közgazdásszal sem igen keresték egymást, de az újonnan érkező regények szorongatóan emlékeztették őt az üstökösként feltűnt, majd döbbenetes öntörvényűséggel elsüly- lyedt nem mindennapi tehetség „Mindennapi élet”-ére...
