Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
1980. október 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A tanévkezdéssel nyitotta meg kapuit a földesi Nevelési Központ, az ország első, minden igényt kielégítő falusi művelődési intézménye Az előcsarnok nappal zsibongó a gyerekeknek, este a (3—500 személyes színházterem társalgója, büféje. Ahol Thália papjai szólnak, napközben tornaterem lehet a gyermekeknek. Ahol délelőtt Pistike, Jancsi, Jucika, Tercsiké az anyag szerkezetével ismerkedik — a kémiai, fizikai, stb. szaktanteremben — ott máskor a szülők, nagyszülők vetített képes előadásokat hallgathatnak. Ha érdeklődésük meghaladja a hallottakat — a gyermekre, felnőttre egyaránt vonatkozik ez — a földszinten ott a könyvtár, olvashatnak, kölcsönözhetnek. A könyvtár klubszobáiban délelőttönként magyar- és történelemóráig zajlanak — kézközeiben a könyvek ezrei — majd a különböző szakkörök foglalkozásait tarthatják ebben az ideális környezetben. Tehát: iskola, művelődési ház, könyvtár egy hajlék alatt — a cikomyás hivatalos meghatározást talán mellőzhetjük — formailag ez a nevelési központ. Az építészetileg egyszerű, ám az érdemi munka számára praktikus épület — nem egészen 40 millió forintba kerül — a földesiek, sőt a püspökladányi járás új büszkesége. Tizenkét tanterme ahány annyifélén felszerelt, a funkcióhoz igazodván. De mindez inkább csak technikai részletkérdés. Nem elsősorban a jól felszereltsége állítja a figyelem középpontjába ezt az iskolát, művelődési házat, könyvtárat. kal gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak. Tudunk olyan — egyébként majdhogy „felfűthetet- len” színháztermekről, amelyeket az elmúlt télen mindössze négy-hat alkalommal vettek igénybe, különböző rendezvényekre. S ugyanebben a községben nincs tornaterem, s ahol tehetik elpanaszolják, hogy „mozit kellene építeni, mert a régi összedől”. De olyanról is tudunk, hogy a községi művelődési ház évek óta „lakatlan” — vagyis egyetlen épkézláb rendezvényt nem tartanak benne — a könyvtár épülete viszont tényleg összedől! Közös igazgatás A földesi intézmény három egysége — az iskola, a művelődési ház és a könyvtár — közös igazgatás alá tartozik. Ám a nagyközség 24 tanterme nincs „egy tető alatt” — az új épületben „csupán” 12 szaktantermet tudtak elhelyezni. Ezekben a felsősök tanulnak, újabb és újabb évfolyamoknak adják majd át helyüket, így érvényesülhet az a célkitűzés, amelyet a szabad idő szokások kialakításánál említettünk. Bármennyire is örvendezünk azonban a földesi példa láttán, nem hihetünk abban, hogy az ottanihoz hasonló nevelési központok sora épül a közeljövőben szűkebb hazánkban. Azt azonban meggondolásra alkalmasnak véljük, hogy kedvező adottságú községeinkben hogyan lehetne az egységes művelődési szervezetet kialakítani? Talán túl merésznek, járhatatlannak tűnik ez a kérdés? Lehet, ám néhány éve, évtizede még a művelődési otthonok közös fenntartását sem tartottuk megvalósíthatónak. S ma már csak ott tudnak számottevő eredményeket elérni, ahol jól egyesítették az anyagi és szellemi erőket. Tiszai Lajos A nagyrévi kultúra hazánkban egyedülálló lelőhelyének feltárását kezdték meg a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai, áz Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem régész-szakos hallgatóinak közreműködésével. A Csányi Marietta vezetésével dolgozó csoport a nagyrévi Tiszazug Tsz bejelentése nyomán látott munkához a település zsidóhalmi részén, ahol a szőlő- telepítés előkészítő munkái közben temérdek csontváz- maradványokat fordítottak ki a gépek. Az első ásatásokból, a felszínre került leletekből megállapították, hogy a nagyrévi kultúrához tartozó több négyzetkilométer kiterjedésű ősi település, illetve temetkezési hely egy részét bolygatták meg, amelyek több kort foglalnak magukba. Az eddig „kivallatott” 30 sír között egyaránt találtak korai és későbronzkoriakat, rábukkantak szarmata, sőt Árpádkori temetkezési hely nyomaira is. Az első feltárások során igen értékes leleteket hoztak a felszínre. A nagyrévi kultúrára jellemző egyik hamvasztásos sírban például tíz agyagedényt találtak, többeket mintákkal díszítve. A szarmatasírok egyikéből kerek tükröt emeltek ki. Az ásatások eddigi szakában egy szarmatakori ház alapjai is kirajzolódtak. Az új lelőhely korát négyezer évre becsülik a régészek. A feltárási munkát a mezőgazdasági műveléstől függően továbbfolytatják, azzal a céllal, hogy minél több a földben konzerválódott maradványt mentsenek meg az eddig hiányosan ismert nagyrévi kultúra korából. Holnap Szolnokon D középkor" és a reneszánsz muzsikája A Megyei ^Művelődési és Ifjúsági Központ őszi hangversenysorozatának befejező koncertjén a Bakfark Bálint lanttrió lép közönség elé. A muzsikusok, Kecskés András, Kiss Tamás és Szabó István középkori és reneszánsz műveket szólaltatnak meg. A műsorban felcsendülnek trubadúr énekek a XII. századból, diákdalok, lakodalmi, házasító énekek. A hangversenyen közreműködik Kuncz László, az operaház énekese, valamint Stadler Vilmos (fuvola, furulya). II Tragédia—új értelmezésben vált aPaál István rendezte Tragédiához, legjobb, ha hagyományos előadásokból származó beidegződéseit egyszerűen otthon hagyja: csak zavarná a madáchi mű újszerű előadásának élvezetében. Mert itt bizony nem kísért ördögien és nem kacag kajánul Lucifer, s az Üir sem dörög, de nem is a fiát befogadó jóságos mennybéli atya! Paál István ugyanis nemcsak újra olvasta Madáchot, hanem bátran újra is értelmezte a Tragédiát. Nem holmi tekintélyromboló, túlbuzgó színpadi élharcos módjára, rendezői viszketegségtől hajtva, hanem alaposan végiggondolva feladatát, a mű lényegét érintő, sajátosan egyéni felfogással építve fel új koncepcióját. Lényegében nem tesz mást, mint olyan vonásait emeli ki Madách klasz- szikus remekének, amelyek révén a mai néző fokozottabban válik érdekeltté a drámai költemény mondanivalójának, a madáchi gondolatnak a megértésében. És ami korszerű megközelítésének másik tulajdonsága: még a „fennséges” drámában is minden idegszálával mindenütt csak az emberit keresi, munkájának irányt és mértéket ez ad. Itt valóban minden az emberről — rólunk — szól, és minden az emberért — értünk — beszél; jóllehet némi túlzással: minden az Ür körül forog. Aki mindentudó és mindenható; aki ravasz zsarnok módjára tart rendet és 'fegyelmet maga körül. Aki tudatában van, hogy társai felett éppúgy, mint teremtménye fölött az emberen, úr lehet mindaddig, míg náluk többet tud. Hatalom at tudás, ezért is tiltja el Ádámot épp a tudás fájának gyümölcsétől. Hogyha pedig a tilalom ellenére mégis belekóstolna ama gyümölcsbe, akkor az a fontos, hogy ne juthasson messzire, azaz „döbbenjen” csak maga rá az erővel kecsegtető tudás, a szárnyakat adó, lelkesítő eszmék haszontalan- ságára, hogy hiábavaló az öntudatra ébresztő, igazi nagyságot szülő gondolkodás. Kiindulásul oly felfogása ez a Tragédia-beli Űr alakjának és szerepének, amli a rendkívül következetes kibontásban izgalmasan érdekes, nyugtalanító drámát eredményez. A zsarnoki hatalom és a kiszolgáltatott ember viszonyára utaló elemek hangsúlyossá tétele sajátosan színezi át a drámát meghatározó alapvető konfliktusokat is. Megmarad ugyan itt is az Ür—Ádám—Lucifer jólismert ellentétek alapképlete, ezúttal is Lucifer és az Űr között fíolyik a küzdelem magáért az emberért, ami azonban merőben új: megváltozik e küzdelem tartalma. Lucifer számára már nem az a tét, hogy végső. kétségbeesésbe tudja-e sodorni Ádámot, dacból semmisítvén meg isten teremtményét, hanem az, hogy mennyire sikerül, egyáltalán sikerülhet-e talpra állítania és szembeállítania Ádámot, az öntudatra ébredő embert a tőle feltétlen alázatot és megadást követelő hatalmas Ürral. Alaposan módosul tehát a luciferi bosszú tétje. Amiből azután logikusan következik, hogy már nem Lucifernek, hanem az Úrnak, magának válik érdekévé, hogy mindaz ami Ádámot eszmélkedésének útján lelkesíthetné, a legnemesebb koreszmék is torzképükben jelenjenek meg — csömört és kiábrándultságot hagyván maguk után az újra és tudásra szomjúhozó emberben. Nem Lucifer mesterkedik tehát azon, hogy Ádám lehetőleg mindent feketén —így történik ez hagyományosan — lásson, hanem az ember igazi ellensége, az Ür. Lucifer pedig egyszerűen csak a célját kereső ember szellemtestvérévé válik. Éppoly ember, mint Ádám, csak éppen többet tud nála. De ezt sem érezteti, és fölényét sem fitogtatja. Kacagva nem gúnyolódik Ádám rajongásán és esendőségén, inkább gondolkodó, együttérző társa néki; értelmével igyekszik segítségére lenni egy olyan világgal, világokkal váló szüntelen „perlekedésben”, amikor- is az eszmék sűrűjében nehéz rátalálni az üdvözítő ideára. Nincs itt még nyoma se semmiféle luciferi cinizmusnak, ha valaki cinikus : az éppen maga az Űr. Mindez erőteljesen érvényesül az előadásban, amely nemcsak rendkívül pontosan kidolgozott, de igen szemléletes is. Ebben az értelemben jelenik meg az Ür a mennybéli színben, alakjában hangsúlyozván a rendezés a körmönfont ravaszságot, a mérhetetlen magabiztosságot, önteltséget. (Nagy Zoltán kitűnően is ábrázolja e rejtélyes félelmekkel „igazgató” zsarnokot.) Aztán a további színekben — az előadás egyik formai bravúrja ez —más-más alakban, az alapgondolatnak, illetve a konfliktusnak megfelelően — mindig jelen van az Űr. Így, mondhatni, nemcsak Lucifer kíséri végig Ádámot hatalmas, „történelmi utazásán”, végig „társuk” lesz mindkettőjük legfőbb ellenfele, az Ür is. Ö a derék Miltiadest becsmérlő demagóg az athéni színben, a tudóst megalázó Rudolf császár a prágai képben, ő testesíti meg a végtelennel kacérkodó, űrbe kirepülni vágyó Ádámot visszaparancsoló Föld szellemét, és ő a lángoló szavú Saint Juste-öt hidegvérrel vérpadra küldő Robespierre is a párizsi képben — hogy csak néhányat ragadjunk ki „jelenései” közül. a megoldással — a szemlé- leltesség értelme ez — az előadásnak sikerül a dráma folyamán állandóan — és ami a fő — érzékletes módon ébren tartani a nézőben az alapvető Az eszkimó jelenetben: Nagy Zoltán, Nagy Sándor Tamás és Szoboszlai Éva konfliktus tartalmát, megkönnyítendő ezzel a részletek megértésén túl az egész átfogását is. Itt állandóan érezzük és tudjuk: kik között és miért folyik a harc, hogy e küzdelemben ki mikor mit képvisel. Ezt persze csak olyan letisztult gondolatisággal lehetett megvalósítani, amilyen a Paál Istváné, aki ennek megfelelően lényeget kifpjező, puritán formákba is öltözteti Az ember tragédiáját. Tizenöt szín egyetlen díszletben, csakhogy rend,kívüli tagozottságával gazdag lehetőségű játéktér ez a színpadot körülölelő építmény, melynek legmagasabb pontja a színpad egét, a zsinórpadlást verij (Kellék is csak néhány, de az mindig konkrét és hangsúlyos: a lényegre törő kifejezés eszközei. „Takarékos” jelmezek, de egyetlen ruhadarab is kort jelez itt, a néző képzelő erejével kiegészítve. (Az előadás jól esően épít a mi közreműködésünkre. Nem becsüli le, alkotótársként fogadja el a nézőt.) És mindössze tíz színész, a több mint hetven kisebb-nagyobb szerepekre! Mégsem szegényes színház ez, mert példás rend uralkodik a gondolatokban, példás rend az eszközökben, s minden részletében ott áz „összhangzó értelem”. Ha kell, Paál István rövidít a szövegen, vagy mert új színpadi koncepciója követeli ezt meg, vagy pedig, hogy határozottabban húzhassa meg a dráma erővonalait. , Így az előadás felesleges terhek nélkül, félreérthetetlenül halad a végkifejlet felé, amikoris útja végén Ádám, ha nem is lelkesülten, mégis megadással földre veti magát a fölötte és így a Lucifer fölött is győzedelmeskedő Űr előtt. Hiába lett volna tehát a harc, értelmetlen volna az ember küzdelme a méltóságát, nagyságát megakadályozó hatalommal, úgyis fölébe kerül, hisz babona* előítélet, tudatlanság mind csak az ő malmára hajtja a vizet? Paál István nem tud belenyugodni ebbe a tudatba, ezért még egy utolsó gesztussal „megtoldja” a drámát: Lucifer megpróbálja talpra állítani már-már kétségbeesetten újra az embert — ugyanakkor fentről diszkréten mosolyog az Ür e szerinte reménytelennek tűnő küzdelemre. A kérdésre tehát nincs határozott válasza az előadásnak, de mert a kérdés nyitva marad, végső hatásában mégsem a változ- tathatatlanba való belenyugvást szüli bennünk, értelmünkre lázítólag hat: ellene hangol mindenféle emberi méltóságot megrontó erőnek. Dőre dolog lenne a helyszűke miatt a rendkívül nagy feladatot vállaló színészek teljesítményét szerepről-sze- repre mérlegelni. Hisz igazán igyekeznek végrehajtani mindenben a rendező pontos elképzeléseit. A jó színészi teljesítmények értékét az sem csökkenti lényegesen, hogy itt-ott a gyarló színpadi beszéd helyenként akadálya a szöveg teljes megértésének. A színészi munkáról tehát csak megjegyzésül: jól- esően állapíthatjuk meg, hogy az Ür szerepében bemutatkozó Nagy Zoltán játéka (a Tragédia még további 14 szerepét játssza), mennyire tiszta és leszűrt, hogy egyéniségének milyen súlya van és mennyi színe. Ivánka Csaba is nagyfokú érzékenységgel teremtette meg az emberformájú Lucifert, s amit játékában külön is méltányolni illik, ízelítőt adott abból a fajta derűből, amely a szellem igazi fölényének sajátja, s ami leginkább talán az ember teremtéséről szóló Jean Eiffel-rajzok humorával rokon. (Egyébként az előadás érdeme, hogy a Tragédiában ezt is, a humor lehetőségeit is felfedezte, elsősorban groteszk formában.) Nagy Sándor Tamás lendületes, kamaszosan friss, „ropogós” Ádámot formál, akit őszinte rajongás és a mindent érteni akarás szenvedélyes türélmetlensége jellemez. Szoboszlai Éva kevesebb színnel és kissé egysí- kúan ábrázolja a Tragédia Éváját (talán az új értelmezésből is fakadóan, mely szerint Éva jelentősége Ádám sorsának alakulásában némileg módosul,) de mint Kepler - né például emlékezetes a prágai színben. Falvay Klári figurái közül a római Cluvia, a konstantinápolyiból a rámenős Helene ragadhatta meg leginkább a képzeletünket, mindkettő vérbő nőalak. Somody Kálmán többek között erőteljes Péter apostol, de igazán hiteles a hivatását eláruló zenész szerepében is, a londoni színben: egy teljes emberi sorsot ábrázol jóformán egyetlen villanásban. Pogány György szolgálatkész, nagyhangú és demagóg ke- rubját is nehezen lehet felejteni, de jól állt helyt Lengyel István, Bárdos Margit, Varga Károly is. méghozzá •több-több szerepben. pontosan érré és úgy gondolt-e Madách, ahogyan azt most Paál István kiolvasta a Tragédiából (az értelmezés lehet akár vita tárgya is), az azonban tény, hogy amit Ma- dáchból felvállalt a színház, azt odaadással és meggyőzően tette és teljesítette, bizonyítván egyúttal azt is, hogy a klasszikus mű mindig tartogat valami újat, felfedezni- valót azok számára, akik értő módon közelednek hozzá. Valkó Mihály flki jegyet Ezzel Nem tudom, II földesi példa Nagyréven találták 400 éves ház alapjai II szokás hatalma? lobb és olcsóbb be kerül, mint a hagyományos szervezeti formák közötti fenntartás. Bizonyított, hogy azt a sokféle művelődési intézmény hálózatot, amelyet ma is fenntartunk, nálunk sokAz új földesi művelődési intézmény példája mást is bizonyít, s talán mielőbb meghúzza a vészharangot az „én házam, az én váram” hibás szemlélet fölött. A nevelési központ működtetése ugyanis lényegesen kevesebA különböző vizsgálatok igazolják, hogy a művelődési otthonokat a középgeneráció tagjai látogatják legkevésbé. Ennek számos oka van, elsősorban az elfoglaltság, de amellett az a tény is, hogy a mai „negyvenesek” szórakozási szokásaiból jórészt „kimaradt” a művelődési házak látogatásának élménye: nem volt miért bemenniük a művelődés hajlékaiba, avagy ha odakényszerültek, még addigi illúzióik is elszálltak... A mai öregeknél másféle emlékek is élnek. A régi gazda és iparoskörök, klubok, stb. egy-egy szűkebb közösség közéletének otthonai voltak. Félreértés ne essék: nem ezek tartalmi töltését helyeseljük, csupán a szabadidő szakások kialakulása szempontjából hangsúlyozzuk jelentőségüket. Joggal gondolhatjuk ezek után, hogy ugyanaz a ház, amely alma matere volt a hajdani diáknak, a felnőtt korban sem veszít vonzóerejéből, s a nevelési központ valóban a felnövekvő generációk kulturális központja lesz. Fogalmazhatjuk akárhogyan a nevelési központ fogalomkörét, egyszerű igazság az alapja: a falu szellemi központja mindig a jó iskola volt, s az ma is. Áhol viszont az iskola huzamosabb időn át nem tölti be elvbeli hivatását is, ott az iskolán kívüli művelődés hatékonysága is kétséges.
