Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
1980. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Dómján Gábor: A vár Belesiklik a Svéd völgyébe mint az úszó a medencéibe fenyvesekkel kicsap partra házak zöld lángja hajnalra sziklák töppedt táncolása a vidék fején a távlat kék sipkája méltóságos magas magánya sétáltató csönd képeslapi kép Zalán Tibor! ár Állapot-tanulmány Majd egy asztalhoz ülsz szemközt a mélységgel Bort iszol - évjáratát nem ismered és nyelveden az íz■ ecet Asztalod két oldalán a mélység Kenyeret törsz el pergő morzsáin látod: homok Hátad mögött a mélység Már nem jön el hozzád senki Már hiába várnak Hiába állsz fel végül Rózsa Endre: A Fekete-tenger morajában Kioltó szél puhatolja a part izzó-nagy mészfalait. Mohazsindelyeit már mályvalilára cserélte az ég tengerzöld kanca nyerít. Márványremegésben a csődör csak áll, villámerezésii a bőre (patadöngés kél valahonnan) s homok tömi köfideit! Konczok József: A balhé Gr asszál/) senki, Csók-Vitéz, szivednek édes mákteje, tán tizenhat-forintos ész ... de voltam-e? De voltam-e? Voltam, ki nincs itt, s nincs amott'. Csupán egy fintor, mely sovány arcomra jókor ráfagyott, miként akartam, ostobán. „... te nem vagy ó, te nem vagy ö mélyemnek lelkes támasza ...” míg nyaggatta a gramofont, 1én elfutottam. Nosza! S állt a balhé! Érthető, s tűnődtem, mint az ámulat, kalyibán, rácson, pléhtetőn röpdöstek rókák, kannyulak. Irodalmi mellékletünkben Győrfi Sándor grafikáit és plasztikáit közöljük Apáti Miklós: Hűség Bőröm virágzik: libabört szül. Szivem, ha tudna, fehérülne él. Hajam hillltában még gyorsan megőszül. De a Nap süt. Imáim anyaföldje, ó, íme. Penghet bennem a rezgő sugallat: nem lesz hű hozzám ő se, ő se. Orgonák hangján hazám is megátkoz Elküld misézni máshoz, távolhoni földre. Csoda-e? Ama föld fönnhangon kiáltoz, és te is, ott messze: énértem; értem. „A hűség ne legyen friss, ha dús parasztkenyér.” Csupán ódonsága érdem. Még friss hűségem fogalmazom itten. Mondom: legyek kenyérkéd, tarisznyád az útra. Nélküled nekem már semmim sincsen. UTÓSZEZON ire a végére értünk, gyakran eszembe jutott az eleje. Így, az az első hallásra bizonyára komikusnak tűnik, hogy az utószezon elejére gondolok; egy szóösszetétel. amely azzal a taggal kezdődik, hogy „utó”, ne akarjon másfajta képzeteket kelteni, csak olyanokat, amelyek rokonok a véggel, az elmúlással. Pedig az utószezonnak is van eleje; igaz, ehhez sokkal ősziesebb, mélabúsabb asz- szociációk társulnak, mint például az előszezon végéhez; már csak azért is, mert ezt szükségképpen és előre kiszámíthatóan követi a szezon, míg az utószezont nem követi semmi, legfeljebb a várakozás, vagy a bizonytalan reménység. A három egymástól elválasztható szakasznák letagad- hatatlanul más és más hangulata van. mint például — bocsánat a csapongó hasonlatért — egyik igen fontos életfunkciónk szakaszainak, amikor is a megvalósulás és a teljesség illúzióját keltő középső részt a szakkönyvek egybehangzó megállapítása szerint ideális esetben mindenképpen a felpezsdítő előjátéknak kell megelőznie; majd következzék rá a szelíd. elringató utójáték, amely felold és nyugodt, álomtalan álomba vezet. Mintha életünk is e hármas tagozódás jegyében telne; a gyermek- és ifjúkor, a csikó-fiatalság után az erőteljes, tartalmas, hosszú férfikor; majd ennek elteltével a következő szakasz, amikor még történhet egy- és más, de már tudni, hogy az alkonyat közel... De visszatérve a valóságos és éppen múlófélben levő utószezonhoz — amely honi földirajzi és éghajlati viszonyaink között általában augusztus húszadika után kezdődik. és eltart szeptember végéig, sőt néha még egy kicsit tovább is — hadd mondjam el. hogy ennek az utószezonnak az eleje is átmentett valamit a szezon harsányságából. nyüzsgéséből. lendületéből. Nem véletlenül, alapos megfontolás után választottuk ezt az időpontot a nyaralásra; józan, hétköznapi szempontok vezettek: nem kell olyan sokáig sorbaállni a keszegért, csitulóban a hangzavar, a strandon több négyzetméterrel megnövekszik az egy személyre jutó élettér... És ugyancsak ezért döntöttünk a nem túl forgalmas szerény fürdőhely mellett, remélvén, hogy kla- usztrofóbiánk ott nem fog súlyosbodni. S nem is csalódtunk. Érkezésünk napján még javában zajlott az élet; a nyaralóhely igazi, bár nem hivatalos központja, nem mesz- sze a mólótól és a vasútállomástól, százféle ínyencséggel hívogatott. Lángossü- tő, pecsenyesütő, halsütő (tengeri halat sütöttek, mi sem természetesebb egy magyar tó partján), borozó, söröző, butik, bizsu- és emlék- tárgyárus, s minden, ami szem-szájnak ingere. Csinos lányok és izmos, barnára sült fiúk; pajkos gyerekek és jóságos nagymamák; a pecsenyesütő környékéről zsíros bajusszal elsurranó, majd zöldesen fénylő szemmel visszalopakodó, elégedett macskák — szóval maga az idill. Az emberek nyaraltak, pihentek, kikapcsolódtak, üdültek; tetszés szerint kiválasztható szinonimák; bármelyikkel lehet válaszolni, ha már újra otthon, valamelyik ismerősünk így szólít meg az utcán: „De régen láttalak, merre jártál?” Nem volt nehéz összeba- '•átkoztunk a „tájjellegű” borozóban sürgölődő ex-repü- lőtiszt-csapossal. s a körülötte csoportosuló törzsvendégekkel : az ex-bokszoló-ál- éjjeli őrrel, az ex-mérnök kőművessegéddel, meg a többi ex-nemtud.omkivel, akiket az ital szeretete kis közösséggé kovácsolt, s akik mind megfontolt, okos helybéli, vagy környékbeli emberek voltak. Tőlük távol állt a randalírozás, nem úgy mint néhány hebehurgya, forrófejű nyaralóvendégtől; ők tudták, hogy jövőre is itt akarnak lerészegedni minden áldott nap, s nem engedhetik meg maguknak a „balhé” felelőtlen luxusát... A legrokonszenvesebb talán a nagyhasú. álmosszemű exbokszoló volt, aki a hölgyeknek gáláns bókok kíséretében virágot, őszibarackot nyújtott át rongyos táskájából, és a férfiemberekhez is volt egy-két jó szava: „Ha- verkám, nem fizetnél egy beöntést?” Az első nap tehát az ismerkedés jegyében telt el. Közben megismerkedhettünk a tájjal is; ez igazán nem csúnya, csak érdektelen; a víztükröt egy rövid időre megszépíti a naplemente sugárzása, de ezt a melegebb fényt, hamarosan elnyeli az esti szürkület, s a képeslap- hangulat is vele tűnik. Másnap délelőtt, a derék, részeges ex-ek körében parázs volt a hangulat: mindenki az éjszakai eseményekről beszélt. kempingben hat felnőtt férfiú üdülés. — vagy kikapcsolódásképpen — megerőszakolt egy tizennégy éves lányt; a holtrészeg ex-bok- szoló figyelt föl a sikoltozásra szokásos éjszakai te- kergése közben. Betörte a faház valamennyi ablakát, de a vidám társaság szerencséjére egyiken sem fért be a roppant nagy hasával, így hát nem tehetett mást. csak értesítette a mentőket, meg a rendőrséget... Éppen időben: az urak nem követték a már említett szakkönyvek ésszerű tanácsát, amely áz élet hármas tagozódásának hevenyészett elméletét volt hivatott az előbbiekben alátámasztani: a gyereket ájultan és vérében fürödve találták. Később a rendőrök is megérkeztek; a hat férfi — köztük a leány nevelőtanára, akinek felügyelete alatt üdült, nyaralt, pihent, kikapcsolódott stb. —. mint aki dolgát jól végezte, mélyen aludt a faházban. A hirtelen ébresztett részegek bambaságával valamennyien egybehangzó vallomást tettek: szórakoztak az este, aztán nem tudják, mi történt.. . Ennyi borzalom után szinte megnyugtató látvány volt a nyaraló (pihenő, üdülő, kikapcsolódó) család, amely a halászcsárdában fogyasztotta ebédjét. Az asszony gömbölyű volt és merev tekintetű, a férfi csontos, szikár, hosszú orrú és fagyos; a gyerekek, a kövér, színtelen szempillájú kislány és a csenevész, ugyancsak seszínű fiúcska mintha egy tükörponty és egy kecsege frigyének következményei lennének. A család méla unalomban kanalazta a halászlét, a férfi, parancsoláshoz szokott vezető benyomását keltve, kurta orrhangon dünnyögött utasításokat adott a pincérnek és az italosnak ; ivadékai megreszkettek, rájuk irányította savó színű szemének hideg pillantását. Minden cselekedetét a célszerűség vezette, egy üveg sört ittak kettesben hitvesével, a gyerekek egy-egy fél túróscsuszát kaptak, majd illedelmesen megtörölték elő- recsücsörödő halszájukat. Elképzeltem ezt a férfit hivatalában, amint éppen nem kikapcsolódik; vajon akkor milyen benyomást kelthet? Nyilván ugyanez a rid.egség, céltudatosság, csak éppen sötétszürke öltönyben, fehér ingesen, nyakkendő- sen. . . Most azonban az egész hal-család koszlott, piros melegítőben kapcsolódott ki a hétköznapokból; a tükör- ponty-feleség strandlabda méretű fenekén jókora sárfolt éktelenkedett; a családfő bütykös lábát foszladozó kumipapucsba bujtatta. Később láttam őket a strandon; a kecsegeorrú egy ronggyá olvasott krimitje mélyedt: a feleség palacsintát tömött a kis halak szájába; pirosra sült hátán egy másik melltartó pántjának fehér nyomait viselte. Egyszer kettesben is szórakoztak: egész üveg bort ittak a szarvaspörkölthöz; az asszonyka ettől kacarászni kezdett, és szerette volna elhúzatni a nótáját: a férj arcán is fanyar mosolyféle derengett, és némi vonakodás után engedélyezte a mulatságot.' Szóval ez a nyaralás, szórakozás, kikapcsolódás — tűnődtem akkor. S később azt is gondoltam; Eltekintve attól, hogy az úgynevezett szórakozás, kikapcsolódás kétségtelenül a világ legunalmasabb időtöltése, vajon miért van az, hogy az emberek többsége e címszavak ürügyén hajlandó mélyen leszállni saját erkölcsi és szellemi igényei alá, és — mint az iskoláslány esetében — aljasságokat követ el; vagy — jobbik esetben — emberpusztító unalomra. ostoba olvasmányokra. a legsekélyesebb álszórakozásra vagy gusztustalan lomposságra fanyalodik. Talán a nyaralás — rendszerint egy évben egyszer előforduló — élménye olyan felszabadító hatást gyakorol az emberre, amitől még az erőszak vagy a kongóan üres időmúlatás is szalonképessé válik? Lehet, hogy a viszonylagos kötetlenség, a megszokott rendből való, id.eig- óráig tartó, kilépés elkerülhetetlenül emberi tartásunk és méltóságunk utószezonjának kezdete? Remélhetőleg nem.,, Mindenesetre a valóságos, a naptár segítségével behatárolható utószezon napjai peregtek tovább, és ahogy az lenni szokott, egyre szaporább ritmusban. A következő hét végén a kemping- lakók többsége sátrat bontott, és kiballagott a vasútállomásra. Később bezárt a lángossütő és búcsú nélkül eltűnt az emléktárgy-árus. A házaspár már korábban hazautazott; a kis halakat bizonyára várta az iskola, ztán — s ez már valóban az elmúlás fuvallata volt 1— lehúzta a rolót a borozófőnök ex-pilóta-csapos, s vele együtt szétszéledtek a kellemesen berúgott ex-ek; majd fölszedte sátorfáját a pecsenyés is. Az utószezon közepének vége felé jártunk, a tóparton időnként metszőén hideg szél söpört végig, az utak mentén vadgesztenyék hullottak az elsárgult lombok közül. Tudtuk, hamarosan nekünk is utaznunk kell: nemsokára beköszönt az utószezon végének eleje.
