Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-09 / 211. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 9. Mától: Mozi délelőtt is Új lehetőségek a szolnoki Tisza filmszínházban Stúdióterem Régi magyar filmek mozija Az országban az első Néhány hónappal ezelőtt bezárt a szolnoki Tisza filmszínház, átalakítás miatt. Ez a munka ugyan még nem fejeződött be teljességében, de tegnapra már mégis megnyitóra voltunk hivatalosak: átadták rendeltetésének a filmszínház hatvan néző befogadására alkalmas „C” termét. Ez a normál és keskenyfilmek vetítésére egyaránt alkalmas terem kettős rendeltetésű: itt tűzik műsorra a Balázs- Béla filmstúdió filmjeit, délelőtt pedig — mától — híradó, és ismeretterjesztő rövidfilmeket, szombaton játékfilmeket vetítenek A másfélszaz nézőt befogadó stúdiómozit október végén nyitják meg. Az „A” terem a hét négy napján — napi két előadásban — úgynevezett sikerfilmeket játszik, a hét többi napján pedig tematikus filmeket — rendezői, színészi, vígjátékok, stb. — mutatnak be. Az ifjúsági és a magyar filmek mozija, a „B” terem, decemberben nyit. Napközben az óvodások és az iskolások részére „dolgozik” ez a minimozi, esténként pedig magyar filmet láthat itt a közönség, pl. tervezik a régi filmek tematikus bentutatását is. A „D” teremben kap helyet a mozitéka, ahol a filmekkel kapcsolatos szakirodalmat, folyóiratokat, kritikákat, stb. találja a közönség. A mozitéka a jövő tavasztól várja az olvasókat, mozinézőket. Az új mozikomplexum első az országban, amely a különböző rétegigényeket sokféle módon igyekszik kielégíteni. A filmforgalmazás tapasztalatai ugyanis világszerte azt bizonyítják, hogy a monstre mozitermek kora — nemcsak takarékossági szempontok miatt — lejárt, a közönség csak egy-egy sikeresebb bemutató alkalmával tölti meg ezeket a több száz, olykor több ezer nézőt befogadó helyiségeket. A Tisza filmszínházban már részben befejeződött átalakítás dicséri a moziüzemi vállalat rugalmasságát, hogy az új, megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kíván. A kamarateremben különben tegnap bemutatták Gulyás Gyula — Gulyás Jánqs: Vannak változások című filmjét. Katonai tiszteletadás a szigetvári hősöknek Szigetváron emlékünnepséget tartottak vasárnap Zrínyi Miklós és vitézei 1566. szeptemben 7-én történt hősies kitörésének évfordulója alkalmából, amely a várvédők utolsó rohama volt a túlerőben lévő török haddal szemben. Hazánkban ez a legrégibb világi jellegű • ünnepség. Zrínyi ifjú zászlótartójának, Juranics Lőricnek egy kései leszármazottja ugyanis 1833-ban alapítványt tett a várvédők emlékére, s azóta minden évben a hősök tiszteletének szentelik ezt a napot Szigetváron. A történelmi múltú városban egész napos ünnepséggel adóztak az évfordulónak. Az úgynevezett belső várban a drámai küzdelem színhelyén, katonai tiszteletadással emlékeztek meg a hősökről, és megkoszorúzták Zrínyi Miklós szobrát. A városi tanács az ünnep alkalmából köszöntötte és megjutalmazta azokat a társadalmi munkásokat, akik a legtöbbet tették Szigetvárért. A vár előtti térségen történelmi tárgyú könyvekből kiállítást és vásárt rendezlek. A Magyar Néphadsereg Művészeti Együttese műsort adott, a pécsi Állami Gazdaság sportolói pedig látványos lovasbemutatót tartottak. A hagyományoknak megfelelően a vár alatti sáncban mozsárágyú dörgött, emlékeztetve Szigetvár népét a 414 évvel ezelőtti küzdelem vészterhes óráira. iiic<|Yi‘i Klubtalálkozón Kisújszálláson A kisújszállási „Nicsak” együttes vásári komédiákkal teremtett jó hangulatot Kép és szöveg: Az elmúlt hét három utolsó napján a kisújszállási strand csónakázótavának szigetén adtak egymásnak randevút a Szolnok megyei ifjúsági klubok. Az ötödik alkalommal megrendezett megyei klubtalálkozón huszonhárom klub mintegy száz tagja vett részt. A résztvevők: ifjú- (és kevésbé ifjú) munkások, szövetkezeti fiatalok kevesebb fiatal értelmiségi, még kevesebb diák. És sok-sok, az évekkel ezelőtti klubtalálkozókról is ismerős arc. Tulajdonképpen ennek alapján is nyilvánvaló: nem túl nagy a megye ifjúsági klubmozgalmának mobilitása, különösen ami az élmezőnyt illeti. A többszörösen „kiváló” és „aranykoszorús" mezőtúri Fiatal utazók klubjának egyik tagja, Csípés Mihály („civilben” mozdonyvezető) is' az utánpótlást emlegeti: — Nyolc éve szinte változatlan a klubunk törzsgárdája. Pedig — tanúsíthatom — nem rossz dolog a mezőtúri FŰK tagja lenni. Körülnézek itt a klubtalálkozón, tizenéveseket alig látni, húszon, sőt harmincon felülit annál többet. Hol vannak a fiatalok? — Kapai Mihály (ugyan-Nádhází Éva Karcagról: — Én járnék klubba, ha volna hová. A városi ifjúsági klubba 1973-tól jó ideig rendszeresen jártam — aztán elcsöndesedett a- klub, talán most kezdődik megint valami. Szükség is volna rá, mert Karcag nagyon csöndes város: egy étterme, egy presszó, hetente egy diszkó, nem nagyon válogathatnak a fiatalok. A háromnapos klubtalálkozón, amelyen a megye legaktívabb klubosai vettek részt, nem volt hiány vitában, közös töprengésben. Más kérdés, hogy ez önmagában vajmi kevés a megye klubéletének megpezsdítéséhez. Amiért a találkozót megrendezték : sikerről számolhatunk be. A klubmozgalomban jó munkát végzők — vagyis a résztvevők — a három nap alatt ügyességi és sportversenyeken, előadóesteken, módszertani bemutatókon tanulhattak, szórakozhattak, pihenhettek. A kisújszállásiak is jó házigazdáknak bizonyultak. Minden jó tapasztalat ellenére — a föntebb érintett okok miatt — itt, Kisújszálláson született meg az elhatározás-, hogy a rendezőszervek — a megyei művelődési központ és az ifjúsági klubtanács — változtatni fognak a megyei klubtalálkozó kissé „belterjes”, egysíkú formáján. csak Mezőtúrról) gitárjával együtt „törzsvendég” a klubtalálkozókon. — Hát az igaz, nem tódulnak hozzánk a fiatalok. Persze nálunk nincs, diszkó, beat-koncert meg ilyesmi, közös utazás, kirándulás és egyéb, tényleg értelmes és szórakoztató p-ogram viszont annál több. Szőke László a kisújszállási Tisza II. Tsz ifjúsági klubjának vezetője kevésbé lehangolt: — Tizenkét éve vezetek klubot, jártak jobb idők az ifjúsági klubmozgalomban és voltak szűk esztendők is. Valamit mindig kitaláltunk.. A mi klubunk törzsgárdája például „átalakult” családi klubbá, s a téeszbe most jövő fiatalabbak is megélénkíthetik a klubéletet. Kapai Mihályt gitárja mindenhová elkíséri — éá közönsége is mindig akad ... Sz. J. Homoródi József: PADJAIM-pk padot koptattam életemben, hol rövidebb. hol hoszszabb ideig. Egyiken éveket töltöttem, mégis hamar elfeledkeztem róla, másikon csak óráikat, mégis kitörölhetetlen az emlékezetemből. Mindahány közül a legfeledhetetlenebbek: az iskolapadok. Mennyit izgultam, unatkoztam, mennyit hevültem, dideregtem az iskolapadokban. Kényelmes egyik sem volt, de mindegyik kopott, tintafoltos, összefaragott. Négy évig ültem abban a padban, amelybe legyalulhatatlanul mélyre szívet véstek, abban pedig a büszke-ujjongó értesítést: „Cuci és Fidor jegyesek!” Valahányszor visszagondolok arra a padra, mindig meghatódom, de az elérzékenyüiésbe egy kis borzongás is vegyül. A meghatódás nyilván a paddal együtt fölidéződő hajdani önmagámnak szól. Lányos képű, szelíd, szőke, törékeny testű kamasz ül már az idők végezetéig számomra azon a pádon, akit „Egér" néven szólítottak a társai. A borzongást, viszolygást valószínűleg a szigorúságot, ridegségei sugárzó fizimiskája kelti annak az összefaragott padnak. Van is oka morcosságra, hiszen annyi szégyenletes kötelességmulasztásnak, fölháborító figyelmetlenségnek, orcátlan pimaszságnak, oktalan dühnek, szánalmas siránkozásnak, durva röhejnek volt a tanúja, hogy csak behúzott nyakkal lehet fölidézni. És része volt ez a pad az iskola fegyelmező, kordába szorító, ritkán röptető, sokszor szárnyat szegő masinériájának, amely jaj, de sokszor ütött fejbe, s ritkán, nagyon ritkán simogatott. És mindig recsegett is ez az ócska pad, hangosan, amikor szólítottak, és én ijedten ugrottam föl, s még hangosabban, amikor a megvetőn és gúnyosan harsogó „ülj le!” után visszarogytam az ülésére. Nyomasztóbb padok emlékét is őrzöm. Semmiféle meghatód,ást sem érzek, inkább hideglelős rémület akasztja meg bennem még ma is a szuflát. amikor a különféle hivatalok és hatóságok ablaktalan előszobáinak, homályos folyosóinak alattomosan billegő, ijesztőn recsegő padjaira gondolok vissza. Hányszor kuporogtam rajtuk órák hosszait, némán. moccanni sem merészelve, dideregve várakozván a sorsomat eldöntő határozatokra, amelyek mindig fellebbezhetet.lenül adták tudtomra. miért s mire vagyok alkalmatlan. mitől tanácsolnak, tiltanak el, miért fosztanak meg ettől-attól. miért zárnak ki inr-.-n-onnan. És gyönyörű padjaim is voltak. A legszebb minden bizonnyal egy munkástelep hervadó, őszi parkjában állt, sűrű bokrok árnyékába rejtezve. A távolból zsolozsma mormolása hallatszik: könyörögj érettünk..., hallgass meg minket... A beton lábazata, esőtől-hótól szürkére fakult, repedezett ülésdeszkájú ócska pádon a litániáról elszökött diák és diáklány váltja remegő ajkakkal az első csókot. Padok. Emlékek, titkok, örömök, bánatok, keseivek, kínok és néha a boldogság őrzői. Az a fehér paid a szülőszoba előtt, a kórház folyosóján, amikor a feleségem kínlódó-boldogan várta, hogy beteljesedjék a csoda,-a testéből sarjadó új élet születése. Ahol remegő gyomorral, égő türelmetlenséggel én is várva-vártam, hogy megláthassam végre a fiamat. Az a másik fehér pad, egy másik kórház másik folyosóján, szemben az ajtóval, amely mögött az apám feküdt. Iszonyodva vártam, mikor nyílik az az ajtó, mikor lép ki rajta suhanó fehér köpenyben valaki, hogy suttogva közölje velem a megváltozhatatlant, amelytől hangosan felzofcogok majd: elvégeztetett. .. Padok. Életem állandó kísérői, átkozottak, áldottak. Mind mozdulatlan, mind néma. legfeljebb érthetetlenül recseg. Emlékeimben mégis elevenen kavarognak, hangosan tanúskodnak A jó padok a vonatok padjai. Azok a régi, fapadok. Vitték a tudományra sóvárgó diákot a bölcsek csarnokába, vitték az egyenruhás sebesültet a frontról haza, vitték a meglett férfit a sokáig hiába sóvárgott találkára a fény városával. Láthatatlan, anyagtalan padjaim is vannak. Ezek borzasztóbbak, mint a valóságosak. Csalódott és könnyes, kiábrándult és keserű, dühös és vádló tekintetek lüktetnek ezekre a láthatatlan padokra, és hiába Kunden kérés, könyörgés, tiltakozás, fogadkozás, esküvés, könyörtelenül az ülésre szegeznek ezek a tekintetek, ahol ezerszer nagyobb gyalázat ülni. mint akár a közszemlére kitett szégyenpadokon, s az itt kapott sebek sajgóbbak és nehezebben gyógyulok. mint a szégyenpadon kapott botütések sérülései. És egy-két gyönyörű drízpadom is van ezek között a láthatatlan padok között: szerelmes asszony, rajongó gyermek tiszta tekintete emel föl rájuk, talán érdemtelenül, méltatlanul is, mégis jólesik, büszkévé, boldoggá tesz. Az utóbbi években jóságos padokkal is találkozom. Mindig éppen akkor kerülnék elém, amikor már botladoznak lépteim, kalimpál a szívem, elakad a lélegzetem, támaszt keresőn nézek körül, mert szédülök, félek, hogy összeesem, és ekkor mindig, éppen elérhető közelségben fel bukkan a jóságos pad. barátságosan invitál, kínálja az ülését, támláját: gyere, pihenj meg rajtam, fújd ki magad, ne félj, nincs semmi baj, pár perc és rendbe jössz, mehetsz tovább.-----------pstanában egy virágmintás. M festett padra gondolok a legtöbbet. Tapasztott padlatú, pingált falú. mester_______(gerendás kis falusi házban áll. az utcára szolgáló ablak alatt. Öreg anyóka üldögél rajta, bőráncú sötétkék szoknyában, fekete kötött ujjasban, fekete fejkendőben. Pápaszem az orrán, a gyorsan sötétedő alkonyaiban az ablakhoz hajolva olvas. Rézszegekkel kivert, csatos bibliát lapozgat. Amikor bedugom a fejemet az óvatosan nyitott, nyikorgó ajtón, kedvesen Hz tat. lépjek be, int, üljek le melléje. Jövök, drága Nagyika. Ott már az én helyem is azon a festett pádon, drága Nagyikám. ahol a kapcsos könyvvel az öledben találtunk Rád, amikor egy csöndes tavaszi estén örökre lehunytad a szemed. / n úlai) -JvK'cih i Szokatlan „ajánlás” a műsor előtt (és a rádióújságban) : „A műsor meghallgatását 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Felhívjuk mindazokat, akik hipnózisban már részesültek, hogy az adás ideje alatt koncentrációt, figyelmet igénylő tevékenységet ne folytassanak”. Az utóbbi félmondat — immár a műsor meghallgatása után — szinte fölöslegesnek tűnik: A fájdalom nyomában című adás ugyanis olyan lebilincselően izgalmas volt, hogy önkéntelenül is feszült figyelemmel hallgattuk végig. Különleges, a rádió gyakorlatában is egyedülálló kísérletnek lehettünk részesei; a fájdalom elleni ősi gyógymódokról szóló műsor egy helyszíni bemutató keretében készült. Közbevetve csak annyit: ha ez a műsor a televízióban ment volna — s efelöl kétségünk sem lehet — azóta egyfolytában csörögnének a tévé illetékes osztályának telefonjai, érkeznének az érdeklődő, tiltakozó, elismerő levelek, s az utca emberének alighanem jó ideig lenne központi, tömegkommunikáció adta témája. Dr. Kulka Frigyes okos bevezetője a fájdalomról, a gyógyító fájdalomról, s a fájdalom gyógyászati hasznáról mintegy meghatározta a csepeli bemutató célját, szándékát. Ezután dr. Danis György a bemutató szakértő vezetője vette át a szót, s néhány mondattal eloszlatott számos tévhitet az akupunktúrával és hipnózissal kapcsolatban. Elhangzott az orvos kérdése „kinek fáj valamije”? s a közönség soraiból önként jelentkezők jöttek, hogy „állandóan fáj a torkom”, meg „itt van ez a csomó, voltam kórházban is, nem állapítottak meg semmit, majd elmúlik. ezt mondták”, „a hátam fáj”, a „csuklóm fáj”, „a szivem fáj”... És a helyszíni bemutató orvosa akupunktúrával és hipnózissal megszüntette a fájdalmakat, s közben beszélt a gyógymódok több ezeréves múltjáról, a beteg panaszáról (amely mindig szent), s főképp arról, hogy az akupunktúrát és a hipnózis alkalmazását ötvözni kell a modern orvostudomány vívmányaival. Szenzációs műsor volt: a szó legjobb értelmében. Nemcsak valóban kuriózumszámba menő témája, de társadalmi értelme, haszna és a rádiós megvalósítás élményt nyújtó módszere és a nem „szájbarágó”, hanem felismerésekre késztető ismeretterjesztő fogalmazása miatt is. Űrhajós és birkózó Magyar! Béla őrnagy, kiképzett űrhajós és dr. Hegedűs Csaba birkózó szövetségi kapitány volt a „Hívja a 33—43—22-es telefonszámot” című műsor vendége, a beszélő—beszéltető házigazda —mint máskor is — Horváth János. Remek ötlet volt Magyar! Bélát és Hegedűs Csabát egy műsorban szerepeltetni: nagyjából egyidős, önmaguk mércéjét magasra tett, a siker és a csalódás ízeit ismerő emberek. És egyikük sem igazán jól beszélő rádiós alany. Ebből származott aztán a műsor legnagyobb hiányossága, pontosabban abból, hogy ezúttal Horvát János sem fogalmazott „profi” módon, néha mindhiába kereste a megfelelő, a pontos kifejezést. A műsor- első felében Magyari Bélával kiféjezetten nehezen „kommunikált”, később Hegedűs Csabát hagyta belebonyolódni mondataiba. Félreértés ne essék: színes, gondolatgazdag és emberi értékeket felmutató műsor volt ez így is, a szó nagyon jól megválasztott alapkérdések körül forgott. Ezért is sajnáljuk a közel másfél órás műsorba jobb „pörgetéssel” több fért volna. — eszjé —
