Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-28 / 228. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 28. A maguk urai tettek — Évszázadokig urak cselédje volt a pusztamonostori nép. Waldek. Balázsovits grófék s a gazdag Tasi család zsigerelte ki őket fillérekért. Átéltem. Gyerekfejjel szegődtem el Tasiék cselédjének. — Mellékutcai vakolatlan kis házának puritán kopott bútorai között idézte fel a régmúlt időket, a hatvanesztendős Bazsó Sándor. Különös érzés volt hallgatni ezt a sokat tapasztalt, szenvedett tagbaszakadt idős embert, akit élete teljén egy ostoba baleset rokkanttá tett. Aki nem hagyta, hogy szétroncsolt, hol kisebesedő, hol lebénuló lába tehetetlenné tegye. Nem hagyhatta, mert özvegyen maradt magára hat gyerekkel. — A baleset után még évekig erőlködtem, mindent megpróbáltam. Asztalos a szakmám (bár 30 évvel ezelőtt én voltam a község párttitkára), vezetője lettem Jászberényben az asztalosipari vállalatnak, később a Egy fényes esküvő és egy tornaterem Olyan hetedhét országra szólóval, mint amilyen Telek Ágota vegyész laboráns és Brecska Sándor gépkocsivezető lakodalma volt, biztos nem. Hónapokig tarEgy napfényes kellemes, kora őszi napon az első sétán, a főutcáról mintegy virágos liget, olyan volt az alig kétezer lélekszámú Pusztamonostor. A szivárvány minden színében pompáznak a rózsabokrok a főutca mentén, a takaros családi házak előtt, a tanácsháza udvarán éppúgy mint a málló vakolatú, régen «tatarozásra váró művelődési ház körül, a gondosan ápolt bukszusok között. Valamikor Waldek gróf rezidenciája volt a mai művelődési ház. Az ősparkra néző, félkör alakú, tágas terasza, a díszcserjék, a nemes fák és átellenben, a főutca másik oldalán az óvodává alakított régi hivalkodó polgári ház — amelynek füves udvara a hatalmas koronájú gesztenyefáival ideális környezet, tér ma a gyerekseregnek. Mi van a főutca ikerablakos házai mögött? Mit rejtenek a szépen meszelt kőfalak? Hogyan élnek, gondolkodnak és uram bocsá’ miről álmodoznak Pusztamonostor házainak lakói? Fólia a kertek alatt (azaz hivatalos titulusán a klubkönyvtárban) csak haknizó színészek, magyarnótavagy népdalénekesek fordulnak meg hébe-hóba. — Egy lehetőségem marad, pesti színházlátogatást szervezni rendszeresen. Rendszeresen? Amikor a téesz a buszt rendelkezésünkre tudja bocsátani. S örülök, hogy olyankor meg is telik. Bár ilyen jól menne ebben a házban minden. — Olyan őszintén buggyant ki Kiss Sándornéból az óhaj, hogy hiszem, ha három kívánsága teljesülhetne, az egyik ez lenne. — Nem tudtam, mire vállalkoztam, amikor az érettségi után elkezdtem itt dolgozni. Ennek tíz éve. Közben elvégeztem a népművelő—könyvtár szakot, próbálkoztam, kísérleteztem több mindennel, de elég nehezen megy. Prófétának lenni a saját falumban .. . Nem könnyű. — Megbánta, hogy tíz éve elvállalta a klubkönyvtár vezetését? — Félreért, ha azt hiszi, panaszkodom. Ha járt volna itt tíz évvel ezelőtt, amikor förtelmes volt ez a ház, akkor most jobban értékelné, amit lát. Azt a három tiszta, egyszerűen berendezett klubhelyiséget (közte a legújabbat, ahol a kismamaklub tagjai találkoznak majd), a három szobából kialakított nagytermet, az átázott falát eltakaró faburkolatot. Nem az én érdemem, a véletlen műve, hogy pont akkor jutott egy kis pénz a belső átalakításra, amikor én idekerültem. Na persze nem egyszerre, de minden évben csurrantcseppent pár forint. Működik itt azóta képzőművészeti, népzenei kör, él a gyerek-, az ifjúsági, a nyugdíjasklub, szeretném meghonosítani megkedveltetni a pódiumestet, amelyen az első alkalommal Szirtes Ádám és Bitskey Tibor lépett fel. — És az érdeklődés? — Mérsékelt volt. — Mit gondol, miért? — A neves művészek „falusi” produkcióiban nem egyszer csalódtak már a pusztamonostoriak. — És a beat-koncertek, bálák? — Ha közismert zenekar jön; akkor általában telt ház van. De mi nem sok menő együttest tudunk megfizetni. Három-. négyezer forintot kérnek. Bálák? Változó. A tavalyi szüreti bál remek mulatság volt. A legutóbbi szombati egy fabatkát sem ért. Igaz, hogy két nagy lagzi volt ugyanazon a napon, azokkal nem tudunk konkurrálni. Hűtőgépgyárban a fridzsiderek famintáját készítettem. Ha munka után a nyilalló, rossz lábamtól mozdulni se tudtam, titokban bent aludtam a gyárban. Leszázalékoltak, nyugdíjaztak, 39 évesen. — Megöregedtem, és ezalatt nagyot változott a világ. Maguk urai lettek, elég jómódú urai, a pusztamonostori emberek. Ez nem is baj, dolgos nép -élt itt mindig. Csak az -bánt. hogy lassan már nem 1§ igazi falu ez. Inkább olyan, mint egy kolónia: környékbeli üzemi munkások lakóhelye. Csak nem olyan ellátással, mint amilyen egy -ilyen lakótelepet megilletne. Ha van kenyér, só, liszt, cukor, akkor ne panaszkodjunk, végtére is szerepkör nélküli község vagyunk. A gazdálkodást, a kereskedést, Jászberényből, a közigazgatást Jászfényszaruból irányítják. 'Ami még nem lenne baj. de az már igen, ha nem törődnek velünk. Ezt a községi pártAz ifjú pár és a tortaköltemény — Azt mondta, az Idén négyezer tőről szüretelték a paprikát. Ennyit palántázni, gyomlálni, locsolni, kapálni egyedül egy asszonynak? — Tíz éve még lakatos kisiparos voltam. Utána mentem el dolgozni a Zagyvamenti Tsz-be. ahoi nem olyan régen neveztek ki üzemeltetési ágazatvezetőnek. Az a lényeg, hogy értek valamicskét a gépekhez. Amit csak tudtam, gépesítettem a fólia alatt. Gombnyomásra működik itt minden. Na nem mondom, meg kell küszködni azért a kis haszonért, az év-i tíz—tizenötezerért. Mikor mennyiért. Ha nem érné meg, ki a fene bajlódna vele? —■ A paprikából jött öszsze ez a tornyos ház is? — Ha hiszi, ha nem, vagy tíz esztendeig építettük, pedig kaptunk hozzá egy -kis szülői adományt is. Egyébként most már igencsak a fólia alól árulják ki a szép házak árát. Láthatta, nem is egy. emeletes vityilló is van már a faluban. Igaz, hogy minden téglájáért megizzadtak. No persze, ahcgy ezt Monostoron bizonygatták, ha valaki ötről a hatra akar jutni, akkor az nem nyűgösködik, nem kíméli magát. hanem látástól vakulásig dolgozik. Pesten, a Bosnyák tér-i piacon — mer-t a termést oda érdemes vinni — az ötszázasok a gür~ cölés kínját1 ’ élfeledtetik. Végtére is saját napszámosa az ember. bizottság és az Egyesült Jászsági Áfész igazgatósági tagjaként is többször felvetettem. Még Sanyi bácsi méltatlankodó, a községért zsörtölődő szavai csengtek a fülemben, amikor az óvoda fiatal, temperamentumos vezetőnője. Moravcsik Béláné azt bizonygatta, jó hely, ideális kis falu Pusztamonostor. — Higgye el. a fiatalok sem kívánkoznak, menekülnék el innen. Rengeteg munkahely közül választhatnak tíz kilométeres körzetben városban, nagyközségben. De itt építenek házat, közösen fóliáznak a szülőkkel. Itt találják meg a számításukat. Nincs fodrász, borbély, gyógyszertár — igaz. Kellene! De ahol a pusztamonostoriak többsége dolgozik, ott mindezek megvannak.-— önből most nem a tanácsi vezető felesége beszél? — Én is, mi is itt élünk a két lányunkkal. É6 szeretnénk ittmaradni. Házat építeni, a salétromos szolgálati lakásból minél előbb kiköltözni. Egyébként aki akar. lakjék bárhol is. az értelmesen tud élni. Színház, hangverseny. Akit érdekel, elmegy, ha nem hozzák a helyébe. Márpedig nem hozzák. A művelődési házban — Ha azt akarja tudni, mi van a házak mögött, kukkantson be a kertekbe. s mindenütt ugyanazt látja: fóliasátrat és fóliasátrat. Pontosabban, ilyenkor szeptemberben már jobbára csak a megkoppasztott paprikabokrok felett a csupasz vasvázakat. — A jászfényszarui Nagyközségi Közös Tanács pusztamonostori kirendeltségének vezetője, Moravcsik Béla azt mondta, hogy a két kezén meg tudná számlálni, hány olyan ház van a faluban, ahol nincs fólia. — Az ingázó munkások vesződnek vele főleg, akik a falutól egy sóhaj tásnyira levő üzemekben dolgoznak: Jászberényben, a Hűtőgépgyárban, az Aprítóban, a rádióadónál, a jászfénvszarui Kalapgyárban és az Orion gyáregységében. Nem több húsz—harminc percnél, amennyit naponta buszoznak. Kitelik a napból a fóliázás, a nyolcórás műszak előtt vagy után. Ahol meg az ember nem győzi, hát az asszony csinálja, mint nálunk is — biccentett portájuk, napszítta, szakadozott fóliasátrai felé Cserháti Miklós. Pusztamonostor Négyen a tizenkettő közül, akik arra szövetkeztek, hogy a rossz idő beállta előtt kész legyen a tető tottak az előkészületek, hogy a kétszáz vendég mindent megkapjon, ami szemszájnak ingere. Mondhatom, mindent meg is kapott. A környék leghíresebb szakácsnőjének, Icu mamának az irányításával a jó ég tudja, hány gazdasszony sütött-főzött egy héten át. A lakodalom napján tizennyolcféle süteménnyel (a réteseket nem számítva) teli tálcáktól, tortáktól roskadoztak az ideiglenesen éléskamrává alakított garázsban a polcok, fél mázsa sertéshús, és 200 tojást használtak fel a fasirthoz, 130 csirkéből készült a sült. a leves, három birkából pörkölt. Volt hurka rengeteg, csapraverve 280 liter bor, a ládákban hatszáz üveg sör és üdítő. Terítettek a sátor fehér abroszois asztalainál, délben, délután és természetesen az esküvő után, este egyik fogás a másikat követte a vacsorán. A talpalávalót a Jászság leghíre, sebb cigányzenekara, Birinyi bandája húzta hétezerért. Volt fogadott vőfély, aki csak úgy szórta a mondókákat, az ősi parasztlakodalmi szertartás minden mozzanatára volt néhány strófája. A násznép is igazán kitett magáért. A háromszobás házban az ajándékoktól alig lehetett moccanni. Volt ott mosógép, fridzsider, perzsaszőnyeg, számtalan étkészlet, háztartási robotgépek garmadával, paplanok, ágyneműk, keleti nyerges szék és puff ... — Szerencsés gyerekek, így könnyű elkezdeni a házaséletet — nézte gyönyörködve a keresztanyja az azsúrozott, plisszírozott oíhakölteményében a szép, sudár menyasszonyt. Közben elújságolta, hogy a gyönyörű ruhát ő varrta. — Egyébként meghozták már az ifjú pár rubinpiros Ladáját, s itt, a közelben van egy nagy sarokház, az is hozomány, meg a fiúnak is vettek már régebben egy házat Jászberényben — sorolta nagy hévvel, aztán hirtelen elhallgatott. Eszébe juthatott talán a lánya, a veje és az unokája, akik évek óta élnek Pesten egy harminc négyzetméteres szükséglakásban. De csak ‘ nem lesz ünneprontó? Dehogyis! Egy ilyen nagy lakodalomban, amit azt mondják 60—70 ezer forinton alul aligha lehet megúszni. Igaz, hogy a menyasszonytáncból sok megtérülhet, öt évvel ezelőtt az egyik közeli rokon ötvenezer forintot táncolt össze. Ebben a lakodalomban nem volt a vendégseregnek olyan táncos kedve. Elfáradtak talán? Ki tudja. Voltak persze, akiket azon a hétvégén Pusztamonostoron nem fényes mennyegzői vigasság fárasztott ki. Azokra gondolok, akik — lóvén szabad szombat — két napon át az iskola udvarán épülő félig, kész tornaterem tetején vesződtek a palatetővel. „Meg kell a héten csinálni.”. Erre szövetkezett és tett ígéretet Juhász Gyulának, az igazgatónak. Balázs Györgynek, a fizika—matematika szakos tanárnak. Gúla Bélának, kilenc község műszaki felügyelőjének az. építkezés három megszállott szervezőjének és irányítójának tizenkét önként vállalkozó társadalmi munkás.’ — Sohasem találja ki, miért lesz a falu nevezetessége ez a tornaterem! — Sandított büszke elégedettséggel a tetőn szorgoskodókra Győző bácsi. — Megmondom. Azért, mert senki sem hitt benne, és mégis elkészül. A felszabadulás óta ez az első vadonatúj középülete a falunak, ami ráadásul társadalmi munkában épül az alapkiásástól az utolsó simításig. Vezetem a naplót naprakészen, mert fejből nem tudnám megmondani kora tavasz óta hány pusztamonostori embed dolgozott itt. Azt igen, hogy a gyerekeknek pontosan ezerszáz óra munkája van benne. Az alapot is a felsős srácok ásták ki. Ügy látszik, nemcsak a tornaterem építésénél szorgoskodnak, dolgoznak komolyan ezek a gyerekek, hanem Balázs tanár úr fizikaóráján is — Ha nem látom, nem hiszem — vetette közbe az igazgató és nevetett. — Jó kedvű leszek, ha csak rágondolok, hogy milyen buzgón ástak, különösen azután, hogy egy temető romjaira rábukkantak. Mindegyikük találni akart valamit, valami értékeset, remélték — bennünk is felmerült — hogy sok évezredes régészeti értékű sírhelyre leltek. Tévedtünk. — Tavasz óta sok pusztamonostorról, kiről nem hittük volna, kiderült, milyen önzetlenül kész bármit tenni a . falujáért. Akinek kora. egészsége nem engedte, hogy cipekedjen, falat rakjon, még az is megkérdezte, hogy mit segíthet. Egy idős házaspár egyik szombaton azzál . jött ide, hozhat-e egy láda sört. az építkezőknek? Tizenöt kőműves húzta fel ezeket a faiakat. Volt olyan munka, amit két napra terveztünk, és huszonöt ember fél nap alatt végzett vele. A szülők háromnapi munkát ajánlottak fel az építkezésen. Sorolhatnánk még. se vége se hossza nem lenne az önkéntes munka dicséretének. Köszönettel tartozunk érte mindenkiek. A téesz. a Hűtőgépgyár. a rádióadó, az ÁTI-telep vezetőinek is. akik, ha kértük, készséggel segítettek. — Száz szónak is egy a vége. A gyermeknapra úi tornaterem lesz kétszáznyolc diáik ajándéka — csaDta össze tenyerét jókedvűen Győző bácsi — csak azért is megmutatta a falu.‘kár volt mosolyogni egy évvel ezelőtt. rajtunk, amikor láttuk a 2.3 millió forintos tervet, és azt mondtuk, csak az anyag költségét, a 900 ezer forintot fizesse ki a tanács, a többi a mi dolgunk. Kovács Katalin Fotó: T. Katona László
