Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
1980. szeptember 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Nyitott kapukkal Régesrég elmúltak azok az idők, amikor a művelődési otthonok működését, szinte szabályos ritmus szerint meghatározta az évszakok váltakozása. Nyár: néhány szórakoztató, „nagytermi” rendezvény. Ősz: egy-két kiscsoport újjászervezése. Tél: tanfolyamok, ismeretterjesztő előadássorazatok. Tavasz: nagy demonstratív rendezvények, kiállítások, vetélkedők, ünnepek, évfordulók jegyében. Bizonyos mértékű szezonalitás természetesen ma is létezik a közművelődési intézmények életében. A „nagy Nagyobbra tárják kapuikat a művelődési otthonok, könyvtárak is. Utóbbiak a korábbi években kialakult jó gyakorlat jegyében teszik: az iskolák és a könyvtárak aktív együttműködése több tantárgy oktatását könnyíti meg, emellett a könyvtári órák fontos állomásai lehetnek az olvasóvá nevelésnek is. Mindez — több — helyen — pontos „menetrend” szerint történik: sok könyvtáros részt vett a tanévet megelőző alakuló tantestületi értekezleteken, a könyvtárban tartandó tanórák fontos helyet foglalnak el az oktatási tervekben. A művelődési házak, klubkönyvtárak, filmszínházak is Tendenciát jelez — érdemes felfigyelni rá! — ugrásszerűen megnőtt a közelmúlt esztendőkben a szép, kulturált mozgásra nevelő tanfolyamok, csoportok száma. Ebben az évben több mint kétszázan tanulnak balettet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, de Jászberényben, Cibakházán, Martfűn, Törökszentmiklóson nyári csönd”, az uborkaszezon ugyan többé-kevésbé már a múlté, ám az ősz a művelődési otthonok és a könyvtárak háztáján most is a benépesülés,/ egy kisebbfajta újrakezdés évada. S ez nem holmi „öröklődés” netán a népművelők vagy a fenntartó szervek rossz beidegződésének eredménye, hanem egyszerűen arról van szó, hogy (mezőgazdasági tájakon) véget ért a betakarítás, befejeződött az üdülés évada, bezártak a strandok (vagy legalábbis elnéptelenedtek) és megnyitották kapuikat az iskolák. felkészültek a tanévkezdésre. A mozikban megkezdődtek az ifjúsági filmvetítések, a művelődési otthonok színház- és hangversenysorozatokkal készültek fel az új tanévre. A Filharmónia kitűnő ifjúsági hangversenyei iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Hogy csak két példát említsünk: Karcagon négyszáz, Tiszafüreden háromszáz iskolás foérlettulajdonos van. A Népszínház gyermekek számára készült produkcióira is több Szolnok megyei művelődési otthon „szerződött”: Szamuil Marsak A bűvös erdő című mesejátékot, valamint a Felicián és a kalózok című magyar gyermekdarabot láthatják majd az apró nézők. — s néhány más helyen is — jelentős érdeklődés mutatkozott a szerveződő balett „iskola” iránt. Nagyjából ugyanez vonatkozik a gyermeknéptánc együttesekre is: ahol a feltételek ( a vezető személye, tiszteletdíja, próbahelyiség, stb.) adott — ott nem ütközött nehézségbe a csoport indítása. A megye közművelődési Nyár után: könyvtárakban, művelődési otthonokban térképen feltűntek — egyelőre nem nagy számban — az olyan formák, amelyeknek lényegéhez tartozik, hogy a gyermekek és szüleik számára egyszerre nyújtanak közösségi élményeket. A korábban is létező családi klubok számát most Kisújszálláson igyekeznek gyarapítani, a Tisza II. Tsz (amely egyébként is sokat fordít közművelődésre) klubházában működik majd, szakavatott, tapasztalt vezető irányításával. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ családokat hív bábozni. A családi bábozás — nem tud,ni mennyire elterjedt otthoni szórakozás — szervezett keretek között — sokat ígérő, továbbfejleszthető kezdeményezés. Hangversenyek, előadóestek A művelődési otthonok szeptemberi programjait lapozgatva, úgy tűnik: a korábbi évek őszi idénykezdéséhez képest, hogy az új formákat tekintve nem is, de a tartalmat illetőleg gazdagabb a kínálat. Példákat sorolhatunk : Tiszafüreden az „Alkotó emberért” pályázathoz csatlakozott üzemekben hosszabb — nem kampányszerű — eseménysorozatot rendez a nagyközségi-járási művelődési központ, Törökszentmiklóson — kitűnő művészek közreműködésével — kombinált zenei, irodalmi, színházi bérletsorozatot hirdetett a városi művelődési központ, s a legtöbb helyen már most pontos programja van a közelgő képzőművészeti világhétnek. Üj szín: a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ irányításával legjobb amatőr együtteseink bekapcsolódnak a kisebb települések, peremkerületek, munkásszállások műsorellátásába. Sz. J. Iskolából könyvtárba Gyermekek és szüleik együtt Díjnyertes fafaragó Látogatóban Katona lózsef műhelyében Nyáridőben a hajnal már a műhelyben éri Katona Józsefet. Fűrésznyél, véső, kés simul tenyerébe, emlékezetében pedig a múlt tolong. Farag. Fába árja az elmúlt világot; cselédek, zsellérek, kubikosok éhbéren tengetett keserves életét. Dolga sietős, hisz későn fogott a faragáshoz. Már elmúlt hatvanéves, a kunszentmártoni nyugdíjas éjjeliőr, amikor először vette kezébe a kést, s időbe telt az is, míg csonka kezeit rábírta akaratára. — Faragtam volna régebben is de nem volt hozzá jó sorom. Már gyerekként „húztam” a bognár mesterséghez, ám apám kilencéves koromban elállított cselédnek. Azt mondta: nyolc gyereke közül, ha mind nem lehet, egy se légyen „úr”, így aztán sose szólítottak „mesterúrnak”, annál többször napszámosnak, cselédnek, kubikosnak ... Minden munkát kipróbáltam, amiből megélhetésem reméltem. Közben meg a katonáskodás. Az egyik szolgálatból még haza se vetődtem, itthon már várt a következő behívó. Katona József azon kevesek közé tartozik, akik hazakerültek a doni háborúból. Hetekig vergődött hóban, fagyban, étel-ital nélkül. Lábát aknaszilánk. kezét fagy nyomorította. Öt ujja hiányzik, sokáig mankó volt a támasza. — Ha megyek az utcán, a legapróbb bogarat is kikerülöm. Tudom, milyen fájdalom, ha az életre rátipornak. Katona József nem tud felejteni. — Ahogy ma élnek az emberek, azt mindenki láthatja, a múltról már csak kevesen, csak az ilyen magamfajta öregemberek tudnak mesélni. Én a faragásaimmal mesélek, mert nem árt az, ha mindenki megtudja, milyen mélyről vergődött fel az ember idáig. Megfaragta a téglavetőket, az aratókat, kubikosokat és kocsisokat, de faragott csendőrt, kakastollast, acsarkodó tisztet és gőgös urakat, ám főleg a munkát örökíti meg. Sokalakos faragásai hiteles tudósítások, s nem pusztán azért, mert a történetek, amiket elmond, mindig igazak. Nála a kis szekér ugyanolyan, mint a nagy, ugyanúgy készül, ugyanúgy gurul, még a lovak száma »sem hibádzik. Aprólékos, pontos munkát végez, a néprajz kutatói számára valódi kincseket. Néhányat ezekből a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma is őriz, egyébként Katona József nehezen válik meg faragásaitól. — Nézegetem őket, örömöm telik bennük ... ■ Kiállításokra azonban szívesen viszi el őket. Legutóbb uudapest közönsége kilenc faragását, életképét láthatta a „Mezőgazdaság a naiv művészetben” című, az OMÉK rendezvényeként megnyílt tárlaton. Katona József az első és második díjon Tőke Imre fafaragóval osztozott. — Nem számítottam én erre. Világéletemben egyszerű ember voltam, nem akarjam soha kitűnni semmivel. Mindig a muszájból éltem, faragni is azért kezdtem, mert úgy éreztem, muszáj. Ez a „muszáj” azonban már más, mint a régi, ez gondok helyett mór az örömöt hozza... TE Fotó; TÜL. Okit sose szólítottak úrnak Látogatóban Katona lózsef műhelyében Feltétele az anyagi jólét Az élet „minősége” DE NEM MINDEN A PÉNZ apjainkban aligha akad fogalom a társadalomtudományok területén, amely körül annyi vita folyna, mint az ún. életminőség körül. A problematika ugyanis valamennyiünket a lehető legközvetlenebbül érint; átszövi létünk minden mozzanatát, a mindennapi cselekvéstől a legrejtettebb vágyakig. Magáról a fogalomról anynyif, hogy bár a terminus új keletű, de maga az „életminőség” gondolata végig követi az emberiség történetét. Közelebbről vizsgálva ugyanis azt találjuk, hogy a bizonyos fokú autonómiával rendelkező és többé-kevésbé zárt, homogén közösségek túlnyomó többsége a történelem folyamán igyekeztek tagjaikat nem csak anyagi javakkal, hanem az emberi élethez, a „jó”, a „boldog”, a „tökéletesebb”, az „emberhez méltó” élethez szükséges nem anyagi javakkal is ellátni. Hogy a történelem folyamán egy-egy adott közösség milyen minőségű életet tudott magának biztosítani, sokmindentől függött. Függött a környező társadalom gazdasági-társadalmi fejlettségi fokától, az adott közösség hagyományaitól, kohéziós szintjétől, s függött mindenekelőtt a közösség autonómiájának mértékétől. Minél nagyobb mértékben volt ugyanis egy-egy közösségnek lehetősége — hatalma — arra, hogy saját érdekeit érvényesítse, annál nagyobb esélye volt egyben arra is, hogy az anyagi s nem anyagi javak birtoklását a közösségen belül s a közösségkülvilág viszonylatában a lehető legkedvezőbben szervezze meg tagjai számára. Hazánkban a hetvenes évek gazdasági eredményei és társadalmi fejlődése lehetővé, sőt szükségessé tették annak vizsgálatát, hogy a „miből éljünk?” kérdése mellett választ kereksünk arra is, hogy „hogyan éljünk?” Az „életminőség” kutatással a társadalomtudományok arra a kérdésre igyekeznek választ keresni, hogy melyek is valójában a „minőség” kritériumai, és milyen módon lehet ezt a szociológia eszközeivel mérni. E vállalkozás jelentősége nagy, de egyben roppant nehéz, hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy megközelítő pontossággal diagnosztizálni a tudomány eszközeivel az emberek, embercsoportok, sőt egyes országok népeinek életminőségi szintjét. A szóbanforgó kérdés öszszetettségének érzékelésére talán elegendő, ha utalok az emberi lét néhány olyan fontos alkotó eleimére, mint az anyagi jólét, egészség, tudás, esztétikai és kulturális értékek, emberi jogok, biztonságérzet, megbecsülés, önérzet, társaskapcsolat, perspektíva, alternatívák stb. Persze, az itt felsorolt „létefemek” távolról sem merítik ki az emberi élet minden összetevőjét, de a legfontosabbak közé tartoznak és az életminőség vizsgálatoknál nem hagyhatók figyelmen kívül. Nagyon lényeges társadalmi tapasztalat, hogy az egyik vagy másik „lételem” esetleg bősége nem helyettesítheti egy másiknak a hiányát, azaz a különböző „lételemek” az emberi szükségletek különböző tartományát elégítik ki. Már a puszta felsorolása ezeknek a „lételemeknek” arra utal, hogy csakis a maguk egészében, egységében nyújtanak megközelítően pontos információt az emberi élet minőségi szintjéről. Vegyük szemügyre például az anyagi jólét szerepét. A materiális javak bőségének alapvető jelentősége van az élet minősége szempontjából. Nem lenne azonban célszerű elhallgatni, hogy ezzel kapcsolatban meglehetősen eltérő nézetek ütköznek egymásnak. annak olyanok, akik az anyagi javak növekedését egyenesen katasztrófának tartják az emberiség számára; az „igazi” emberi értékeket lerombolja, a „tiszta” érzéseket bemocskolja, az egymás iránti felelősség és az összetartozás helyett a mértéktelen önzést táplálja stb. Ezen az erkölcsi talapzaton megslzülletik az egalitariiánus szegénység dicsérete. mint az igazi emberi értékek megőrzésének záloga. Abban többé-kevésbé megegyeznek a szociológusok, hogy az anyagi jólét ellen ágálok zömét két társadalmi kategóriába lehet osztani: az egyikbe azok tartoznak, akik már minden alapvető materiális szükségleteiket kielégítették, ezért számukra ez már nem elérendő cél, túl vannak ezen. A másik csoportba azok tartósnak1, akiknél kevés az esély arra — a legkülönfélébb oknál fogva —, hogy magasabb szintű materiális javak birtokába jussanak. Ezek az elesett társadalmi rétegek, amelyeknek az aránya koronként és országonként változó és akiket szociális demagógiával a legkülönbözőbb politikai irányzatok eszközként használhatják. Aligha vitatható, hogy az „élet minősége” csakis magasfokú anyagi bázison jöhet létre, mivel az anyagi javak bősége teszi lehetővé egy adott társadalomban, hogy az egészségügyi, oktatási, kulturális, népjóléti intézmények magaszintű szolgáltatásban részesítsék a lakosságot. Ez azt j elenti, hogy anyagi fedezet nélkül a különböző humánus társadalompolitikai törekvések merő vágyakozások maradnak, vagyis megvalósítani belőlük csak annyit lehet, amennyit egy adott ország anyagi viszonyai lehetővé tesznek. Amennyiben ez így van, akkor képtelenségnek kel megítélni az olyan felfogásokat, amelyek szembeállítják az anyagi gyarapodásra tett erőfeszítéseket, az „igazi” emberi értékekkel. Ehhez azonban még hozzá kell tenni valamit. Az anyagi javaknak az élet minőségére gyakorolt hangsúlyos szerep nemcsak az állami szintre érvényes, hanem az individuális szférára is. Hiszen az áru- és pénzviszonyok között élő ember számára, szükségleteinek kielégítéséhez szinte minden „kelléket” a pénz közvetít. Az ember anyagi lehetősége alapvetően meghatározza, milyen lakásban lakik, hogyan táplálkozik, mennyi jut kultúrfogyasztásra. milyen szintű egészségügyi szolgáltatást vgjjet igénybe, hogyan öltözködik és tisztálkodik, mennyit és hova utazik, hogyan közlekedik, hogyan pihen és szórakozik stb. Am a materiális javak bősége önmagában nem több mint lehetőség-forrás egy magasabb szintű életvitelhez. Fontos tényező például az anyagi javak felhasználóinak — az állami és az egyéni javak kezelőinek —az a lehetősége, hogy realizálják az anyagi alapokat az életminőség kiteljesítésében. Az anyagi javak célszerű hasznosításához ugyanis számtalan dolog szükséges; mindenekelőtt magas szintű fogyasztási szokások, széleskörű ismeretek, -kultúra, választási lehetőség stb. Hogy ténylegesen mit jelent az anyagi javak felhasználási képessége, erről meggyőződhetünk a mindennapi tapasztalatok alapján. Hiszen lépten-nyomon azt látjuk, hogy azonos anyagi bázison eltérő „életminőségek” alakulnak ki. Ez mindenekelőtt a kialakult igények, az értéktudat, az érdeklődés, az egész orientációs mechanizmus különbözőségéből erednek. oiytatható az okfejtés azzal, hogy az „életminőséghez” szükséges magasfokú anyagi bázis, és kulturált fogyasztási szokások, mint lényeges és nélkülözhetetlen „.lételemek” beleilleszkednek az adott társadalom politikai és jogi rendszerébe, amely az egyének és csoportok biztonságérzetének, emberi méltóságának kiteljesedését teremtheti vagy akadályozhatja meg. (Módra' László Mindig van látogatója Jászapátin a Vágó Pál helytörténeti múzeumnak. Havonta több százan keresik fel, ahol a régi jászsági para szti használati eszközökkel, illetve Vágó Pál festőművész hagyatékával ismerkedhetnek az érdeklődők
