Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-31 / 204. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1980. augusztus 31.

Atemplomlulajdonos

se olyan, mint máskor a hétköznap.

Kisvártatva eladóból vevőre vált.

— Hiába, csak falu ez, nem város. Húst például hetente kétszer hoznak, de az se olyan, amilyen kellene. Aki ráérős, az persze kivárja, de aki dolgozik ... Még szerencse, hogy az áfész konyhát üzemeltet itt, az állami gazdaság épületében. Sok magányos ember él a környéken, jól jön nekik a főtt étel.

A bódé előtt egy régi gé- meskút. Mellette a vízvezeték kútja. Középkorú asz- szony jön vízért. Bartáné odaszól:

— Megvolt már az ebéd. Zsuzsika?

— Előbb a malacok ebédelnek. meg a kacsák. En csak azután.

Hiába, a falusi „protokoll” nehezen változik.

Valamikor jó víz lehetett a gémeskútban. de már nagyon piszkos.

— Amíg élt az öreg Teleki Sándor, az építette, pucolta a kutakat. Nincs, aki folytassa a mesterségét.

— Milyen szakember nincs a faluban?

Bartáné sorolja:

— Nincs gyógyszertár, így gyógyszerész se. Ingázik az orvos, meg a pap.

Testi és lelki vigaszhoz így ritkán jutnak a helyiek.

— Az orvos Tiszaörsről jár ki, de amikor szabadságon van. a nagyiváni helyettesíti.

— És a papok?

— A katolikus pap szintén Örsről jár ki, a református pedig Kunmadarasról. Egy hete meg Kenderesről jött esküvőre a pap. mert ő konfirmálta annak idején a menyasszonyt.

— Hol tartják a lakodalmakat?

— iNihcs oiit’itiTi a liláiban, így csak a házaknál. Az udvaron hajnalig tombo- lódzhat, aki akar.

Gyermekkori falusi lakodalmak rajzanak emlékezetemben. Hajnalban már egymással vetélkedve vonítottak a kertek alatt a részegek és a kutyák.

Ha aranyat

vetettem volna

sze. Nem lehet ezt megérteni?

Róth Márton Táncsics Mihály úti házát dohányföld övezi. Tiszaigaron ketten foglalkoznak dohánytermesztéssel.

— 1988 óta mindig volt dohányom, — magyarázza, míg körbevezet birodalmán.

Az udvaron kötélre fűzött dohánylevelek száradnak, ugyanígy a nádpallóból készült pajtában. A ház mögötti tábla egy része még törésre vár.

— Az uraságnál mindig voltak kukások. Onnan a tudomány, meg a feleségemtől. Amit én itt négyszáz négyszögölön csinálok, ő azt a téeszben nagyüzemileg végzi.

— Honnan a dohány sze- retete? Sokat cigarettázik?

Az öreg legyint:

— Negyvenkilenc november lő. óta nem dohányzóm.

Ez a szám azóta kb. 350-re emelkedett. Csupán tölgyből 14 fajta található itt.

— Az arborétum területe a háború óta kétszeresére emelkedett. —magyarázza Sánta András erdész. — Csemetekert volt itt már 1912- ben. Később a karácsonyfanevelés bizonyult gazdaságosabbnak. Vagontételben szállította az uraság. Aszályos években a kilenc holdnyi csemetekert bevétele ellensúlyozta az ötszáz holdas gazdaság kiesését.

A nap alig hatol a hatalmas lombkoronákon át. Kísérőm mutatja:

— Ez gesztenyelevelű tölgy, az babérlevelű, amaz meg fűzlevelü. Mindegyik igen ritka. Ugyanígy a fodroslevelű tölgy. Egyik-másik csak oltással szaporítható. Nemcsak fajtájuk megy ritkaság- számba, hanem ötven centis törzsátmérőjük is.

Az arborétumban évente

Mindenki ismeri Lőrinc diny- nyével viselt dolgait. így aztán kézenfekvő az ugratás, amikor Pintér Lőrinc, a tiszai gari dinnyeárus bódéjánál leszáll kerékpárjáról.

‘— Nem csinálok semmit, csak veszek néhány kilót. — mentegetődzik tréfálkozva az öreg.

A vásárlás után felpattan járművére, de néhány méter után visszakanyarodik.

— Azt írják meg a Néplapban, hogy a Petőfi utcában, Szabó Imréné portája előtt akkora kátyú van, hogy ha tovább tart az esőzés, és arra téved egy tehén, az se tud onnan kikászálódni. Töltésnek felajánlottam a templom romjait, de azt mondták, szállítsam is oda. Hát ezt, e!

Félreérthetetlen mozdulatára szégyellősen elmosolyodnak a mellette álló asz- szonyok.

— Hogy került a tulajdonába egy templom?

— Megvettem a baptista egyháztól. Semmire sem volt már használható. A múlt szombaton szereztem egy lánctalpast és összedűtöttem. Lett ott rom bőven. Fogadnék én rakodót is, csak járművet adna a tanács. A Petőfi út feltöltését egyébként sokszor szorgalmaztuk mar tanácsülésen.

Amikor komótosan elkari- kázik, hosszan utánanézek. Dereka meghajlik, mintha a baptisták istenének temploma valóságos súllyal nehezedne rá.

Falusi „protokoll”

Az állami gazdaság gulyája

Kazlazzák a szénát

75—80 fajta cserjét szaporítanak és értékesítenek.

— Kétszázezer forint ebből a bevétel — mondja az

oi’rióc?

Évente átlag kétezer látogató jár itt. Azok is főleg csoportosan jövő iskolások.

— Az a baj, hogy nem ismerik. — vélekedik Sánta András.

Tegyem hozzá: nem tudják azt sem, mit veszítenek.

Benszülöttek

Rövid időre egyedül maradok Barta Rudolfnéval, aki a Középtiszai Állami Gazdaság igari területének dinnyéjét árusítja. Nem valami elégedett:

— Tavaly bevált a dinnye. Hamar is lett, meg sok is. Kapós volt, majdnem tíz vagont eladtam belőle. Most meg tíz kocsi is elmegy, mire egy megáll. A nyaralók is elmentek már. A vasárnap

Jó néhány embernek van pár száz négyszögöl földje a községben. Varga Ferenc bácsinak is, — igaz. nem nagy gyönyörűségére.

— Jobb lenne, ha kiszántanák.

Eladná szőlőjét az öreg, de lakók vannak az ottani házban.

— Azt mondják, szerezzek nekik öröklakást. Miért én, és miért nem ők? Nekem se adnak, legfeljebb a temetőben.

Nagy Béni sem látja sok értelmét a gazdálkodásnak:

— Minek strapáljam magam? Azért, hogy ruhát vegyek vagy új kerítést csináljak? Úgyis kidöntik a tehenek. A háztáji jószágokat nem vakarják, csak akarják, ezért dörzsölődnek szegények mindenhez. Egymás után tördelik ki a szép gömbakácokat. A múltkor szóvá tettem ezt egy asszonynak. Azt válaszolta: „Minek az a fa?” Minek? Hát az a község diés vendégmunkások * i

A község határa részben a Középtiszai Állami Gazdasághoz, részben a tiszaörs— nagyiváni Petőfi Tsz-hez tartozik. Ebből adódik, hogy a termelőszövetkezet tiszai gari kerületében a helyiek mellett a szomszédos községekbe valók is dolgoznak.

Badonczki József juhász is „vendégmunkás” Tiszaigai on. A helybeli Bertók Andrással (aki már a harminc- egyedik évét tölti a téeszben) csaknem hatszóz birkát gondoz.

Alapbére 2 ezer 200 forint. Ezen felül minden 15 kilót elért bárányért 20 forintot kap. Tizenöt anyajuhot tarthat a téesz számlájára. Sántaság elleni körmölésért darabonként két forint jár nekik.

— Csak az a baj, hogyha sok a sánta, nem adják meg, mert azt mondják, nem jól gondoztuk az állományt.

Badonczki József volt már villany hegesztő és lakatos is Pesten, de aztán hazajött. .Évi jövedelme negyvenezer forint, körül alakul.

— Tarisznyázni, meg mászkálni minek menjek máshová?

Nagyapja kilencéves korától 85 éves koráig juhász volt.

— Apám is a pásztoréletben halt meg.

Innen az állatok ismerete és szeretete. A karámból való kihajtás előtt abrakot ad a birkáknak. A hetvenkilós zsákot majdnem kétszáz méterre cipeli. Eszembe jut: ..A juhasznak jói megy dolga . . .”

— - Mondja, ténvleg buta állat a birka?'

— Dehogy buta. Ha a kutya nem volna, nem lehetne a lucernástól visszatartani.

Némelyik jószág sántít.

Nyugállományban a gémes- kút

Megérti a ki nem mondott kérdést.

— Azért tudom ilyen pontosan, mert akkor hagytam abba a munkát is.

A dohány között jókora a muhar.

— Négyszer kapáltam.

Elég volt. most már meghagyom zöldtrágyának.

— Megéri a fáradozást?

— Hétezer forint az első osztályú dohány mázsája. Négyszáz, négyszögölről közel három mázsa jön le. Ha aranyat vetettem volna, akkor se hozna többet.

Lesz tehát dohány. — átvitt értelemben is.

Csak tölgyből 14 fajta

A község — egyelőre sajnos csak szűk körben ismert — természeti értéke a húsz hektáron elterülő arborétum. 1948-barr készült növényka- tasztere 278 fajta fát említ.

TISZAIGAR VERŰFÉNYBEN

Mellékutcai csendélet

— Száraz, meleg nyár kellene, akkor hamarabb gyógyulna a sántaság.

Még az a szerencse, hogy Badonczki Józsefnek kutyabaja.

— ötvenhárom éves múltam, de orv'osságot még nem ettem.

Bertók András közbeszól:

— Kell is az egészség, mert az otthoni munka vetekszik az ittenivel.

Idő meg nem nagyon van rá.

— Sosincs szabadnapunk. Helyette harmincegy forintot kapunk. Szabadságra is csak akkor mehetünk, ha tudunk magunk helyett si- keríteni valakit. Több esztendőben voltam úgy, hogy tíz napot se tudtam kivenni. Érthető, hogy csak az szereti ezt a mesterséget, aki belenevelődik.

Abrakolás után a két nyáj elindul a pusztára. A juhászokat várják örökös társaik: a szikes legelő, meg a mindig változó, végtelen ég.

A hodályokon túli szérűn kazlazzák a szénát. Dunai Syörgy a mester. A frász kerülget, amikor a rakodógép karmaiba kapaszkodva jön le egy kis eszmecserére.

A dohánykertész

— A kazal végén van a létra, de nem akartam átgázolni a rendbe tett területen. nehogy beázzon, mert még nem vagyunk kész és pillanatnyilag nincs több széna.

Gyermekkora óta űzi ezt a mesterséget.

— Régen lovaskocsiról raktuk a kazlat. Az jóval több fizikai erőt követelt. Nagy segítség az embernek a gép, de nagyon le is faragja a munkabért. A kereset szempontjából hátránya is van tehát.

A szomszédban gondosan rakott kazal díszlik. Az is az ő kezemunkájuk.

— *Ügy kell rakni, hogyha jön az őszi eső, meg a sok hó. akkor se ázzon be.

Vagyis minden időben az ember 'egyen az úr, — ha az tőle függ.

A község északi részén lévő szőlőskertek csendjét hir- 1eien gépek zaja veri fel. A termelőszövetkezet faipari üzeme van itt. Török Vilmos művezető mutatja be az egyéves üzemet.

— Az egri bútorgyárnak készítünk alkatrészeket. Ez a melléküzemág ötvenkét embernek ad munkát. Eddig havonta mindig termeltünk 1.1 millió értékű árut.

Takarékos gazdák áz itje- niek. erre vall a művezető tájékoztatója:

— Ami nem használható bútorelemnek, abból tízféle cikket — ruhafogast, szalon- názó készletet, parkettát stb. — gyártunk. Ebben a hónapban is 200 ezer forint értékű árut készítettünk hulladékból. Sokat jelent ez a közös gazdaságnak, hiszen ha tüzi- faként értékesítenénk, csak ói ven forintot kapnánk mázsájáért, — így meg 300 forint értéket hozunk ki egy mázsa hulladékból. Ügy érzem, bevált az üzem, érdemes továbbfejleszteni.

Az itt dolgozók jó hatvan százaléka nő. Keresetük 2500 —3000 forint. Szabó Lajosné így vélekedik:

— Megtaláltuk a számításunkat.

Kálmán Sándorné a község áruellátására panaszkodik:

— Most már, hogy munkások lettünk, nekünk is tarisznyázni kell. Szabad időnkben az egyik faluból a másikba szaladgálunk, ha rendesen el akarjuk látni a családunkat, mert helyben sok mindent nem lehet kapni.

Bevált a társulás

Csorba Mária tanácsi kirendeltségvezetőt arról faggatom, javára vált-e a községnek a Tiszaörssel való társulás, az, hogy (Nagyivánt is idesorolva) közös tanács alakult.

— Tanácsi vonalon nincs hátránya annak, hogy társközségek lettünk. Legfeljebb az, hogy rám sok munka hárul, keveset tudok területen lenni. Egy félműszakos ember mindenféleképpen kellene. Ami az anyagiakat illeti, úgy tűnik, mintha több pénze lenne így a községnek. Az egyesülés óta kialakítottuk az orvosi rendelőt óvodát adtunk át, társulással Tiszaörsről hoztuk át vezetéken az ivóvizet. Az biztos, hogy egyéb módon tíz éven keiül nem lett volna vízvezeték a községben, — és főleg nem ilyen olcsó. Szó, ami szó. nekem nem lett jobb a helyzetem, de a lakosság nem látja kárát a társulásnak.

Kombájnok a kerlehben

Most már felsóhajthat Boda László, a Középtiszai Állami Gazdaság tiszaigari területének vezetője is.

— Nagyon nehéz aratásunk volt. öt kombájnunkból kettőt lánctalppal szereltünk fel, hogy a vizenyős területen se maradjon ott a termés. Esténként, alkalmilag kombájnjaink a téesz gépeivel együtt a kisáruterme- lők gabonáját is levágták. Minden évben van vagy harminc ember, aki 500—1000 négyszögölön gabonát termel. A kombájnok nélkül manapság már ők sem boldogulnának.

Ebben a kerületben fajtafenntartó jelleggel négyszáz magyarszürke szarvasmarhából álló gulya van. A kerületvezető örömmel újságolja:

— Ebből a gulyából a mezőgazdasági kiállításon van két tehén a borjával, egy most aranyérmet szerzett bika és egy négyes ökörfogat. Tegnap néztem meg én is a kiállítást. Állatainknak nagy sikerük volt. A szürkegulya egyébként a Hortobágyi Nemzeti Parkban tanyázik, csak télre jön haza, Tisza- igarra.

A napi gondokról szólva azt mondja a kerületvezető:

— Az aratás elhúzódása miatt összetorlódtak a munkák. Ezernyi feladat között kell biztosítani a vfetés optimális időben történő elvégzését, hiszen jórészt attól függ jövő évi kenyerünk.

Búcsúzóul még egyszer keresztülhaladok a falun. Az utcán csak elvétve látni embert. Mintha kihalt volna a község. Pedig életet vivő ütőere a felszín alatt ritmikusan ver.

Kép és szöveg: Simon Béla