Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-14 / 190. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. augusztus 14. A lovak az OMÉK-en is láthatók majd „Négyszáz éves a lipicai ló” öt lóerő tetején. Kalmá; András a Lénára Béla idomította Stősfogaton Hogy az ötlet szülte az évfordulót, vagy az év­forduló az ötletet — kár lenne firtatni. Minden­esetre ezzel a mottóval biztosított egész nyárra programot a lovak ked­velőinek a Szilvásváradi Állami Gazdaság, a hét végén a színpompás be­mutatóhoz háromnapos esemény társult: az Or­szágos Fogathajtó Baj­nokság. Képeink a va­sárnapi egésznapos prog­ramról készültek. Lófoci sarkalással Jugoszlávia előtt ez volt az utolsó hazai fellépése az idomítási világversenyre ké­szülő Marcsis Lajosnak — és Favori-nak Az utánpótlás mind lovasban, mind csikó­ban biztosított. Előbbit a szilvásváradi út- * törők produkciója, utóbbit a kisorsolt 10 ezer forint értékű harmadfű csikó bizonyí­totta Kevés a sportág, ahol a magyar bajnokság színvonala eléri egy világbajnokság elő­döntőjének nívóját. A négyes fogatok akadályversenyén nem kevesebb, mint öt korábbi világbajnok indult a szeptemberi windsori világbajnokság részvételi jogáért Kőhidi Imre képriportja A borravalótól a korrupcióig Előjegyzéses vásárlás és csúszópénz HOL VESZŐDIK A BOR­RAVALÓ és hol kezdődik a korrupció? A közvélemény mai ítélete szerint nincs ab­ban különösebb kivetni való, ha valaki elégedett vala­mely szolgáltatással, s ezért az őt kiszolgáló személyt utólag külön is honorálja. Felesleges és hiábavaló is lenne tiltakozni a taxisofőr­nek, a fodrásznak, a pincér­nek már-már kijáró borra­való ellen. De nagy hiba lenne mindezt összemosni a korrupcióval. A kettő közötti határt ne­héz pontosan megszabni, de valahol ott található, ahol a külön juttatásért jogosulat­lan előnyt kér vagy kap az, aki zsebbe csúsztatja a ban­kót. Ebben az értelemben korrupciónak minősíthető a kereskedelemben elharapód­zó csúszópénz is, amelyet hiánycikk kiszolgálása elle­nében ad — olykor kénysze­rül ac^ni — a vevő. Miért üldözendő a keres­kedelemben a csúszópénz? Először is azért, mert indo­kolatlan pénzkiadásra kény­szeríti azt a vásárlót, aki történetesen valamilyen hi­ánycikkhez kíván hozzájut­ni. Mi több: jogosulatlan előnyt nyújt számára: meg­kapja azt, amit a másik ve­vő nem kap meg. A kezdetben szinte ártat­lannak látszó tíz-húsz forin­tos juttatásoknak azonban még súlyosabb következmé­nyeik támadtak. Miután a vevők egy része hozzászok­tatta az elárusítók egy ré­szét a borravalóhoz, .egyes boltosok elkezdtek manipu­lálni. Pult alatt tartják a ritkán kapható termékeket, hogy csak annak vegyék elő, aki ezért külön is fizet. Ez már bizonyos spekuláció és korrupció a javából. Tetézi a gondot, hogy az ilyen manipuláció a legszi­gorúbb hatósági vizsgálattal is csak nehezen leplezhető le. Az ügylethez az eladó és a vevő nem hív tanút, s ál­talában egyik sem jelenti fel a másikat. Az eladó szándé­ka legfeljebb úgy bizonyít­ható, ha a vevő kérésére nem szolgál ki bizonyos árut, ugyanakkor azt a ter­méket az ellenőrök megta­lálják a raktár mélyén vagy a pult alatt. Ez büntetendő cselekmény, hiszen a keres­kedelmi üzletszabályzat elő­írja: minden árunak, ami­ből a bolt rendelkezik, len­nie kell az eladótérben is. Az eddigiekből kitűnik, hogy a kereskedelemben el­terjedt csúszópénz ellen aligha lehet hatékonyan fel­lépni csupán az ellenőrzések eszközével. Ezért törekedett és törekszik a Belkereskedel­mi Minisztérium az úgyneve. zett megrendeléses vagy elő­jegyzéses vásárlás elterjesz­tésére. Kijelölték azokat a vállalatokat, szövetkezeteket — illetve üzleteket, áruháza­kat —, amelvek kötelesek a vásárlók megrendeléseit el­fogadni. Vagyis: az éppen nem kapható mosógépre, magnetofonra, bútorra vagy más termékre előjegyzést felvenni. Amikor a keresett áru beérkezik, értesíteni kell a vevőt, aki ilymódon nyom­ban hozzájut ahhoz, amit meg akart venni. Csúszópénz nélkül. A rendszer egyúttal csökkenti annak a lehetősé­gét is, hogy a boltosok el­dugják a keresett, ritkán kapható árukat, hiszen azo­kat ki kell szolgálniuk az előjegyzéssel vagy megrende. léssel rendelkező vevők szá­mára. Most már csak az a kér­dés, hogyan funkcionál ez a rendszer. Nem hibátlanul. Bár a kijelölt vállalatok, szövetkezetek rendel/keznek a hiánycikkek listájával, s ez a lista általában meg­egyezik azoknak a termékek­nek a listájával, amelyekre köteleseik előjegyzést elfo­gadni, a vevők tájékozatlan­sága miatt, egyelőre mégis viszonylag alacsony a meg­rendeléses vásárlás aránya és változatlanul létezik csúszó­pénz. A FOSYASZTÖKÖZÖN- SÉG KÉT DOLGOT TEHET a saját érdekében. Az egyik: nem csúsztat pénzt az el­adó zsebébe, még ha szorult helyzetben van is, elvégre így leszoktathatja az eláru­sítót az áru eldugásáról. A másik: a reálisabb teendő, ha nem kap meg valamit, azt kérdezze meg, felvesz­nek-e az árura előjegyzést, megrendelést. Ha az adott boltban nincs ilyen rendszer, áz ott dolgozók kötelesek a vevőt tájékoztatni arról, hogy a vállalat vagy a szö­vetkezet melyik üzlete, áru­háza foglalkozik előjegyzéses árusítással. G. Zs. Pihen a komp, kikötötték... Tiszaroffot víz mellé ala­pították őseink. Az itt élő Pazsa Gyula valóságos, élő lexikon. — Még a harmadik nagy­apámról maradt rám, hogy a roffi kompátkelőhelyet va­laha a múlt század születé­sekor ä Borbély család bir­tokolta. Apáról fiúra szállt ez a jog, és a család haszon­bérbe adta az innenső és a túlsó partot összekötő faal­kalmatosságot. „Híd” a túloldalra Pezsgett az üzleti élet, sű­rűn fordult a komp. A révé­szek munkaideje májustól novemberig, napkeltétől napnyugtáig tartott. Ha be­fagyott a folyó, akkor se állt le a közlekedés, mert a jégre 6—8 méter szélesen töreket szórtak, azután lelocsolták, amitől úgy meghízott az al­kalmi út, hogy rakott szeke­reket, sőt teherautókat is megbírt a hátán. Komp. Tudják, hogyan néz ki ez az igénytelen vízi jár­mű? Hajdanán ács faragta, ma viszont vaslemezből ké­szül. Felette, rajta egy 250 méter hosszú acélsodrony, amely a két partot íveli át. A jármű hat méter széles, tizennégy hosszú, és négy üres, vagy három rakott sze­kér, vagy egy teherautó és ötven ember fér fel rá. Egy­koron a kocsik kereke alá ékeket vertek, viszont a mai benzinfalók kézifékjét már behúzni is elég, így se bil­lennek le a súlyos terhek. Sajnos, az idén már pihen a komp. hiába hahóznak a túlsópartról, hiába formál­nak tölcsért az ide igyekvő emberek szájuk elé. a révész csak csónakkal evez elébük. Elavult a kikötő — Meredek a jobboldali part. A tározó létezése óta ingadozó a vízellátás, így emelni kellene a kikötő szintjét is. Erre pedig ne­künk, a tanácsnak nincs elég pénze. — tárja szét a kezeit Mészáros László ta­nácstitkár. Híd viszont igencsak mesz- sze íveli át a , megduzzadt folyót, elvégre Szolnok több mint ötven kilométer, és Kisköréig is ennek a távol­ságnak csaknem a felét kell autózni, míg átjut az ember. Aznap a révészek közül az 52 éves, kemény kötésű Mu­rányi Tibor volt szolgálat­ban. — Ez drótköteles komp, de hú2ni nem kell. A kötél túlsó végét betonba rögzí­tették, az innenső pedig egy csörlőré tekerődik. Ha erős szél fúj, három, négy perc alatt átérünk a túloldalra. — Mit visz a víz? — Ilyenkor temérdek gallyat, fatörzset, ágat, de hozott már kutyát, macskát, vaddisznótetemet és őzeket is. És sajnos, azt is tudjuk, hogy a férfihulla arccal le­felé, a női felfelé úszik a vízen. — Egykoron a Tiszából ittak, főztek a roffiak. — Még a századforduló táján is így volt. Azóta vi­szont annyira olajos, pisz­kos, szennyezett lett, hogy a szőke Tisza már csak a nép­dalban, és a mesében él. Néhány esztendeje még hajó is közlekedett erre. Szalai Ernő lakása a gát tö­vében, a hajdani hajóállo­mással átellenben épült. — Az egyik végállomás Szolnok, a másik Tiszabura volt. Piacos kofák, turisták, környékbeli kíváncsiak utaz­tak a fedélzeten. A járat hajnali fél négykor indult Szolnokra, és este hatkor ért vissza. Mindenki megérke­zett, nem emlékszem rá, hogy valaha akadt volna probléma — meséli Szalai Ernő. Korábban hajóval is A gátat jódarabon nyár­matuzsálemek őrzik. Lomb­jaik közt mindig zizeg a szél. talán a túlsó partról regél. Emberekről, akik haj­danában innen kerültek el, de szívük, roffi mivoltuk so­hasem feledték. Számtalan híresség: orvos, tanár, törté­nész, író került már ki in­nen. Van, aki az óceán túl­só partjáig is eljutott, mint az éltes korú Nagy Gábor. — Kábán születtem, pon­tosan 90 éve,, és fél évszáza­da, hogy tutajra szálltam Roffon. Szerencsét próbálva, meg sem állva Argentínáig. Nem rég visszatértem," mert gyerekkoromban apám erre is cselédeskedett: az Akol- háton, majd Borshalmon laktunk. — És most? — Még egyszer látni akar­tam a roffi Tiszapartot. Ke­restem drága szüleim tanyá­ját, de már a nyomukat se találtam. Nem megyek visz- sza, Magyarországon akarok meghalni. Sohasem lettem milliomos, még tehetős sem. Annyi pénzt tudtam össze- kuporgatni. hogy Kábán vet­tem egy rossz kis paraszthá­zat, meg ezt a Wartburgot. Az emlékeimen kívül eny- nyit hoztam a túlsó partról. Nem hiszek' a szememnek, alig ismerek a falura. Úgy nőnek a kockaházak, akár a gomba. Nekem elhiheti. Róvben a falu Elhiszem, hiszen én is lát­tam. Azt is tapasztaltam, a roffi ember már nincs ki­szolgáltatva a hajdani sze­szélyes folyó kényének, ha kiönt, ha marad a víz, min­dig kerül valami az asztalra. Megáll az elvándorlás, a földművelés mellett a lakos­ság jórésze már az iparban talált biztos kenyeret. Hely­ben, Kunhegyesen, Török- szentmiklióson. Egykoron! a falu hányatott sorsát jelez­ték a gyakori áradások, és & a tény, Tiszaroff húsz év óta három különböző járás­hoz is ^tartozott. De a sok van, a magas takarékállo­mány, a temérdek ház körü­li aprójószág és autó azt is mutatja, a roffi emberek túlnyomó többsége révbe ért. D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents