Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-13 / 163. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 13. Kamraablak B ászapátiban a honismereti szakkör lelkes tagjainak gyűjté­séből és a Velemi Endre Tsz anya­gi támogatásával falumúzeumot hoztak Tétre a fsz gépműhelyének területén a jász- szentandrási úton. Tanyamúzeum Az érdeklődők vasárnap tekint­hetik meg, de elő­zetes bejelentés esetén bármikor fogadnak csopor­tokat. Jelenleg egy jászsági paraszt­hoz hagyományos berendezését lát­hatják a látoga­tok, de a tervek szerint a múzeu­mot bővítik gaz­dasági udvarral, istállóval és szín­nel. <Ehhez a régi gépek már ren­delkezésre állnak. Köcsögök, tejesedények A hálószoba A külső kamra Konyhai csendélet A konyha Fotó: Nagy Zsolt Tele csűrünk, kamránk... Bizonyára fmindenkinek ismerős a tör­ténet: a mesebeli szegénylegény, megunva keserves életét, elindul szerencsét pró­bálni. Hosszú, viszontagságos út után, megküzdve ezernyi akadállyal, rendszerint elnyeri méltó jutalmát: zsák aranyat, fele királyságot és, hogy szerencséje teljes legyen, a királykisasszony kezét is,.. Gyermekkoromban a mese végét mindig megtoldottam egy kérdéssel: és azután, mi történt azután? Arról azonban már nem szólt a fáma, hogy a szegénylegény­ből lett gazdaglegény miként élt ezernyi kincsével, leleménnyel, küzdelemmel nyert gazdagságával? Az rüres fazék mellett nyilván nehéz is lett volna arról ábrán­doznia az egykori meseköltőnek, hogy mi is kell még a boldogsághoz, ha már csű­rünk, kamránk tele. Diploma a fiók mélyén Mindez akkor jutott eszembe, amikor agrármér­nökből lett fóliakertész is­merősöm rogyásig rakta az asztalt előttem, mondván szerencsére nem panaszkod­hatnak, van a háznál min­den mi „szem, szájnak in­gere". — No, most „aranyat” szólt! — Aranyat, Arannyal — heherészett, jelezve, hogy „vette a lapot”. S ha már szóba került az irodatóm — noha kissé fur­csa módon — a témánál maradtunk. — Igaz; hogy a földet tú­rom, de még nem ragad­tam bele egészen — mond­ta. — Megveszem a szak- könyveket, a regényt is, a verset is. Kár lenne tagad­ni azonban, hogy kevés idő jut rájuk. Az igazság az, hogy fáradt vagyok. Annak idején sokan cso­dálkoztak ismerősöm „pál- fordulásán”. de még töb­ben voltak, akik igazat ad­tak neki, mondván: mit ér a diploma, ha a zsebben csak cincog a krajcár? Azon a környéken akkoriban kez­dett virágzó üzletté válni a fóliakertészet, aki csak te­hette ki'kanyarított egy da­rabot a kert hátuljából; pró­bálkozott. Ismerősöm roko­ni, baráti kölcsönből, szülei kertjében állította fel az el­ső fóliasátrat, amelyet idő­vel újabbak is követtek. Ahogy gyarapodott a gazda­ság, úgy sokasodott a mun­ka is. Választani kellett; végülis a diploma a fiók mélyébe került. — Mielőbb önálló lakás­hoz akartam jutni, az egye­temről ugyanis nem csupán szakmát, de feleséget, gye­reket is hoztam. Kellett a pénz. — Minden áron? — Ha úgy tetszik igen. Legalábbis akkor úgy érez­tem. — És most? — Alapvetően nem válto­zott a véleményem. Fiatalon elértem mindazt, amit a szü­leim egy élet munkájával sem tudtak megteremteni. Megdolgoztam érte. A dip­lomám meg? Nézze, azt bár­mikor elővehetem. Csak ennyit érne? Később Lőrincz doktorék házában meggyőződhettem arról, hogy a kemény mun­ka nem feltétlenül zárja kü­szöbön túlra a tudást. Egy kis „Európa” A ház asszonya Erdélyből hozta műveltségét és ezzel együtt valami hallatlan tu­dásszomját, amelyet az sem csillapított. hogy városi lányból vált falulakóvá, és ami egykor karnyújtásnyira volt tőle, kilométerekkel odébb került. Élete látszólag furcsa kettősségben telt. Kertet művelt, állatokat ne­velt, esténként pedig Csók István képei alatt eredeti­ben olvasta francia szerzők műveit. Amikor ajtót nyitott, két gyönyörű ír szetter nyoma- kodott utána. — A férjem állatorvos, szeretjük az állatokat. Nem­csak a kutyát, tenyésztettem már nyálakat, malacokat. Tavaly hatvankét sertést ad­tam le. Nincs ebben semmi furcsa. A falusi élet velejá­rója az állatartás, a föld­művelés. Az ember addig ember, amíg dolgozni tud. Az állatorvosék emeletes családi háza annak idején nagy port kavart a faluban. Sokan gyanakodva nézték a főutcán emelkedő sokabla­kos, sokszobás, mutatós épít­ményt. Leginkább azt fir­tatták, miből futotta, akko­riban kevesen gondoltak még arra. hogy néhány év elteltével garmadával soro­koznak majd falvainkban a hasonló családi házak. — Szerencsésen túléltük a szenzációt — mondja Lő­rincz doktor. — Ma már nem vagyunk a faluban sem egyedül azzal a vélemé­nyünkkel. hogy a lakáskul­túra is egyfajta kultúra, s az igényesség nem tévesz­tendő össze a kivagyisággal. A gond nem is ez, mert egy ház felépítéséhez viszonylag egyszerű út vezet; dolgozni kell, elő kell teremteni a rá- valót. A probléma ott kez­dődik, amikor életcéllá lép elő a szerzés, és nem az em­bert szolgálják a megszer­zett javak, hanem az ember kerül azok bűvöletébe. Köz­ben pedig megfeledkezik ar­ról — vagy talán soha nem is érzett elég indíttatást hoz­zá —, hogy a jóléten kívül még számtalan dolog léte­zik, ami széppé, teljessé te­heti az életet. A pénz csak egyik eszköz a boldogulás­hoz. — Mi mindig megkeres­tük a lehetőséget, hogy ki­mozduljunk a faluból, szín­házba, hangversenyre jár­junk, utazzunk — mondja a felesége. — Meg kelett ezt (tennünk, mert a faluban sajnc« nem sok lehetőséget találtunk. Sokszor, nagyon sokszor próbálkoztunk azzal, hogy valamiféle „értelmiségi centrumot” alakítsunk ki. Egy időben ment is, ma a felszínes ismeretségeken túl, nem igen van alkalom arra, hogy a mindannyiunkat érin­tő, érdeklődő kérdésekről beszélgessünk, vitatkozzunk. Itt van a művelődési ház például. Jelen pillanatban sajnos nem több egy épület­nél, tartalom nélkül, csak nevében létezik, pedig az embereket nevelni, tanítani kellene nemcsak a munká­ra, arra is, hogyan éljenek. Lőrinczné hat idegen nyel­vet beszél, furcsa, hogy ez- idáig még senkinek sem ju­tott eszébe a faluban, hogy mások számára is hasznos­sá tehetné tudását... Egy­szer már igaz tanított; zon­gorázni egy kislányt. A tanulás, a tudás mára mindenki számára elérhető távolságba került, régen azonban csak kevesen kop­tathatták a gimnáziumok, egyetemek padjait. Igazság­talanok lennénk tehát, ha nem gondolnánk arra ,az óriási műveltségbeli hát­rányra, amellyel a közép- és idősebb generáció nagy többsége kezdte az életet, s amelyet leküzdeni úgy­szólván lehetetlen. Megváltozik az életünk L.-né nyolc osztályt vég­zett. Lassan felépül élete fő­műve, a családi ház. A föld­szinten nappali, az emele­ten tágas szobák, konyha, fürdőszoba. A garázsban ott áll az új kocsi is. A régi kis ház, amelyben húsz évig lakott a család, szerényen húzódik meg az udvar sar­kában. — Már csak néhány hó­napig lakjuk, sok munka, jöredélem volt önnek az ára. Tizenöt éve nevelünk állatokat. Volt olyan év, hogy ötven-hatvan malac visított az ólban. A férjem eljár dolgozni a téeszbe, én meg a jószággal vagyok el­foglalva naphosszat. Még a kapun kívül is nehezen te­hetem a lábam, nem hogy távolabbra! Bár most az építkezés kicsit megugrálta­tott bennünket. ,Hol ide, hol oda szaladgáltunk építőanya­gért. Jó szolgálatot tett a kocsi, kevesebb idő ment el a vásárlásra, több maradt a munkára. — jVem gondolt még arra, hogy az ember ereje is vé­ges? — Gondoltam, de még mennyit, főleg, amikor es­ténként holt fáradtan leül­tem a televízió elé, hogy va­lamit lássak is a nagyvilág­ból. Úgyszólván a .tévé az egyedüli szórakozásom. Van tíz éve is, hogy mtolj ára jártam moziban. Meg, hogy oda fel kellene öltözni és tudja, nekünk eddig még nem futotta szép ruhákra, flancra. No, nem azt mon­dom, van mibe járnunk, de az mégsem olyan... Hogy szeretem pedig a szépet! csalkhát az eddig utoljára maradt, meg kellett gondol­ni minden fillér helyét. A férjem például szereti a tár­saságot, sok barátja van, akikkel szívesen leül egy üveg bor mellett beszélgetni, de nem engedhettük meg magunknak a vendégjárást. Sokba is kerül, és hova hív­tam volna őket? A régi ház éppen csak arra volt jó, hogy fedél legyen a fejünk felett. — Majd az újban! — Jaj, ne is mondja! Ügy várom, mint gyerek a kará­csonyt, hogy beköltözhes­sünk. Megváltozik akkor majd az életünk ... — Hogyan? — Először is munkát vál­lalok valahol, mert dolgoz­ni csak kell továbbra Í6, ha nem is ilyen feszített tem­póban. Az állattartást nem visszük ilyen nagyban. Sze­retnénk már felszabadulni, szóval kicsit könnyebben él­ni. Ott a kocsi is, jó lenne megfuttatni, ha belegondo­lok, hosszabb úton még nem is jártunk vele... Török Erzsébet IFJÚSÁGI MOTEL A VELENCEI-TÓNÁL Express-utak az olimpiára öt különvonatot és két re­pülőgépet indít az Express Ifjúsági és Diák Wtazási Iro­da Moszkvába, a XXII. Nyári Olimpiai Játékokra: 3300 fiatal juthat el a KISZ uta­zási irodájának szervezésé­ben a versenyekre. Az első 540 résztvevő jú­lius 14-én vonaton indul út­nak. Másnap ugyanennyi fia­tallal gördül ki a különvo­nat, amelyen ott lesznek a KISZ KB és az. Express „aranyjelvényesek az olim­piára” sportakciójának nyer­tesei, összesen 200-an. Új ifjúsági szálláshellyel gazdagodott a Velencei-tó környéke: Velencén, az ifjú­sági üdülőközpontban elké­szült a 250 személyes mo­tel. Az előregyártott elemek­ből és színesre pácolt fából épült motelben négyágyas ísizobák vannak, s a két szomszédos lakóhelyiség kö­zött helyezték el a közös — nyolc vendég által használt — zuhanyzó- és mosdófül- két. Az épületet téliesítettek, a szobák füthetök, tehát egész évben a vendégek ren­delkezésére állnak. Július 20-án érkeznek meg a motel első vendégei, akik az építőtáborokban végzett jó munkájuk jutalmául töl­tenek két hetet Velencén.

Next

/
Thumbnails
Contents