Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-13 / 163. szám

1980. július 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Darabosék boldogsága NAGY ÜNNEP a család­ban, amikor a gyerek any- nyi évi kitartó tanulás, a család sok anyagi áldozata után végre ünneplőbe öltöz­ve átveszi a diplomáját. El­indul az úton, amelyen már kevésbé vigyázhatják lépé­seit a szülök, amelyen ma­gának kell boldogulnia, és a diploma mellé gyakorlati ismereteket, a munka mel­lett emberséget kell szegez­nie. A diploma átvétele csak az első lépés ezen az úton, mégis nagy ünnep. Hát még milyen nagy ünnep egy olyan fiú életében, aki fo­gadott gyerek, de akit sa­játjukként szeretnek, az idős, tulajdonképpen a vérségi kötelék nélküli „idegenek”. Lassan három esztendeje, hogy megismerkedtem Da- rabosékkal Tiszaörvényben. Azóta is gyakran érkezik egy-egy képeslap a kis csa­ládi házból, híradás: Dara­bos Dezső és felesége, három gyermekük meg az unokák jól vannak... A három gye­rek. Erzsiké a legidősebb hét­esztendős vöt, amikor Fér- kó öccsét kézenfogva átlép­te Darabosék házának kü­szöbét. Anyjuk állami gon­dozásba adta őket, az ideg­beteg asszony akkor halla­ni sem akart róluk, és még­is egy év múlva visszaköve­telte őket. De már Erzsiké is, Ferkó is tudta: van egy kicsi ház, ahol szeretetet kapnak és nem ütleget, ahol puha ágy, finom étel várja őket. Hiába született a tör­vény szava: a gyerekeknek az anyjuk mellett a helyük. Hiába vitték el őket — a két kicsi poronty, térdigérő hóban, gyalog szökött vissza a nevelőszülőkhöz, és sírva könyörögtek Daraboséknak: „Vegyük magunkhoz Erikát, a kicsi testvérünket is, mert elpusztul ott anyánknál!” Sok év telt el azóta. Er­zsiké férjhez ment, gyerme­kei születtek — ők az „uno­kák” —, Erika másodéves az egri tanárképző főisko­lán. És Feri... nos, Feri most vette át nemrég a dip­lomát a Budapesti Műszaki Egyetemen: villamosmérnök lett. Egy levél hozta a hírt: „ ... Feri jelesre államvizs­gázott ... Nem tudom leírni az érzésünket. Amikor a táviratot megkaptuk, csak sírtunk mind a ketten. Min­den eszünkbe jutott, hogy a sok aggódás és féltés, a be­teg kisgyerek mellett átvir­rasztott éjszakák nem vol­tak hiábavalóak. A mi éle­tünkben is van valami, ami­ért érdemes volt mindent ál­dozni huszonnégy éven ke­resztül ... Nem akartunk mi mást, csak becsülettel felne­velni őket, hogy útra tud­juk bocsátani ezeket a gye­rekeket, hogy söha ne érez­zék: nekik nincsenek szü­leik ...” Darabosék egyszerű, me­legszívű, de kispénzű embe­rek. És szülők, a szó leg­nemesebb értelmében. Mert vajon ki érdemli jobban az édesanyának kijáró tisztele­tet? Az, aki világrahozza magzatát, aztán vajmi keve­set törődik vele, mivé nő majd a kicsi emberpalánta, vagy az, aki bár nem maga szülte, felneveli, küzd, le­mond érte, hogy dolgos, be­csületes ember legyen. Mondják: az állam fizet a védőszárnyai alá vett gyere­kékért. Ez igaz, de van amit az állam sem adhat, de ami nélkül nem nőhet igaz fel­nőtté egyetlen gyermek sem. Ez a szeretet, a gon­doskodás, az együvé tarto­zás, az otthon tudata. DARABOSÉK most na­gyon boldogok, és ez a bol­dogság akkor lesz teljes, ha Erika is megkapja diplomá­ját, ha mindhárom gyerek családot alapít, ha majd ... Leírjam? Ne írjam? Leírom: ha majd életük végéig elkí­séri őket a három gyerek szeretete, tisztelete. Mert megérdemlik. Varga Viktória Enyves keziiek, hangoskodók, rongálok Szabálysértési ügyek Szolnokon Tavaly 1338 feljelentés ér­kezett a szolnoki Városi Ta­nács V. B. igazgatási osztá­lyához, ezek több mint fele (746) tulajdon elleni szabály- sértések ügyében. A tulajdon elleni cselek­mények 90 százaléka bolti lopás. Az üzletekben „tevé­kenykedők” nem az alapve­tő élelmiszereket, a kenyeret, a tejet emelik el, hanem az élvezeti cikkeket, a kozmeti­kai készítményeket. A gyu­fától a harisnyanadrágon ke­resztül a bundáig nagyon széles az ellopott áruk ská­lája. Előfordult már olyan eset is, amikor valaki azért lopott, mert kíváncsi volt, észreveszik-e. Észrevették. A szabálysértési ügyek másik nagy csoportja a la­kóházak házirendjének meg­sértéséből származik. A há­zirend megsértésének mi­nősül például a hangosko­dás, de korántsem csak az. A tanácsi lakásoknál a vá­rosi tanács vb igazgatási osztályának joga és köteles­sége, hogy ellenőrizze a la­kások rendeltetésszerű hasz­nálatát is. Kifogásolható la­káshasználat esetén a ta­nács az Ingatlankezelő Vál­lalatot kötelezi intézkedés­re. Gondpt okoz Szolnokon a közterületek védelme, mégis, az elkövetett szabálysérté­sekhez képest kevés a fel­jelentések száma. A fákat tördelek, parkokat rongálok személyét nehéz azonosítani, mert legtöbbször csak van­dál pusztításuk szomorú eredményét látja, aki éppen arra jár. A szabálysértőket tízezer forintig terjedő pénzbírság­gal sújthatják, mérlegelve a vétség súlyát és az elkövető szociális helyzetét. Súlyo­sabb esetekben a munka­helyet is tájékoztatják az elkövetett cselekményről. Az anyagi és erkölcsi bün­tetések ellenére az idei év tapasztalatai is azt mutatják, hogy a szabálysértések szá­ma lassan növekszik, dó­somban a bolti lopásoké. Alkonyat Fotó: Mészáros Ahány ember, annyi igény Üzemi étkeztetés a Hűtőgépgyárban Lassan delet harangoznak. Jászberényben, a Hűtőgép­gyár udvarán sok az ebédlő felé sétáló, siető ember. Ta­lálgatják — vajon mi lesz a mai ebéd? „Sokfelé jártam már az országban, sok üzemi kony­hán megfordultam. Ez se rosszabb, mint máshol. Van­nak napok, amikor kifejezet­ten ízletes a főztjük...” — mondja a kereskedelmi szak­ember. „Pórtelekről járok minden­nap. Kettőkor van vége a műszaknak, fél háromkor a legtöbb busz elmegy. Nem érné meg az ebéd, hogy két órával később érjek haza. Egyébként az asszony min­dennap friss étellel vár ...” — így a bejáró szakmunkás. „Most szereltem le a kato­naságtól. Ott megtanulja az ember, hogy nem lehet finy- nyáskodni. Nekem jó a ka­ja ...” — jelenti ki a műsze­rész. * * * — Nehéz a sokféle igényt kielégíteni — fogad Dinai Jó- zsefné, a szociális osztály ve­zetője. — Ami az egyik dol­gozónak ízletes, finom, a má­siknak csapnivalóan rossz. — Á la carte is étkezhet­nek? — Általában háromszázöt- ven-négyszáz dolgozónk ebé­del így. Mindennap öt-hatféle készétel, frissen sült és tész­ta közül választhatnak. Ez azért is jó, mert aki a gyár­ba látogat, nyugodtan meg­ebédelhet itt is, nem kell ét­terembe mennie. — Mennyi térítést kapnak a dolgozók az étkezésükhöz? — Évenként erre a célra mintegy kétmillió forint jut. A jegyes rendszerben egy adag étel 13,40 forintba ke­rül, ebből a dolgozó 9,90 fo­rintot fizet. Az á la carte ét- keztetőknek pedig 2,20 forin­tot térít a vállalat. — Nem gondolják, hogy kevesen étkeznek itt? — Ha azt nézzük, hogy négyezer dolgozó közül ezren ebédelnek az üzemben, akkor kevés. De ha azt is hozzá­számítjuk, hogy ezerhárom­száz a bejárók száma, akkor nem. * * * Finom illatok csalogatják a látogatót a konyhába. A ha­talmas, 300 literes üstökben rotyog a leves, a serpenyők­ben pirul a hús, a burgonya. — Mi a mai ebéd? — Az előfizetéses menük közül az úgynevezett típuson paradicsomleves, párizsi sze­let újburgonyával. A kimélőn húsleves, meggymártás főtt hússal — adja meg készsé­gesen a választ Szívós Ist­vánná, a konyha vezetője. — Lesz körömpörkölt, sertés­paprikás, sült tarja, sertés­borda és rántott szelet. Ké­szítettünk szilvás gombócot is. — Melyik vállalat üzemel­teti a konyhát? — A debreceni Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat. Nem panaszkodhatunk, jó körülmények között dolgo­zunk. Gépek segítik a mun­kánkat. Csak létszámhiány­nyal küszködünk. Hatan dol­gozunk, hatan hiányoznak. Kisegítőt pedig nem ka­punk ... — Az előtérben gyerekeket láttam... — Igen. A gyári dolgozók 7—12 éves gyerekeinek az idén nyáron is szerveztek a telepen tábort. Mi adunk ne­kik reggelit, ebédet, uzson­nát. A kímélő menüt kapják ebédre. Most hetvenhét gye­rekünk van . .. — szekeres — Fotó: Nemes ....... . f r rr A rcképvázlatok A TITKÁRNŐ Megyek a vasúti kocsik mellett, az ablakokban, aj­tókban reménytelenül nagy ember-fürtök lógnak, hiába, péntek van, már egészen a szerelvény elejénél járok, felkapaszkodom, emberek sorfala között préselődök át, morognak, néhányan énekel­nek, a nap szinte bekönyö­költ az ablakon, szakad ró­lunk a víz, eszembejut, hogy ez a fekete vonat, a szociog­ráfiák, riportok „hőse”, jaj csak indulnánk már, jönne a levegő hűse, végre egy üres peron, na, ez príma hely, megállók, megmozdult a vo­nat, elmaradt mögöttünk a Nyugati, Kőbányán három munkás és egy cigányasszony száll fel, rövid helykeresés után visszajönnek a peronra, a fiatal, tagbaszakadt melós felbont fogával két üveg sört, vidáman isznak, az öreg melós megnézi a nőt, hogy hány éves vagy te, mire a vé­kony, farmeros munkás rá­vágja, legalább negyvenöt, micsoda, fortyan fel a río, most vagyok harminchárom, csodálkozik a farmeros, több­nek látszol, mondja, majd megtudnád, a fene a bűrödet, ha téged is lerágott vóna a hét gyerek, így az asszony, na jó, csitítja az öreg, leku- corodik, hátát az ajtónak ve­ti, elalszik, még visszaszól­nak az ajtóból, mindjárt jö­vünk, Rozi, jól van, mondja az, ácsorgunk, cserélgetjük a lábunkat, egy macskát figye­lek, vadászik a mezőn, ug­rik, milyen kecses, gondo­lom, haj, de meleg van, szól Rozi, körülnézek, nincs más, akihez szólhatna, hát bizony, mondom, bólint ő, a munka­helyén is ilyen forróság van, kérdezem, közben találga­tom, mi lehet az asszony fog­lalkozása, talán segédmunkás az épitőiparban, vagy dárus, ilyesmit is hallottam már. Ott nincs, mondja az asszony, irodában dolgozok én, ami­re nagyot nézhetek, mert rögtön esküdözni kezd, hal­jak meg, ha nem, jó vicc, gondolom, előbb-utóbb min­denki meghal, és mit csinál az irodában, kérdezem, tit­kárnő vagyok, haljak meg, ha nem, az jó, mondom, jó hát , mondja, úri dolgom van nékem, sorozatban gépelek, csak úgy verem az írógépet, írom a leveleket a főnöknek, és jó ember a főnök, kérde­zem, jó hát, egyszer piszkos­kodott, megfogta hátúiról a mellyem, de mondtam neki, vigye onnan a mancsát, mert majd megmondom hová rú­gok, nem vagyok én Tériké, hogy eladjam magam, ren­des asszony vagyok én, azért mert a búrom fekete, ki az a Tériké, kérdezem, az a másik titkárnő, egy kis nyúlgerinc csaj, egyébhez sem ért, elhi­heti, összeteheti a kezét, hogy ez a drága jó, szép ember, a főnök összeadta magát véle, haljak meg, ha nem így lett ez titkárnő, elhiszi, kérdezi, el, mondom, hát maga ho­gyan lett titkárnő, firtatom, én úgy, hogy jól tudok dol­gozni, kidógozok én a sorból három embert is, mondja Rozi, elhiszem, bólintok, hát ki is, bizonygatja ő, a főnök­nek meg ez kell, látta, hogy csak úgy szaladok a majte- res ládával, haljak meg, ha nem, dógoztam rettenetesen, ilyen ember kell nékem, mondta a főnök, azóta oszt titkárnő vagyok két éve, jaj, de belevaló, aranyos, szép ember a főnök, főzök is neki olyan feketét, hogy a szíve kilöki a töltőtollat a zsebé­ből, olyan az a kávé, mint a búrom színe, haljak meg, ha nem. Milyen iskolát kellett végeznie, hogy titkárnő le- hesen, kérdezem, jaj, kijár­tam én már mindent, mond­ja ö, olyan iskolát maga nem tud mondani, amit én eddig nem jártam ki, elhiszi-e, kér­dezi, mit mondhatnék erre, el, mondom, mire elégedet­ten mosolyog, dohányzik, nyújtja felém a Fecskét, né­zem a tenyerét, csupa bőr- keményedés, repedezett, a körme viszont piros, köszö­nöm nem, mondom, azért ő rágyújt, élvezettel füstöl, most Szolnokon voltunk, kér­dezi, nem, mondom, még csak Cegléden, aha, mondja ő, hová utazik, kérdezem, Miklósra, mondja, minden pénteken, kérdezem, minden pénteken, és a gyerekek, fag­gatom tovább, anyám vigyáz rájuk míg odavagyok, jól keres, kérdezem, jól hát, hal­jak meg, ha nem, mondja az asszony, és az ura, nincs uram, elment, bolond vót, kész, szív egv nagyot a ciga­rettából, hogy bolond, kér­dezem, féltékeny, leske- lődött utánam, annak oszt mondhatta, hogy nem vót semmi, nem hitte, elment, a fene oda egye meg, nem bánja, kérdezem, nem én, azt bánná, ha nem lehetne tit­kárnő, így én, jaj, azt na­gyon, miért, kérdezem, mert az mán valami, nem igaz, de igaz, mondom, tud nótázni, kérdezi, nem nagyon, miért, nótázzunk egyet, nógat, már le kell szállnom, mondom, na csak egyet, kérlel, és rá­kezdi, hogy erdő szélén nagy a zsivaly, lárma, erdő szélén esküszik a cigány vajda lá­nya, fékez a vonat, Szolnok, leszállók, viszlát viszontlá­tásra mondja, elhiszi-e, hogy titkárnő vagyok, kiált utá­nam, bólintok, látom, hogy boldogan vigyorog, és tény­leg elhiszem a kedvéért leg­alább egy kis időre, haljak meg, ha nem! Körmendi Lajos Papírtenger Azok az irkák, amelyek mostanában elég gyakran eszembe jutnak, nem a gye­rekkor éveibe vezetnek visz- sza, hanem valamivel köze­lebbi időkbe. A tintaceruzá­val telerótt füzeteket úgy tizenöt—húsz esztendővel ezelőtt tsz-irodákban, ta­nácsházakon, pártszerveze­tekben láttam. Húsz (rango­sabb helyeken negyven) lap­jukkal az irattárat szemé­lyesítették meg, őrizve min­den fontos adatot, határoza­tot, elintézni valót. Mond­hatnám azt is némi túlzás­sal: a szocializmus alapjai lerakásának legtöbbet tar­talmazó dokumentumai vol­tak ezek a kockás irkák. Azóta sokféle szempont­ból fejlődtünk. Magától ér­tetődően lejárt a nehézkes írással teleszántott füzetek kora, ma minden valamire való helyen gépírónő van, szabályos jegyzőkönyvek készülnek, a leveleket is­kolában tanított hivatalos formában vetik papírra, a jelentések stílusa egyre job­ban igazodik az előírt hiva­talos nyelvhez. Megvannak hozzá a szükséges eszközök is, egyre több a villanyíró­gép, a sokszorosító felsze­relés, s ha valamikor a ter­jedelmes beszámoló készíté­sének akadálya volt, hogy az írójának kapához, kala­pácshoz szokott keze görcsbe rándult egy fél oldal meg­alkotása után, ma erről már szó sincs. A diktált monda­tok játszi könnyedséggel kerülnek papírra. Időnként mintha a szükségesnél is nagyobb mennyiségben. Manapság már a legtöbb testületnél határozattal sza­bályozzák, mennyi lehet egy-egy előterjesztés terje­delme. Ezt vagy betartják, vagy se. Ma is előfordul va­lamelyik választott testület tagjának regény vastagságú palcsamétát hoz a posta a meghívóval együtt. De kinek van arra energiája, hogy alaposan áttanulmányozza? Tudok olyan hivatalt, ahol minden jelentést minimáli­san háromszor gépelnek le. Egyszer lediktálja az előadó, majd bemutatja az osztály- vezetőnek. Ö javítgat rajta, ezért át kell írni, mert ja­vított példányt nem kaphat kézhez a főosztályvezető. Az ő javítása után ismét gépe­lés következik, így mehet az igazgatóhoz, majd újból le­tisztázva kerül a felettes szerv postájába. Ha esetleg csoportvezető vagy vezér- igazgató is közbeiktatódik, a gépelések száma annyival emelkedik. Mi pedig cso­dálkozunk, hogy minden korszerűsítés ellenére sem sikerül jelentősen csökken­teni az adminisztratív lét­számot. Nemrég egyik termelőszö­vetkezetünk vezetőjétől kér­tem néhány adatot. Elfe­ledkezett róla, pedig más­nap külföldre utazott, a re­pülőtérre indulás előtt jutott csak eszébe. Nem baj, nyug­tattam, majd a könyvelés­től, a közgazdasági csoport­tól megkérem a szükséges számokat. Legyintett, s fel­hatalmazott, nyúljak be az íróasztala fiókjába, találok ott egy kék fedelű füzetet, abban benne van minden, ami kell. Nem akarom követendő példaként állítani ezt az ese­tet — ámbár kiválóan gaz­dálkodó szövetkezet vezető­jéről van szó —. de talán mindannyian széjjelnézhe­tünk a magunk háza tá­ján: nem írunk, íratunk te­le hivatalos szövegekkel túl­ságosan és fölöslegesen sok papírt? Na. Z*. Megérkeztek az első "vendégek” az ebédlőbe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents