Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. júliuf 6. Barangolni ■ w 10 Tizenéves, vidáman kerekező gyermekcsapattal találkoztam Karcag határában. Végre, végre ilyet is lehet látni, örvendeztem az ifjúsági turizmus régen oly népszerű, de napjainkra már csaknem elfelejtett módija, a kerékpártúra láttán. Kiderült, Csehszlovákiában élő magyar szakmunkástanulók voltak a „biciklisták", — a román tengerpartra ka- rikáznak. Ahol nagyok a hegyek, elvisz bennünket a vonat, lefelé meg gurul a „tragacs", mondták. Milyen igazuk van, sajnos nálunk jobbára csak a benzinmotor hajtotta kerekek gurulnak, s az országjárást már csak az Ikarusz szinte fotelszerű üléséből, vagy a Zsiguli volánja mögül tudjuk elképzelni. De ebben is sokszor csak az elképzelésig jutunk. Az iskolai, vállalati kirándulások jó része azért marad el. mert „nincs busz", — van, de mások, az óvatosabbak már előbb lefoglalták. Ha nekem, az „én időmben" lett volna egy olyan pompás biciklim, amilyen ezeknek a mai gyerekeknek van, bekarikáztam volna a fél világot, hallottam egy nyugdíjas tanártól. Világért sem akarunk arról „papolni", hogy mennyire több vállalkozó kedv volt a „régi fiatalokban” — mert ez így nem is igaz. De az tény, hogy a civilizáció, a kényelem többet ártott, ebből a szempontból, mint használt. Valaha iskolai, baráti kirándulásokat hordozott hátán a Tisza is, csónak-, ladikconvo- yok ,.csurogtak” le a vízen, éjszakánként tábortüzek világítottak a parton. Mindezt csak a tűnt ifjúság iránti nosztalgiánk súgja? Nem, csupán a nyár semmivel sem pótolható sajátos örömére, a kerékpáros és vízi turizmusra akartuk felhívni fiatal olvasóink figyelmét. De miért menjek gyalog, biciklivel vagy ladikon, hiszen az olyan lassú, alig jutok el valahová, mennyivel többet látok, ha autóval vagy repülővel megyek, hipp, hopp, már ott is vagyok — ez az ellenérv! Erre egy tapasztalt utazó, „hivatalból? világjáró kollégánk emlékezéseivel válaszolunk: Nem kell rohanni, az csak felületességhez vezet. Persze ebbe a hibába én is beleestem, hajdan, amikor „megadatott”, hogy saját kocsim volánja mögé üljek; megnyomtam a gázpedált, aztán „röpültem": Ausztria‘4 NSZK, Dánia, Belgium, Hollandia, Fran_ ciaország, Spanyolország; Olaszország stb ... észre sem vettem, hogy egymás után léptem át a határokat. Tizenötezer kilométert futottam le hatvan nap alatt. Itthon aztán lelkesen magyaráztam, merre jártam, mennyi mindent láttam... Hamarosan rájöttem, milyen kevésre emlékszem . . . Olyan voltam, mint a kapzsi ínyenc, mindenbe belefaltam, aztán rohantam tovább, így nem szabad! Ha valaha újra kezdhetném, egy bicikli nyergében, vagy gyalog vágnék neki az országútoknak, mert csak az alapos megismerés adhat tartós és tartalmas élményt. ül IMIÉ] 11 üü \ iríríríH FIATAIO rírtríriríríríríririn KNAK ttrtrCrtrtrirtrb Hosszú út előtt, hosszú út után Bakos Ica „tanító néni” Fél év tengeren Szokták mondani a pályakezdő fiatalnak: mit akarsz, még meg sem száradt a diplomádon a tinta... Bakos Ilona tanítónőt néhány perccel azután kértük a fényképezőgép elé, ahogy átvette oklevelét a jászberényi Tanítóképző Főiskola főigazgatójától. — Gratulálok, kedves „tanító néni”, hiszen azon kevesek egyike — mindössze hatan vannak a kétszázharmincból — aki jelesen végezte a főiskolát. Mondja, milyen érzés: öt perccel ezelőtt még hallgató volt, most pedagógus ...? — Olyan valószerűtlen minden... Úgy rám szakadt az egész... Pedig másodikos voltam az általános iskolában, amikor először leírtam, hogy tanítónő akarok lenni, de most mégis nagyon, nagyon furcsa érzés tudomásul venni. Tulajdonképpen félek ... ? — Mitől? — Hogy meg tudok-e felelni hivatásomnak. Azt hiszem, a főiskolától jó útra- valót kaptam, de tisztában vagyok azzal is, hogy csak a gyakorlatban válhatok jó pedagógussá. — Hol kezdi a pályát? — Jászapátin, a Beloiannisz úti iskolában. Engem minden odaköt, a középiskolát is ott végeztem, úgy hogy hazamegyek. — S a „senki sem próféta...” szólásmondás ...? — Nem hiszem, hogy valami is ezen múlna. Sokkal döntőbb, hogy tapasztalt, leendő kollégáim mennyire segítenek majd az indulásnál. Jártam már ott, nagyon kedvesen fogadtak... Nem, nem is félek, nehogy megíjra... De ha igen, akkor is úgy írja: „egy kicsit azért félek...” Mi így is leírtuk, úgy is, s hozzátesz- szük, aki ilyen felelősségérzettel vág neki a „nagy útnak”, a pályának, jeles diplomával, nagy ambícióval, nincs mitől félnie ... November elsején egy nyurga fiatalember lépett a Hévíz fedélzetére a plocei kikötőben. „Megjött a deckboy” — jelentették a kapitánynak a tengerészek. A fiú miután hekvártélyozta magát kabinjába, rövidesen megtudta, mit jelent az új neve. Az ő munkája volt a fedélzet, a kabinok takarítása, a délelőtti és a délutáni kávé felszolgálása. A szolnoki ifjabb Simon Ferenc, a Hévíz deckboya nem afféle kalandvágytól fűtve szegődött el a hajóra. Tengerésznek készül, szinte mióta megismerte a vizét, a Tiszát, s az orvosi vizsga mellett a féléves gyakorlat döntötte el igazán alkalmas-e a pályára. A Hévíz szinte sohasem rostokolt a kikötőkben, a félév alatt több ezer mérföldet tett meg az Adrián, a Földközi- s a Vörös-tengeren. Kikötöttek többek között Algériában, Jugoszláviában, Velencében, Barcelonában, "Marseilles-ben, átkeltek a Szuezi-csatornán. A deckboy — noha igen jól érezte magát a hajón — alig várta, hogy föld legyen a lába alatt, nagyokat sétált a városokban, ismerkedett a nevezetességekkel, Port Szudánban -még a 44 fokos hőség sem tartotta visza. Az idősebbek megértőén legyintettek, mindenki ezt csinálja az első utazáson, majd ha már átesik az avatáson is, nem lesz kedve a „csavargáshoz”. Az avatáson egyelőre még nem esett át — ehhez át kell lépni az Egyenlítőt, ahol a társak tengerésszé „locsolják” — de sok mindent megjegyzett, amit ha legközelebb arra visz az útjra, feltétlenül megnéz, s lefényképez. Erre még persze várni kell, nemcsak azért, mert nem jött még össze a fényképezőgép ára, hanem mert szeptemberben kezdődik a tanulás a Budapesti Műszaki Egyetem hajózási főiskoláján. T. \j. — T. G. Nemzetközi kórusverseny Debrecenben Kilencedik alkalommal rendezi meg Debrecen a Bartók Béla nevét viselő nemzetközi kórusversenyt. A legújabb időkben rendezett széles körű énekkari ünnepségek régebbi hagyományokra támaszkodnak: 1739-ben ebben a városban alakult meg az ország első többszólamú kórusa, a ma is fennálló Kollégiumi Kántus, itt szervezte 1868-ban első országos dalosversenyét az Országos Magyar Dalosegyesület; ennek későbbi történetéből messze kiemelkedik az 1929-ben ismét Debrecenben megrendezett országos énekkari verseny. E hagyományokat új tartalommal egyesítő kezdeményezés 1966-ban úgy folytatódott, hogy azóta kétévenként hívja össze Debrecen az amatőr kórusok legjobbjait a világ minden tájáról. A verseny egyedülálló sajátossága, hogy itt a kortárs kórusmuzsika szólal meg, a legújabb zeneszerzői törekvések kapnak fórumot. Ez a karakter, valamint a versenyek színvonala szerzett mind nagyobb rangot a debreceni kórusversenyeknek a nemzetközi versenyek között, A XX. századi kórusmuzsika mellett a folklór versenyeken és bemutatókon a résztvevők népművészetük értékeit is megszólaltatják. Három födrészről érkeztek vendégek a holnap kezdődő: rendezvényre: húsz külföldi és Harmincnégy hazai kórus szerepel a július 13- ig tartó versenyeken. Megyénket a szolnoki Kassai úti Általános Iskola úttörőkórusa, a szolnoki Tisza- parti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola énekkara, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium leánykara és a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium vegyeskara képviseli a magyar kóruskultúra egyik legrangosabb seregszemléjén. Közelebb a könyvhöz Cigánygyerekek olvasótábora A nyári vakáció ellenére egy héten át Ismét hangosak: voltak Mezőtúron a Kilián-telepi általános iskola folyosói: harmad- ízben rendezte meg a városi tanács művelődésügyi osztálya, a Móricz Zsigmond városi könyviár és a Hazafias Népfront városi bizottsága a cigánygyerekek napközis olvasótáborát. Két pedagógus és két könyvtáros segítségével játékosan közeledtek a résztvevők a könyvekhez, az olvasáshoz. A kisebbek a mesevilággal ismerkedtek, a nagyobbak az ifjúsági irodalommal, közben játékokat, bábokat készítettek, dalokat, táncokat tanultak. A változatos programban többek között a táborba ellátogató Jani- kovszky Éva írónővel beszélgetett. Vitai Ildikó és Mérő Imre műsorának tapsolt az olvasótábort rendszeresen látogató har- mincegynéhány cigánygyerek, akik a záróünnepségre meghívott szüleiknek kis műsorban mutatták be az egy hét alatt tanult verseket, dalokat, táncokat. .Temesközy Ferenc felvételed) Idejük nagyobb részét a könyvek között, a mesék és ifjúsági regények olvasásával töltötték a táborlakók Két maréknyi agyag a helyi téglagyárból, két ügyes leánykéz és sok-sok gyermek- fantázia: ennyi kell, és máris megelevenednek a táborban olvasott mesék szereplői A tábori tárlat képei a János vitéz elolvasása után készültek — így látják a. cigánygyerekek a főhős küzdelmét a hétfejű sárkánynyal indenképpen nagy megjár tiszteltetés, ha az ember a harmadik és a negyedik iksz dereka után házibulira hivatalos, elvégre ahogy mondják: erre már kifutott az időből. A rendhagyó esetet húszéves unokaöcsém teremtette, bőséges intelemzuhatag közepette. — Ne borotválkozz pár napig, mert így jobban hasonlítasz a fiatalokhoz! Öltönyt semmiképp ne vegyél, mert az komolyít, oda pedig semmi ilyesmi nem kell! Keress elő egy kopott farmert, ing se szükséges, ha viszont bőrzekére lelsz, akaszd magadra! A sötét szemüveg nem árt, fésülködni pedig ritkán fésülködj, mert az úri külső efféle helyeken kínos. A legfontosabb: nekem nehogy valamilyen klasszikus-féle táncokat lejts a zenére! Azt is felejtsd el, ha véletlenül tánciskolába jártál! Az utóbbi kérés nem volt nehéz, mert noha tényleg beiratkoztam a tánciskolába, és ki is jártam egykoron, hálistennek semmi sem ragadt rám, így felejteni sem volt mit. Elismételtem vagy kétszer a jótanácsokat és már napokkal korábban lázasan készültem a nagy eseményre. Otthon, anyáméknál sehol sem találtam bőrzekét, de ráakadtam egy kislajbira: elől szép veretes gombokkal, oldalt rézcsattal. A kamrában találtam egy régi borjúbőr tarisznyát. Egy ócska farmer akadt a szekrény aljában, és egy bőrpántos saru a ci- pősben. A borotválkozáson kívül fésülködni sem fésülködtem, ami nem Házibuli Kullancsuknál volt nehéz, hiszen az én üstökömhöz törülköző dukál, és nem fésű. Az ígéretes nap koraestéjén .mindenesetre az iménti szerelésben, továbbá 120 forinttal könnyebben, és egy üveg konyakkal nehezebben csattogtam Kullancsék állomás környéki háza felé. Útközben több, régi jó ismerősöm köszönés nélkül haladt el mellettem. Izgatottan csengettem be, és a hangra az ajtó nyílásába egy szénaboglya kinézésű fej furakodott. — Mi baj tata? Eltévesztette a várótermet? Ez nem az indulási oldal! Az ott van ni, a túloldalon! — mutatott az állomás felé. Szinte végszóként megjelent az unokaöcsém, és szemvillantás alatt tisztázódott a félreértés. Tüstén egy tágas szobában találtam magam, ahol a sarokban a kisasztalon magnó bömbölt, mellette puffok, azokon lányok, fiúk ücsörögtek. A hatéko- konyabb helykihasználás végett jobbára egymás ölében. A sarokban két fiú szobrozott ábrándos tekintettel, levertem Kullancs lekatintotta a magnót, és bemutatott. — A jövevény csak az öreg megszólításra hallgat, másra nem ért. Nem rossz fej, csak akad rajta pár kivitelezési hiba. Legfőképpen az, hogy korán született. Fogadjátok szeretettel, és avassátok fel, ha már egyszer közénk osont! Erre mindenki odalibegett a sarokhoz, fogott egy poharat, teletöltötte itallal, a zömét megitta, majd a maradékot rám löttyintette. Jutott belőle a lajbira, nadrágra, de még a nyakamba is. A rítus után eredeti sön- tésillatot árasztottam, akár a hajdani Ilkovics a Nyugati tőszomszédságában. Puszit is kaptam számolatla- nul, úgy hogy már mosakodni se kellett. Megkezdődött a zene. A vad decibelek megremegtették a falakat, és az üvöltésre mindenki rázta. Egyedül én szerencsétlenkedtem árván a sarokban, és figyeltem: az egyik srác úgy mozgott, mintha sürgős lenne, és még messze az illemhely, a másik a levegőt pofozza, a harmadik fejkörzéseket végez, a negyedik felemeli a kezét és megadja magát. A hölgyek is keringtek, hajlottak, pipiskedtek, riszáltak. Két pár egybefonódva táncolt, egy fiú pedig a magnót kezelte, és olyan mozdulatokat végzett, amikor a galuska nem akar lecsúszni az ember torkán. Fogytak a számok, fogytak a ruhák. A fiúk már kibontott ingben, a lányok szoknyában, egyszál pólóban repestek. Kínosan ügyelve, a mozgás nehogy egybeessék a zene ütemével Engem is megszánt az egyik, és kézen fogva a félhomályos szoba közepére vonszolt. Elkezdtünk izegni- mozogni, mire ő hátat fordított, és észre sem vette, hogy közben eltűntem, és a nagyja italt lemostam a nyakamról, arcomról. Mire véget ért a szám, visszatértem, sőt a hölgy még meg is dicsért. — Állati klasszul rázod, úgy mozogsz, szinte észre sem lehet venni! Bő két óra múlva játék következett. Első volt az ivóverseny. A poharak sorban a padlóra kerültek, foggal kellett őket felvenni úgy, ki ne folyjon belőlük az ital. Volt még csókverseny egymásnak háttal állva, poháregyensúlyozás a homlokon, szendvicsfalás a tányérból a kéz használata nélkül. Fura módon az ismerkedés, a búcsúzás, távozás elé sodródott. Akadt a tizennégyfős társaságban főiskolás és idén érettségizett, könyvelő és pénztáros, üveggyári munkás, továbbá kirakatrendező, asszisztens, illetve egyetemista. A végén én mutatkoztam be. — Azért nagyon rendesen viselkedtél! Semmi nevelés, meg duma. Nem játszottad meg az óvóbácsit. Kullancs izgett-mozgott, — Megírod? — Meg. — Mindent? — Mindent. — Nem lesz ciki? — Nem hiszem. — Hogy tetszett? — Nekem nem nagyon. — Volt már jobb is. Hangulatosabb, érdekesebb. Ebben maradtunk. — DSZM —
