Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
1980. július 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Uj kórház Körmenden Körmenden, a közel százötven éve alapított kórház szomszédságában átadták a kilencvenhárommillió forintos költséggel épült diatszin- tes modern új kórházat. Az új egészségügyi intézményben korszerű, gyógyászati ellátást biztosítanak a MEDICOR műszereivel felszerelt osztályok. Körmend város és járás lakosai nyolcezer óra társadalmi munkával segítették az építkezést A műtő Az új kórbáz külső képe fl nő és a fizikai munka Beszélgetés Turgonyi Júlia szociolégussal — Az elmúlt 35 évben állandóan nőtt az aktív kereső nők száma, és a múlt évben jóval meghaladta a két és negyedmilliót. Milyen ágazatokban dolgoznak a nők? A kérdésre Turgonyi Júlia, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa válaszol. — Az aktív kereső nők 34 százaléka az ipádban, 3 százaléka az építőiparban, 4 és fél százaléka a szállításban és a hírközlésben, csaknem 14 százaléka a kereskedelemben, 25 százaléka az úgynevezett nem anyagi ágazatokban. mintegy 18 százaléka pedig a mezőgazdaságban dolgozik. Abszolút számokban : negyedmillió szakmunkás. megközelítően 700 ezer betanított munkás, 450 ezer segédmunkás, vagyis összesen csaknem 1 millió 400 ezer fizikai munkás. A többi műszaki munkakörben, az igazgatásban és a gazdaságirányításban, az egészségügyben, a kulturális munka területén, a számvitelben és az ügyvitelben, illetve a magánszektorban dolgozik. * — Milyen helyet foglalnak tel a nők az összes keresők sorában? — Az összes keresők 44,5 százalékát a nők teszik ki; a szakmunkások 18,8 százaléka, a betanított munkások 52,2 százaléka, a segédmunkások 54,7 százaléka, a közvetlen termelésirányítók 13,3 százaléka nő. Ök adják továbbá a fizikai foglalkozású parasztok, illetve a téesz-ta- gok 40,3 és ugyanott a közvetlen termelésirányítók 5.1 százalékát. — Hogyan értékelhetjük arányukat a szakmunkások között? — A fejlődés ellenére — elégedetlenek vagyunk. Igaz, a munkaeszközök és -körülmények jelenlegi — és holnapi — állapotában számos olyan munkakör van, amelyet nem ajánlunk, sőt, egyenesen tiltunk, hiszen egy részükről azt sem mondhatjuk, hogy a férfiak számára ideálisak lennének. Ezekben a munkakörökben a feltételeket javítani kötelességünk. Mert nem az a kérdés, hogy a nő megfelel-e egyikmásik munkakör ellátására, hanem az, hogy az ottani munkaeszközök, -feltételek megfelelnek-e a nő fizikumának. Ámde a technikai haladás,, az ipar fejlődése, s a lezajlott szerkezeti változások olyan foglalkozásokat, munkaköröket hoztak léire, amely ekl tömegesen alkalmasak a nők foglalkoztatására. Mégis a kvalifikált, fizikailag nem nehéz, inkább szellemieket igénylő szakmunkás munkakörök egész sora nélkülözi a nőket! A már foglalkoztatottak aránya is kedvezőtlen, a jelenlegi szakmunkásképzési arányok pedig nem is ígérnek érdemi változást. Ennek igazolására egy 1974. évi adat- felvétel számait hívom tanúnak: eszerint a szerszám- készítők mindössze 1,1, az esztergályosok 3,9, a marósok 9,0, és a hegesztők 4,9 százaléka nő. Miért? Hiszen az ezekben betöltendő munkakörök nagy hányada megfelel a nők fizikumának is, és a pálya évek óta nyitva áll előttük. Kedvezőbb a kép néhány finommechanikai, műszerészi, valamint híradástechnikai munkakörben; ahol arányuk eléri, illetve meghaladja a 20 százalékot. Ezeket a számokat vizsgálva úgy tűnik, ha lassan is. de előbbre jutottunk. Csakhogy a szakmunkásnők túlnyomó többsége továbbra is a hagyományos „női szakmákba” tömörül. A könnyűiparban például a fonók 98,6 százaléka, a szövők 95,1, a kötszövő konfekcionálok 99,4 százaléka, a konfekciószabók és varrók 94,9 százaléka és a bőrdíszművesek 81,5 százaléka nő! — Mit mutatnak a szakmunkásképzés számai? — Hasonló gondokat. Jelenleg abból a 22 ipari szakmacsoportból, amelyben nőket is képeznek, tíz vejtető elsőrendűen számításba: ezekben tömörül a szakmunkás tanuló nők 95 százaléka. Míg a nehézipari szakmákban alacsony a szakmunkásnő aránya — s az ifjúkori képzésben részt vevő nőké szintén —, addig a könnyűipari szakmákban dolgozó nők aránya emelkedik, illetve magas szinten stagnál. Az egyetlen pozitív vonás, hogy a nehézipari szakmákban a felnőtt korú — vagyis a munka mellett tanuló — nők aránya meghaladja a 25 százalékot. Ez érthető is, hiszen ezek a betanított munkásnők munka közben tapasztalhatták, hogy e szakmák nagyon is megfelelnek a nőknek. — Ha így van, miért nem válik szakmunkássá még több betanított munkásnő? — Mert a háztartás terhei és a családanya kötelességei ezt megnehezítik, elveszik a kedvét és bátor* ságát a tanulástól. — ,Mit tart a pályaválasztási propagandáról? — Meggyőződésem, hogy sokkal több kedvező, a nő fizikumának és szellemi képességének megfelelő munkahely van, mint amennyit az iskola, a pályaválasztási és munkaerőtoborzási propaganda bemutat. Csakhogy: miután túl fiatalon kell dönteni a szakmai képzés irányáról, s a gyermek erre rendszerint még éretlen, az iskola pedig nem ismeri eléggé a valóságos követelményeket. így inkább vélekedések, előítéletek alapján és a ma létező, modellnek tekintett helyzet szerint javasol pólyát. Azt mondtam, hogy a lehetőségek nagyobbak, mint amennyit kihasználunk; de a szükségletek is! A társadalom abban érdekelt, hogy a foglalkoztatottak képességük szerinti munkájukat minél kisebb fizikai ráfordítással, a lehető leghatékonyabban végezzék. Az a tény, hogy sok nő a képességei ellenére sem lesz szakmunkássá, sok férfi pedig a képességed ellenére lesz azzá — végső soron arra vezet, hogy egyik is, másik is zavarokkal küszködve, bé- kétlenül, az igények mögött elmaradva, minden valószínűség szerint nem kellő hatékonysággal végzi munkáját. — Mennyi írható ebből a nők számlájára? — A nők — állítólag — elfogadják a kevésbé kvalifikált munkaköröket, mert ezek kisebb felelősséggel járnak, és a családi élet súlyos terhei mellé nem Kívánnak újabbakat is a vál- lukra venni. Ebből az érvelésből csak annyi igaz, hogy felnőtt korban a nő nehezebben vállalkozik a tanulásra, de az itt a kérdés: miért nem tanul szakmát addig?! Társadalmi érdek — és felelősség — azon fáradozni, hogy a nő ifjú korában kapjon meg minden észszerű, a jövőjével egyeztetett és az anyaságra is felkészítő képzést. Ny. É. NÉGY GYEREKKEL Munkáscsaládok nyáron A szakszervezeti bizottságon Szuromi Mihályné fejből sorolja a tényeket: — A vállalat minden évben a jóléti alapból tízezer forintot ad csak a nagycsaládosok üdülésére. Általában három-négy gyerekeseket „környékezünk” meg az ingyenes beutalóval. Csakhogy nem is olyan egyszerű ez! Azt gondolná az ember, kapva-kapnak az ajándéküdülésen. Hát nem! Akiknek ugyanis négy gyereke van, jóelőre kiszámolja, mennyi zsebpénz kellene, mennyi bevásárlás előzné meg a gondtalan üdülést. És visszahozzák, vagy el se viszik az üdülőjegyet. Pedig a Tisza Cipőgyárban már szinte hagyományos a nagycsaládok sokféle támogatása! Tavaly összesen 315 ezer forintot osztottunk szét — ebben benne van az üdülés, de a legtöbb a szeptemberi tanulmányi segély és a karácsonyi ajándékokra szánt pénz. Legutóbb karácsonykor majdnem kétszáz nagy- családos és több gyermeket egyedül nevelő kapott pénzt, hogy a szép ünnep szebb legyen az otthonokban. Az üdüléssel azonban nehezen boldogulnak. Sokan dolgoznak a szabadságuk ideje alatt is, mások azt mondják, inkább elutaznak szülőkhöz, vagy rokonokhoz. Olyan nagycsalád azonban több van, amelyik a gyermeküdültetésnek örül, így egy-egy gyereket elküld évente. A vállalat azt is állja! Hagymaföld, szölöskert Kőműves Károlynéról ugyan nem mondaná meg senki, hogy „annyi, amennyi”, s hogy négy gyerek édesanyja. Tűzőnő a cipőgyárban, s nagyon szívesen elmondja, miért nem üdülnek az idén se. — A legnagyobb gyerek, Ildikóm az idén érettségizett Tiszaföldváron. Már nincs is itthon, Kőbányán tanul egy félévig, aztán a nővén volajgyárban dolgozik majd. Itthon a két tizenhárom éves ikerfiú, Károly és Imre, valamint a későn jött legkisebb, a négy és fél éves Sábor van. Nem panaszkodunk, én is, a férjem is jól keresünk. A férjem Arcképvázlatok Amikor a karcagi állomáson megláttam, felkiáltottam magamban, jé, a Lajtos Mari, és rögtön a Micsurin jutott eszembe, a hegyekkö- zöttvölgyekközöttzakatola- vonaténalegszebblányokkö- zültégedválasztalak — játék, vajon választottam-e őt is, nem emlékszem, nagy életre emlékszem, nagy nyüzsgésre, Mari nagy nyüzsgi-büzsgi volt, szervezett, lelkesedett, jó példával járt elől, ó, boldog gyermekkor, sóhajtanék, ha kellőképpen érzelmes lennék, dehát nem vagyok az, így marad egy szia, szervusz köszön ő is, benne is ilyen gondolatok támadhattak, mert megkérdezi, emlékszel még az úttörőáruházra, hát persze, mondom, ott tanultam táncolni, lehet, hogy a Mari lábait is összetapostam" morfondírozok magamban, aztán Elemér bácsit kérdezem, olyan lelkes aranyos ember nincs több, nem is lesz, mondja Mari, a lelkét is kitette volna értünk, hát nem, de igen, helyeslek, ott-' honunkká tette az úttörőházat, mondja Mari, mert nekünk igazán otthonunk volt az úttörőház, de már motoszkál a fejemben, hogy vajon a mai gyerekeknek is olyan otthona a mai úttörőház, mint nekünk volt a Micsurin? ... De régén láttalak, mondom, és ömlik a szó, kiderül, hogy ő már nem Lajtos Mari, hanem Kun Mihályné, a karcagi Május 1. Tsz könyvelője, két gyermek édesanyja, aki most hivatalos ügyben utazik Szolnokra, jaj, képzeld csak el, a namár huszonhét éve egyfolytában szabász itt a gyárban. De gondoljon bele: amikor a legkisebb született, akkor kaptuk a nagyobb lakást, a háromszobás szövetkezetit. Azért vállaltunk tavaly is, az idén is félholdnyi hagymaföldet Rákóczifalván, a téeszberi. Tavaly ‘tévét cseréltünk, heverőket vettünk a nyári keresetből, felruház- kodtunk. Az idei hagymahaszonból megint bútort veszünk, meg szőnyeget. És közben van egy kis szőlőnk Ti- szaföldváron. Elhiszi nekem, hogy nem mehetünk el üdülni? Pedig éppen most, hétfőtől megáll a futószalag, kezdődik, kezdődne a pihenés. Nem mondom, elutazunk majd pár napra ezalatt az édesanyámhoz a gyerekekkel, de dolgozunk, dolgoznunk is kell. Egyébként bármennyire szeretem a gyárat, a szőlőskerti munka kikapcsol, pihentet. A hagymánál meg azt nézzük, hogy tízezer forintot jelent. Kőművesék is mehettek volna már nyaralni, együtt az egész család. Majd, talán később, ha már kedvükre minden rendben lesz és meglesz. Még Pesten se jártam Mátyus Sándorék az idén februárban költöztek nagyobb, háromszobás lakásba. Az asszonyka — huszonkilenc évével olyan mint egy tizenöt éves kislány — segédmunkás a gyárban. A legnagyobb gyerek tíz, a legkisebb negyedik éves. Négy gyerekkel nem lehet künnyű! — Nézze, mi szándékkal akartunk ekkora családot. Nehéz everekkorunk volt, majdnem úgy nőttünk fel, ahogy az árvalányhaj a mezőn. Bagimajorban- születtem, korán dolgoznom kellett. Tizenhét évesen szerettük meg egymást a férjemmel. És akkor ázt mondtuk, nekünk szép. nagy családunk lesz, s a szeretet a legfontosabb az életünkben. Mondhatom magának, így is van! Három lányunk, egy fiúnk van, már mindketten a gyárban dolgozunk, s nagyon örülünk, hflgy új nagy lakásban élünk. Eljöttek meglátogatni a munkatársaim, azt gyobbik fiam most végezte a nyolcadikat, nahát, csodálkozom és az időre gondolok, bizony, mondja Mari, Kunhegyesre járt a focisuliba, hátvédet játszik, Szolnokra jön majd a Sépipariba tanulni, és továbbra is focizik, kérdezem, hát persze, mondja ő, és te szereted a focit, kérdezem, nézed a tévében a meccseket, nem nagyon, szól a tévé, néha ránézek, de hallgatom, ebben a családban rákényszerül az ember, hogy szakértővé váljon, a férjem is nagyon szereti a focit, a fiúkkal kijárnak a meccsekre, én nem megyek, dolgom van itthon, és a mostani Európa-bajnokságöt nézed-e, kérdezem, néha, válaszolja Mari, láttad micsoda kíméletlen rugdosás, verekedés volt néha, kérdezem, láttam, bólint ő, és ha a fiád focista lesz, el tudod őt képzelni ilyen húsdarálóban, faggatom tovább, kénytelen vagyok, mondja Mari és elszomorodik, mikor felrúgnak egy játékost, mindig eszembejutnak a fiaim, és még húsz év múlva is fel fogok szisszenni ilyen durvaság láttán, hiszen tudod, az anyai szív, a kicsit is féltem, folytatja Mari, mert már ő is Kunhegyesen tanul a focisuliban, őt nehezebben engedtem el, dehát ha menni akar, nem tarthatom erővel magam mellett, csak azért hogy nekem jobb legyen, egyébként sokan megszóltak, amiért elengedtem a fiúkat, még az iskolába is, de lehet hogy ott csak azt a sok társadalmi munkát sajnálták, mondták, bámulat, milyen rend van, milyen szép tiszta a szőnyegpadló, milyen rendesek a gyerekek. Segítenek. és szófogadók, nem kívánósak olyasmire, amit mi nem engedhetünk meg még magunknak. A nagyobbak is tudják, hogy havi ki- lencszáz forint bútorrészletet fizetünk most is. És képzelje, ők is örültek, hogy már ettől a hónaptól hatszázzal több, 2 ezer 640 forint a családi pótlékunk! Mátyusék se üdültek még. A karcsú kis asszonyka nevet, amikor kérdezem, hogy se nászút, semmi se volt? — Csak a szeretet, meg az egyetértés — mondja. — Különben megmondom, nem szégyellem, nem jártam én még Pesten se, nemhogy a Balaton partján üdültem volna. Azért nehogy sajnáljon, mert kis örökségrészeket megváltottunk és van egy szőlőskertünk Homokon. Hétvégeken oda kimegyünk a jó levegőre, dolgozgatunk egy kicsit, bográcsban megfőzöm az ebédet, de jól érezzük magunkat. És azért nekem az a legfontosabb, hogy most már minden gyereknek van saját heverője és saját íróasztala még a legkisebbnek is! Aztán már magamra is adok. Nézze csak, a fogaim tönkre mentek, most csináltatom. A haja fiúsra vágott, szeme kicsit karikás. Minden hajnalban négy órákkor ébred magától. Mire mindent előkészít, már elsőt fúj a gyári duda. Most együtt leszünk — Nagyon jó férjem van — dicsekszik. — Segít mindenben. Aztán az is nagy segítség, hogy még a vacsorát is a gyári étteremből hozhatjuk. A nagylány egyedül megy érte. így nem főzök mindennap. Elég nekem a három-négy liter tejet, kenyeret, egyebet hazavinnem napjában. De olyan boldog vagyok, amikor este együtt van, szépen a család. Most is együtt leszünk, a szabadság ideje alatt. Otthon, meg a homoki kertben. Majd egyszer talán más nyári programot is csinálhatunk! S. J. amitől elestek a fiaim elkerülésével, mondja Mari, hát még mindig annyit nyüzsögsz, kérdezem, hát persze, mondja, brigádban is, meg minden, megszerveztem, hogy építsünk egy sportpályát a gyerekeknek az Újházi iskolában, el is készült, emlegetik is minden beszámolóban az iskolában is, az üzemeknél is, csak éppen a gyerekeket nem engedik rá, mert berepül a labda az ott lakók kertjébe... Hol járunk, kérdezi, Szajol, mondom, de te hogyhogy könyvelő vagy, hiszen pedagógus akartál lenni, hát igen, mondja Mari, minden vágyam az volt, közbeszólok, hogy te jó pedagógus lettél volna szerintem, én is úgy gondolom, bólogat Mari, dehát nem sikerült, aztán hatvanháromban férjhezmen- tem, jöttek a gyerekek. jó tíz évig spóroltunk, házat építettünk, aztán alsó épületet, nehéz volt, a férjem a kenyérgyárban sütötte a kenyeret, több műszak, minden, átment a malomba, most ott dolgozik, itthon a szőlőjével szeret bíbelődni, hát így teltek az évek, és nem fáj, hogy nem lettél pedagógus, kérdezem, de nagyon fáj, mondja ő, azért tanultam én, meg még szeretnék is, majd látjuk, ez már Szolnok, mondom, eltelt az idő, mondja, hát el, pedig alig beszéltünk, keress fel minket, mondja ő, jó, mondom én. Karcag, Hunyadi utca, mondja Mari, majd folytatjuk, rendben, hát szia, szia. K. L. A KÖNYVELŐ
