Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-06 / 157. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1980. július 6.

A máskor oly csöndes pusztát ellepi a nép, hosz- szú kocsisorok érkeznek, osztrák, német, csehszlovák rendszámmal is. A lovaspálya előtti sátorváros- han állandósul a tumultus, élelmes kereskedők kínálják portékájukat. Ciccs és iparművészet, bóvli és

népművészeti remekek egymás

mellett. A pályán igazi látványosság a nézőknek, küzdelem lónak és lovasnak. Feszülő inakkal, kecses

ugrásban eggyé- forr ló és ember. Négyesfogat, díjhajtás, ménesvágta. Verseny és parádé a hortobágyi lovasnapokon.

Lószerszám potom ötvenezerért

Hortobágyi atyafiak

nagydíjért folyó verseny legcsinosabb résztvevője az osztrák Alexandra DirtI Trabant nevű lován. A jónevű márka ezúttal cserbenhagyta...

V\N

Díjhajtás

A Pásztormúzeum mellett a napokban állították fel Somogyi Árpád szoborcsoportját

Fotó: T. Katona László

A JÓSZOMSZÉDSÁG MINDENNAPJAI

A tornaj monostori Szabadság utca alig nyúliramodás- nyi. A kövesútról nyílik, és a járdás oldal épületei Csé- csei Lászlóék lakásával kezdődnek. A jókedélyű fiatal- asszony éppen a László-na- pi vendégvárás konyhai előkészületeivel foglalatoskodik. Csécseiné tanárnő, egyben pártalapszervezeti titkár és tanácstag. Nevetve fogad.

— Az utcánkról akar írni? A falusi szomszédokról? Ha csupa jót mondok, azt hiszik, hivatalból teszem, már pedig én nagyon szeretem a falut, ezt az utcát és a szomszédaimat.

— Bizonyára itt nőtt fel.

— A csudát! Szolnoki vagyok, a megyeszékhelyről érettségi után kerültem ide képesítés nélküli nevelőnek. Ennek már 18 éve. Azóta diplomát szereztem, férjhez mentem, és végleg „legyökereztem” ebben a szép kurta kis utcában.

— Mitől szép egy falusi utca?

—■* Az emberek teszik azzá. Nézze meg a környező házakat: hivalkodó, cifra,

nagyépület semerre. Szinte valamennyi hosszúkás parasztház, tisztára meszelve, a portája rendben tartva.

HÍZIK ÉS EMBEREK

Az udvarokon gyümölcsfarengeteg, a kertekben zöldségfélék, virágok, hátul meg az aprójószág. A falusi jószomszédsághoz mindenképpen hozzátartoznak a vidéki életformára jellemző jegyek.

— Ettől még nem alakul ki barátság.

— Azt akarom érzékeltetni, hogy ez az utca jószerével azonos gazdasággal rendelkező, líasonló életkörülmények között élő emberekből áll. Akadnak ugyan vidámabbak és szomorúbbak, beszédesebbek és hallgatagabbak közöttük, de a sorból, azaz a közösségből senki nem lóg ki. A sok példa közül én azt emelem ki, amikor a férfiak focimeccsre hívták kí a Lenin úti legényeket, embereket. Utca, utca ellen. Tele volt a pálya széle édesanyákkal, meny- anyasszonyokkal, feleségekkel, gyerekekkel, ismerősökkel. És itt nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogyan tud egy utca apraja- nagyja egymásért örülni, küzdeni.

— A baráti körük?

— Valamennyi szomszédunkkal jóban vagyunk. Kontráék annyiban kivételek, hogy ha esténként zöldség, répa kell a konyhára, odaszaladunk. Segítünk nekik a háztáji kapálásában is, amelyet ők is viszonoznak. Ez a kölcsönös segítség szerencsére sokhelyütt él még az aprófalvakban. Ugyanezt elmondhattam volna Farkas János bácsiékról is. Mondok Mas példát is: a múltkor a szomszédunk kaszált, nem voltunk itthon, és a mi árkunkat is „leborotválta. Nem kértük, mégis megtette. Ez az apró emberi szívesség is az igazi jó szomszédságot bizonyítja.

A földes oldal 1-es számú ház Vass Andráséké. A feleségét, Margit nénit találom otthon, aki két dologról híres. Az egyik, ha jóízűen elkacagja magát, azt még a harmadik szomszéd is hallja. A másik: a faluban ő a mindent tudó.

— A tejcsarnokban dolgozom. Sok a tehén Tomajon.

— Akinek nincs?

— Arról is elmondanak a többiek ezt-azt.

— Har; igosa?

— Van. Afféle tyúkper

miatt. Ha az utcán találkozunk, szobrozunk. Én is néma, ő is néma.

— Kibékülnek?

— Valahogy el kéne kezdeni, de nem megy. Neki sem, nekem sem.

— És a többi szomszéddal?

— Jóban vagyunk. Rendes, szorgalmas emberek valamennyien. Huszonöt éve élek ugyanitt, még a kerítéseket, az akácfákat is ismerem, nemhogy az embereket.

Jóízűt kacag, és erről a fél utca értesül. Tudja, vége a műszaknak a csarnokban, Margit néni hazaérkezett.

KAPÁLÁS szívességből

özvegy Somodi Lajosné tőszomszédos Vassnéval.

— Az édes jó uram hét éve temettük el, azóta egyedül élek. Elférek a magam portáján, és akkor sem szorulunk, ha a két gyerekem közül valamelyik hazajön. A falusi magány sokkal elviselhetőbb, mint a városi egyedüllét. Mindig akad tennivaló a ház körül, és ha esténként ráérek, a kertlábas szomszédasszonyommal váltunk néhány szót. A minap fejgörcsök kínoztak, Vassné szívességből feltöltögette a krumplibokrokat. Nem hiszem, hogy nagyobb helyen is ilyen figyelmesek a szomszédok.

— A járdás oldal legutolsó háza a 16-os számot viseli. Itt ér véget a beton, és pár méterre már napraforgó-tenger zizeg. A műhelyből gépzúgás szűrődik ki. Rézső János asztalos kisiparos éppen ablakkereteket csiszol.

— Sok a vendégem: az utcáról is, máshonnan is. Kinek fűrész kell,, ki egy rámát, vagy egy kiskaput szeretne itt összeütni. Különösen télen van itt szép világ. Kinn fújja-hordja, benn meg duruzsol a fűrészporos kályha. Olyankor jobban ráér mindenki szomszédolni, dis- kurálni.

— És nyáron?

— Az azonos munka köti össze az utcabelieket. Például itt sok a tehén, reggelente hol az egyik, hol a másik tehéntartó tereli őket tovább az utcán. Túl a falun, ide vagy két kilométerre a legelőig. Vita, kivétel nincs, mindenki egymás után sorra kerül.

Közös esemény ?

— Legutóbb tanácstag-választáskor gyűltünk egybe. Villany, .járda van, várjuk a vizet. Most vezetik Szent- imréről, év végére ígérik, hogy kiépül a főutcán a gerincvezeték. Meglátja, tavasszal ez a környék egy emberként megfogja a lapát nyelét, hogy bevezessük az utcába is az ivóvizet. Emlékszem, amikor a kultúrház meg az iskola készült, akkor is ott szorgoskodtunk mind- ahányan. Az is mond valamit : ebből az utcából huszonöt éve nem költözött el senki, csak a szegény Somodi Lajost vittük ki megpihenni az akácosba.

AZ UTCÁÉRT, EGYMÁSÉRT

Az utca legérdekesebb embere minden bizonnyal Tasi István, 33 éve ő a falu kézbesítője. Pedáns, pontos, de ugyanakkor kacifántos ember is.

— Ügy nézzen rám, egy másvilágival diskurál. Negyvennégyben az egyik falusi látott, hogy a háborúban széjjelcsapott egy akna. Haza is hozta a hírt, és itthon illendően megsirattak, sőt harangoztak is értem a templomban. Erre csak úgy ukmulkfWkk ».feltámadok”, hazajövök és oda a sok felekezeti strapa.

— Szomszédol-e Pista bácsi?

— Hivatalból, mivel naponta viszem hozzájuk az újságokat, a leveleket. Jóbaráti viszonyban senkivel se vagyok, viszont bárkinek segítek, ha megkér. Fordítva is így van; ha fát ültetek, jön a szomszéd,, ha az úton katyúegyengetés akad. akkor is kerül segítő.

Pista bácsi egykoron önkéntes segédrendőr is volt. Pontosságáról, hajthatatLan.- ságáról történetek keringenek. Megesett; a falut, utcát járva a moziba is betért. Háttal ült be a nézőtérre, amikor vetítettek, mert ugye a szolgálat az szolgálat, és olyankor nem a filmet kell figyelni.

Farkas János bácsi az utca közepén lakik. Három hónap múlva már nyugdíjas lesz.

— Tudja, ez egy darab utca. Eleje van, a vége meg odasímul a napraforgótáblához. Iparkodó, szorgos emberek lakják, nincs ezen a soron egyetlen kivagyi se.

— Az emberi viszonyok?

— Többnyire a jószomszédság szintjén maradnak, de ez is nagy érték. Mert a falun színesebb, sokoldalúbb a mindennapi, ház körüli élet. Itt fontos: disznóöléskor legyen, aki lefogja a két és fél mázsás hízót, de jószágszállításkor, kukoricahordáskor is elkel a segítő marok.

— És a bajon, szükségen kívül?

— Tizenkét család él ebben az utcában. Néhányuk nyugdíjas, de a zöme eljár valahová dolgozni. Ilyenkor, a kerti, ház körüli munka dandárja idején megesik, csak hétvégeken tudunk néhány szót váltani egymással. Azért névnapokon estefelé átballagunk, megköszöntjük egymást, disznóöléskor nem feledkezünk meg a jószomszédokhoz illő kóstolóról sem. Itt az emberi viszonyok egyszerűbbek, családiasab- bak, mint a nagyobb településeken. Amikor például a kisunokám született. Kovács Béla igazgatóhelyettes fuvarozta haza őket szívességből a szülészetről, hogy ne kelljen a buszon zöty- kclődniük.

IDŐIGÉNYES, DE MEGÉRI

— Közösség-e ez a falusi utca?

— Egyféle bajban összetartó, egymást segítő kis emjbercsopwrt. Ahhoz, hogy még szervezettebb legyen, több közös cél kellene. Mert a falusi jószomsizédság olyan, mint a kiskérti virágpalánta : gondozni. áp>ol- ni kell, hogy terebélyesedjék, széppé váljék.

Bizonyára igaza van Farkas Jani bácsinak. Hozzátéve : gépies, felszínes emberi kapcsolataink közepette jó látni ezt az időigényes, ..szép virágot”, hogy a jó- szomszédságot mennyien ápolják, gondozzák egy apró település egyetlen utcácskájában. A szükségen kívül sokszor a bőségben, a mindennapok apró szokásaiban, gesztusaiban is.

D. Szabó Miklós