Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-28 / 150. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. június 28. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1980. JÜNIUS 28., SZOMBAT LEVENTE, IRÉN NAPJA A Nap kél 4.49, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 20.40, nyugszik 5.01 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Eleinte erősen felhős, záporos, zivataros idő, majd. észak-nyugat felelő egyre több helyen felszakadozó felhőzet, és már csak néhány helyen átfutó'zápor, megélénkülő, gyakran megerősödő északi, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19— 24 fok között. Leon Kruczkowski Nyolcvan évvei ezelőtt, 1900. június 28-án született Krakkóban, és 62 éves korában, 1962 augusztusában halt meg Varsóban. Leon Kruszkowski lengyel regény- és drámaíró. Kö-ljtőként indult, első verse 1919-ben, míg első regénye csak 1928-ban jelent meg. Korán kapcsolatba került a munkásmozgalommal; 1939-ben harcolt-a szeptemberi háborúban, majd hat éven át a hitleristák hadifogoly- táboraiban raboskodott. A fel- szabadulás után képviselő, kulturális miniszterhelyettes, később az Államtanács tagja lett, s 1949—56 között ő volt a Lengyel Írók Szövetségének elnöke. Nagysikerű történelmi regényében, — Ür és paraszt — az 1830 —31-es felkelést mutatja be, míg Pávatollak című regénye a parasztok életét ábrázolja a második világháborút megelőző, években. A Szabadság első napja című darabjának (Varsóban 1959 decemberében, Budapesten 1960 januárjában mutatták be) drámai konfliktusa abból a történelmi helyzetből ered, amikor egyformán becsületes, értékes embereket állítanak a nemzeti vagy osztályellentétek egymással szembe, a barikád két oldalán. Több drámát, esszét, elbeszélést is írt; A kormányzó halála című drámájában a hata- lomrajutás és a forradalmiság kölcsönhatását vizsgálja. Néhány nap múlva új ABC áruház nyílik Kenderesen. A Sport bisztró szomszédságában épült üzletet a kisújszállási áfész üzemelteti. Felvételünk idején a szövetkezet szakemberei az utolsó simításokat végezték a bolt berendezésein Betonfal Válasz cikkünkre Lapunk június 24-i számában Betonfal címmel megjelent cikkünkre, amelyben egy leendő iskolai sportudvar huzavonáját tettük szóvá, Bálint Imre, a jászberényi Járási Hivatal elnöke válaszolt. Tájékoztatásul közölte, hogy véget ért a vita, amely az egykori MÉH-telep helyén kialakítandó sportudvar miatt kirobbant. Június 23- án ugyanis a jászapáti tanács elnöke és a jászberényi 606. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, igazgatóhelyettese és jogi képviselője egyezséget kötöttek. Az egyezség alapján a jászapáti volt MÉH-telep teljes területét a Beloiannisz úti Általános Iskola használatába adják azzal, hogy a szakmunkásképző és az általános iskola vezetőinek, testnevelő tanárainak közösen kialakított terve alapján az egész területet (a szakmunkásképző eredeti udvarával együtt) egyetlen sportudvarrá építik át. A területet kettéosztó betonfalat lebontják. Az egyezség lényege, hogy a sportudvart a szakmunkás- képző intézet és az általános iskola diákjai közösen használják. Ezek alapján mindkét fél egyetértett abban, hogy a bíróságtól a per megszüntetését, és az egyezség jóváhagyását kérjék. Kérelmüket június 25-én a jászberényi Járásbírósághoz be is nyújtották. Kártérítésre több mint 50 millió Az Állami Biztosító jászberényi járási fiókjának nyilvántartásában az elmúlt év végén 51 ezer biztosítási kötvény szerepelt. Ez azt jelenti, hogy a járás minden második lakója kötött valamilyen megállapodást- az Állami Biztosítóval. A járási fiók 1979-ben intézményeknek, ipari és mezőgazdasági üzemeknek 43,5 millió, magán- személyeknek pedig csaknem 8 millió forint kártérítést fizetett ki. Esedékes a gépjárműadó befizetése A gépjárműadónak az év első felére eső részét június 30-ig fizethetik be bírság nélkül a gépkocsi- és a motorkerékpár-tulajdonosok. — Ezután már csak az egyhavi adót kitevő bírság összegével megtetézve fogadja el a befizetést az adóhatóság, föltéve, hogy a késlekedő nem várja be a íölszólítást, az utóbbi esetben ugyanis kéthavi az adóbírság összege. Az adófizetéshez szükséges illetékes átutalási utalványok a gépjármű tulajdonos lakóhelye szerinti kerületi tanács pénzügyi osztályán, illetve ügyfélszolgálati irodáján szerezhetők be. Az utalvány „értesítés” szelvényén fel kell tüntetni a forgalmi rendszámot. Népi iparművészek kiállítása Fazekasok, faragók, vaskovácsok, ötvösök és a népi bőrműves kismesterségek mai művelőinek munkáiból rendezett kiállítást a Népi Iparművészéti Tanács bemutató termében a Nemez- és Rostfeldolgozó Háziipari Szövetkezet. Mintegy 2500 népi iparművészeti alkotásból válogatták ki a legszebb mezőtúri, homoródalmási, erdélyi festett és faragott bútorokat, lakberendezési díszítő és használati tárgyakat, divatcikkeket. A bőrből, kovácsoltvasból, fából és textíliából készített tárgyak anyagszerűsége, formaképzése, díszítővilága megőrzi és maivá élővé varázsolja a tiszta népi művészet, kultúra mesterségbeli hagyományait. A Nemez- és Rostfeldolgozó Háziipari Szövetkezet fiatal kézműves alkotóközösségének munkái mellett a Hevesi Népművészeti Háziipari Szövetkezet hímzett és szövött textíliákkal mutatkozik be. A kiállítást — amely két hétig tart nyitva — tegnap Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke nyitotta meg. Úszni tanulnak a Balatonon Már eddig 31 balatoni strandon szervezték meg az úszásoktatást, s ezzel az idén tömeges méretű lett e fontos „vízi tudomány” tanulása. Mint emlékezetes a Népsport és a Magyar Hírlap 1977-ben „Hajrá Balaton” elnevezéssel tömegsport mozgalmat kezdeményezett. A célja a vízisportok népszerűsítése, elsősorban a gyermekek úszásra oktatásának megszervezése volt. A kezdeményezést — az országos társadalmi szervekhez intézett felhívásával — a Belügyminisztérium is támogatta. A mozgalomba sok pedagógus, főleg testnevelő tanár, továbbá ifjúgárdista kapcsolódott be, s így két évvel ezelőtt már mintegy 5000, tavaly pedig hozzávetőleg 10 000 gyermek tanult meg úszni a balatoni strandokon. Az idén arra számítanak, hogy legalább 15 000 fiatal sajátítja el az úszás alapismereteit. Zánkán és Szigligeten óvodáskorúak számára is szerveznek úszás- oktatást. Vidám délutáni terefere a szenttamási építőtábor egyik szobájában Szolnokon Országos vasutas énekkari találkozó A második országos vasutas énekkari találkozót ma és holnap Szolnokon, a Vasutasok Szakszervezete művelődési központjában — Munkásőr út 1. — rendezik meg. Az ünnepi megnyitót ma délután 4 órakor tartják, ezt követően megkezdődnek az énekkari bemutatók. — A találkozón 12 kórus mutatja be műsorát, köztük van a szolnoki Járműjavító Üzem művelődési központjának férfikara. A kórustalálkozó vasárnap a szolnoki Lenin szobornál záróünnepséggel, az énekkarokból alakult összkar és az MHSZ-fúvószenekar műsorával, valamint koszorúzással fejeződik be. Jászapátit! Gépszemle a Velem! Tsz-ben Az aratás előtti utolsó nagy' erőpróbáját tartotta meg tegnap a jászapáti Velemi -Tsz a nyári betakarításban részt vevő erő- és munkagépek szemléjével. A tegnapi szemlén több mint 130 gép — gabona- és borsóbetakarító kombájn, szalmabetakarító és bálázó, talajművelő, és szállítógép, traktor, altalaj-előkészítő, tárcsa- és tarlóhántó eke — műszaki állapotát, alkatrész- ellátását vizsgálták meg. Műszaki felülvizsgálatot tartottak a gazdaság szemester- mény-szárító két telepén is. A gépszemle vendégei voltak az NDK-beli globigi tsz szakemberei, akik tapasztalatcserére érkeztek Jászapátira. Ott voltak a csehszlovák lónyabányai Állami Gazdaság kombájnosai is. Ök hálom E—512 kombájnnal segítenek majd a „velemisek- nek” a betakarításnál. I. A. Lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 26. heti lottósorsolás alkalmából a következő számokat húzták ki: 10, 25, 36, 51, 55 A június havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 25. játékhét szelvényei vesznek részt. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Pesti Béla Alattyán. (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldoghá- za. Jászalsószentgyörgy). dr. Pásztor János Jászapáti (Jászapáti. Jászivány, jászszentand- rás). dr. Gulyás József Jászárok- szállás (JászárokszáUás. Jász- ágó), dr. Rada Illés Jászdózsa (Jászjákóhalma, Jászdózsa). dr. dr. Szántó László Jászladány Tasi János Jászkisér (Jászkisér), (Jászladány). Jászberény—Jászfelsőszentgyörgy—Pusztamonostor—Jászfény szaru: dr. Du- nay Miklós Jászberény. Vörösmarty út 2. Kisújszállás: dr. Tölgy vári Béla Kisújszállás, Ifjúság út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Csabai István. Mesterszállás. Rákóczi út 17. (Cserke- szőlő. Szelevény. Kunszentmár- ton. Öcsöd, Mesterszállás), dr. Ruzsinszky Pál Tiszasas. Szőlőhegyi út 14. (Mezőhék. Cibakháza. Nagyrév. Tiszainoka, Ti- szakürt. Tiszaug. Tiszasas. Csépa). Mezőtúr—Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr. XV. út 1. Karcag: dr. Juhász László Karcag, Erke'l út 11. (nagyüzemi és tanyai terület), dr. Jenei László Karcag, Lőwy S. út 1. (városi körzet). Szolnok és környéke: dr. Gulyás László Szolnok, Achim A. út 26. (Szolnok, Rá- kóczifalva), dr. Gulyás Pál Sza- jol, Fő út 1. (Szajol). dr. Csizmás István Tószeg. Orvosi rendelő (Tószeg. Tiszavárkonv. Tt- szajenő, Vezseny). Szolnoki járás: dr. Balogh Péter Beseny- szög. Hunyadi út 1. (Besenyszög. Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly). dr. Cseh Gábor Üjszász. Erkel F. 38. (Ojszász. Zagyvarékas), dr. Cseh János Kengyel. Kossuth út 27. (Kengyel. Tiszatenyő). dr. Tóth István Kuncsorba, Dózsa út (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő), dr. Kulcsár Tamás Kenderes. Lenin út 7. (Kunhegves. Kenderes). dr. Soós Pál Tiszaföldvár. Kossuth út 139/a. (Martfű. Rákócziújfalu. Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor Tiszádra, Rákóczi út út 5. (Tiszafüred, Tiszaigar. Tiszáörs. Nagyiván.. Kunmadaras, Tiszaszölős). dr. Baranyi Gábor Tiszaroff. Dózsa Gy. út és dr. Szabó Imre Abád- szalók. Vörösmartv út (Abád- szalók. Tiszaszentimre. Tisza- gvenda. Tiszaroff. Tiszabura. Tomajmonostora). Törökszent- miklós—Tiszapüspöki: dr. Hor- vátih Is1*ván TörökszentmikÜós. Alkotás út 13. (a város területén). dr. Palkovics László Tö- rökszentmiklós. Adv E. u. 1/a. (Tiszapüspökiben) Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve. Kenyérmezei út 2. A CSI L LÁ RVÁSÁ R Lakberendezési Áruház műszaki osztályán 30 — 40 százalékos árengedménnyel vásárolhatók: egyes típusú csillárok, függesztékek, asztali-, és álló lámpák. Csak két hétig ■ KÉTNAPOS találkozót rendez ma és holnap Tisza- földváron a helyi művelődési ház és a Szolnok járási ifjúsági klubtanács a megyeszékhelyen és a járásban működő klubközösségek részére. ® KAFFKA MARGIT születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett irodalmi vetélkedőt tegnap este a ti- szaőrsi klubkönyvtár az ifjúsági klub tagjainak. ■ GÉPJÁRMŰVEZETŐI tanfolyamot szervezett a Vasutasok Szakszervezetének csomóponti művelődési háza Szolnokon. A tanfolyamra jelentkezett személygépkocsi-, motorkerékpár- és se- gédmotorkerékpár-vezetők hat héten át, hetenként háromszor négy órában sajátítják el a jogosítvány megszerzéséhez nélkülözhetetlen ismereteket. © ELMARAD a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban az Óceán együttes holnapra hirdetett hangversenye. ■ TEGNAP délben megnyílt az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balatonföldvá- ri nemzetközi táborában épített új Juventus Szálloda. © A TEGNAPRA virradó éjszakai műszakban befejezték féléves tervüket a Tatabányai Szénbányák dolgozói. A következő napokban várhatóan 15 000 tonna szenet küldenek felszínre esedékes hathónapos előirányzatukon felül. ■ TEGNAP ■ Tatabányán megkezdődött a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulathoz tartozó amatőr kutató csoportok országos találkozója és vándorgyűlése. © A BALATON vidékén június 30-án, hétfőn kezdik meg a szokásos szúnyogirtást. Augusztus végéig — a terv szerint — négy-öt alkalommal permetezik a tó partvidékének mintegy 12—15 ezer hektáros területét. ■ AZ 1979. január 1-én városi rangot kapott 9 település fiataljainak képviselői: 300 diák és munkásfiatal találkozója kezdődött pénteken a Zala megyei Lentiben. © NÉGYESIKREKNEK adott életet egy 29 éves japán anya a niigatai egyetemi kórházban — közölték tegnap. Az újszülöttek — három fiú és egy lány — 1,9 és 2,4 kilogramm közötti súlyúak, és jól érzik magukat, csakúgy, mint a mama, akinek most már hat gyermeke van. s;oi*o« ■ictii A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a' Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. "Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a -kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 2*. Felelős yezető: Gombkötő Béla