Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
Tegnap a Ságváiri Endre Szak&zerveaeti Művelődési Központ színháztermében ötven vállalati munkahelyen megválasztottt ' heitívmnégy szakszervezeti küldött vett részt a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete értekezletén. A tanácskozáson megjelent . Andrikó Miklós, -az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára, dr. Lach- mann Gábomé. a MED ŐSZ központi vezetősége, és Árvái István, az SZMT vezető titkára, valamint Kovács István, a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság főigazgatója is. Először a megyei bizottság titkára, Kátai Mária, fűzött szóbeli kiegészítést az írásban valamennyi fcüldötthöz eljuttatott beszámolóhoz, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete Szolnok megyei bizottságának 1975—80. között Olimpikonok piros nyakkendőben Országszerte hány remegő gyerfnekujj utazza végig a térképen a távolságot Szolnokig ezekben a napokban? Hány pajtás álmodik csillogó éremről, dobogóról, fanfárról, ami az ő tiszteletére szól? A kérdésre a választ megközelitő pontossággal megadhatjuk: alighanem mind az ezerhétszáz résztvevő itt időz már gondolatban a Tisza partján. Aztán ma és holnap a valóságban is érkeznek az „ötkarikás vendégek”, és egy héten át az országos döntő forgatagában kell bizonyítani a házigazdáknak, hogy a felkészülésre szánt időt nem töltötték tétlenül. Mert vizsga is lesz ez a verseny: vizsgáznak a versenyzők, de vizsgáznak a felnőttek is, akik ennek a Nagy Játéknak a szervezői, „kitalálói” voltak. Az 1978—79-és tanévtől új úton jár az úttörő olimpia versenyrendszere. Űj lett a gazdája: a Művelődési Minisztérium, munkáját az OTSH és a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége segíti. Ettől a szervezeti intézkedéstől komolyabb lett a fiatalok versenye, miként javára vált az is, hogy az új tantervre épül a vetélkedés. Így az eredmények szinte tervezhetőek, a várható sikerek valósabban számonkér- hetők. Az úttörő olimpia verseny- • rendszerének reformja már az indulástól kezdve éreztette jótékony hatását. A kis körzeti küzdelemsorozatok jelentősen felduzzasztották a résztvevők számát. Alig volt iskola — ha akadt egyáltalán — melyet ne érintett volna meg az olimpiai fuvallat. A versenyeken induló diákok száma megkétszereződött, a versenyalkalmak száma megháromszorozódott. A múlté az egyenes kieséssel járó „egy vereség és búcsú” kény- szerűsége. Rendszeresen versenyezhettek azok a csapatok is, amelyek már az első lépcsőben „megbotlottak”. Mind fontosabb lett tehát már a részvétel is, hiszen szívdo- bogtato csatározások zajlottak országszerte ha nem is mindig az eredményért, de a rendszeres testedzésért mindenképp. Szolnok — ezt már előre megjósolhatjuk — mérföldkő lesz az úttörő olimpiák történetében. Ide világít a moszkvai olimpiai láng fénye, — amely napjainkban Bulgárián át utazik — így hát valamennyi ötkarikával „hitelesített” rendezvény fokozottabb figyelmet követel magának. Aztán próbatétele lesz a szolnoki döntő annak a sok-sok előrevivő elképzelésnek, mellyel a gyermeksport gazdái próbálkoznak. Ám a rendezők sem szeretnének észrevétlenek maradni. A különböző munkabizottságok ülésein végig ott vibrált az izgalom, miként lehetne olyan emlékeket rakni az ajándékok mellé a Szolnokon megfordulók tarsolyába, amely számukra feledhetetlenné teszi a Tisza- parti várost. Amit a házigazdák ígérhetnek, az a versenyek zökkenőmentes lebonyolítása, rangos program a szabad időre, és a már számtalan nemzetközi versenyen bizonyított szívélyes vendégszeretet, ami a várható eredményekkel együtt úgy gondoljuk nem kevés. P. B. Kovács Erzsébet átveszi az oklevelet a főiskola főigazgatójától A jászberényi Tanítóképző Főiskola tegnap délelőtt tartotta ez évi diplomaátadó ünnepségét. Dr. Farkas Ferenc főiskolai docens mondott beszédet, méltatta a pedagógusmunka szépségét, de felhívta az újdonsült tanítónők, tanítók figyelmét arra is, hogy az oktatás-nevelés nagy türelmet, áldozatkészséget kívánó folyamat, és csak akkor lehet eredményes, ha a pedagógus minden nemes cselekedetével példát mutat, nem csügged el átmeneti nehézségek közepette, van kitartása a munkához, s szilárdan hisz abban, hogy eléri nevelési célkitűzéseit. Dr. Fábián Zoltán főigazgató adta át az eredményes államvizsgát tett hallgatóknak az oklevelet. Az idén száztizenkilencen végeztek a főiskolán nappali, százhuszonegyen levelező, harmincnégyen pedig kiegészítő tagozaton; hatan kaptak jeles diplomát. Az ifjú tanítók Szolnok, Heves és Pest megyében kezdik meg pályájukat, közülük harmincketten Szolnok megyében. A főiskola KlSZ-bizottsá- ga nevében Mile Iloiia búcsúzott a végzős hallgatóktól. Számítógép segítségével kísérik figyelemmel a kutak termelését, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemében Felszólalt Andrikó Miklós A jászberényi Tanítóképző Főiskolán végzett munkájáról, további feladatairól. A MEDOSZ megyei bizottsága — amely ötven vállalatnál, üzemiben, mezőgazdasági terme 1 ősz»vetkezelben és társulásnál dolgozó, több mint 17 ezer szakszervezeti tagot tömörít — alapos elemzést adott az elmúlt öt esztendő mim kajáról. A mezőgazdasági üzemek eredményéről szólva hangsúlyozta a beszámoló, hogy bár 1975-höz viszonyítva az állami gazdaságokban a termelési érték 16 százalékkal növekedett, a növénytermesztésben a (kedvezőtlen időjárású évek nem hozták: meg a kívánt és célul tűzött eredményt. Egyenletes fejlődés jellemezte viszont az állattenyésztést jelentősen emelkedett a tejtermelés, s élőbbre léptek az üzemek a takarmánygazdálkodásban is. Az erdőgazdasági üzemekre a dinamikus fejlődés Volt a jellemző, az 1976-os belső átszervezés óta, s jelentősen megnövekedett a vízügyi üzemek, hivatalok és társulások tevékenysége is. A beszámolási időszakban megvalósított beruházások mindhárom ágazatban, segítették a termékszerkezet átalakítását, a szakosítást és javították a dolgozók élet- és munkakörülményeit. Kátai Mária végezetül a szakszervezeti választásokról, a munkahelyi aktivistákról beszélt. Elmondta, hogy összesen 3820 tiszt(Folytatás a 3. oldaton) Diplomaátadó tanácsülés fl TARTALOMBÓL: Nyughatatlan Tiszakjírt Őspark—lakat alatt űz iskola nem Svegház Tanácskozott a MEDOSZ megyei küldöttértekezlete Összehívták Szolnok megye Tanácsát A megyei tanács végrehajtó bizottsága — az 1971. évi I. törvény, 46. paragrafusa 2. bekezdésének felhatalmazása alapján — Szolnok megye Tanácsának alakuló ülését 1980. július 2-án, szerdán délelőtt 9 órára ösz- szehívta. Ara: 1,60 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXI. évf. 151. sióm, 1980. június 29., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Együtt az építőtábor lakóival Kommunista műszak a Mezögép-nél és az ÍÉV-nél A bért a lakásfejlesztési alapra, és gyermekintézményekre fordítják A Mezőgép Tröszt legnagyobb vállalata a Szolnoki — a szocialista brigádok kezdeményezésére — az idei második kommunista műszakját tartotta: tíz gyáregységében tegnap háromezerötszáz dolgozó vett részt a hétköznapi ütemnek megfelelő termelő munkában, szabad szombatját feláldozva segített, elősorban az export-/ kötelezettség teljesítésében. A külön' műszakban hatmillió forint termelési értéket állítottak elő, szárítóberendezéseket, kukorica- és szá- lastaikarmánybetakarító adapterekét és egyéb terméket gyártottak. A műszakot arra is felhasználták, hogy a kész termékek szállítási ütemét meggyorsítsák, az utóbbi időszakban ugyanis vagonhiány akadályozta a terv szerinti szállítást. Tegnap és ma összesen nyolcvan vagont ráknak meg mezőgazdasági gépekkel, és irányítják rendeltetési helyére. A vállalat csaknem egymil- liárd forintos első félévi árbevételi tervét már teljesítette, a kommunista műszakkal megtetézák a hat hónap előirányzatát. A műszak mintegy félmillió forintcjs bérét a lakásfejlesztési alapra, illetve a gyermekintézményeik javára fordítják. Kommunista műszakot tartottak a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói is, egeyüttesen a nyári ifjúsági tábor lakóival: dolgoztak az új Széchenyi városrész iskolájának, óvodájának, továbbá lakásainak építésén, ezen kívül meggyorsították a gyermekváros kivitelezését. A tegnapi műszakkal közvetlen befejező szakaszához érkezett az új óvoda kivitelezése, június 30-án sor kerülhet a műszaki átadásra. Szeptember végére elkészül a korszerű általános iskola:, és az év végére műszakilag átadható lesz a 350 gyermeknek otthont adó modern gyermek- város is.