Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-31 / 126. szám
1980. május 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Átadás előtt a Petöfi-hid A főváros déli városrészei közt, de az ország közlekedésének számos fővonalában is kulcsfontosságú Petőfi-híd felújítási munkálatai befejezéshez közelednek. Az építők tartani tudták a kitűzött határidőket. így a terveknek>anegfelelően június közepére várható a híd átadása, a hozzácsatlakozó útszakaszokkal együtt. Ezzel elkészül az összefüggőnek tekinthető gyűrű, a Pest-budai körút is. amelyben már csak a Moszkva téri csomópont rendezése megoldatlan. Az átadással javul a 4-es. 5-ös, 6-os, 10-es, U-es és 70 számú főközlekedési utak. és az autópályák összeköttetése is. E munkálatok befejezésével a Szabadság-híd rekonstrukciója kezdődik, amit a tervek szerint még ebben az évben befejeznek. A korábbi. Margit-hídi. illetve a Petőfi- és a Szabadság-hídon végzendő felújításnál a hidak keresztmetszete nem változik. A sort záró. jövő évtől kezdődő Arpád-hídi munkálatok során a pályát kiszéleSok Kiég a tennivaló a pesti parti szakaszon Betonozáshoz készítik a zsaluzatot a hídfeljárón sítik: kétszer három nyomsávos lesz. középen a villamossa]. Ezzel egyidejűleg külső Óbudáig meghosszabbítják a budai alsó rakparti utat. amely jelentősen tehermentesíti majd az érintett hídfők csomópontjait. K. T. TISZAFÜREDI GONDOK Egy szakrendelő története három tételben 1967-től. az új karcagi Városi Kórház épületének átadásától számítjuk a tiszafüredi szakrendelő fénykorát. Ezekben az esztendőkben az alapszakmákon kívül (belgyógyászat, sebészet, nő- és gyermekgyógyászat) fül- orr-gégészeti és reumatológiai szakrendelés is folyt a létesítményben. Sőt hetente két, illetve később egy alkalommal a karcagi kórházból egy szemész szakorvos is kijárt Tiszafüredre, és ott kezelte a környékbeli, egyszerűbb szempár aszókat, írta fel a szemüvegeket. (Más dolog, hogy a szemüveg csi- náltatásért utazni kellett Karcagra vagy Debrecenbe.) A jövő felhőtlennek látszott, amikor a szakrendelő szűkösebb esztendei következtek. e A hetvenes évek közepétől ugyanis megváltozott a tiszafüredi rendelő szakorvosi ellátása. Ebben közrejátszott az is, hogy a Tiszafüreden lakó, illetve oz ottani szakrendelést ellátó fül-orr- gégeszakorvos elköltözött, és helyére a mai napig nem akadt jelentkező. Ráadásul a karcagi Városi Kórház szemészeti osztályán is csökkeni a szakorvosok száma, így innen lehetetlenné vált az egyetlen szemész-szakorvosnak a rendszeres, heti kijárás. (Sovány vigasz, hogy a hasonló végzettségű szakorvosok hiányát hovatovább országosan is érezzük.) A kép így mór komorabb- nak tűnik, pedig az emeletes tiszafüredi szákrendelőben még ma is napi 57,5 szakorvosi óra áll a betegek rendelkezésére. Ebben a szakrendelőben évente 83 ezren fordulnak meg,, és ez a karcagi Városi Kórház- Rendelőintézet betegforgalmának egy harmada. Vajon milyen szakorvosi ellátást biztosít napjainkban a tiszafüredi szakrendelő? Elsősorban belgyógyászati, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati, munka- és gépjár- műalkalmassógi, reumatológiai, onkológiai, sportorvosi, bőr- és nemibeteg gondozói ellátást. Sajnos — szakemberhiány miatt — szünete] a sebészeti szakrendelés, ezzel a karcagi kónház-rende- löintézet napi forgalmát 25— 30 százalékkal növeli. Ügy tűnik, napjainkra a tiszafüredi szakrendelő is megtalálja helyét a gyógyítással foglalkozó intézmények országos hálózatában. A szakmai felügyelet, ellenőrzés változatlanul a karcagi Városi Kórház feladata. A kórházi főorvosok rendszeresen konzultálnak a terület szakorvosaival, és részükre évente tapasztalat- cseréket, szakmai napokat rendeznek a kórház területén. A jelenlegi cél nem egyéb, mint az, hogy a tiszafüredi szakrendelő megoldja a környék több mint 40 ezer lakosának járóbeteg- ellátását. D. Szabó Miklós gus napi kitüntetés átvételé- Kiváló pedagógusok nek ünnepélyes pillanatai. A ^ ^ meghatódást, az örömöt azonban újra másfajta élmények váltják fel, hiszen nincs még vége a tanévnek. A jól végzett munka, az elismerés boldog tudatában folytathatják az oktatás-nevelést kitüntetett pedagógusaink. Hétköznapjaikról villantunk fel képeket összeállításunkban, amelyben a „Kiváló pedagógus” kitüntetés boldog, tulajdonosai közül — Megyery Pál tiszakürti tanító, Bar- tos Jenőné, a mezőtúri Rákóczi úti Általános Iskola igazgatónője, Magyari Miklós, a szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola szakoktatója — és a megyei tanács egyik „Pedagógiai díjas”-a, Kiss Istvánná kunszentmártoni óvónő vall pályájáról. Az új iskola árnyékában Türelmetlenül számolják a napokat a mezőtúri Rákóczi úti Általános; Iskolában. Nemcsak a közeledő vakáció miatt sürgetnék az időt, hanem szeretnék már készen látni a szomszédban épülő új iskolát. Tanár, diák nem megy be nap mint nap úgy egyelőre még a régi iskolába, hogy ne vetne egy-egy pillantást az újra. Méregetik, mennyit változott tegnap óta. Valóban birtokukba vehet ik-e a következő tanévben. Bartos Jenőné igazgatónő gyakori vendég az építkezésen. Már az alapoknál elképzelte, milyenek lesznek a tantermek, az úttörősizoba. „Kinyújtózhat” benne a szűkös. zsúfolt régi iskola. A lelkes igazgatónő nem készült pedagógusnak; középiskolás korában közgazdász szeretett volna lenni. A véletlen mégis úgy hozta, hogy amíg Mezőtúriról újra Mezőtúrra vitt az útja, elvégezte az esztergomi tanítóképzőt. Még ma is él- fogódottan emlékezik arra a kis Nógrád megyei falu iskolájára, ahol „eljegyezte” magát a pedagógiával. A több évtizedes pályája során volt képesítés nélküli nevelő, tanító, tanár, úttörőcsapatvezető, dolgozott az oktatásügy irányításában. Közben Szegieden a tanári képesítést is megszerezte. Igazgatóként az ötödik tanévet zárja a hajdani „peremkerület” iskolájában. A mostoh a körülmények el - lenére — az iskola öt épületben működik, némelyik nem is oktatási intézménynek készült, az ötszáriiatvan diák és a nevelők vál tot t, .műszakban” dolgoznak — egyre javuló eredményekről adhatnak számot. Az utóbbi három évben 1,6—2 százalékos a lemorzsolódás, a diákok elenyésző hányada nem végzi el 16 éves komára a nyolcadik osztályt, de valamennyi végzős tanuló jelentkezik továbbtanulásra, A korábbi tanévekkel összehasonlítva szembetűnően nagy a változás. Ma már a „peremkerület” iskolájának nincs szégyenkezni valója a többi oktatási intézménnyel szemben, sőt az úttörőmun- kában a legjobbak közétartozik. Sokan úgy vélik, hogy a „felzárkózásban” igen nagy szerepe van az energikus, jó vezetőnek megismert igazgatónőnek. hiszen az iskola tárgyi feltételei egyelőre még nem változtak, a diákok negyedrésze meglehetősen kedvezőtlen szociális körülmények között él. Bartos Jenőné elsősorban rájuk gondol, amikor azt mondja: — Az új iskola igazán nagy öröm számunkra, de nem old meg minden gondunkat. Még jobban, sokkal jobban kell együtt dolgozzunk a tantestületben, a gyerekekkel, hogy minden tanítványunkat eljuttassuk arra a legmagasabb szintre, amire képes. Tanító úr, hogy gondolja...? Negyven évvel ezelőtt egy cingár. barna fiatalember lépett ki a nagykőrösi református tanítóképző kapuján. — Hová, merre? — Falura megyek. — Városi „gyerek” létére? — Igen, ott kell világítani, ahol homály van. A képzeletbeli beszélgetést tiszakürti lakásán rekonstruáltuk Megyery Pál tanítóval. Ha negyven évvel ezelőtt találkozunk a nagykőrösi „prepa” előtt, ezt kérdeztük volna az ifjú „lámpástól”, s ő — most — azt mondta, a leírtak szerint válaszolt volna. — 39 év. tíz hónap. 29 napig voltam a pályán. Ebből 38 esztendeig „Kürtön” tanítottam. De ez az utolsó tanévem. a nyáron nyugdíjba megyek. — Hiteles helyről tudjuk, hogy az utóbbi évtizedben százötven pedagógus „fordult meg” Tiszakürtön. S ön maradt. Mi tartotta itt? — Minden . .. 1945-ben itt lépett be a kommunista pártba, az iskola államosításában tevékenyen részt vett: néhány évvel később már a termelőszövetkezetek mellett agitált: 1953-ban megszervezte az állami gondozott gyerekek nevelőotthonát. 12 évig az intézet igazgatóba, Viégv évig megyei tanácstag, nyolc esztendőn át a pedagógus párt- szervezet titkára, megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. — Megszerettem a , kürti embereket, talán ők is engem. Ezt abból is gondolom, hogy mindennapos kérdésük volt számomra: „a tanító úr, hogy gondolja... a tanító úr, mit tanácsol... ?” Amennyiszer tudtam, segítettem őket. Régen nagyobb szerepe volt a falun élő pedagógusnak, mint most. — Ha már itt tartunk, mi a véleménye a körzetesítésről, a pedagógusok nélkül maradt kisközségekről? — A jószándék vezetett mindenkit. Ám a tantermek zsúfoltsága, a magas létszámú osztályközösségek miatt nem mindenütt a várt eredményt kaptuk. Sajnos, a pedagógus nélkül maradt falvakban más értelmiségi rétegek — tisztelet a kivételnek — nem vették át maradéktalanul a tanítók feladatkörét. — Negyven tanév nagyidö, annyi pedagógiai tapasztalata lehet, ami felér egy jobb könyvtár szakirodalmával. Mit tart legfontosabbnak? — A nevelő ne csak a tanórán legyen a gyerekek között, mindig ott legyen akkor is, ha testileg nincs ott. A gyerek mindig érezze megtartó. óvó vagy inspiráló szellemét. Magyarán: a pedagógia hatását nagyon fontosnak tartom, hogy bensőséges kapcsolat legyen a szülő és a pedagógus között. — Ha már a szülőkről esett szó: mit. tart a legnagyobb hibának? — A pénz funkciózavarát. Sok szülő ugyanis azt hiszi, elég', ha selyembe-bársonvba öltözteti gyermekét, s szinte számol a ti an ul adja a zsebpénzt, teljesíti a gyerek minden anyagi óhaját, sóhaját... Ez nem nevelés kérem, ez kényeztetés. Az életben a becsületes embereknek nagyon meg kell dolgozniuk, hogy boldoguljanak. Erre kell szoktatni a felnövekvő generációkat is. Semmit sem adnak ingyen, az előbbrejutás ára a munka! — Pályája legemlékezetesebb epizódja. Levél- és iratköteget szed elő a szekrényből. Gyermekkéz fabrikálta díszes emléklap, a fogalom régi értelmében, aranyozott szívvel, gir- be-görbe sorokkal. — Tessék.. Nézem, forgatom, majd megértem. Megyery Pál tanító úr ezt az ajándékot egy állami gondozott kisgyerektől kapta anyák napjára... Együtt a diákokkal földön és a levegőben Több mint három évtizede lépi át reggelente Magyari Miklós a szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola küszöbét. Előbb mint diák, aztán mint szakoktató. Kiváló volt a diákok között, s a legjobbak közé tartozik oktatóként is. Tanítványai így jellemzik: „Mindig következetes. megköveteli a rendet, a komoly munkát, nem tűri a lazaságot, de azért szeretjük.” A diákos megfogalmazásból érződik, hogy pontosan ezekért a tulajdonságaiért szeretik, becsülik. — A tanműhelyben, a gépek között egy rossz mozdulatnak, figyelmetlenségnek is súlyos következményei lehetnek. Érthető, hogy nem tűröm a lazaságot — indokolja a fiatalok szavait. A több évtized alatt egyetlen egyszer sem fordult elő. hogy valamelyik tanítványa komolyabban megsérült volna az esztergagép mellett. S hogy szigorúan veszi a követelményeket? Ez természetes, hiszen nem állhat majd ott egyik fiatal mellett sem a gyárban, üzemiben. Az órarend elosztásánál annak örül. ha egy évfolyamot végig taníthat az első percektől kezdve egészen a szakmunkásvizsgáig. — A rossz nyelvek szerint azért ragaszkodik az elsősökhöz, hogy a repüléshez csábítsa őket. — Nem sértődöm meg ezért, hiszen, mindenki tudja a környezetemben, hogy a repülés köti le a szabad időm jelentős részét. Gyerekkoromban pilótának készültem. — Hány órát repült eddig? — Már több mint ezret. Csodálatos érzés felemelkedni a felhők fölé. Azért mégsem sajnálom, hogy nem lett belőlem pilóta. Jól érzem magam az iskolában, a tanműhelyben másfajta sikerélményekhez is juthatok. így gazdagabb az életem. Az MHSZ számos kitüntetéssel minősítette Magyari Miklós munkáját. Többek között a „Haza Szolgálatáért” érdem érem ezüst fokozatát. a Honvédelmi Érdemérmet és a Kiváló munkáért kitüntetés különböző fokozatait kapta meg. de néhány éve a „Gépipar Kiváló Dolgozója” cím már a szakoktatónak szólt, akárcsak a most átvett magas elismerés. Éden az „alvégen” Száztizenegy kisgyerek földi paradicsoma a kunszentmártoni. Felszabadulás úti óvoda. Nem túlzás: édenkert ez az „ovi” az ..alvégen”. (Ez utóbbi idézetet a helyiektől kölcsönöztük.) Igaz. az 1972- ben épült. szép. modem óvoda is zsúfolt, de kétholdnyi gyönyörű parkjában, játszóterén kedvükre mozoghatnak. hancúrozhatnak a kicsinyek. Ebben a majdhogy eszményi környezetben tölti be szép élethivatását Kiss Ist- vánné óvónő, az intézmény vezetőhelyettese. — Mióta vagyok a pályán? Jaj. hadd ne mondjam meg. Elég ugye annyi, hogy a múltkoriban egy „snájdig”. nagy fekete bajuszos férfi keresett. Tessék, én vagyok mondom neki. Csak néz és mosolyog rám: „nem tetszik megismerni, óvó néni? Nagyon megnőttem talán .. Szóval. 1955-ben végeztem, itt Kunszent.mártonban. Mondjam, azért, lettem óvónő, mert nagyon szeretem a gyerekeket. De ez még kevés a mi élethivatásunkhoz. Kétségtelen, hogy alapvető dolog, de nem minden. Nagyon fontos a szakmai tudás, hiszen a szeretet, az áldozat- vállalás csupán a pedagógia kiindulópontja lehet, nem veheti át a nevelés funkcióit. Az eredménves óvodai nevelőmunka tökéletesítéséhez Kissné nemcsak szakmai stúdiumokat végzett, hanem kísérleteket is vállalt. A szarvasi óvónőképző tudományos kutatási tervéhez kapcsolódva részt vállalt az erkölcsi nevelés kérdéseinek tanulmányozásából. Közben az óvónőielölteket is tanította. szakmai gyakorlatukat vezette, de arra is futotta erejéből, fantáziájából, hogy szemléltető eszközöket, az óvodai nevelést segítő játékokat tervezzen. — Jelenleg hány „gyereke” van? — A ^csoportomban) Ihar- mincnyolcan vannak, túlnyomó többségükben fizikai dolgozók gyerekei. A velük való eredményes foglalkozás bizony fokozott megterheléssel jár. Jó néhány kisgyermekünk sajnos ingerszegény közegből került hozzánk, szívvel-lélekkel. minden tudásunk felhasználásával azon kell lennünk, hogy felzárkóztatásuk minél előbb megtörténjék. Ügy érzem — a tények alapján — hogy ez többnyire sikerül is. s gyermekeink egyenlő esélyekkel indulnak az iskolában. Fárasztó. nagyon fárasztó, de mindig új erőt kap az ember amikor hallja a szülőktől. hogy a világ másik végéről is ide. a mi óvodánkba hoznák gyermekeiket. T. G. — T. L.
