Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-18 / 115. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 18. ÉNEKES, ZENÉS ISKOLA SZOLNOKON Pillanatkép a Debrecenbe készülő kórus próbájáról A szolnoki Kassai úti Általános Iskolában tizenhét évvel ezelőtt kezdődött a zenei tagozatos oktatás. Jelenleg — minden évfolyamban egy tagozatos osztály van — közel 280 gyerek kap zenei képzést, előképzést. Az alsó tagozatban havonta huszonkét, a felsőben pedig tizennégy énekórát tartanak. A hangszeres oktatás a harmadik osztályban kezdődik, szinte minden hangszer tanulására van lehetőség. A hangszeres képzés színvonalát jól jelzi, hogy évről évre 3—5 „kassais” gyerek tanul tovább zeneművészeti középiskolában, többen pedig ének-zene tagozatos középiskolában. Az iskolában folyó képzést szervesen egészíti ki a kamaraegyüttesekben való közös zenélés, éneklés. Nemrég a Kassai úti iskola kórusa nyerte el a megyei tanács és a KÖT A által, a megye zenei tagozatos iskolái szániára, rendezett hangverA furulya is mindennap használatos taneszköz seny nagy díját. A hatodik osztályosokból álló kórus a társadalmi ünnepségeken közreműködő kamarakórusok május végén, Szolnokon megrendezendő bemutatóira készül. Debrecenbe, a Bartók Béla nemzetközi kórusfesztiválra is meghívták az iskola kórusát, a korábbi sikeres rádió- és lemezfelvételek elismeréseként. Az iskolában folyó oktató, nevelő és közösségi műhelymunka jellegzetes pillanatait örökítette meg képriportunk. Továbbképzés trombitások. Tanáruk: Kelemen József Korolovics Lajos ősztől már a debreceni zeneművészeti szakközépiskolában tanul tovább, klarinét szakon. Tanára: Puskás Dezső Koncentráció — kottaolvasás a nyolcadikban Május 26-án a Szigligeti Színházban lesz az iskola évzáró hangversenye. Arra készülnek a VIII/A osztályosok is Nagy Zsolt képriportja Térdig érő vihar A községi művelődési házzal szemben i kocsmából be- hemót férfi tántorog ki- Kerékpárjára nehezedik és im- bolyogva távozik. — Mindig itt látni, és sohasem józanul. Az egyik pedagógusnő férje, — jegyzi meg a művelődési ház igazgatója. — Olyan nyomatékkai hangsúlyozod, hogy kinek a férje, — vetek neki ellent. — mintha fontos társadalmi tisztére figyelmeztetnél. Vitapartnerem végigmér, mérlegeld, hogy íérdemes-e szópárbajba keveredni velem, majd tűnődve megszólal: — Tulajdonképpen erről van szó. Itt a Jászságban nagyon ís megnézik, kihez kötik szekerükrúdját a nevelők. Még most is vihart kavar például, ha egy tanítónő fizikai munkáshoz megy feleségül. — Vihart? — Azt. Bár az évek múlásával egyre csituló, manapság már inkább csak térdig érő vihart. — Miért, hiszen a lakosság többsége itt is a két keze munkájával keresi kenyerét. — Nem a fizikai dolgozók lebecsüléséről van szó, nehogy félreértés essék, hanem arról, hogy a tanítónőktől egyre jobban kiteljesedő szellemi fölényt várnak az emberek. Belém bújik a vitatkozás ördöge. — Azzal még nem csorbul szellemi frisseségük, ha egy traktoroshoz, vagy egy szobafestőhöz mennek feleségül. Az igazgató lemondóan legyint: — Sajnos, a gyakorlat — legalábbis nálunk, — mást igazol. Tapasztalataim szerint nem emelik élettársukat a maguk szellemi szintjére, hanem inkább fordítva történik ez. — Általános értékű folyamat ez szerinted? — Nem állítom, hogy törvényszerű, hiszen a nővérem is tanítónő, és az ő férje is munkás volt. De az tanult és ma már iskolaigazgató. — Férjhez menne egy fizikai dolgozóhoz? Matulcsik Erzsébetet, a jászárokszállási Köztársaság téri Általános Iskola orosz szakos nevelőjét szemmel láthatóan zavarba hozza kérdésem. —■ Mit szólnak az emberek, ha véleményem megjelenik az újságban? — Feltehetően azt, hogy őszinte, szókimondó. Megvonja a vállát, és határozottan válaszol: — Dehogy mennék feleségül fizikai dolgozóhoz, akármilyen jóképű lenne az. — Miért? — Az ember élettársának szellemi partnernek is kell lennie. — Nem az ilyen álláspont miatt van olyan sok magányos nő a pedagógusok között? — Lehet, de csak azért, hogy ne legyek öreglány, nem megyek férjhez. Persze, tisztában vagyok azzal is, hogy nagyobb az igényem, mint a lehetőségem. Autóbusszal jár át naponta Jászjákóhalmáról. Ismerkedési lehetősége minimális. — Hallottam, hogy régen összehívták a község mindhárom iskolájának nevelőit, de most már csak tantestületi rendezvények vannak. Azokra meg a családtagokat se nagyon hozzák el. Még azokat a férjeket is ritkán, akikre büszke lehet a feleségük. Elválásunk után azért sajnálkozom: miért nem kérdeztem meg, szerinte milyen az a férj, akire büszke lehet a felesége. Ahhoz, aki viszi? Mitykába legalább hét ördög szorult. Apja Sz. M. minden atyai türelmét és fürgeségét igénybevevőén ismerkedik a szomszéd biciklijével (mert ugyebár az övé nem kell, hiába vette drága pénzen a papája), meg játszik a gyerekközösség nagymancsú kutyakölykével. A lélegzetvételnyi nyugalmat felhasználva évtizedes pedagógiai pályafutásáról faggatom ismerősömet. — A pedagóguspők kikhez mennek feleségül ? — Aki viszi őket. Parasztokhoz is, munkásakhoz is, nemcsak diplomásokhoz. — Ez teljesen magától érthető? ' — Fizika; dolgozók esetében nem egyértelműen. — Mindkét részről van bizonyos fokú óvatosság. A munkásfiatalnak is mondja az anyja: „Fiam, ne vegyél el művelt lányt, mert az nem vezet jóra”. A másik oldalt nézve, egy tanárnő — egyenjogúság ide, vagy oda — hogyan adja tudtára akármelyik munkásfiatalnak, hogy szívesen hozzámenne? Társadalmi helyzete miiatt sem lehet olyan rámenős, mint a discóba járó tizenévesek. Vége az osztályfőnöki fogadóórának, előkerül ismerősöm felesége és bekapcsolódik a beszélgetésbe. — A párválasztásnál az előítéletek elhalóban vannak. A házastársak közötti jó összhangnál nem az iskolai végzettség, hanem a műveltség számít. — Nem mintha a férjnek mindenképpen okosabbnak kellene lennie, mint a feleségnek, de azért az időjáráson túl másról is kell beszélgetni, egy bizonyos szellemi színvonalon kell állnia. Több olyan pedagógusnő ismerősöm van, aki ezért nem ment bele egy szellemi értelemben vett rangon aluli házasságba. — De ez fordítva is igaz, — mégis milyen sok házasságban feleségüknél jóval képzettebbek a férjek. Mintha csipetnyi heccálő- dő gúnyt éreznék a válaszból : — A férfi mindig értelmesebb volt... „Népfrontpolitika” a párválasztásban Vége a tanítási napnak. Hárman beszélgetünk a kunmadaras! általános iskolában. Tréfálkozva azt mondja Szal- kay Sándor igazgató: — Tantestületünk tagjainak férjhezmenetelekor a népfrontpolitika dominál. A férjek között van mezőgazdasági szakember, református pap és sok munkás. — Mit jelent az, hogy sok? — Pedagógusnőinknek körülbelül egynegyede fizikai dolgozóhoz ment feleségül. Nem válogatnak értelmetlenül, nem hajhásszák mindenáron a diplomás férjet. Madarasra ezért nem áll az a megállapítás, hogy akik nevelnek, azok saját gyermekeiket nem nevelhetik, mert nem tudnak férjhez- mennl. — Vannak, akik azt tartják: amelyik tanárnő munkásemberhez megy feleségül, az megáll a szakmai fejlődésben .. . — Nálunk ez nem tapasztalható. Azoknak is szakmai rangjuk van. Sőt, a házasság nyújtotta biztosabb anyagi háttér birtokában szellemileg még aktívabbakká válnak. Nem törvényszerű, hogy férjük miatt csökkenjen érdeklődésük munkájuk, vagy a világ dolgai iránt. — És az sem törvényszerű, hogy a munkás nem művelődhet, — veti közbe Farkas Ferencné, a pedagógus pártszervezet titkára. — Nagyon sok munkásfiatal szerzett már Madarason is magasabb képesítést. Egyébként 'az én férjem is már nős emberként, levelező tagozaton végezte el a főiskolát. — Az iskola társadalmi szerepe megváltozott az utóbbi években, — bizonygatja az igazgató. — A tantestület minden réteg felé nyitottabbá vált. Ez csak jó. Nincs már olyan szemlélet, hogy suba a subához, guba a gubához. Hol van már az az idő, amikor a falu elítélte azt a munkás vagy paraszt legényt, aki tanítónőre vetette a szemét. — Meg aztán .hiába is várnának kollégináink nőtlen tanárra, — mondja Farkas- né. — Tíz éve vagyok ebben a tantestületben, de nőtlen pedagógus azóta egy dem érkezett. Pályakezdésemkor néhány kolléganőm azt kérdezte: „minek jöttél ide, megvénülni?” Nemét vagv a diplomáját? Hatvani Istvánné, a tiszafüredi Járási Hivatal művelődésügyi osztályának vezetője nemcsak hivatalból viselj szívén a pályakezdő nevelők sorsát: — Minden szeptemberben fogadjuk az új pedagógusokat. Elmondjuk nekik, hogy a falu szeme-fényei lesznek. És minél kisebb helyre kerülnek. annál inkább. Igyekszünk őket ellátni jó tanácsokkal, mret tudjuk, közülük sökan a pályakezdéséig nem kényszerülnek arra, hogy felnőttnek érezzék magukat. Falun pedig még az öltözködésük is példa. Többnyire lányok jönnek. Tavaly például harminchárom új pedagógus között csak egy férfi volt, az is nős. — Munkába illeszkedésükkel nincs gond. Szakmai műveltségük magas, néhány év utón tantestületük húzóerejévé válnak. Ami közéleti szerepüket illeti: községe válogatja. Hajlam és táptalaj kérdése ez. Sokkal nagyobb gond a társkeresés. Azoknak előnyük van, akik többen kerülnek egy helyre. De nem mindenki helyzete ilyen kedvező. Tiszaderzsen például csak egyszem lány van a tantestületben, a többi asz- szony. A pedagógusnőknek kevés az ismerkedési lehetőségük. Azért jó, ha szakkörvezetők, vagy TIT előadók, mert akkor szabad idejükben nem mindig egyedül csukják be maguk után az ajtót, hanem néhány kellemes órát azonos érdeklődési körű emberek között tudnak eltölteni. — Ez még nem jelenti a társas kapcsolat teljességét ... — Mindegyiküket foglalkoztatja a férjhezmenés, hiszen minden nő anyának született. Meg aztán az ember társaslény, szüksége van stabil kapcsolatokra. És van egy életkor, amikor el kell dönteni; hogyan tovább. Három variáció lehetséges. — Még pedig? — Először: olyan társat talál valaki, amilyet elképzelt magának. Nem az a fontos, hogy mi a foglalkozása, hanem az, hogy milyen ember. — Közbevetőleg; az ön férje mivel foglalkozik? — Gépkocsivezető. — Nézzük tovább a variációkat ... — A következő variáció a válogatás. Ekkor már nem a nemének, hanem a diplomájának képviselőjévé válik a nő. Ez esetben nem csoda, ha egyedül marad. — És végül? — A harmadik variáció a mindenféle értelemben vett rangon aluli házasság. Az amikor valaki csak azért megy férjhez, hogy asszony neve legyen. — ön szerint a párválasztásban meghatározó a munkahely? — Szerintem nem az a fontos, ki hová kerül tanítani. A mai életritmus nemcsak egyetlen helyhez köti az embereket. Kisebb településeken kisebb a párválasztás lehetősége, de nem meghatározó. Tény, hogy a „hátha máshol másként alakul az életem” remény miatt gyakori a munkahelyváltozás. És néha nem is eredménytelenül. Az eredmény azonban „nem jellemző”. Sokkal inkább az a pedagógusnők jó részének magányossága. — Ez annak a következménye, — vallja Nagy Tibor, a tiszafüredi nagyközségi pártbizottság titkára, — hogy az orvosok után a pedagógusok közössége a legzártabb. Lehet, hogy neki van igaza.. . Simon Béla
