Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
1980. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Faipari anyag- mozgató berendezések — automata görgősorok, mintegy 15 millió torint értékben készülnek az idén a Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság tiszafüredi részlegében. F* I- vételünkön a görgősor vázszerkezetét állítják elő. Pofon egyszerű, de hatszázezret ér A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárában OBT nyilatkozat Ázsia népeinek a békéért folytatott harcáréi A vállalat műszaki és kereskedelmi szakemberei nem tudták megmagyarázni egymásnak, hogy legújabb terméküket, egy gázkonvektort miért nem keresik a vásárlók. A mérnökök hiába tették mindentudóvá a készüléket, hiába alkalmazták a legkorszerűbb műszaki megoldásokat. Fölöslegesnek bizonyultak a kereskedők rafinált reklámfogásai is. Már az egész ország tudta, hogy az új kályha egyenletes fűtést biztosít, mert tűztere hőőrző öntöttvasból készült. A raktárak mégis tömve maradtak, a konvektor ugyanis drága volt. Nem újdonsága, például az automatikus hőfokszabályozás,' vagy tetszetőssége miatt bizonyult megfizethé- itetlennek. Egyetlen dolog emésztette el a költségek jelentős részét: az öntöttvas. Pedig árához képest alig adott valami többletet. Valóban sugárzott hőt a lángok kialvása után is. másik hőfokszabályozóval azonban az egyenletes fűtés olcsóbban megoldható. Az öntött vasnak az sem előnye, hogy itöbb generációt is kiszolgál. Évtizedek múlva a kályhába épített alkatrésztársai úgyis elavulnak. Kézenfekvő volt a megoldás: lemezből kellett a tűzteret elkészíteni. A költségek 20—25 százalékkal csökkentek, és a vásárlóknak a kályhának csak azokat a tulajdonságait kellett megfizetniük, amelyekre valóban szükségük is volt. Hasonló, valódi vagy kreált példákkal kezdődnek az értékelemzéssel megismertető előadások. így próbálják megvilágítani az áru funkciói és a különböző funkciók megvalósításának költségei közötti összefüggés fontosságát. Az előző példából úgy tűnhet, hogy a nálunk még mindig új módszer (egy-egy sikeres vállalkozás ma is országos nyilvánosságot érdemel) kizárólag a vásárlók pénztárcáját óvja. Pedig a funkciókat és a költségeket nagyító alá téve a termelés gazdaságossága is javítható. A módszer különböző változataival számtalan feladat oldható meg. A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárában sem klasszikus szerepét ismerhetjük meg. Az ottani értékelemző csoport céljának megfelelően leegyszerűsítette a módszert. A bútorok konstrukcióját soha nem változtatják meg, azt vizsgálják. hogy a szerkezeti’ elemek helyettesíthetők-e hulladékanyagokkal. Csak az egyes szerkezeti eleme_k funkcióját és a hulladékok tulajdonságait kell ismerni, és máris olyan eredményeket érhetnek el, mint az egyik tíz éve gyártott bútoruk esetében. Évekig hiába dolgoztak a legjlobb szabástérképpel. a laminátos (műanyaggal bevont) forgácslapok minden táblájából megmaradt egy 6.5 centiméteres csík. Évente 50 köbméternyi, négyzet- méterenként 190 forintot érő hulladékot kellett fűtésre használniuk, ha nem akarták. hogy kárba menjen. Az akkor hasznos eltüzeléses megoldás ma már pazarlásnak látszik,, mert azóta a bútorgyárban rájöttek, hogy a hat és fél centiméter széles csikókból nagyon jó szerkezeti elemek készíthetők. Igaz, olcsóbb, négyzetméterenként csupán 60 forintot érő anyagot helyettesítenek a drágábbal, a megtakarítás azonban így is évente 150 ezer forint nagyságú. Az értékes anyag apró darabjai ugyanis másra nem használhatók. Egy másik bútorgyári példa már közelebb áll az értékelemzés klasszikus ese- . téhez. Most is a sok hulladék késztette gondolkodásra a szakembereket. Rájöttek, hogy a Körös II nevű étkezőasztal méreteit 76x51 centiméteresről 67x59 centiméteresre változtatva a bútordarab jobban megfelel feladatának: a keskenyebb végén is kényelmesen lehet mellette enni. A módosítással a vásárló nyert a felület növekedésével az áru nem lett drágább), az igazi hasznot azonban a gyárban könyvelhetik el. Egy tábla forgácslemezből már nemcsak öt és fél. hanem hat asztal lapját szabhatják ki, az egy asztalra jutó hulladék értéke 25 forintról alig 15-re csökkent. Az anyagmegtakarítás értéke az idén majdnem 300 ezer forintos lesz. de nemcsak ennyivel csökkentek a költségek. Az új — Szolnok névre keresztelt — asztalok kiszabásakor a gépeket sokkal egyszerűbben állíthatják be, kevesebb idő vész kárba. Említhetnénk még bútorgyári példákat. Szolnokon ma már nem egy darabból szabják ki a mosógatószek- rények tetejét. Két darabból készül az edényeket tartó fedőlap. így kevesebb importált rétegelt nyírfalemez vész kárba (évente .106 ezer forinttal kevesebb), es a bútordarab minősége nem romlott. A ragasztást műanyaggal teszik észrevehetetlenné, a ° szekrény szilárdsága is változatlan maradt. Hatszázezer forintos anyag- megtakarítás évente — ez kétségtelenül jó eredmény. Akkor is. ha a megvett lap- és lemezanyagokból úi módon is csak egy százalékkal több bútort készíthetnek Szolnokon. Mégis eszembe jutott az, ami akkor ötlött agvamba. amikor először hallottam az értékelemzésről: „Miért kell pofon egy-, szerű dolgokat nagyképűen értékelemzésnek nevezni, mi szükség van a módszer népszerűsítői által melegen aiánlott ötletgyártó teamekre? Hasonló dolgok bárki agvában spontánul születhetnek.” Aztán a bútorgyári eseteken elgondolkodva rájöttem, jogtalanul háborgók. Hiszen az új módszer lényege nem egy csak zsenik által felfedezhető funkció—költség viszony közkinccsé tétele. A feltalálók a néhanapján mindenki agyában felvillanó kapcsolat vizsgálatát „csak rendszeressé, szervezetté akarták tenni. Új szemléletet teremtettek — már ahol az alkalmazók hagyták magukát befolyásolni. V. iSzász József A Béke-világtanács közelmúltban Üj-Delhiben közzétett felhívásához csatlakozva a magyar békemozgalom április 5—12. között akciókkal támogatta Ázsia népeinek a nemzeti függetlenségért, a fegyverzetek felhalmozásának megakadályozásáért, a térség békéjének biztosításáért folytatott harcát. A magyar dolgozók az ország több üzemében röpgyű- léseken támogatták az akcióhét céljait. Az Országos Béketanács; az egész magyar közvélemény mélységes aggodalommal kíséri figyelemmel a nemzetközi helyzetnek az ázsiai kontinens békéjét és biztonságát veszélyeztető változásait. Elítéljük az Egyesült Államoknak és a vele szövetséges imperialista, ’ reakciós köröknek, valamint Kína he- gemonista és expanzionista vezetésének pakisztáni fegyverszállításait. Teljes támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítjuk Vietnam, Laosz és Kambodzsa népeit. Követeljük, hogy minden ázsiai ország, elsősorban a Kambodzsával szomszédos Thaiföld, utasítsa el az egykori Pol-Pot-re- zsim külföldön szervezkedő erőinek támogatását. Az Országos Béketanács hazai és nemzetközi munkájában mindent elkövet, hogy Ázsia a béke és az együttműködés zónájává váljon, s véget érjen az imperialista katonai fegyverkezés a térség tengerein — hangsúlyozza befejezésül a szolidaritási akció- hét kapcsán tegnap közzétett OBT-nyilatkozat. Rákóczifalván a Rákóczi Tsz beruházásában épülő hagymafcldolgozó kombinátban már üzemel az automata válogató, mérlegelő és csomagológép. A Lockwood berendezéssel egy műszakban öt vagon, a közös gazdaságban tavaly termett és sugárkezeléssel tartósított vöröshagymát csomagolnak 2-től 12,5 kilós nagyságú necczsákokba (T. F.) Kongressxus után „A XII. pártkongresszuson azt mondta Kádár elvtárs: mindenki' nek van javítanivalója a maga munkamódszerén, munkastílusán, és hogy ez a megállapítás a pártszervezetekre is érvényes. Egyetértünk vele. Közöttünk azóta is beszédtéma ez a gondolat. Leginkább az foglalkoztat bennünket, hogy ezután Ezit fejtegette rögtönzött ,kerekasztat-beszélgetésün- kön” Juhász István, amikor Kunhegyesen, a Középtiszai Állami Gazdaság bánhalmi kerületében dolgozó kéft pártalapszervezet vezetőségével ültünk le beszélgetni. Egy kis eszmecserére — pártkongresszus után. E két kommunista közösség — százharminchárom ember — ezer munkatársukra gyakorol jó vagy rósz hatást, állítják beszélgető partnereim. A gazdaság összdolgozóinak 48 százaléka ugyanis a bánhalmai kerületben keresi a kenyerét. Ide tartozik a mélyépítő üzem, a szállítás, a műhelyek és még hosszan sorolható, hányféle feladatot látnak el- azok, akik itt tevékenykednek. Nem mindegy, hogy milyen a politikai munkájuk. Akikkel beszélgettem az I. és II. számú pártalapszervezet vezetőségéből, Ágoston Lajos és Juhász István, pártalapszer- vezeti titkárok. A vezetőségek tagjaiCzudor Tiborné dadus az óvodában, Bodó Imre agronómus, Berényi Miklós épületkarbantartó, Gönczi András lakatos. Kelemen Ferenc betonüzemvezető, Rupcsó János rizstelepvezető és Sziráki Imre anyagraktáros. Egyöntetűen állították: a XII. pártkongresszusnak is megvolt a maga sajátos arculata, jellegzetessége éppen úgy, mint a korábbiaknak. Az különösen szívünk szerint való volt, ahogyan ezen az országos fórumon az emberekről szó esett. Hogy tehetségüket, képességüket, tudásukat, cselekvő- készségükét, tisztességüket, szocialista elkötelezettségüket még inkább ki kell aknázni az ország hasznára, és hogy ehhez elengedhetetlen, hogy jobb legyen a pártalapszervezetek agitációs és propagandamunkája. — Véleményem szerint ezt a feladatunkat az utóbbi években elhanyagoltuk — mondta Ágoston Lajos. — Harmadlagosnak tartottuk, mondván: mindenki tudja a kötelességét, hogy a fizetésért meg kell dolgozni. Minek akkor a sok beszéd? Mi is rájöttünk, hogy ez nem így van. Bizony szükség van a meggyőző szóra az agitáció különböző formáira ahhoz, hogy minden ember tudása, képessége szerint dolgozzon. Az emberek az egyenes, őszinte, nyílt beszédet várják. hogy mit miért kell csinálni. A mellébeszélést nem szeretik. És az agitációs munkának ehhez az igényhez alkalmazkodnia kell. Legyen aktívahálózat Itt először a pártcsoportok ebbéli munkáját említették a bánhalmaiak. Ök úgy gondolják — és ezt alkalmazni is akarják ezután — hogy ezek a közösségek aktívahálózatként is működjenek. A fiatal Gönczi András mondta: „Meg kell tanulni agitálni minden párttagnak, és egyben tartsa azt kötelességének is. Ne forduljon elő — mert már történt ilyen— hogy csak üldögél a taggyűlésen, azután amikor visszamegy a műhelybe, és a munkatársai megkérdezik tőle. na mit kell csinálni, van-e feladat a számunkra is, csak hallgat.” — Ha a pártcsoport megtárgyalja, hogy egy párthatározat milyen feladatok végrehajtását követeli, arról beszéljenek a munkahelyeken a kommunisták a pártonkívüliekkel. mert csak együttes munkával lehet előbbre jutni. Győzzük meg az embereket erről — hangsúlyozta Rupcsó János. — A mi pártalapszervezetünk- ben tíz pártcsoport van. Aktivista tevékenységük óriási erőt jelentene, de! Tagjaik különböző munkahelyeken dolgoznak. Dologidőben nehéz összehozni őket. Juhász Istvánnak erről más volt a véleménye. Az ő embereik — földgépesekről var. szó — meliorációs munkákat végeznek szerte az országban. Két nap kellene ahhoz, hogy összehozzanak egy pártcsoportülést. Mit csinálnak? A pártcso- portbizalmi látogatja rendszeresen a taokat, és nem egyszer egyenként beszéli meg velük a tennivalókat. (Egyébként is utaznia kell a munkahelyekre) „Igaz, hogy így a statisztikánk nem jő, és ránk mondják: nem jól dolgozik az alapszerve- zeit, mert nem tartottunk pártcsoportülést. De kérdem én, nem az a lényeg, hogy mindenkihez eljussunk? Statisztika, papírmunka. Az alapszervezeti titkárok nem titkolták: nem értik, miért kell olyan sok írásos munkáit végezni egy alapszervezetben. Miért kell Például hét fejezetből álló munkatervet készíteniük, amelyben még a pártcsoportok dátum szerinti’ ülésrendje is szerepel. Füzetek a búzászsákban De maradjunk az agitáció- nál. Bodó Imre hangsúlyozta, hogy erre a nagyon fontos pártmunkára’ elsősorban a pártoktatás különböző formáin. a politikai vitakörökön kell felkészíteni a kommunistákat és egy-egy témában érvanyagot adni a kezükbe. írásban is. Igen ám, de üzemi híradót saját erőből csak a mély- építő üzemben készítenek. Juhász István magyarázta: „Először negyedévenként jelentettük meg ezt a stencillel készülő füzetet, tavaly kétszer. Amikor szóvá tettük, miért nincs az egész gazdaságra szóló üzemi híradónk, azt a választ kaptuk, nagyon sokba kerül. Takarékoskodni kell. Pedig mi kell ehhez? Stencil, papír, egy gépírónő és sok okos gondolat, nyílt szó.” De a beszélgetés során kiderült: valami sántít az ilyen „takarékosság” körül. Tavaly év végére elkészült a gazdaságot bemutató több színnyomású prospektus. „Véletlenül láttuk meg a főmérnök asztalán. Egyetlen' pártalap- szervezetünk sem kapott belőle még mutatóba sem. Sokba kerül — hallottuk. De hát az agitáció, amihez ezeket felhasználhatjuk, nem érték? — érveltek a pártvezetőségek tagjai. Szóvá tettük már, hogy szemléltető táblát kellene csinálni minden munkahelyen, amelyen feltüntetjük, mi a feladat, ki az, aki a munkáját dicséretesen oldatta meg. Amikor ezt kértük, azt a választ kaptuk, rendben van, van pénz, készül a terv, « költségvetés. De tábla még mindig nincsen. Mert nem akad senki, aki a pénzt erre kiutalja. Szóval így takarékoskodunk mi — háborog nem minden alap nélkül Ágoston Lajos. Az üzemi pártbizottság felkérésére a pártszervezetek, az agitációs és propagandabizottság megvizsgálta az állami gazdaságban öt évre visszamenően a szocialista brigádok vállalásait, és azt hogy hogyan teljesültek. Érdekes adatok birtokába jutottak. Kiderült, hogy a brigádok vállalásaikat teljesítették, az eredményjavulás egy- emberre számítva is számottevő, úgyszintén a költségmegtakarítás — az eredményjavulás egy brigádtagra számítva megduplázódott, a költségmegtakarítás megötszöröződött négy év alatt — mégis a brigádok erkölcsi elismerése egyre csökken. 1975-ben még két kollektíva arany, egy ezüst, öt bronz fokozatban részesült. Tavaly arany fokozatot egyetlen brigád sem kapott — „felment” az arany ára, kedélyeskedtek ironikusan beszélgető társaim — egy nyert ezüst és öt bronz fokozatot. — Az agitációnak ez is egy formája. A jobb, a lelkiismeretesebb munkára buzdításnak. Felhívtuk az üzemi pártbizottság figyelmét rá és megkérdeztük: miért megyünk visszafelé az emberek elismerésében? Miért nem becsüljük jobban az erőfeszítéseiket? Ezen változtatni kell, ebben is új módszereket kell kidolgoznunk. Feltűnt, hoy a pártalapszervezetek vezetőségeinek tagjai nagyon sokat emlegették; sok gondjuk van a kádermunkával. „Bizony évekbe tellett, amíg elértük, hogy egy vezetői posztra. addig ne állíthasson oda egyetlen hatáskörünkbe tartozó vezetőt sem a gazdaságvezetés, amíg a kommunista kollektíva • ügyében nem foglalt állást.” — A pártkongresszus ebben megerősített minket — mondták a pártvezetőseg tagjai. — Ezután még jobban ügyelünk árra, hogy egy • vezetőnek ne csak a szakmai tudása, vezetőkészsége legyen meg. Legyen, rátermett politikailag is a vezetésre. Aztán később, ha elhanyagolja a politikai munkát, nem fogjuk szégyelleni megmondani neki: egy gazdasági vezető politikai vezető is. Egy-egy intézkedése előtt fel kell mérnie, hogy milyen lesz annak a politikai hatása. Tiszta célok Ágoston Lajos különösen azt hangsúlyozta: — El kell érnünk, hogy a brigádvezetőtől kezdve az igazgatóig minden vezető beosztásban dolgozó érezze; tudja, hogy egyben politikai munkás is, és ha úgy hozza a helyzet, neki is agitálnia kell egy- egy feladat mellett. — De talán még igazibb, amit valamennyien kimondták: adjon a felsőbb vezetés számukra olyan tiszta célokat, amelyek mellett lehet agitálni. Mert kinek van „energiája” minden szót meghallgatni? ök úgy érzik, a jövőben még inkább egyetlen út van az eredményesebb munkához, az előrehaladáshoz: a gazdasági vezetés biztosítsa a zavartalan munka feltételeit. a kommunisták ehhez adják az agitációt, a meggyőző szót, az igazi, vérbeli politikai munkáit. így fognak majd mind nagyobb eredményeket elérni. így lesz majd nem hatszázötven, de ennél is több millió forint a gazdaság termelési értéke. Gondolkodtak, vitatkoztak. egyetértettek és ellent- mondtak egymásnak a bánhalmi kerületben dolgozó pártalapszervezetek vezetőségi tagjai. Ma még csak töprengenek, hogyan csinál-, ják, hogy eleget tegyenek a kongresszus határozatai közül annak az egyetlen - mondatban kifejezett igénynek: „Fejleszteni kell a párt belső életét," munkastílusát, növelni a pártmunka mozgalmi jellegét.” Varga Viktória hogyan csináljuk?”
