Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-09 / 82. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 9. A túszok a diákok fogságában maradnak Az Egyesült Államok megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal Az amerikai túszok mind­addig az iszlám diákok fog­ságában maradnak, amíg a leendő iráni parlament nem dönt sorsukról — mondta ki hétfőn a végső szót Kho­meini ajatollah, az ország vallási vezetője egy nyilat­kozatban. amelyet közölt a teheráni rádió. Az Egyesült Államok hét­főn megszakította diplomá­ciai kapcsolatait Iránnal és megtiltotta a maradék ke­reskedelmet, tiltakozásul a teheráni amerikai túszok to­vábbi fogvatartása ellen. Az intézkedések, amelyeket Carter elnök jelentett be, aligha hoznak érdemi vál­tozásokat a helyzetben, de növekvő bel- és külpolitikai nehézségeket jelenthetnek az amerikai kormánynak. Az amerikai kormány ér­vénytelenített mintegy 150 000 iráni állampolgárok­nak korábban kiadott vízu­mot és közölte, hogy irániak Kommentárunk A teheráni túsz-dráma minden jel szerint újabb csúcspontot ért el. Amerikai részről hivatalosan közölték: az Egyesült Államok meg­szakítja diplomáciai kapcso­latait Iránnal és felszólítja Teherán Washingtonban akk­reditált diplomatáit, hogy hagyják el az ország terü­letét. A nemzetközi kapcso­latok évszázadok során ki­alakult normái szerint ez a lépés a háborún kívül a le­hető legkomolyabb diplomá­ciai döntés, amely a szó szo­ros értelmében „a szakadék szélére” sodorja két ország kapcsolatait. Az immár marathoninak bizonyuló iráni—amerikai válság tehát eljutott „a rob­banás előtti szakaszba”. A jelenlegi kiélezett — és a Közép-Keleten különösen zaklatott — nemzetközi lég­körben ez a fejlemény ve­szélyesebbé teszi az egész térség helyzetét, s vitatha­tatlanul növeli az amúgyis kiszámíthatatlan kockáza­tokat. Érdemes egy pillantást vet­ni arra, milyen messzemenő­en belpolitikai indíttatású a hónapok óta húzódó válság, mennyire nyers hatalmi ér­dekek játsszák a főszerepet az egyik, illetve a másik ol­dalon. Ami Washingtont illeti, a képlet ott áttekinthetőbb, mint Teheránban. Carter és környezete már többször be­bizonyította, hogy akár az egész emberiség érdekeit alá­rendeli választási céljainak, a szavazókhoz érzelmileg közelálló túsz-ügyben ez fo­kozottabban igaz. Bár az el­nök biztosan vezet párton- belüli vetélytársaival szem­ben, jól tudja: ha a krízis elhalványul, előtérbe kerül­nek Amerika Kennedy ál­tal szorgalmazott igazi prob­lémái, az infláció; a mun­kanélküliség stb. Ez pedfg azonnal meglátszana az újabb előválasztások eredményein. Ilyen értelemben Khomeini ajatollah azzal, hogy újra megtagadta a túszok ,.kivo­nását” az úgynevezett isz­lám diákok őrizete alól. pa­radox módon szívességet tett az amerikai elnöknek, hiszen segít továbbra is elterelni a figyelmet a Carternek jóval kellemetlenebb belső témák­ról. Ami a teheráni motívumo­kat illeti, ezek már sokkal bonyolultabbak. Az azonban valószínűnek tűnik, hogy az imám taktikája továbbra is szembeállítja egymással a különböző csoportokat, ez az ellentét pedig lehetővé teszi az agg vallási vezetőnek, hogy a jövőben is ő legyen Irán politikai életében a leg­főbb döntőbíró. A mielőbbi konszolidáció' elsősorban Ba- niszadr államfőnek és cso­portjának a törekvése. E cso­port pozíciója — és a kon­szolidáció reménye — az úi fejleményekkel viszont is­mét rosszabbodott. Harmat Endre csak kivételes esetben lép­hetnek be az Egyesült Ál­lamokba. Carter elnök szokatlanul éles hangon jelentette be az intézkedéseket. Ha azok eredményeként nem engedik „azonnal” szabadon a túszo­kat, Washington további lépéseket tehet, közölte. „Irán nem ijed meg az amerikai elnök fenyegetései­től és tilalmi intézkedései­től” — jelentette ki tegnap Teheránban a forradalmi tanács szóvivője. Megszólalt Khomeini ajatollah is: az iráni néphez intézett üzene­tében egyenesen üdvözölte Carternek azt a döntését, hogy az Egyesült Államok megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal. „A szakítás azt bizonyítja, hogy az amerikai imperializmus kétségbe van esve” — je­lentette ki a főpap. „A kilencek az elkövetke­ző napokban egyeztetik ál­láspontjukat azzal a lehető­séggel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokhoz ha­sonlóan intézkedéseket te­gyenek-e Irán ellen” — je­lentették tegnap brüsszeli diplomáciai forrásból. A közös piaci országok tehe­ráni nagykövetei már meg is kezdték az előzetes esz­mecseréit. Irán nem habozik, hogy beszüntesse az olajszállítást azokba az országokba, ame­lyek az Egyesült Államok­kal szövetkezve szankciókat foganatosítanak az ország ellen — jelentette ki tegnap Ali Akbar Moinfar iráni kő­olajipari miniszter. Megfi­gyelők szerint a figyelmez­tetés elsősorban a közös piaci tagállamoknak szól. A forradalmi tanács kér­te a lakosságot, hogy őrizze meg egységét. A teheráni rádióban Hasszán Habibi. a testület szóvivője tolmácsol­ta a forradalmi tanács üze­netét, amely a katonaságot, valamennyi kormányhivatalt és más intézményeket teljes "mozgósításra szólította fel „az ország és a nép dicső­ségének megőrzése érdeké­ben”. Baniszadr államfő tegnap rádiónyilatkozatban hangoz­tatta, hogy „Irán nem lesz könnyű préda az Egyesült Államok számára. Elszántuk magunkat arra, hogy ellen­állunk” — mondotta az el­nök. Pham Van Dong vietnami miniszterelnök Indiában tárgyal. A képen Indira Gandhi kormányfővel megér­kezésekor Új-Delhiben Genfi leszerelési értekezlet Magyar felszólalás Tegnap ülést tartott a genfi leszerelési bizottság. A tanácskozáson felszólalt dr. Kőmíves Imre, a genfi leszerelési bizottságban a Magyar Népköztársaság kép­viselője, nagykövet, a bizott­ság munkájában .résztvevő magyar küldöttség vezetője. Az újtípusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztése és gyártása eltiltásának kérdé­séről szólva a magyar kép­viselő hangsúlyozta, hogy az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli ülésszakán, illetve az TELEXEN —-——érkezett BELGRAD Vészeim Gyuranovicsnak, a szövetségi végrehajtó ta­nács (kormány) elnökének meghívására Bruno Kreisky osztrák kancellár tegnap ko­ra délután Belgrádba érke­zett. RÓMA Az olasz miniszterelnöksé­gen, a római Chigi-palotá- ban tegnap letette a hivatali esküt Cossiga miniszterelnök előtt a kormány 55. minisz­terhelyettese. ólasz szóhasz­nálattal „államtitkára”. PRÁGA A KGST-nek az atomener­gia békés felhasználásával foglalkozó állandó bizottsá­ga tegnap összeült a cseh­szlovákiai Ostrava ‘ iparvá­rosban. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió szak­emberei vesznek részt. ENSZ-közgyűlés soros ülé­sein az erről hozott határo­zatokkal összhangban a gen­fi leszerelési bizottság sürge­tő feladata a tudomány és a technika vívmányai kato­nai cÁoikra történő alkalma­zásának, illetve az újtípusú tömegpusztító fegyverek ki- fejlesztésének megakadályo­zása. Elengedheteílenül szük­séges — mondotta —, hogy a bizottság ezzel kapcsola­tos tevékenységét minőségi­leg az eddiginél magasabb szinten folytassa. PÁRIZS Üjabb, törékenynek tűnő tűzszünet lépett életbe teg­nap délben 'a harcok dúlta csádi fővárosban, N’Djame- nában. A délelőtti órákban még szórványos lövöldözések vcrltak észlelhetők Goukou- ni Oueddvei elnök és His- sene Habré hadügyminiszter csapatai között, délre azon­ban abbamaradt a tűzharc — közölték Párizsban, csádi rádiójelentésekre hivatkozva. BEJRÜT Izraeli gyorsnaszádok je­lentek meg tegnap éjszaka Libanon Tyr és Bejrút kö­zötti partjai közelében — közölték Bejrutban. Ugyan­csak bejrúti hírek szerint riadókészültségbe helyezték a Libanonban levő palesztin fegyvereseket. NEW YORK Zambia tegnap az ENS/Í Biztonsági Tanácsának sür­gős összehívását kérte an­nak megvitatására, hogy Dél-afrikai Köztársaság csa­patai Namibia tei'ületéről be­törtek az országba. A zam­biai szóvivő közölte. hogy a dél-afrikai csapatok egy része még mindig az or­szágban tartózkodik. I magyar kultúra napjai Nagy sikert arat a rendezvénysorozat Huszár István Ulánbátorba utazott Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének, az Országos Tervhi­vatal elnökének vezetésével tegnap küldöttség utazott Ulánbátorba. A delegáció a KGST tervezési együttmű­ködési bizottság XXII. ülé­sén vesz részt. Búcsúztatá­sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent Donojn Purev. a Mongol Népköztársaság bu­dapesti nagykövete is. Három tárgyalás kát nap alatt Szadat egyiptomi elnök hétfőn Washingtonba érke­zett. Két nap alatt három­szor tárgyal Cartér elnökkel arról, hogyan mozdíthatnák el a holtpontról az Izrael megszállta arab területek úgynevezett „önkormányza­táról” folyó tárgyalásokat, amelyek kudarca Carter te­kintélyét és Szadat politikai jövőjét fenyegeti. Afganisztáni nyilatkozat Az Afganisztáni Demokra­tikus Köztársaság kormánya nyilatkozatot .tett közzé az iszlám konferencia április 16. és 26. között Islamabad- ban tartandó, külügyminisz­teri szintű rendkívüli ülés­szakával kapcsolatban. Afganisztán kormánya meghívás nélkül is elküldi delegációját Islamabadba, élén Sah Muhammad Doszt külügyminiszterrel, aki az ülés résztvevői előtt készsé­gesen megvilágítja a jelen­legi tényleges afganisztáni helyzettel kapcsolatos kabu- li álláspontot — hangzik a nyilatkozat. Emlékezetes nap Ma emlékeznek meg világszerte a palesztin menekültek napjáról. Az agresszió következté­ben hazátlanná lett pa­lesztin nép elhúzódó tra­gédiájának csupán kis „darabját” jelképezi a mai nap: 1948. április 9-én a Deir Jaszin nevű Palesztinái faluban 254 embert, köztük 145 nőt gyilkolt meg _ brutális módon egy cionista ter­rorista csoport. Amikor a palesztin me­nekültekkel szolidaritást vállalunk, tudjuk, hogy a palesztin kérdés nem egyszerűen menekült­probléma : csak átfogó rendezésével képzelhető el a zaklatott közel-ke­leti térség tartós békéje. A szocialista országok kezdettől fogva támogat­ták az igazi rendezés három legfőbb feltételé­nek teljesítéséért küzdő erőket: követelték az izraeli kivonulást vala­mennyi megszállt arab területről; a palesztin nép nemzeti jogainak el­ismerését és szavatolását, beleértve az államalapí­tás jogát is, s a bizton­ság garantálását a tér-, ség valamennyi állama számára. Az elmúlt évek során a szocialista országok ál­láspontjához csatlakozott az el nem kötelezett ál­lamok népes csoportja és az ENSZ-tagállamok többsége. A legutóbbi fejlemények arra utal­nak, hogy a palesztin követeléseket támogatók között már nyugati po­litikai vezetők is vannak. Kreisky, Brandt, Gis­card d’Estaing francia államfő után Tokióban is jelentősen módosítot­tak a PFSZ-szel kapcso­latos álláspontokat. A palesztin nemzet napján még sincs kéz­zelfogható közelségben a közel-keleti rendezés. Ma is Izrael, az Egye­sült Államok és a velük különútra tért Egyiptom vezetői azok, akik ezt megakadályozzák. A magyar kultúra napjai­nak tegnapi legkiemelkedőbb eseményeként Erkel Ferenc Hunyadi László című ope­rájának előadásával meg­kezdte vendégszereplését a Magyar Állami Operaház a moszkvai Nagyszínházban. A nagysikerű előadáson jelen volt Jurij Barabas, a Szov­jetunió kulturális miniszte­rének első helyettese, a Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár, dr. szervező bizottság elnöke, dr. Szűrös Mátyás, Magyaror­szág rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete, a Moszk­vában akkreditált diplomá­ciai képviseletek több veze­tője, a szovjejt kulturális, társadalmi és politikai élet számos jelentős személyisé­gé. Ugyancsak tegnap Lantos István Liszt-díjas zongora- művész adott koncertet a moszkvai Csajkovszkij Hangversenyteremben. Bá­A magyar és a vietnami szolid.aritási mozgalom kap­csolatainak erősítéséről foly­tatott megbeszéléseket Ha­noiban az a magyar szoli­daritási küldöttség, amely a hét végén érkezett a vietna­mi fővárosba. A delegációt, amelynek vezetője Duschek Lajosné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a SZOT titkára, fogadta Ho­ang Quoc Viet, a VKP KB tagja, a Vietnami Hazafias Front elnöke. A vietnami politikus tá­jékoztatót adott az indokínai szocialista ország helyzeté­ről, a társadalmi szervezetek tevékenységéről. A magyar küldöttség a találkozón át­adta a magyar békemozga­lom emlékplakettjét, amely- lyel a vietnami szolidaritási Sorozatos letartóztatások, házkutatások és szenvedélyes parlamenti interpellációk kö­zepette lavinaként dagad Ja­pánban az utóbbi évek 'két legsúlyosabb korrupciós poli­tikai botránya. A kormányt és a közvéleményt egyaránt lázban tartja a postaügyi mi­nisztérium hatáskörébe tar­tozó japán nemzetközi táv­író- és telefontársaság. a KDD. valamint Hamada Koicsi befolyásos liberális demokrata képviselő meg­vesztegetési bűnügye. A kö­zelgő felsőházi választások előtt a miniszterelnöki hiva­talban nagy riadalmat kel­tett .hogy a rendőrség szom­baton letartóztatta Itano Mabadut. a KDD-nek a leg­felső politikai berkekkel szo­ros kapcsolatban álló volt elnökét, aki hajnaltól éjfélig tartó kihallgatása során be­vallotta üzelmeit. Korábban már négy személyt vettek őrizetbe ketten pedig a le­tartóztatás elől öngyilkosság­ba menekültek. Az országos szenzációt kel­tő eseményt (követően tegnap váratlanul benyújtotta le­mondását Kamijama Fumio postaügyi miniszterhelyettes Oslóban V. Olaf norvég király megnyitotta az Inter­parlamentáris Unió tavaszi ülésszakát. A megnyitó ülé­sen a tanácskozáson elnök­lő Rafael Caldera venezue­lai szenátor, az IPU végre­hajtó bizottsága elnöke mondott beszédet, majd is­mertették Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár üzenetét. Az ülésszak ezután bizott­sági üléseken folytatta mun­lint Mária hegedűművész — Szabóki Márta kíséretében — Kijevben lépett féli Má­sodik előadását tartotta a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttese Kemerovóban. A Vígszínház társulata el­utazott Tallinnba. ahol a „30 éves vagyak” című mu­sicalt viszik színre. A magyar kultúra napjai­nak második félidejéhez ér­vén résztvevők és szer­zők elégedetten állapít hatják meg: a rendezvénysorozat nagy sikert arat, a szovjet közönség — Moszkvában és a vidéki városokban egy­aránt — szívébe zárta a magyar színészeket. Sok a látogatója a magyar kiállí­tásoknak, a filmfesztivál és a retrospektív vetítés soka­kat vonz, előadóművészeink és zenekaraink koncertjei pedig kiemelkedő eseményei a művészi élményekben nem szűkölködő szovjet kulturá­lis életnek. bizottságot tüntették ki a vi­lág népeivel való kapcsola­tok fejlesztése, a nemzetközi szolidaritás erősítése érdeké­ben végzett munkájáért. A találkozón egybe bejelentet­ték, hogy a Magyar Orszá­gos Béketanács Vietnam déli részéből értelmiségi küldött­séget hívott meg tanulmány­útra, illetve azt, hogy jövő­re magyarországi meghívást kapott a Vietnami Szolida­ritási Bizottság delegációja. A magyar küldöttség hét­főn a vietnami fővárostól ke­letre fekvő Hai Hung tar­tományba látogatott, felke­reste a Vu La-i Vietnami— Magyar Barátság Termelő­szövetkezetet. amelynek ép­pen húsz éve alakult ki test­vérkapcsolata a körösladányi termelőszövetkezettel. és bizalmasa, Egaimi Szada- tosi osztályveztő. Mindketten éppúgy gyanúsítottak, mint egykori főnökük,- Hattori Jaszusi volt miniszter. Raj­tuk kívül tucatnyi minisz­tériumi beosztottal, továbbá körülbelül száz konzervatív és jobboladaii ellenzéki tör­vényhozóval szemben me­rült fel az az alapos gyanú, hogy bűnszövetkezetet alkot­tak. Hasonlóképpen politikai bombaként hatott, hogy a Japán Kommunista Párt a felsőházban újabb terhelő bizonyítékokat hozott nyilvá­nosságra Hamada Koicsi kép­viselőről. az LDP tagtobor­zó irodáidnak leváltott veze­tőiéről. Hamadát azért tá­volították el posztjáról, mert 1.5 millió dollárt kártyázott el Las Vegas-i játékkaszi­nókban. A JKP most lelep­lezte: Hamada a szigetország egyik legnagyobb alvilági szervezetének tagjaival járt Lás Vegasban. Az Ina.gavakai nevű gengszterszervezet, amely afféle Japán gazdasá­gi zsaroló maffia, részben a Lockheed-per egyik fővád­lottjának, Osznno Kendzsi- nek a családi vállalkozása. káját. A 88 ország parla­mentjeit lömörítő szervezet öt állandó bizottságában az ülésíszak öt napja alatt a nemzetközi feszültség enyhí­tésének, a leszerelésnek és a gyarmatosítás felszámolá­sának kérdéseit, valamint különféle gazdasági, társa­dalmi, tudományos és kul­turális témákat vitatnak meg. Magyar szolidaritási küldöttség Vietnamban Lavinaként dagad a japán korrupciós politikai botrány Interparlamentáris Unió

Next

/
Thumbnails
Contents