Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-27 / 98. szám

Elismerések e kiváló munkáért Nem elég csak a követelményeket szigorítani Növekvő export Jászberényből Lakások határidőre Karcagon Jól végzett munka örömé­vel fogadta tegnap a Kiváló Szövetkezet kitüntetést a jászberényi Műszeripari Szö­vetkezet kollektívája. A ter­mékeiről • itthon és külföldön is jól ismert ipari szövetke­zet 1976 óta megszakítás nélkül, mindén évben meg­kapta a megtisztelő címet. A negyedszer is odaítélt ki­tüntetést a szövetkezet szor­gos kollektívája az 1979-ben elért kiemelkedő eredmé­nyeivel érte el. Éves tervé­ben 176 millió 800 ezer fo­rint termelési érték szere­pelt, tervét több mint 12 millió forinttal túlteljesítette. Szovjet és bolgár megren­delésre 76 millió forint érté­kű kábelvédelmi berendezést gyártottak az elmúlt évben. EzZel megháromszorozták az 1978. évi exporttevékeny­ségüket. Az Elektromodul megrendelésére JM típusú jelfogót gyártottak. A 16 millió forint értékű jelfogók­kal eddig tőkés importból beszerzett műszereket pótol­tak. Űj terméke volt 1979- ben a Műszeripari Szövetke­zetnek a présl'evegő-szárító Szolnoki Szolnoki veteránokat hív­tak meg tegnap a szakszer­vezetek megyei székházának színháztermébe. Azok a ve­teránok kaptak meghívót a találkozóra a Szákszerveze­tek Megyei Tanácsának tit­kárságától, akiket a Szocia­lista Hazáért Érdeméremmel tüntettek ki, és a munkás- mozgalomban kiemelkedő munkát végeztek. A tiszte­letükre rendezett ünnepsé­gen részt vett Szűcs János, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára, Barta László, a Szolnok megyei Tanács elnöke, Árvái István, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Oláh János, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak titkára, Nyitrai István, a KISZ Szolnok megyei Bi­zottságának első titkára, Sándor László, az MSZMP Szolnok városi Bizottságá­nak első titkára és Fenyve­si József, a Szolnok városi Tanács megbízott elnöke. Tóth János, a Szakszerve­zetek megyei Tanácsa elnö­kének megnyitója után Pin­tér Tünde, a FÜSZÉRT Vál­lalat munkásfiatalja József Attila Tömeg és Kassák La­jos Köszöntő című versét mondta el, tnajd a Kassai úti Általános Iskola úttörő kórusa adott rövid műsort. és a csőtelep vonal védő be­rendezés. Eredményes volt az elmúlt évben a szövetke­zet szolgáltató tevékenysége is. A tegnapi ünnepségen ki­tüntetéseket adtak át és 320 ezer forint jutalmat osztot­ták ki a munkaversenyben élenjárók között. Kiváló Szövetkezet lett a Nagykunsági Építőipari Szö­vetkezet is. Kollektívája a tervezetthez képest tíz szá­zalékkal nagyobb árbevételt ért el tavaly. Az építőipari üzem termelési értéke 1979- ben meghaladta a 74 millió forintot. Kilencvenhét lakás átadását tervezték a múlt esztendőre — valamennyibe beköltözhettek tavaly a la­kók. A karcagi üzemben jelen­tős teret kapott a termelé­kenyebb. úgynevezett nagy­blokkos technológia, s a hagyományos meszelés he­lyett Karcagon- már tapétáz­ták a íakások falait, ez is egy előrelépés a munka kor­szerűsítésében. A szövetke­zetben 15 szocialista brigád tevékenykedik. A Kiváló Az ünnepi beszédet Fekete István, a Szakszervezetek megyei Tanácsának titkára mondta. Megemlékezett a 90 évvel ezelőtti és a Tanács- köztársaság szabad, önfeledt május 1-éről. Elismeréssel szólt a munkásmozgalomban kiemelkedő munkát végzett veteránokról és hangsúlyoz­ta, hogy a megszerzett ta­pasztalatokra ma is szükség van a mai követelmények­nek megfelelő hasznosítás­ban. Szűcs János, a megyei pártbizottság jókívánságait Üzem cím elérésére nagy szerepük volt a fegyelmezet­ten dolgozó, jó minőségű munkát végző kollektívák­nak. Az ÉVM és a HVDSZ az elmúlt évben végzett kiemel­kedő munkájáért a Szolnok megyei Kéményseprő Válla­latnak a Kiváló Vállalat cí­met adományozta, melyet tegnap vettek át Predács Gyulától, a HVDSZ vezető­ségi tagjától. Kiváló címet nyert az Üjszász és Vidéke Takarék- szövetkezet is, a kitüntetést tegnap Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizott­ságának elnöke adta át. Az ünnepségen jelen volt Nádas József, a szolnoki járási pártbizottság első titkára is. A szövetkezet az elmúlt évben kiemelkedő eredményt ért el: 45 millió forintot őriznék betétben, 8 millió forint a kölcsön-állomány. Az ünnepségen többen ki­tüntetésben és anyagi elis­merésben részesültek. Miniszteri dicsérő okleve­let adtak át tegnap a KPM Közúti Igazgatóságának is. tolmácsolta. Kifejezte tiszte­letét és megbecsülését azok iránt, akik a szocialista ha­za megteremtéséért harcol­tak. Beszélt arról, hogy a fiatalok kötelességüknek tartják, hogy tanuljanak az elődök tapasztalataiból. A veteránok nevében Fo­dor Mátyás szólalt fel. Az ünnepséget fogadás kö­vette, majd hosszasan elbe­szélgettek a meghívottak, felidézve az elmúlt évek emlékeit. — orbán — Fotó: Tarpai veteránok köszöntése n mozgalom eredményei rosszabbak a vártnál Tanácskoztak az SZAÉV szocialista brigádvezetöi A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat szocialis­ta brigádjainak vezetői teg­nap Szolnokon, a vállalat munkásszállásán tanácskoz­tak. Az SZÁÉV gazdasági és társadalmi vezetősége, va­lamint a szocialista kollektí­vák képviselői értékelték a mozgalom múlt évi eredmé­nyeit: Megállapították, hogy a legtöbb esetben reális, a munka termelékenységének fokozása és a takarékosabb gazdálkodás érdekében fel­ajánlott vállalások ellenére a brigádmozgalom eredmé­nyei elmaradtak a várako­zástól. Nem csökkent a hiánypótlások mennyisége, nem javult a szakmák kö­zötti együttműködés, a má­sok munkáját tavaly sem becsülték kellőképpen az építkezésen egymást követő munkacsoportok. Romlott a munkafegyelem, a munka­idő kihasználtságát jelző mutató. Az ÁÉV-nél 1979- ben a korábbinál négyszer több bűncselekményt követ­tek el a társadalmi tulajdon kárára. A gondokat néhány bri­gád reálisan értékelte, és a tervezettnél csak kisebb ki­tüntetésre pályázott, máso­kat azonban ki kellett zárni a versenyből. Az év elején pályázott 237 brigádból csu­pán 194 teljesítette valame­lyik kitüntető fokozat kö­vetelményeit, 83 brigád he­lyett például csak 25 kap­hatta meg a szocialista bri­gád cím arany fokozatát. A tanácskozás hozzászólói a gondok ellenére is a moz­galomban résztvevőkkel szemben támasztott követel­mények szigorítása mellett foglaltak állást, és felvetet­ték, hogy a rövidesen meg­tartandó vállalati termelési tanácskozáson kezdjék meg a hibák megszüntetésére va­ló felkészülést. KGST-program Együttműködés orvosi műszerek gyártásában Tegnap befejezte tanács­kozását hazánkban a KGST gépipari állandó bizottsága orvostechnikai szekciójának 3. ülésszaka. A tanácskozást a Medicor Művek szervezé­sében a Keszthely környéki Vonyarcvashegyen tartották. Az ülésen a tagországok or­vosi műszereket és berende­zéseket gyártó vállalatai és külkereskedelmi cégei vettek részt. Az 1976-ban kötött, s az idén lejáró sokoldalú gyártásszakosodási megálla­podást kibővítették, és meg­hosszabbították a következő ötéves tervidőszakra. Eddig csak komplett készülékeket, berendezéseket állítottak elő munkamegosztás útján, ezentúl szakosodva készül­nek majd az egyes alkatré­szek és részegységek is. A Medicor a szakosodási megállapodás keretében egyebek között inkubátoro­kat, agyvizsgáló műszereket, hematológiai automata ké­szülékeket gyárt. A norma formája Egy sikeres üzletnél ritkán kérdezik meg: mi ennek az oka? Szakemberek körében azonban ma már egyre gyak­rabban elhangzik, hogy nem elég azt tudni,, mitől „áll fejre” egy gyár, legalább ilyen fontos információ az: mitől megy jól a „bolt”. A Fémfeldolgozó Ipari Szövet­kezet licencvásárlása úgy tűnhet, telitalálat volt. Itt­hon és a környező országok­ban ugyanis a hatvanas évek végén kezdődött el az a szer­vezési folyamat, amely mos­tanában a nyolcvanas esz­tendők kezdetén csúcsoso­dik. Az adattároló berende­zések gyártási jogának tő­kés eladói időnként felem­legetik: irigylik is a szövet­kezet jó piacát. Adott te­hát a kereslet, és a Fémfel­dolgozó — így annak mező­túri gyáregysége — eleget is tesz a megrendeléseknek. S itt happyenddel be is fejez­hetnénk a történetet, de elő­tolakszik egy kérdés: ha min­den rendben van, akkor mi­ért szigorítják a mezőtúri üzemben a normákat? A Zippel-rendszerű adat­tárolók licencének vételéről már szó esett, folytassuk te­hát ezzel. A szövetkezet bár nem egy óriási, mammut vállalattól vásárolta azt, mégis egy jó konstrukciót vett meg, amelyet időköziben a változó igényeknek meg­felelően tovább fejlesztettek a szakemberei. Kikötés — zárt ciklussal A gyártási jog megvételé­nél volt az eladó tőkés cég­nek egy kikötése — csak a szocialista országok piacán forgalmazhatják eme porté­kájukat a fémfeldolgozóbe­liek. A normaszigorítás meg­értéséhez tudnunk kell, hogy a szövetkezet az adattároló­kon kívül gyárt más cikke­ket is. így például bárokat, presszóberendezéseket. Ezek szintén a szocialista orszá­gok megrendelőihez utaznak. (A szövetkezet minimális mennyiséget gyárt termékei­ből hazai piacra.) Ahhoz, hogy a keresletnek eleget tegyen a budapesti Az országgyűlési képvise­lők és a tanácstagok általá­nos választásának előkészí­téseként összeállították a választók névjegyzékét a ta­nácsok végrehajtó bizottsá­gai ; a választási törvény fel­tételeinek megfelelő állam­polgárokat a választók név­jegyzékébe felvették. Vá­lasztójoga van minden nagy­korú magyar állampolgár­nak. Nincs választójoga an­nak, aki a közügyektől, ille­tőleg a választójog gyakor­lásától eltiltó ítélet hatálya alatt áll; szabadságvesztés büntetését tölti vagy előze­tes letartóztatásban van; rendőrhatósági felügyelet alatt van; elmebeteg, tekin­tet nélkül arra, hogy gond­nokság alatt áll vagy sem. A névjegyzéket április 28 —május 9. között a végre­hajtó bizottságok hivatali helyiségeiben közszemlére te­szik, s ezzel egyidejűleg min­den választót írásban érte­sítenek a névjegyzékbe tör­tént felvételéről. Április 28— május 10. között a törvény- ellenes kihagyás miatt a ki­hagyott személy, a névjegy­zékbe történt törvényellenes felvétel miatt pedig bárki kifogással élhet az illetékes tanács végrehajtó bizottsága titkáránál. Ha a kifogás alapján meg­állapítják, hogy a kihagyás törvényellenes, a kihagyott személyt pótnévjegyzékbe ve­szik fel. Azokat a kifogáso­kat, amelyeket a végrehajtó bizottság alaptalannak tart, központú üzem, jelentős fej­lesztést kellett megvalósíta­ni — elsősorban Mezőtúron. Az itt dolgozó gyáregység­ben az utóbbi három esz­tendőben jó néhány gép — közöttük lemezfeldolgozók, fröccsöntő gépek — állt munkába. Felépítettek a szö­vetkezetiek egy foszfáttozó- festő berendezést is, ami az adattároló színvonalas kül­lemét garantálja. Mindezek következményeként kialakít­hattak tehát egy zárt ciklusú termelékenyebb gyártást is, amellyel sorozatban készül­hetnek a fémfeldolgozó ter­mékei. A fejlesztések nem kíván­ják — követelik a normák szigorítását. (Zárójelben, de nem mellékesen: az itt dol­gozók új öltözőket, ebédlőt, klubot, folyóirat olvasót, s az üzem mellett egy hús- és kenyérüzletet is kaptak.) Milyen kívánalmakkal állha­tott elő a gyáregység a mun­kásaival szemben ? Bér és tempó A követelmények változá­sát jól kifejezi például • az, hogy egy adattároló-típus árában évről évre csökken a bérköltség, ugyanakkor az 1975-ös 472 ezerrel szemben tavaly már jóval meghalad­ta a 600 ezer forintot az egy dolgozóra jutó termelési ér­ték. Mindezekből könnyen azt a következtetést vonhat­nánk le, hogy a normákat szigorították, a bérek ma­radtak változatlanul. Ellent mond ennek, hogy míg öt évvel ezelőtt 29 ezer forint volt az éves bérszínvonal a mezőtúri üzemben, tavaly ennek értéke már meghalad­ta a 40 ezer forintot. Még két megjegyzés: a normákat nem menetrendszerűen, mint oly sok üzemnél, január 1-vel rendezik, hanem ak­kor, amikor a követelmények szigorításának előteremtet­ték a műszaki, a szakmai, a szervezési feltételeit. A má­sik: hagynak időt a szö­vetkezetben arra, hogy meg­szokják a dolgozók a feszí­tettebb tempót. Tehát a nor­mák változását nem mindig követi közvetlenül a bérék valamint azokat, amelyek a névjegyzékből való törlésre irányulnak, megküldi a já­rásbíróságnak (városi bíró­ságnak), Budapesten a pesti Központi Kerületi Bíróság­nak. A bíróság döntése vég­leges. Ha a kifogást alapos­nak találja, elrendeli a név­jegyzék kijavítását, ellenke­ző esetben a kifogást eluta­sítja. A végrehajtó bizottság a kifogások alapján hivatalból módosított névjegyzéket, va­lamint a pótnévjegyzéket május 23—28. között ismét közszemlére teszi, és az utó­lagos felvételről értesítést küld. Azokat a magyar állam­polgárokat, akik a választók névjegyzékének összeállítása után szerzik meg a választó­jogot, a tanács végrehajtó bizottsága kérelmükre fel­veszi a választók névjegyzé­kébe. Ha a választó állandó lakó­helye a névjegyzék elkészíté­se után megváltozik, az új la­kóhelye szerint illetékes ta­nács végrehajtó bizottságá­tól június 7-ig kérje felvéte­lét a választók névjegyzéké­be. A kérelemhez csatolni kell a korábbi lakóhely sze­rint illetékes végrehajtó bi­zottság igazolását arról, hogy a kérelmezőt a választók névjegyzékébe felvették. Akik a választás napján előreláthatóan nem tartóz­kodnak lakóhelyükön, azok június 7-ig kérjék tartózko­dási'helyükön a névjegyzék­be való felvételüket. módosulása. Hogy nem „szemellenzősek” a helyi ve­zetők, arra bizonyíték: töröl­tek már szigorúbb követel­ményeket a normapanasz- könyvi bejegyzések alapján.. A szimpatikus út Itt lezárhatnánk e témát, mondván, igen ez egy kö­vetkezetes szövetkezet meg­értő dolgozókkal. Ami igaz is. Csakhogy ez, a normák rendezése, a megértés, nem elég. A licencvásárlás óta, ha a kereslet a termék iránt nem is csökkent, megválto­zott az úgynevezett közgaz­dasági környezet. Ami azt jelenti, hogy a szabályozók módosulása miatt az évek­kel ezelőtt nyereséges szö­vetkezet az idén könnyen válságos helyzetbe juthat. Mindennek elkerüléséhez a műszaki fejlesztés, a szer­vezés és mindezek nyomán a normaszigorítás csupán már kevés. Milyen alternatíva áll a szövetkezet előtt? Választ­hatja például azt az utat, hogy engedélyért folyamodik és a szabályozók miatti ter­hek csökkentését kéri. Ne­hezebben megvalósítható, de szimpatikusabb változat — s dolgozóinak erényére mond­va ezt az utat is járják — az, hogy a szövetkezet arra törekszik: gazdaságosabbá te­gye gyártmányait. Űj vízlá­gyító konstrukció született például, ami ugyanazt tudja, mint elődje, de önköltsége jóval kisebb. A vevőik is­merik a nemzetközi piacon felvonultatott termékeket, s azt, melyikért mennyit kér­nek. Ha tehát nem sikerül emelni egy-egy cikk árát, ak­kor megpróbálják csökken­teni elkészítésének költsé­geit. Nem nézik tétlenül a piaci mozgásokat, s a szabályozók változását, ezt fémjelzi, hogy a Fémfeldolgozó mezőtúri gyárában módosítják a ter­mékszerkezetet is. Az új ex­portálható gyártmányról a napokban tárgyalnak, s aho­gyan vizsgálják készítésének gépesítését, a gazdaságossá­got ugyanúgy kalkulálják a normák nagyságát is. Hajnal József Üzletkötések Zárás a szak­kiállításokon A kőbányai vásárközpont­ban tegnap délután zárta kapuit a HUNGEXPO első két idei nagy nemzetközi szakkiállítása: az AGRO- MASEXPO és a Construma nemzetközi építőipari kiál­lítás. A mezőgazdasági és élelmezési gépek, műszerek seregszemléjét a délelőtt for lyamáq megtekintette Mar­jai József miniszterelnök-he­lyettes és Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter, majd a zárásig a kedvezőtlen idő­járás ellenére is mintegy 40 ezer látogató kereste fel a két bemutatót. A két ese­ményen 20 ország és Nyu- gat-Berlín 252 kiállítója vo­nultatta fel a legkorszerűbb termékeit. A bemutatók szakmai programjain ered­ményes tárgyalásokat foly­tattak üzletkötésekről, ter­melési kooperációk kiszéle­sítéséről, újabb együttműkö­dési megállapodásokról. Az építésügyi tájékoztató központ rendezésében meg­tartott három szakmai na­pon pedig az ágazat fejlesz­téséről, az építés-iparosítás, a gépesítés kiterjesztéséről és az energiatakarékos épü­letszerkezetek, anyagok szé- lesebbkörű hasznosításáról tárgyaltak a szakemberek Az AGROMASEXPO kiál­lításon a hazai és a külföldi vállalatok több jelentős megállapodást kötöttek. Közzéteszik a választók névjegyzékét Éljen pártunk és népünk megbonthatatlan egységei

Next

/
Thumbnails
Contents