Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
Erősödjék a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritásai További fejlemények az amerikai kommandóakció után flz áprilisi forradalom évfordulója alkalmából Magyar vezetők üdvözlő távirata Nemzetközi visszhang: tiltakozások, növekvő aggodalom Irán nem tiltakozik hivatalosan a pénteki, kudarcba fulladt amerikai katonai akció miatt az ENSZ-nél és nem kéri a Biztonsági Tanács összehívását, mivel ez semmilyen hasznos célt nem szolgálna, hiszen az Egyesült Államok amúgy is folytatja az Irán belügyeib'e való beavatkozást jelentette ki pénteken Teheránban Abol Hasszán Baniszadr iráni államfő. Kurt Waldheim még pénteken telefonbeszélgetést folytatott Cyrus Vance amerikai és Szadeg Ghotbzadeh iráni külügyminiszterrel. Waldheim ismét felajánlotta saját szolgálatait és az ENSZ csatornáit a túszügy békés rendezésére. Több iráni városba szállították át az amerikai nagy- követségen fogva tartott túszok csoportjait — jelentette be a nagykövetséget hatalmukban tartó iszlám diákok közleménye. A teheráni rádióban szombaton felolvasott dokumentum szerint a túszokért az illető városok lakossága, illetve az őket eddig őrző iszlám diákok együtt viselnek felelősséget. A közleményben bizonyos „iráni eleméket” is azzal vádoltak, hogy az Egyesült Államok zsoldjában állva együttműködtek az amerikaiakkal a túszok kiszabadítására tett sikertelen kísérletben. A diákok sürgették, hogy erősítsék meg Khomeini ajatollah otthonának védelmét és fokozott biztonsági intézkedéseket foganatosítsanak az iráni főváros fontosabb pontjainak v-delmére. Mint hangoztatták, a túszok elszállítása és ezek a lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy sikerrel szállhassanak szembe egy esetleg újabb amerikai próbálkozással. Az iráni Országos Mozgósítási Főparancsnokság szombaton felhívást adott ki. amelyben felszólította az ország lakosságát, hogy a haza védelmére önként tömörüljenek az ország „húszmilliós hadseregében”. A felhívás kiemeli egy önkéntes biztonsági erő létrehívásának szükségességét az ország keleti, Khoraszan tartományban, ott, ahol előző nap a balsikerű amerikai tűsz- mentesítési akcióra érkezett szállítógépek leszálltak. Az elnöki akció kudarcát keserűen és kiábrándultsággal fogadták a washingtoni politikai körök és a közvélemény. Carter TV-beszéde után ugyan a szenátusi vezetők több-kevesebb lelkesedéssel felsorakoztak az államfő mellett, a külügyi bizottság azonban „megfelelő időpontban” vizsgálatot kíván indítani az elnök ellen a hadi felhatalmazási, törvény megsértése miatt. Egyenlőre teljes homály fedi, hogyan képzelte az amerikai vezetés a túszok kiszabadítását 90 fővel a nagykövetségről, amelyet mintegy 150 fegyveres őriz. Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár mélységes aggodalmának adott hangot az amerikaiak iráni intervenciójával kapcsolatban. A szociáldemokrata kormányfő pártja, az SPD elnökségi ülésén pénteken este rámutatott: a Közel-Keleten könnyen olyan konfliktus robbanhat ki, amely átterjedhet Európára is. Aggodalom hatja át a francia sajtó kommentárjait az Irán elleni amerikai kommandóakció kudarcával kapcsolatban. A L’Humanité a Francia KP titkárságának nyilatkozatát közli, amely rendkívül súlyos cselekedetnek minősíti az amerikai katonai expedíciót és követeli, hogy a köztársasági elnök és a kormány ítélje el az amerikai politikát, hallassa Franciaország hangját — az ellenkezője, hangsúlyozza a titkárság nyilatkozata, bátorítást nyújtana Carternek a Franciaország és az enyhülés számára egyaránt veszélyes kurzusához. Margaret Thatcher brit miniszterelnök volt az egyetlen kormányfő, aki .„mély csodálatáról és ro- konszenvéről” biztosította Carter elnököt, miután kézhez vette az amerikai államfő üzenetétOhira japán kormányfő szombaton délelőtt egy választási gyűlésen kijelentette, hogy az amerikai lépés „rendkívüli meglepetésként” hatott rá, bár „érzelmileg” megérti az amerikai problémát. Ezt megelőzően Okita Szaburo külügyminiszter „súlyos aggodalmát és sajnálkozását” fejezte ki. Az egyiptomi illetékesek egymástól eltérő módon reagáltak arra a hírre, hogy a péntek hajnali iráni akcióra indult amerikai kommandó repülőgépei egyiptomi területről szálltak fel. Khalil miniszterelnök és Szádat államfő után nyilatkozva Kárnál Hasszán Ali hadügyminiszter határozottan cáfolta az izraeli rádió hírét, miszerint a kiindulópont egy egyiptomi bázis lett volna. A szombat reggeli szovjet, lapok ismertették az Irán ellen megkísérelt és kudarccal végződött amerikai támadás részleteit. Gennagyij Vasziljev, a Pravda szemleírója. a hírösszefoglalóhoz fűzött kommentárjában hangsúlyozza: az iráni földön lejátszott események azt tanúsítják, hogy a Carter- ,kormány egyre kevésbé cselekszik ésszerűen és higgadtan. Ellenkezőleg: mindinkább felülkerekedik a meggondolatlan, ésszerűtlen cselekedetekre való készség. Hova vezet a katonai provokációk és a nemzetközi feszültség fokozásának az Egyesült Államok által a Közel-Keleten folytatott irányzata? — Ezt a kérdést növekvő aggodalommal teszik fel most sokan egyebek közt a nyugat-európai országokban is. Az EGK nemrég véget ért külügyminiszteri értekezlete Washington erőteljes nyomására határozatot hozott az Irán elleni gazdasági és diplomáciai „szankciókról”. A tanácskozás egyes résztvevői — írja a lap — a döntés szükségességét azzal indokolták, hogy az „atlanti szolidaritás” demonstrálása vissza fogja tartani az Egyesült Álamokat a veszélyes katonai lépésektől. Az Egyesült Államok kudarcba fulladt deszant- akciója bebizonyította, hogy ezek a számítások nem reálisak. A nyugat-európai szövetségesek „engedékenysége” következésképpen ellentétes irányban hat — állapítja meg a Pravda szemleírója. Befejezésül hangsúlyozza, hogy a Carter kormányzat felelőtlen játékot folytat, amelynek haladéktalanul véget kell vetni. Az Egyesült Államok diplomáciai úton igyekszik visz- szakapni halottad Irántól. A csütörtök éjszakai sikertelen túszszabadító műveletben megsebesült négy amerikai katona már hazafelé tart. Az iráni elnök közölte, hogy az elesett nyolc amerikai holttestét „feltétel nélkül” kiadják az Egyesült Államoknak. A kommandóakció hírére hatalmas tömeg gyűlt össze a teheráni amerikai nagykövetség előtt és ítélte el az amerikai lépést Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom győ- ze'mének 2. évfordulója alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titikára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tar.ár csának elnökét, miniszterelnököt. Szocialista vezetttk Kabulban Ünnepi ülésen emlékeztek meg tegnap Kabulban az afgán forradalom második évfordulójáról. Az ünnepségen, amelyen jelen voltak az afgán párt- és állami élet, a társadalmi szervezetek vezetői, részt vettek a testvérországokból érkezett párt- és kormányküldöttségek. Az ünnepi ülésen Babrak Karmai, az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának elnöke mondott beszédet. Felszólalt Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkára. Az afgán forradalom második évfordulójának ünnepségeire pénteken Mihail Zimjanyin vezetésével Kabulba érkezett szovjet párt- és kormányküldöttséget tegnap fogadta Babrak Karmai. A dr. Romány Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, mezőgazdasági és élelmezési miniszter vezette párt- és kormánydelegációt fogadta Babrak Karmai, az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, a forradalmi tanács elnöke. A szívélyes, baráti légkörű találkozón Romány Pál átadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, valamint a Minisztertanács üdvözletét és jókívánságait az áprilisi forradalom 2. évfordulója alkalmából. TELEXEN BEJRÜT \ Ghotbzadeh iráni külügy- niszter tegnap öt arab országot átfogó kőrútjának első állomására, Damaszkuszba érkezett. Szíriái látogatását követően Libanonba, Ku- vaitba, az Egyesült Arab Emirátusokba és Bahreinbe utazik. MOSZKVA Leonyi4 Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte Babrak Karmait a jubileum alkalmából. VARSÓ A magyar—lengyel oktatási együttműködés kérdéseiről. a Lengyelországban, valamint Magyarországon kiállított, az iskolai végzettséget. tudományos fokozatot tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást írtak alá Varsóban. MONROVIA Libériában a hatalom új birtokosai pénteken hatályon kívül helyezték az ország 133 éves alkotmányát és rögtönítélő bíráskodást rendeltek el. BERLIN Koszorúzáson és nagygyűlésen emlékeztek meg tegnap az NDK-beli Brandenburgban a politikai foglyok egykori fegyháza felszabadulásának 35. évfordulójáról. LONDON A Luxemburgban vasármegnyíló EGK-csúestalálko- zó előkészítéséről, nemzetközi kérdésekről, s végül, de nem utolsósorban, az Iránban kudarcot vallott amerikai „túszmentő akcióról” tárgyalt pénteken Londonban Francesco Cossiga olasz és Margaret Thatcher brit miniszterelnök. QLQJDOSSZIÉ Milyenek a fogyasztók? * * * 3 Az olajárak tavaji megkétszerezésével * nyugati számítások szerint az OPEC az idén 110-120 milliárd dolláros aktívummal zárja mérlegét, szemben az 1979-es 50 mil- liárddal. Igaz, ez most az infláció miatt nem ér többet 90 —100 milliárdnál, a fekete arany piaca pillanatnyilag viszonylag nyugodtnak minősíthető, de ahogy közeledik az OPEC júniusi miniszteri értekezlete, úgy nő a fogyasztók riadalma. Ez annál aggasztóbb, mert ma már bizonyos, hogy az 1979-es „olajválságban” a döntő szerepet nem a gazdasági folyamatok, még csak nem is az iráni eseményekkel összefüggő termeléskiesés, hanem a tőkés olajpiacon eluralkodott pánik és a spekulációs, készletező vásárlás játszotta. Az OPEC tagjai a monopóliumok példáját követve kihasználták ezt a helyzetet, s ma 26—37 dolláros áron kínálják olajukat a fogyasztóknak. A pánikhangulat kialakításában komoly szerepük volt a fejlett tőkésországoknak. Hirtelen felvásárlásaikkal négymilliárd hordóra növelték tartalékaikat és ezzel legalább 80 napra fedezték magukat egy igazi olajválság esetére, miközben monopóliumaik a készletek visz- szatartásával hajtották fel az árakat. Ennek ellenére szemrebbenés nélkül állítják, hogy az olaj árának féktelen emelése a felelős a világméretű inflációért. a munkanélküliségért, a gazdasági növekedés lelassulásáért. Lambsdorff nyugatnémet gazdasági miniszter egy nyilatkozatában így festette le a jövőt az NSZK. a Nyugat számára: „Az olajtermelő ország dk a következő 10— 15 évben éppen annyi olajat adnak majd el. ami nem tesz teljesen tönkre bennünket. Az olajálfamok a romlás szélén fognak tartani minket. de tönkre tenni nem engednek, mert a mi depressziónk — őíket is érintené”. Mi az igazság Lambsdorff szavai körül? Az a tény. hogy a 70-es évek elején — nem kis részben az árrobbanás hatására — a szakemberek drámainak minősítették Nyugat-Európa olaj- helyzetét. mert termelése fogyasztáshoz képiest kevés volt. Azóta azonban beléptek az Északi-tenger mélyén feltárt lelőhelyek, amelyek elsősorban Nagy-Britanniát és Norvégiát juttatták előnyös pozíciókhoz. Az Északi- tenger Norvégiához tartozó talapzatában 1—2 milliárd tonna olajat sejtenek, s a brit felségvizeken is jelen-, tősek a készletek: együttesen mintegy kétharmadát teszik ki Nyugat-Európa fekete arany-kincsének. Francia- ország — bizonyíték erre discard d’Estaing elnök nemrégi körútja a Perzsaöbölben — különleges viszonyt igyekszik kialakítani az arab országokkal. Hasonló törekvés figyelhető meg az NSZK részéről, amely komolyan aggódik saját oiaj- iövője miatt. Nehéz helyzetben van Japán, amely leginkább függ a közép- és közel-keleti olajtól. Az Egyesült Államok ma is kőolajnagyhatalom. bár a Szovjetunió mögött a második helyre szorult a világranglistán: becsült tartaléka 4,7 milliárd tonna és ennek tekintélyes része. 1,4 milliárd tonna Alaszkában található. Ennek ellenére az USA 1973 óta 42,5 százalékkal növelte behozatalát. s ma a nyugati világ fogyasztásának mintegy felét emészti fel. A helyzet tehát nem lenne olyan rossz, figyelembe véve a gazdasági erőt is, ha a fejlett tőkésországok ésszerű együttműködést alakítanának ki az energetika terén: ha „beletörődnének” abba, h,ogy vége a bőséges, olcsó, pazarló olajkorszaknak, hogy az olajtermelők szuverén üzletfelek. akik ma már a tőkés piac törvényei szerint játszanak. Nyugat-Európa és Japán — beszédes példa erre Irán esete — riadtan figyeli az egyre agresszívebbé váló amerikai lépéseket a Perzsa-öbölben, ahol Washington felelőiensége miattt bezárulhatnak előttük az „olajikapuk”. Az OPEC szeszélyesen önállósult árpolitikája elsősorban a fejlődő országokat sújtja. Ezekben az államokA SZOCIALISTA ORSZÁGOK KŐOLAJTERMELÉSE, 1979 (ezer tonna) I ban él a Föld lakosságának 70 százaléka, összesen mintegy hárommilliárd ember, akik csupán 22 százalékkal részesednek a világ energia- fogyasztásából. Vannak közöttük országok (Banglades, Csád. Szudán, stb.), amelyeket már valóságos „energia- éhhalál” fenyeget. A fejlődő világ olajkiadásai 1972-ben összesen mintegy négymilli- árd dollárt tettek ki. 1979- ben viszont már 44 milliár- dot. Ahogy az országcsoport elnevezése is kifejezi, előrehaladásukhoz egvre több energiahordozóra lenne szükségük. amit az egykori gyarmattartók, a fejlett tőkés- országok önző pazarlásukkal. az igazságtalan világgazdasági rendszer tartósításával tagadnak meg tőlük, s amit az „újgazdag” OPEC- országok könyöradományok- kal vélnek megadni nekik. S végül röviden a szocialista országok olajhelyzetéről. így hazánkéról is. A Szovjetunión kívül világviszonylatban egyetlen szocialista ország olajtermelése sem számottevő. Ebből következik. hogy szovjet segítség nélkül a szocialista országok energiaproblémája megoldhatatlan lenne. A szovjet energetikai miniszter a Szovjetunió olajforrásainak kiapadását jósló nyugati véleményekre válaszul nemrég kijelentette: sem hazáját, sem a KGST többi tagállamát nem fenyegeti energia- válság. de a szacialista országok sem mentesek az energiaproblémáktól. Az erőteljes gazdasági fejlődés, s a motorizációs robbanás nyomán itt Is megnőtt a kőolaj- igény. Az idén a Szovjetunió 620-640 millió tonna fekete aranyat termel. aminek mintegy harmadát exportálja. Az európai" KGST-tagál- lamok szükségleteinek 70-90 százalékát elégíti ki. (Magyarország a tavalyinál 400 ezer tonnával többet, összesen 8,1 millió tonna szovjet olajat vásárol 1980-ban.) A Szovjetunió olajtartalékai nagyók, meghaladják a tíz- milliárd tonnát, a világ leg- remény teljesebb szénhidrogén-területét a geológusok Szibériában sejtik, ahol a kitermelés a növekvő olajárak mellett gazdaságossá vált. A világ jelenleg kiaknázható olajkincse (milliárd tonna) Közel- és Közép-Kelet 52,0 Szocialista országok 14,7 Észak- és Dél-Amerika 11,7 Afrika 9,2 Nyugat-Európa 3,6 Távol-Kelet és Ausztrália 3,0 A KGST-országokban kiegyensúlyozott ellátásra számítanak az idén. de bármilyen nagyok is a szocialista gazdasági közösség készletei szénből, kőolajból, földgázból. az ésszerű energiahordozó-hasznosítás nálunk is elkerülhetetlen. A jelenleg ismert olajkincsekből 14,7 milliárd tonna jut a szocialista országok területére, ami ugyan a következő évtizedekre biztonságot ad. de nem lehet ok a pazarlásra. Kocsi Margit — Vége —